>

2013. április 28., vasárnap

A mese bűvölete és a bontakozó apai lélek - 2. rész

Mint beígértem, a mesediák kategorizációja után ím szállítom a mesekönyvekét. Illetve nem is a mesekönyv a lényeg, hanem a rongyosra olvasás. Így aztán a felsoroltak között lesz egész kicsi babáknak és nagyobb gyerekeknek, sőt, felnőtteknek szóló, egyáltalán nem mesekönyv is, vadiúj és múlt század közepi,  bugyuta és mély, rövid és hosszú, szép és ronda, magyar és külföldi. A fiam minderre fittyet hányva, ugyanolyan fékeveszetten lapozza mindet. Reggel, délben, este, amikor már nincs jobb ötletünk, hajnalban, egyedül, velünk, a nyakamban, babakocsiban, gyalog, a kocsiban, buszon, villamoson, hajón, repülőn, s ha még kendőznénk/manducáznánk, bizonyára ott is olvasna.

(Mostanában mondjuk az egyik kezében a Micimackó van, a másikban meg egy lapát, ezért se enni, se inni, se olvasni, se játszani nem tud már, de bízunk az állapot átmenetiségében.)


Figyelem! Képünk illusztráció, a felsorolás nem teljeskörű!

I. KATEGÓRIA: Pszichedelikus mesék
Nyomasztás, magány, inszomnia, kialakulóban lévő depresszió, hallucinációk (beszélő mókusok és repülő csészealjak) és csillapíthatatlan éhség. Ezek nyomják Gyapjas, a szintén bárány életét. A Félelem és reszketés Las Vegasban képkockáira emlékeztető road-movie ez a javából, hogy Gyapjas egyeztetett-e Duke-kal, nem lehet tudni, de kemény tripen lehet ő is, nem vagyok nagy nagy szakértő, de egy biztos: egy kemikáliától ennyire beállni nem lehet. Viszont itt is minden jóra fordul, Gyapjas a sok parától, fiam a számolástól (merthogy ez egy számolós könyv) a könyv végére bealszik.
    "- No de Honki! A fák törzse barna, a levelek pedig zöldek!
    - Én is tudom, haha..."
    Mondja Honki, a kisfiú, miközben épp kékre festi a fa törzsét, lilára a leveleit.

    Ki tudja, Jimi Hendrix hogy játszotta volna a Hey Joe-t, vagy, hogy mi kerekedett volna a Lennon-McCartney szerzőpáros Lucy in the Sky with Diamonds-jából, ha azt tolják, amit Varvasovszky tolt, miközben ezt a mesét írta, rajzolta. Egy biztos, a hippi Paul akkora drogtripre invitálja a teljes zenekart, az Árnyország összes lakóját és a főhőst, Honkit magát, hogy én magam is beállok, miközben olvasom.

    II. KATEGÓRIA: Pszichotriller mesék
    Bullying, galerik, kiközösítés, magány és egy gigantikus medve a H&M gondozásában. Szöveg nincs, csak a depresszív képek: a születésnapját magányosan ünneplő Moritz bárány, az őt kiröhögő "barátai",  a gonosz tekintetű macska és az őt fegyverhordozóként követő egér és az egyre közeledő, ordító medve. A végére persze minden jóra fordul, a medve megbékél, Moritz lesz a példakép a két másik állat számára és még a szülő hátán is megbékél a szőr.
    Az 1989-ben megjelent könyv igazából szociográfia. Gyerekrajzokkal és tőlük független leírásokkal ad képet a 80-as évek végi családok mindennapjairól. Ez tehát nem mesekönyv, de ez nem jelenti azt, hogy ne felelne meg a bevezetőben írt kritériumoknak. (Macskássy neve egyébként ismerős lehet, részben az ő apja rajzolta a Kismalac meg a farkasok című mesét.)

    Gyerekkorom óta megvan, van rajta matrica is a nevemmel, a béna, másodikos írásommal, de biztosan sosem olvastam. Hisz', ha olvastam volna, felmerült volna néhány kérdés az apukámmal kapcsolatban. Hogy mit titkol előlem? Hogy nem fog-e megverni, nincsenek-e csajai, nem iszik-e, nem kéne-e hatalmas tenyerekkel, vagy nagyra nyitott szájjal rajzolnom őt? Közben nem, az apukámnak átlagos méretű tenyere és szája volt, mindkettőt kizárólag rendeltetésszerűen használt, nem csajozott és nem is ivott, a devianciája talán csak a cigizés volt. Itt viszont, néhány egészséges családot leszámítva zömmel a horror kerülgeti az apukájukat megrajzoló és róluk beszélő gyerekeket, a képeket mutogató apukát pedig a nyugalom, hogy majd, amint megtanul olvasni, azonnal elégeti a könyvet.

    III. KATEGÓRIA: Pszichológiai érzékenységet megpiszkáló mesék
    A munkamegosztás a következő: a workaholic Julia Donaldson ontja magából a jobbnál és meghatóbbnál jobb és meghatóbb könyveket, amiket Axel Scheffler tökéletes érzékkel illusztrál, hogy aztán - némi spéttel - Papp Gábor Zsigmond lefordítsa nekünk magyarra, hogy aztán mi röhöghessünk az isteni rímeken, könnyekig hatódhassunk a sztorikon. Eddig hét könyvünk van tőlük, de jelen bejegyzésbe csak egy fér bele. Az pedig a legjobb és szerintem az első olyan sztori a gyerekirodalomban, amely ötvözi az LGBTQ-problematikát, az elesettek és kirekesztettek iránti szolidarátást és a személyiségfejlődést. Gyuri, a főhös ugyanis női ruhában éli kissé boldogtalan életét, míg rá nem jön, hogy a ruha teszi az embert, bevásárol tehát, fess fiatalemberként hirtelen rettenetes boldogság keríti hatalmába. Dudorászás közben viszont szerencsétlen állatokba botlik, akik egyrészt simán metaforái a hazai társadalompolitikai eseményeknek, másrészt Gyuri, lelkes szocmunkásként újonnan vásárolt ruháival segít rajtuk, ami igencsak megható, de azért fontos leszögezni, hogy messze átlépte a kereteit. Hősunk, útja és a mese végén, atlétában, boxerban, fél pár cipőben már érzi szakmaiatlanságát, no meg az időjárás viszontagságait. Újra boldogtalan tehát, de akkor hirtelen, szinte a semmiből előkerülnek női ruhái és akkor, Gyuri megvilágosodik: mégicsak nőnek öltözve igazán boldog.
    Mese, mely szintén a külsőségek önmeghatározásra gyakorolt hatásáról szól. Ahogy Gyuri mit sem ér női ruha nélkül, úgy a katica pöttyök nélkül csak egy vacak bogár. (Ez némiképp megmagyarázza, hogy más kultúrákban miért érdektelen és értelmetlen rovar a katica.) És ennek ő teljes mértékben tudatában is van, nem véletlenül hajtja ezerrel a tó mélyén elvesztett pöttyeit. Arra viszont már nem futja a katicának, hogy túllásson saját sztereotípiáin, miszerint attól, hogy a harcsa ronda, még lehet jófej. Így aztán végsősoron a katica ugyanolyan előítéletes, mint amilyen előítélettől - pöttyeit elvesztvén - ő maga is tart, mit sem tanul tehát a katica a mese során, amitől az egyébként toleráns szülő számára csak kevessé lesz szimpatikus ez a kis szaros bogár.
    Megtörtént eseményeket feldolgozó történet a toleranciáról, egyenlő bánásmódról, esélyegyenlőségről és az akkulturációról. Első lépésben megismerhetjük a gumikacsa-iparban lelkesen dolgozó, legkülönbözőbb bőrszínű munkásokat, majd - egy katasztrófa révén - bepillantást nyerhetünk a gumikacsák túlélési technikáiba. A 10 játékkacsából 9 sorsát csak rövid ideig követhetjük nyomon, ők ugyanis hamar és gond nélkül beilleszkedtek az állatvilágba. A 10. viszont pont egy igazi kacsacsaládba - némi képzavar - botlott, akik, ahogy az tőlük már csak megszokott kwak-oltak mindenfélét, amivel eleinte hősünk nem tudott lépést tartani. Úgy érezte, bár a többi társa közül éppen ő van a legközelebb önmagához, mégis, ez az objektív közelség hatalmas pszichológiai távolsággá nőtte ki magát, mígnem - a következő oldalon - ő is és fogadott családja is rájött: semmi különbség nincs az új rokon peep-je és a régiek kwak-ja között. Ennél szebben és érthetőbben az egyetemen sem voltak képesek érzékeltetni az integráció, az asszimiláció és az akkulturáció közötti különbségeket.
    Gyengébbek kedvéért: minden évszakhoz jár egy böngésző, és minden évszakban van sok-sok önálló sztori, amit ki kell böngészni, akinek pedig megvan a teljes évad, az további összefüggéseket fedezhet fel. Tiszta Barátok közt. Az Éjszakaiban pedig - ráadésként - még a betörő is meglesz. De nem is ez a lényeg. Egyrészt  a nagy és színes könyvek vastag, szinte kikezdhetetlenül vastag oldalakból állnak, amik a foggal tépésen kívül minden agresszív cselekedetnek ellenállnak. Másrészt - és ez a lényeg - a sorozat politikai korrektségre, empátiára, nyitott gondolkodásra nevel gyerekeket és felnőttet egyaránt. Mert: van benne bevándorló, betörő, kifelé hordozó anyuka, női buszsofőr, vidám apácák pingvin formájú lampionokkal, egy-két DSM-IV-kategóriát kimerítő János, egyfolytában olvasó Petra, eltűnt, majd megkerülő papagáj, az év végére felépülő óvoda, Vilmát teherbe ejtő Géza.

    Az elv hasonló, mint a külföldi böngészők esetében, csak ez a miénk. A rajzok meghatóbbak, a vékony oldalak viszont a szakítópróbán csúfosan elvéreztek és a politikai korrektség is döcög. Itt vannak sztereotip indiánok és ősemberek, de ebben az utopisztikus világban a betörő rendőrkézre kerül és a Malév is létezik, a reptéren megszökött majmok pedig maguktól visszatalálnak az állatkertbe. Minden oldalon más és más budapesti helyszínt kell felismerni a szülőknek, lehet röhögni a Duna mélyén a tankon, biciklin, búvárokon, metrón, a gyerekek ezalatt minden oldalon megkereshetik a megszökött majmokat, a betörőt és két mókust. A fiam a feladatot hibátlanul és rekordsebességgel oldja meg. Hiába, ekkora szemekkel.

    Témájában tökéletesen illeszkedik az előzőhöz, de minthogy erről a könyvről már írtam, ezért itt most csak a kontextus miatt szerepel.

     IV. KATEGÓRIA: Életre nevelő mesék
    Ha a gyereked még másfél éves korában is abban a tévhitben él, hogy a lovagok élete csupa romantika, öröm és boldogság, akkor mindenképpen ez a könyv javasolt. A naivitásban élő gyerekek szemei előtt szempillantás alatt lehull a lepel: a véres lovagi tornák és háborúk, a részeg, hatalmas zabálások, a megaláztatás és az állatkínzás, ezek tölti ki a lovagok valódi életét. De persze a három éves kortól ajánlott könyv célja nem ez, hanem hogy bebizonyítsa a szülőknek, hogy a gyerekek síkbeli orientációja és memóriája egyáltalán nem úgy működik, ahogy a felnőtteké, Gurgula, a vár ura egyetlen gyerekszemet sem kerülhet el, és mire a szülők felocsudnak, a kis poronytok már meg is találták a lovagok életének egy-egy színterén jól megbúvó kis zöld alient.
    Készült egy kutatás, ami azt vizsgálta, hogy Magyarországon a meggazdagodás mely formái elfogadottak. Sajnos meglehetősen meleg volt az akadémiai székfoglalón, ezért olykor elaludtam, de azt hiszem, az eredmény szerint a lottófőnyeremény legitim, minden más csakis lopás eredménye lehet. Ennek megfelelően a szegény szabó élete igazi magyar történet is lehetne: hazudj, hogy boldogulj! Álmodj nagyot, de ne dolgozz meg érte! Igazi példaértékű mese!

    RÁADÁS KATEGÓRIA: Terápiás könyv
    Lovak a nyakukban patkószeget hordó kamaszok bibliája, nézegethetik benne a cuki pónikat, ámulhatnak a csodaszép pejeken, azonosíthatják vágyott társaikat, de megismerhetik kedvenceik eredetét és fajtáit, kritikai érzék esetén pedig röhöghetnek a kissé náci leírásokon ("a törzshöz jól illesztet elülső végtagok tökéletes mozgásszabadságot biztosítanak"), no meg a teljesen értelmetleneken ("intelligens, de néha kissé «lófejű»"). De mindez senkit ne tévesszen meg! A Lovak ugyanis komoly terápiás eszközzé lépett elő. Ehhez persze az kellett, hogy 17 és 19 hónapos kora között, amikor a ló még jó volt, a fiam éjjel-nappal ezen a könyvön lógott. Olyan volt, mint egy koraérett hip-hopper, yo-yo-yo mondta minden oldalon sokszor. Most, kétévesen viszont, a fiam az állatok láttán a legmélyebb hisztériáiból nyugszik meg, könnyei  azonnal elpárolognak, nyugodt légzés mellett kérdezi a lovak neveit, alig várja, hogy mutathassa a zebrát, amit az unokatestvérétől tanult, mutatja a dámanyeregben ülő dámát, a lovak jármódjait. A 15. ló körül már mi is megnyugszunk, további 30 ló után pedig már újra vesszük magunknak a bátorságot, hogy folytathassuk az altatást. Figyelem! A Lovak terápiás értékéből gyakori használat mellett sokat veszít, ezért használata csak végső esetben javasolt.

    Ennyi fért ebbe a viszonylag esetleges felsorolásba. Köszönjük a megtisztelő figyelmet, meserovattal legközelebb két év múlva jelentkezünk!
    Tovább

    2013. április 20., szombat

    Outsourcing

    Öröklés vagy környezet?

    Rengeteg kutatás igazolja mindkettőt, ki vagyok én, hogy eldöntsem, mindenki válasszon kedvének és ízlésének megfelelő eredményeket, de arra azért érdemes felkészülni, hogy ultimate választ úgysem fog senki se kapni és adni. Én azért jelzem, hajlamos vagyok azt gondolni, hogy utóbbi azért inkább számít, közben persze azért nem vitatnám a genetika létezését, de szeretném azt hinni, hogy a szocializáció sokkal többet nyom a latban, mint az a 2x23 kis vacak.
    Azért persze a két tábornak sikerült konszenzusra jutnia: a génállomány átöröklődik, ez úgy kb. biztos. Az már inkább kérdéses,
    • hogy melyik génből, mikor és hogyan lesz személyiségjegy. Ha egyáltalán lesz. Simán lehet ugyanis, hogy ott van a DNS-ben, de ott is marad. No meg az is kérdés,
    • hogy mikor, hogyan és melyik kap nagyobb hangsúlyt.
    Robert B. McCall egy remek metaforával választ is próbál adni a kérdésemre. Afelől persze megvannak a kétségeim, hogy a cirko- és a távfűtés időszakában ezzel mire mennek, de amíg a metafora a magyar pszichológus-kánon része, addig nincs nagy baj, ha pedig még én is megjegyeztem, akkor igazán sikeresnek mondható a kampány. Ezt persze némiképp aláássa, hogy angolul egy elég régi előadáscímet leszámítva (The "scoop approach." Participant, conversation hour, "Models of environmental action." International Conference on Infant Studies, Los Angeles, CA, April 12, 1986.) semmit sem találtam róla, magyarul is csak egy-két kósza pszichológia-jegyzetet.

    Node mindegy is, én emlékszem rá, így hát I am very honored to present you

    t h e

    s z e n e s l a p á t  -  m o d e l l

    Az mindenképpen nagyon fontos, hogy a boltokban kapható szeneslapátoknak nem sok köze van ahhoz, amire a szerző gondolhatott. Érezte ezt ő - vagy a magyar fordító - is, a biztonság és az egyértelműség kedvéért le is rajzolta nekünk, hogy tudjuk, miről van szó, hát íme:


    McCall úgy képzelte, hogy az életkor előrehaladtával egyre kevésbé a genetika és egyre inkább a környezet alakítja, formálja a gyerekek fejlődését. A szocializáció persze már a teherbe esés pillanatában ott toporog a küszöbön, de az első két év során hiába, a lapát széle testőrként védi a kisbabát. Hogy ez jó-e vagy sem, az egyrészt mindegy, másrészt - bár ezt undorító leírni - genetikai állomány függvénye. Két éves kor körül viszont a lapát kiszélesedik, a peremek pedig ellaposodnak, teret adva ezzel a környezetnek. Csak ismételni tudom magam: hogy ez jó-e vagy sem, az egyrészt szintén mindegy, másrészt - bár ezt is undorító leírni - a környezeti állomány függvénye.

    A blog lelkes olvasói némi számolgatás során rájöhettek, hogy a fiam fejlődésének lapátja már laposodik, egyre csak kúsznak be a külső szereplők. Már nem csak mi köszönünk vissza benne, hanem a környezete is. Arról nem is beszélve, hogy minderre már emlékszik is, sőt, el is mesél mindent, ami történik vele. Máshogy: egyfolytában beszél. Újabb számolgatás után arra is rájöhet a lelkes olvasó, hogy a bölcsőde és az alvás között csak szűk pár órányi eseményről tudunk, minden más nélkülünk zajlik.

    Fiunk életének meglepően nagy részét tehát nélkülünk tölti, nevelését egyharmad részben a bölcsőde végzi, a maradék kétharmad részben alszik, vagyunk vele mi, van vele valamelyik nagyszülő vagy nagy ritkán a babysitter. A business-világban ezt outsourcingnak hívják.

    A kiszervezett nevelőkkel nem kötöttünk szerződést, nem várunk el tőlük heti, havi, éves beszámolót, nincsenek se utasítások, se kötbér. Nagyjából tudjuk, mi történik, a nagyszülők és a babysitter úgyis beszámol, ha van valami, elmondják, ha volt hiszti, vagy ha sok volt a tévé/számítógép, hogy evett, hogy aludt. De a bölcsődei eseményekről nem sokat tudunk. Mindig megkérdezzük, hogy mi volt, de a gondozónők nem túl bőbeszédűek, a fiunk meg még nem használ túl sok toldalékot, ezért csak tippelni tudunk, hogy amiről mesél, azt ő csinálta, vagy vele történt. Ha pedig észreveszünk egy markáns harapásnyomot a lábán, karján, hiába kérdezzük, hogy ki csinálta, ha viszont hiába várjuk a választ arra, hogy ő mit tett a harapás előtt. Azt meg aztán pláne hiába várjuk, hogy a gondozónők elmeséljék átadás-átvételkor.

    Így hát marad a bizalom és a találgatás. Ha délután mindenen sír, akkor vagy keveset aludt, vagy keveset evett, ez még egész könnyű. De azt a legjobb nyomozó sem fogja kideríteni, hogy mennyi hiszti volt bent, egy hiszti mennyi ideig tartott és hogyan lett vége. Hogy mikkel és kikkel játszott, mennyit ivott, mennyit rosszalkodott, hányszor esett el, mitől volt egy ragadós folt a trikóján, mitől lett pisis a body-ja, mióta tocsog a saját kakijában, min nevetett, hányszor kiabáltak rá, hány verekedésben volt benne és főleg: hogy altatják el, mit csinálnak, ha felébred.

    Az outsourcing elkerülhetetlen, lehet húzni, halasztgatni, de egy idő után úgyis egyre kevesebbet fogunk csak tudni gyerekünk életéről, és ezen az sem feltétlenül fog segíteni, ha már majd használ toldalékokat.
    Tovább

    2013. április 5., péntek

    A mese bűvölete és a bontakozó apai lélek - 1. rész


    Nincsenek illúzióink. Amikor elkezdtünk mesélni a gyerekünknek, garantáltan nem értett belőle semmit sem. Most már persze egész jól összeállnak a sztorik, de azért megvannak a kétségeim, meg persze gondolatolvasó sem vagyok, éppen ezért Bettelheim könyvével szembeszállva jöjjön egy kis alternatív mese-tár, avagy hogyan bontakozik a lelkem.

    I. KATEGÓRIA - népnevelő, pszichológiai témájú mesék
    • Vuk
    Mese a lopás kényszerűségének elfogadásáról. Meg arról, hogy hogyan lehet egy kitaszított csoporttal együtt érezni. A mese fejleszti a gyerekek empátiás készségét, toleranciáját, mentalizációját, traumafeldolgozó képességét. Az más kérdés, hogy a diás verziónak nem sok köze van a rajzfilmhez, előbbiben ugyanis Vuk a húgát menti ki, miközben utóbbiból tudjuk, hogy a jövendőbelijét. No mindegy, a filmtől egyelőre megkíméljuk fiunkat, én már a dia képkockáin található szövegeket is csak remegő ajkakkal vagyok képes felolvasni. Nem tehetek róla, már gyerekként is rajongtam Karakért.
    • Mazsola fürdik
    Feleségem egyik kedvence, engem valahogy taszít a malac, de ezzel együtt fontos, hogy a mese legalább annyira szól nekünk, mint gyerekeinknek. Higgadtságra, türelemre és rugalmas, kreatív gondolkodásra nevel, no meg megmutatja, hol a humor és a szigor helye a gyereknevelésben. De a mese igazán fontos erénye, hogy nem sulykolva, de egyértelművé teszi, hogy a szülő is ember, nem csak apa/anya, így hát néha ki lehet borulni, sőt, még barátokkal is lehet találkozni, ilyenek.
    • Süsü
    Újabb tanmese, ezúttal a másság elfogadásáról, az első benyomáson való túllendülésről. A buta, ronda és elsőre ijesztő Süsü engem még idegesít is. És mivel hetek óta ezt nézzük számítógépen, hallgatjuk bakeliten, ezért eleve előfordul, hogy úgy szállok le a villamosról, hogy hallom, ahogy hangosan azt mondom: kelekótya Süsüsü, a fiam pedig rendre csak sorolja a szereplőket. Közben meg a mese különböző részei tele vannak felnőtteknek szóló kiszólásokkal, cinizmussal és érzelemmel, és a főhős ugyanúgy csodákat képes tenni a növényekkel, ahogy a vele közel egyidős E.T. Én pedig mindkettőtől könnyekig. A diával kapcsolatban - Vukhoz hasonlóan - az is van, hogy a filmhez nem sok köze van, sőt, itt még a képek és a képaláírások sincsenek szinkronban, ami egészen szokatlan kognitív képességeket igényel gyermekeinktől.

    II. KATEGÓRIA - szocreál mesék
    • Öreg néne őzikéje
    Természetesen ezen is sírásig tudok hatódni, gyerekkorom óta pontosan előttem van a mátraalji faluszél. Azt mindenféle politikai pozicionálás nélkül sajnálom, hogy a kommunizmusra utaló jeleket kigyepálták a diából, de ezzel együtt a mese akkora szocreál, mint ide Makó, és még egy csöpp patriotizmus is csúszott bele, tessék szépen megkeresni! És hát persze ez a mese is nevel eleget, jó elvtársként segítsünk, ahol tudunk, Cili cicától és Bodri kutyától példát véve pedig megtanuljuk megosztani javainkat.
    • Szeleburdi Róka Rudi
    Azután már véres fejjel késő lesz a bűntudat […] Az orrával nézte meg, hogy kemény-e a kövezet […] Két szemében este lett. Hát igen, rozsdás lobogóra emlékeztető farkincájú Rudinak kemény élete van, de a remek szockó közeg - a mindig figyelmes és segítőkész rendőrrel, az életre nevelő tanítóbácsival, a szerető nevelőotthonnal az élen - bő 40 diában leneveli eposzi jelzőjéről főhősünket, így ez a mese akár road-movieként is felfogható. Az meg külön pikáns, hogy Róka néni a Bokor utcában nem ám egy jó kis társbérletben lakik, nem! Ahogy Rudi és barátai futnak fel a lépcsőn, jól látszódnak a Bauhaus-építészet jellegzetességei, a lakásba érve pedig csak ámul az olvasó a szép, tágas szobán, a colos belmagasságon, a guszta fürdőszobán.
    • Első nap az óvodában
    Donászy Magda meséje is bővelkedik a korszellemre utaló mondatokkal és az épületeket itt sem a szocreál szürkület jellemzi, nemhiába, Gropius mellett még egy óvodát népszerűsítő szocialista mese sem mehet el. Bodnár Orsi - Szeleburdihoz hasonlóan - hibás génekkel született, széjjelszedte játékait, éheztette kutyáját, de aztán mindenki szerencséjére felvételt nyert az óvodába, ott pedig hamar fejlődésnek indult kis szőke porcelánbabánk. Az óvoda tip-top, szép játékok, guszta óvónéni, a font kalácstól meg még most, írás közben is összefut a nyál a számban. Mi ez a fiam mérgező kínai játékaihoz és gyökérfőzelékéhez képest?! És hát Orsinak - szemben a rókával - mindene megvan, amire egy gyerek vágyhat: otthon szerető, figyelmes, a teljes foglalkoztatottságnak köszönhetően pedig dolgozó család várja.
    • Tengerecki Pál
    Könyvben, dián egyaránt fantasztikus, Réber László ugye nem kérdés, de Zsoldos Vera se viccelte el a dolgot, isteniek a dia képei is, a hoppla-hopp-szalmaszál pedig a legszebb ritmusú sor. Az egész vers, sőt az összes TSK gyerekeknek a remek rímek, szüleiknek a cinikus kiszólásaik miatt sosem lesz unalmas. A Tengereckiben ugyan megbújik egy halk patriotizmus is, de ennyi bőven belefér, olvassuk is, meséljük is jó sokat, a Gyál pedig az egyik legviccesebb mind közül.

    III. KATEGÓRIA - pszichotriller, horror
    • A három nyúl
    Mese a pletyka erejéről, szociográfiájáról, eszkalációjáról, a fantiázia és a realitás összemosásáról. A képek a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmazhatnak, ízlés kérdése, nekem konkrétan futkos a hátamon a hideg, miközben olvasom, ha a képeket is nézem, még félek is a sötét szobában, egy ideje nem is meséljük már, ha pedig kis mindennapjainkba mégis bekúszik egy nyúl (látjuk, esszük, olvassuk), biztos, ami biztos, szorosan átöleljük a fiunkat.
    • A kismalac meg a farkasok
    Enyvvári H. és Macskássy D. elképesztően para képekkel támogatta brutál Móricz-rímeket tartalmazó meséje a bizalom teljes megvonására tanítja ártatlanságban nevelt gyerekeket. Legalább 50-szer meséltük már a fiamnak, de én még mindig nem vagyok biztos abban, hogy a farkas elsőre tényleg rosszat akart volna. Dolgoztam ám kérdőívezőként, ha leforráztak volna a hatodikról egy lábos vízzel, hát én is a rendőrséggel/barátaimmal mentem volna vissza. A 80-as évek vendéglátósának öltözött malac viszont még a falkányi farkast is legyőzi, bundájukkal egész lakását béleli ki és még arra sem átallott, hogy az egyetlen túlélő farkast meglovagolva, annak szájába a vége táblát erőltetve galoppozzon ki a meséből.
    • Boribon, a játékmackó
    Marék Veronika meséje, Donászy Magdáéhoz hasonlóan szintén a játékokkal való törődésre hivja fel gyermekeink figyelmét. Erre pedig nem is kínálkozhat kézenfekvőbb eszköz, mint a bűntudatkeltés, no meg a körkörös paráztatás. Gabi és Gyuri, a vagány, trapázgatyás testvérpár felvágják kedvenc mackójuk hasát (para), aki aztán, fantáziájukban nyitott hasfallal életre kel (parapara), majd egyik bajból a másikba keveredik (paraparapara). Persze, megmenekül ő is, a gyerekek is, a fej nélküli anya szidás helyett javítással nevel, s mutat példát így a diát tekergető szülőknek.
    • A répa
    Pirospozsgás orosz, vágyteljesítő népmese. Fiam rajong érte, kapott is egy Ikea-répát, de az már inkább derogál neki. A mesével kapcsolatban elsőre talán nem egyértelmű, hogy miért ebben a kategóriában kapott helyet, de ha belegondolunk, hogy mi történhetett szegény unoka szüleivel, rögtön rájövünk: a para nincs kimondva, de ott bújkálnak minden dián a fel nem tett kérdésekre a ki nem mondott válaszok. Szóval nem is merek találgatni, milyen horror időszakban indult el a mese a szájhagyomány útján. Aztán meg egy olyan kertben, ahol ekkora a sugárzás, ott egyéb termések, állatok is irreális méreteket ölthetnek.

    IV. KATEGÓRIA - politikailag inkorrekt mesék
    • Kattentotta
    A maga módján persze mégis korrekt mese célja, hogy kinyissa a hazai, utazási engedélyt csak ritkán kapó 70-es évekbeli családok szemét: ma már (mármint akkor) az afrikaiak sem mind pattintják a fényt, de azért a sátrakba bevezetett villany és a fejtetőn hordott TV nekem kissé necces, de TSK célja persze itt is a szórakoztatás, az meg - ha pironkodunk is közben - sikerült.
    • Óvoda az őserdőben
    Maminak egyre megy, cuki, fekete gyerek, vagy az őserdő összes állata, jöhet mind az óvodába. Amint viszont az állatok megjelennek, a gyerekeket már nem is látjuk, tehát a mese egyszerre befogadó és kirekesztő, azt az érzetet kelti, mintha Mami jobban szeretné az állatokat, mint a saját gyerekeit. Kis zoológiai mellényúlás persze itt is van, csomó felmutatott állat valójában inkább a szavannában őshonos, de hát ez Európából kit érdekel?! Én azért rendre felhívom rá a fiam figyelmét.
    • Török és a tehenek
    Van egy Beyond the Fringe szkeccs, amiben a Scotland Yard egyik nyomozója a nagy vonatrabló után nyomoz, de mivel képtelenek akár csak értelmes nyomokat is beszerezni, ezért egymás között csak lámlengének (mindermast) nevezik, ha ugyanis valóban kimondanák, hogy egy lángelmével (mastermind) van dolguk, akkor egyből feladnák. Hát nagyjából ez lehet Móricz kis meséje hátterében is, ha ugyanis a törököket kis béna gömbőcöknek képzeljük, akkor bizonyára aligha lehettek volna szeretett hazánkban úgy 150 évet. Ez tehát - hasonlóan a répameséhez - szintén vágyteljesítő mesék törzsébe sorolható, azon belül pedig a retrográd vágyteljesítő mesék osztályába. Kíváncsi lennék, hogy a törököknek milyen meséik vannak Magyarországról!


    Így a répa, úgy a répa, köszönjük szépen a figyelmet, ennyi fért ebbe a bejegyzésbe, a következőben - ígérem, viszonylag hamar - a könyveink kerülnek bemutatásra.
    Tovább
    Üzemeltető: Blogger.