2014. január 19., vasárnap

Nemzetkarakterológia


Indiai születésű, de tizenöt éve Párizsban élő nő, két és fél hónapig volt otthon a gyerekével. Tíz éve Párizsban élő, eléggé vallásos, francia férjű, lengyel származású lány, akinek a gyerekére és két kortársára három hónapos kora óta egy babysitter vigyáz. Egy másik párizsi - őshonos - anyuka, aki már-már lázadónak számít azzal, hogy csak nyolc hónaposan adta bölcsődébe a gyerekét. Egy magyar anyuka, aki a második gyereke és hat év után ment vissza dolgozni. Igaz, közben megírta és -védte a doktoriját. Szintén magyar anyuka, aki egy év után már alig várta, hogy mikor teheti végre bölcsődébe a gyerekét. Nem tette. 

Az első anyuka két és fél hónap alatt telítődött attól, amitől a bölcsődét kívánó anyuka egy év után, s amiből hat év otthonlét után sem lett elege egy harmadik anyukának.

Ez a működő gyakorlat.

És akkor mindezzel szemben ott lebeg a tudomány, a pszichológia, aminek képviselői nem kevés olvasás, megfigyelés, vizsgálat és kísérlet tapasztalatából állítottak fel elméleteket azzal kapcsolatban, hogy a különböző fejlődési szakaszokban milyen szerepe van az elsődleges szocializációs ágensnek - sok esetben az anyának, olykor az apukának, néha a nagyszülőknek, testvérnek - bár az anyán túliak elvi lehetőségéről is kevés szó esik.

Abban azonban még a legszoftabb elméletalkotók is egyetértenek, hogy ha lehet, legalább hat hónapon keresztül csak szoptatni kéne a gyereket, meg abban is elég nagy a konszenzus, hogy mennyire nagyon fontos a kötődés szempontjából az első két év, de legalább az első hat-nyolc hónap (a szimbiotikus fázis vége).

Közben meg ha megnézzük Franciaországot, akkor úgy tűnik, hogy mégsem. Vagy máshogy. Vagy a franc tudja.

Merthogy az összes gyerek kötődni fog az anyukájához/apukájához, mindegyik anyunak/apunak, mamának/papának, anyának/apának, maman-nak/papa-nak, मां/पिता-nek, vagy matka-nak/tatuś-nak szólítja őt. Ha ezek közül a gyerekek közül bármelyik beüti az ujját, először az anyukáját/apukáját hívja, a legjobb gyógypuszit úgyis valamelyik szülő fogja adni.

De ha nem az első két év, nem az első hat hónap számít, akkor mi?

Franciaország és Magyarország persze két szélsőség gyes-szempontból. Sehol Európában nincs olyan rövid, illetve ilyen hosszú otthonmaradási lehetőség, mint ebben a két országban. Mindkét verzió ijesztő. A francia rendszerhez képest a hazai három éves otthonmaradás persze maga a mennyország, de azért korábbi munkahelyi reintegrációt javasolnék.

Képtelen lettünk volna viszont a két és fél hónapos, nagyjából 75 napos fiunkat bárki másra bízni, hisz még mi is alig ismertük, ő meg aztán pláne nem ismert minket. 75 nap még arra is bőven kevés, hogy megszokjuk, hogy szülők vagyunk, nem csak ő nem kötődik hozzánk, még mi is alig-alig hozzá.

De hát úgy tűnik, ez hülyeség. Mert még a szélsőségesen nevelt francia gyerekek is kötődni fognak a szüleikhez. Még akkor is, ha csak hétvégén látják egymást. És nem fogja összekeverni a babysittert az anyukájával vagy az apukájával.

Újra tehát: mi számít? Mitől lesz valaki szülő és mitől lesz valaki gyerek?

Őszintén nem értem.

Ha azt is gondoljuk, hogy a francia rendszer embertelen, akkor vannak még enyhébb, de azért magyar szemmel még mindig egész extrém, nyugat-európai példák, ahol azt hiszen, szintén kötődnek a gyerekek a szüleikhez és viszont.

Szóval az van, hogy nem mindenütt akkora cucc a szülőség, mint Magyarországon. Szülsz, kicsit szoptatsz, otthon vagy, aztán szépen visszamész dolgozni, majd nem sokkal később szülsz egy újabbat. Az egész alig jelent változást. Ha viszont a szülés azzal jár, hogy csak sok évvel később mész vissza oda, ahol esetleg korábban nem is voltál, akkor valószínűleg kicsit nehezebben szánod rá magad arra, hogy újra alávesd magát annak a rengeteg változásnak, amivel ez az egész jár.
- De hát gondolom, a holland gyerekek is kötődnek a szüleikhez, ott is működnek a családok - vetettem fel a problémát Hágában élő barátomnak.
- Dehogy működnek! - vágta rá gondolkodás nélkül a Hágában élő barátom.

Ide nekem egy nemzetközi, reprezentatív kutatást!


Bejegyzések a témában

6 megjegyzés:

  1. Most találtam ide.
    Ehhez csak azt fűzném hozzá, hogy beszélgettünk két magyar barátunkkal, akiknek francia feleségük van és a beszélgetés végén miután kivesézték, milyen stilusosak / szuperek a francia nők, megegyeztek abban, hogy "de nem tudnak szeretni". Sosem fogom elfelejteni, milyen egyetértéssel mondták ezt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Közben meg Franciaország talán az egyetlen olyan ország, amelyiknek növekszik a lakossága. (És nem a bevándorlók miatt.) Szóval valamit mégis jól csinálhatnak. Én meg továbbra sem értem.

      Törlés
    2. És Irország? :))

      Törlés
    3. Ők is egyre csak többen vannak, de ott sokat esik az eső. Meg őket is belevenni a felsorolásba már igazán frusztráló lett volna

      Törlés
  2. Ez is kb erről szól, tök jó könyv: http://www.amazon.com/The-Conflict-Modern-Motherhood-Undermines/dp/B00C2I3078/ref=sr_1_1?ie=UTF8&qid=1391072861&sr=8-1&keywords=the+conflict

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erre a könyvre már én is rátaláltam, beleolvastam, köszönöm az emlékeztetést!

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.