2014. augusztus 6., szerda

Önállóságra nevelés


Szóval Crush, a teknős, simán hagyja Squirt-et, a nagyszemű fiát kiesni a Kelet-Ausztrál áramlat sodrásából, de pánikra semmi ok, simán visszatalál ő egyedül is. Annál pedig nincs büszkébb érzés. És mivel Crush keni-vágja az ösztöntant, Marlinnak, a bohóchalnak nincs oka szorongásra. Persze őt is meg lehet érteni, Coralt, a feleségét és egy kivételével összes ikrájukat felzabálta egy barrakuda, egyetlen életben maradt fiát, Nemót pedig elrabolta egy idióta fogorvos.

Az élet tehát nem csak játék és mese, tudják ezt a Nagy-korallzátonyon és tudják ezt egy nyüzsgő nagyváros lakói is, csak hát valahogy az utóbbi - innen nézve - kicsit összetettebbnek tűnik.

Így aztán sosem tudhatjuk, hogy mikor vannak a gyerekeink készen arra, hogy
  • ne lépjenek le az úttestre
  • a wc-be és ne a szőnyegre, bugyiba pisiljenek, kakiljanak
  • a szájába találjon a kajával
De közben meg minél tovább nem tudjuk, hogy készen vannak-e már (és ezért inkább jó szorosan tartjuk őket), annál kevésbé lesz alkalmuk kipróbálni magukat, a szülők bizalmatlansága és bizonytalansága pedig elég hamar beteljesíti magát.

A kérdés éppen ezért az, hogy a gyerekek fizikai, illetve fiziológiai fejlődése bevárja-e a mentális, illetve érzelmi fejlődést, illetve mindezek hogyan viszonyulnak a szülők igényeihez. Egyáltalán nem egyértelmű ugyanis, hogy minden fej-fej mellett zajlik. Persze az evolúció sem tökéletes, így aztán a test néha előreszalad: a 10 hónaposan már totyogó gyerek például garantáltan nem fogja érteni a Ne! és az Állj meg! tőmondatokat és hát a fordítottjára is van bőven példa, mondjuk amikor kézügyes gyerekünk rajza kifut a lapról a frissen kárpitozott fotelra, vagy amikor evés címen a fülét is paradicsomos.

Csakhogy míg előbbi tényleg szívás, addig az utóbbi inkább a szülők türelmetlenségének következménye szokott lenni. Attól ugyanis, hogy egy gyerek már ki tudja nyújtani a nyelvét, még nem kell neki fagyit venni és attól, hogy 12 hónaposan pont akkor berregett a szájával, amikor bekakilt, még nem kell büszkeségtől repedezve eladni a korábban drágán vásárolt biopelenkáinkat, hogy aztán a befolyó összegből szobatisztaságra nevelő kézikönyveket és különböző színű biliket, wc-szűkítőket vásárolhassunk. Arról nem is beszélve, hogy nincs még egy ennyire érzékeny terület (talán a nemi szervet leszámítva, de erről majd máskor), mint a szobatisztaság. Igazi, mély és csak komoly munkával kiirtható szorongások alapjait lehet 2 és 4 éves kor között lefektetni.

Nincs mese, vissza kell magunkat fogni, el kell fogadni, hogy a gyerek drága és időigényes dolog, pelenkába kakálni pedig kényelmes, a szarban ülni meg puha, meleg érzés. Legtöbb esetben viszont megtérül a sok befektetett energia és visszafogottság, no meg persze sosem fogjuk megtudni, hogy azért beszél-e tisztábban a gyerekünk, mert már az első mámmmmámmám kimondásától megerősítjük őt abban, hogy beszél, vagy azért, mert tényleg jó verbális képességei vannak. Merthogy a kettő között - akármilyen kellemetlen is ennek beismerése - nem sok ok-okozati összefüggés van. Simán lehet ugyanis, hogy a korán megerősített gyerek később beszédhibás lesz, mint ahogy az is, hogy a már két és fél éves, de csak két szót ismételgető gyerek egyszer csak folyékonyan és hibátlanul kezd el beszélni.

Valami olyasmi képesség birtokában kell tehát lenni, amivel elvileg a pszichológus is bír, ez pedig a lebegő figyelem. Nem kell mindig mindenre odafigyelni, visszakérdezni, nem kell mindig mindent elmagyarázni, nem kell a fingás utáni mosolyt szobatisztaságnak, a villa utáni nyúlást önállóan evésnek, a bilabiális hangok gyakorlását pedig beszédnek gondolni. Nem kell tehát sztárolni a gyereket, viszont érdemes jelen lenni, a valódi sikereket a helyén kezelve értékelni, hogy ő is tudja, hogy mi a siker és mi nem.

Ettől persze simán lehet, hogy a gyerekünk ki fog lépni az úttestre, akkor is, ha igazából tudja, hogy a kocsi gyors és kemény, viszont nem baj, ha nem gondolja, hogy ő gyorsabb és keményebb. Egyébként meg igenis fogjuk a kezét a járdán is, átkeléskor meg aztán pláne, előbbivel négy-öt éves korig semmi baj sincs, utóbbi pedig még 8-10 évesen is bőven belefér. Egyrészt mert finom érzés, másrészt mert szinte bármi mással kapcsolatban támogatandó a tapasztalati tanulás, de talán az autó tényleg lehet kivétel.

Mindenre kiterjedő, tökéletesen és bármikor alkalmazható jó tanács tehát itt sincs, marad tehát a szokásos: légy egyszerre laza, rugalmas, érzékeny és empatikus.


Bejegyzések a témában

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.