2015. december 1., kedd

Anemaznem!

"Oké, egyetlen szabály, az pedig az, hogy tilos fejre menni, és ezt vegyük nagyon komolyan! Közben a hanglejtésünkkel és az arckifejezésünkkel – lásd a makákók, kutyák, farkasok első fejezetben leírt játékarca – érzékeltessük, hogy eszünk ágában sincs komolyan venni."

"- Közismert, hogy ha egy nő azt mondja talán, az valójában igent jelent. A női nem pedig azt, hogy talán. Kérdésem: ha egy nő tényleg nemet akar mondani, akkor milyen szót használjon, hogy a férfi is azt értse rajta?
- Nem tudom lehet a helyes válasz
- Szerintem a talán is nemet jelent"
- Nem akarlak elkeseríteni de a nem az nemet jelent.
- Talán = Nem, Nem = NAGYON NEM, Igen = Talán nem, Nagyon igen = Majdnem igen."

"You've got a pussy
I have a dick, ah
So what's the problem?
Let's do it quick!"

"Nincs nekem semmi bajom a feministákkal. Megtanítottak minket arra, hogy a nem, az nem. Mondjuk ettől még nem biztos, hogy tényleg nem akarják."

"Azért az állatoknál, mondjuk ha az udvarlási rítusokat nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy a nem valójában igent jelent."

"Mi az, hogy nem kérsz teát?! Az előbb még kértél, most meg már nem?! Hát már nem szeretsz? De hát én teázni akarok! Tudod, mit? Ha most nem teázol velem, akkor soha többet nem teázhatsz velem. Nekem tea kell, szóval akkor elmegyek, és teázok valaki mással!"

Az első idézet a kifejezetten rossz, de annál népszerűbb Hancúrozni jó! - Apás játékok otthon és a szabadban című könyvből való, a második a mindenre választ adó gyakorikerdesek.hu oldalról, a harmadik a Rammstein elvileg elég egyértelmű, de értő fülek és agyak számára annál komplexebb üzenetet közvetítő Pussy (vigyázat! felnőtt tartalom) című számából, a negyedik és az ötödik idézet tulajdonosának kilétéről inkább nem is beszélek, hanem gyorsan rátérek az utolsóra. Ez a Kérsz teát? című, éppen tegnap bemutatott színházi előadásból való, mely az alábbi kis filmecskéből nőtte ki magát:


A darab - már cikk is készült róla - a tervek szerint minden egyetemre el fog jutni, de szerintem az igazán jó az lenne, ha beépülne az alaptantervbe, kötelező lenne a szülőknek is, tanároknak is, sőt, a darab legyen része a tanárkiválasztási folyamatnak is! Remek feladat lehetne ez a kiváló Káva Kulturális Műhely számára, akiket már egyszer széjjeldicsértem itt!

A fenti hat idézet persze nem reprezentatív mintavételezésen alapul, de arra mindenképpen jó, hogy rájöhessünk, mekkora ellenszélbe hugyál az, aki azt vallja, hogy a nem, az nem.

Mert ugye a nem, az nem! messze nem csak a (nemi) erőszakos helyzetekre vonatkozik, hanem az összes olyanra, amikor valamit vissza akarunk utasítani, amikor valamit nem fogadunk el, amikor merjük saját magunkat képviselni, méghozzá akár a másik vágyai ellenében, azok ellenére is. És minthogy a kapcsolatok legtöbbje hierarchiaalapú, ezért ez valóban nem könnyű.

Merthogy #anemaznem, #CsakAzIgenJelentIgent!


De hát mit csináljon a nő

  • a friss munkahelyén, ha a főnöke kicsit meg szeretén masszírozni?
  • a nőgyógyásznál, ha kellemetlen, ahogy az orvos megfogja a combját?
  • otthon, ha a kihívott villanyszerelő a konnektor bedugásával viccelődik?
  • a boltban, ha a hentes elröhögi magát, amikor csirkemellet rendel?
  • a munkahelyén, ha a szakmailag elismert kolléga minden reggel a melleinek köszön?
  • az iskolában (amikor igazából még lány), ha egy tanár szokatlan és olykor már-már kényelmetlenül a bizalmába fogadja a diákjait?

Egy normális országban a válasz teljesen egyértelmű.

  • Köszönöm, nem, viszont szólok előre, hogy ha még egyszer a hátamhoz ér, feljelentem!
  • Kérem, maradjunk a nőgyógyászati vizsgálatnál, már az is őrült kellemetlen! Örüljön, hogy nem egyből a főnökéhez vagy a NAV-hoz megyek.
  • Takarodjon innen, és örüljön, ha nem jelentem fel zaklatásért!
  • Viszlát!
  • Hey! My eyes are up here!
  • Bocs, tanár úr, de nekem ez kellemetlen, rengeteget tanulok magától, meg minden, és szóval köszönöm, és nem akarok hálátlan lenni, de hogy is mondjam, szóval akármilyen kényelmes is lenne délutánonként önnel és önnél tanulni, de nem lenne az már határátlépés?

Csak hát a mi országunk sajnos nem normális, itt ugyanis egy ilyen esettel az ember kockáztatja az

  • állását. Jajj, magácska félreértett, én csak a masszőrvizsgámra készülök, dehogy akartam visszaélni bármivel is, de ha maga ilyen bizalmatlan és frigidpicsa, akkor akár el is lehet innen menni, vannak mások is, akik szívesen dolgoznának velem.
  • egészségét. Jajj, ugyanmár, a hüvelyében turkálok, maga meg itt a combja körül álszenteskedik? De ha nem engedi, hogy oldjam a számomra is kellemetlen helyzetet, hát majd lehet, hogy nem veszek észre valamit azon az ultrahangon.
  • idejét. Jajjdeérzékenynek tetszik lenni, de persze, szívesen elmegyek, aztán majd lesheti, ki jön ki magához ilyen lehetetlen helyszínre, ilyen lehetetlen időpontban!
  • ebédjét. Jajj, aranyom, ma már kedveskedni sem lehet? Inkább örüljön, hogy még valaki udvarol magának! Egyébként meg csak úgy mondom, aranyom, ma vasárnap van, csak mi vagyunk nyitva!
  • kollegiális kapcsolatát. Ugye a fenenagy önérzetedet azzal nem sértem, ha köszönök? Tudod, most már biztosra akarok menni.
  • érdemjegyeit, az elnyert bizalmat. Hát hogy lenne már határ - hogy is mondtad - átlépés? Ki mondott neked ilyeneket? A Strafman? Az meg ki? És egyébként is, milyen név már ez? Hogy ő az iskolapszichológus? Úristen, te az iskolapszichológusnak beszéltél rólunk? Hát ártottam én neked? Hát észnél vagy te? Hát nekem családom van! Te tönkre akarsz engem tenni?

Így aztán marad a kedves mosoly, a pirulás, a rezzenéstelen arc, a megalázás és a kiszolgáltatottság elviselése.

Mert ezt tanuljuk. Ezt kódolja belénk a rendszer. Erre szocializáljuk a gyerekeinket az első pillanattól kezdve, és azt a munkát viszi döccenés nélkül tovább az oktatási rendszer is, hogy aztán mire felnövünk, a fentieken túl azt is gond nélkül benyeljük, amikor mondjuk

  • az étteremben kikapunk a pincértől, amiért hidegnek találjuk a búzacsíratextúrákat,
  • a boltban a csemegepultos lazán elrejti a fonnyadt felvágottszeletkéket a többi közé, s ha szólunk, akkor ugyan nekünk kiveszi, de mire a következő vevő érkezik, már visszateszi,
  • tegez az ellenőr, a rendőr, a bárki,
  • a gyerekeink az iskolában nem mernek szólni órán, ha pisilniük kell,
  • jobb esetben jópofizik, rosszabb esetben cigányozik az ügyvéd az adás-vételi szerződés megkötésekor,
  • rájövünk, hogy igazából nem csak a pszichológus, hanem az idő is segít.

De szépen lassan, óvatosan, ám annál kitartóbban el kell kezdeni opponálni a rendszerrel. Ha ezek az emberek eleget hallják, hogy nemet mondunk, hogy visszakérdezünk, hogy szembemegyünk, hogy képviseljük önmagunkat, akkor talán mások, néhány generáció múlva már nem válnak áldozatokká.

De közben - most, hogy újraolvastam a szövegem - olyan érzésem van, mintha én is ugyanabba a hibába esnék, amibe szinte mindenki, aki hozzányúl a témához. Ha nem is az áldozatokat hibáztatom (mert nem!), mégis, mintha az ő viselkedésükön változtatnék.

Pedig egy fenét! Egyszerűen csak mindenkit arra bíztatnék, hogy ne hagyja magát. Ha valami nem tetszik, szóljunk!

És ami e blog szempontjából a legfontosabb: bíztassuk erre gyerekeinket is.

Mert nem nekünk kell változnunk, és nem is a gyerekeinknek kell nagyon hamar megtanulniuk a kuss általános érvényű szabályát, nem!

Változzon az, aki visszaél a helyzetével!

(A kép forrása: http://phenomenon.hu/wp-content/uploads/2015/02/borito.jpg)


Bejegyzések a témában

2 megjegyzés:

  1. Akartam erről írni, de annyira a számból vetted ki a szavakat, hog yegyszerűbb lesz linkeljelek. Köszönet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A köszönet téged illet, kérem a linket!

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.