Álomarcú lányom

Nem. Nem vagyok lányos apa, szó sincs róla, apa vagyok, akinek lánya is van, ennyi az egész, semmi több.

Ami mindössze egyet jelent. Mégpedig azt, hogy lányos apa vagyok. 

Meg fiús.

Csak amikor fiús apa lettem, még nem volt lányom, hogy tudjam, milyen az, amikor lányos vagyok.

Most, hogy már van lányom is, tudom, milyen vagyok, amikor lányos vagyok, szóval most már lányos apa is vagyok.

Nyilván, ha előbb lett volna lányom, akkor nem tudtam volna, hogy fiús is tudok lenni, most viszont már így alakult, nincs mit tenni, először tehát apa lettem és aztán váltam lányos apává is.

És hát apának lenni is imádok, de nem titok, lányos apának lenni se kutya.

És innentől nem is szeretném a kettőt összehasonlítani, nem csak itt, hanem magamban sem. Nem erőfeszítés ez, egyszerű tény az, hogy nem foglalkozom azzal, hogy milyen az egyik, bezzeg a másik. Nem is lenne túl sok értelme, az egyik 7-, a másik 3+, az egyikkel fogalmam sem volt, a másiknál már kicsit kevésbé voltam tanácstalan, az egyik mindig az első lesz, a másik meg mindig a második, de ezektől függetlenül sem klónok, szóval most egyszerűen csak arról írok, hogy milyen egy szuper lány apjának lenni.

Hát szuper.

Szuper öltöztetni, szuper megnyugtatni, szuper elaltatni, szuper megetetni, szuper megfürdetni, szuper rohanni vele a wc-re, szuper röhögni a viccein, mert szuper humora van, szuper megnevettetni, no nem azért, mert szuper humorom van, hanem mert szupercukin nevet. Szuper vele memorizni, mert kiderült, hogy szuperül memorizik, szuper meghallani, hogy felismeri a Szaturnuszt, pedig közel három hónapja hallotta életében először ezt a szót és szuper lehet vele festeni, bár ezt a legkevésbé sem tudom, velem ugyanis borzasztó, mert lusta vagyok hozzá, tehetségtelen vagyok és semmi kedvem a macerához, de a feleségem szuperül fest, szóval ő mesélt a lányom ezen képességéről.

És hát szuper vele délután aludni, szuper éjjel megpillantani és meghallani a fürkésző tekintetét a gyerekszoba és a mi szobánk közötti ajtó egyre jobban nyíló résében, én elmosolyodom, már amennyire hajnali kettő és négy között erre képes vagyok, ő viszont határozottan képes erre, én elolvadok, ő átsétál, bemászik kettőnk közé és azonnal elalszik.

Az már kevésbé szuper, amikor álmában fontoskodik, forgolódik, lába a hátamban, könyöke a szemüregemben, az se szuper, amikor egy agresszív polip csápjaivá változtatja végtagjait, hogy úgy tesztelje, fel tudom-e öltöztetni, be tudom-e kötni a kocsiba, fel tudom-e hozni a lépcsőn.

De az megintcsak szuper, amikor egy kósza ötlettől vezérelve megkérdezem tőle, hogy nem jön-e velem meglátogatni a dédnagymamáját, és ő teljes magától értetődőséggel mond igent, vagy amikor a lányom, aki nem éppen a sétálási vágyáról híres, inkább sétál velem egy kicsit, minthogy bemenjen a csodálatos kávézóba csodálatos croissant-t enni, és mindez nem elég, de még meg is csodálja a semmiségeket, amiket séta közben mutatok neki.

Aztán szuper, amikor a nyakamban ül és a fülcimpámba kapaszkodik, szuper, amikor megsimogatja az arcom, szuper, amikor a tenyerei közé veszi az arcomat, közel húz magához, hogy úgy kérjen szaloncukrot, szuper, amikor puszit ad, szuper, amikor azt mondom neki, hogy szeretem, erre ő azt, hogy ő meg a mamát, amikor pedig a mamája mondja neki, hogy szereti, akkor meg élből rávágja, hogy ő meg engem. Szuper látni, hogy a bátyjával való veszekedések és provokálásokon kívül és túl mennyire szereti őt, mennyire felnéz rá, szuper látni, amikor átkarolja, szuper tudni, mennyire hiányzik neki, amikor nincs ott.

Szuper hallani a szókincsének fejlődését, szuper megélni, ahogy ügyetlenkedik a bonyolult kifejezésekkel és újszerű szavakkal, ahogy valamiért angolul mondja az elefántot és a krokodilt, ahogy vagy úgy köszön el, hogy csáéscsá vagy úgy, hogy csácsumicsőcsumi. Szuper őt a legkülönbözőbb módokon becézni és szuper, amikor kikéri magának, hogy ő nem aranyalma, hanem fasírozott.

És messze több, mint szuper azt olvasni, hogy a rajongásig szeretett (mármint általunk is) bölcsődei gondozója azt írja a füzetébe, hogy Imádom ezt a kis határozott, ellenmondást nem tűrő egyéniségét .

Ennél jobban talán mi magunk sem fogalmazhattunk volna.

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share:

10 kérdés, amit mindenképp tisztázni kell az első randin!

December 8-án megjelent egy cikk, amiről négy napos késéssel értesített minket a 444.hu, erre tessék, most még én is jövök.

Szó sincs viszont arról, hogy újra leközölném az eredetit, sőt még arról sincs, hogy azt szétszedném, megkritizálnám (nem is lenne miért), egyszerűen csak összeszedem azt a 10 dolgot, amit szerintem tisztázandó egy első randin. Nem csak feministáknak, nem csak metszetszemléletűeknek. Hanem mindenkinek.

Legalábbis szerintem.

Mindezt egyébként teljes kibicként, ugyanis sosem voltam első randin. 

Randin persze voltam, de ezekből sosem lett kapcsolat, így aztán az első, mint jelző (?) képtelen volt értelmét nyerni. Kapcsolatban, ha nem is túl sokban, de azért voltam, meg vagyok is egyben úgy tíz éve, de ahogy ezt, úgy a korábbi kapcsolataimat sem előzte meg első randi. Innentől viszont mindenkinek a fantáziájára bíznám a dolgot, annál is inkább, mert a bejegyzésem nem is a magánéletemről fog szólni.

Szóval akkor most nézzük azt a 10 dolgot, amit érdemes tisztázni. Vigyázat! Erősen normatív kontent következik!

1. Zéró tolerancia

Az előítélet egyik definícója úgy hangzik, hogy minden előítélet, ami a fenntartja az adott társadalmi berendezkedés (aka hierarchia) egyenlőtlenségeit. Namost akkor én, ha lenne még első randim, zéró toleranciát hirdetnék mindenféle előítélettel szemben. Ez azt jelenti, hogy a rasszizmus, a szexizmus, az antiszemitizmus, az LMBTQ-fóbia, a vallási kirekesztés és fóbia, a testi és vagy lelki betegségek és minden egyéb kirekesztés elfogadhatóságáról elég keveset tudok csak beszélni.

2. Feminista-e vagy!

A feminizmus definíciója számomra elég egyszerű és elég egyértelmű. A férfiak és a nők egyenlőek. Nem egyformák, nem ugyanolyanok, de egyenlő jogokkal rendelkeznek. Hogy ez sajnos nem így van, az tény, de lehetne így, sőt, így kellene lennie. És ehhez sokat kell tenniük a nőknek, de a férfiaknak is. Nekik, nekünk talán többet. És hogy ez nem utópia, ahhoz elég csak megnézni a GGG magyar és mondjuk svéd és mondjuk belarusz mutatóit vagy esetleg ezt a cikket.

És ha már itt tartunk, akkor fontos azt is tisztázni, hogy a biológiai és a társadalmi nem, az bizony nem ugyanaz, nem összekeverendő, nem ugyanakkora hatással bír és nem is ugyanazokra van hatással. És ha már ennyi minden tiszta, akkor legyen az is az, hogy a nemek közötti egyenlőségért egyéni szinten úgy tehetünk a legtöbbet, ha sem a jóindulatú, sem az ellenséges szexizmus alá nem adjuk a lovat, ha pedig úgy látjuk, hogy valaki épp füttyög vagy melleknek köszön, vagy, hogy nem enged egy kisfiút sírni, kislányt autót szerelni, akkor szóljunk.

3. Szubsztancia-használat

Az Apapara-univerzumban lehet inni és lehet drogozni is (és itt nem csak a cigire és a kávéra gondolok), még azzal együtt is, hogy én egyiket sem csinálom, viszont a., ne a gyerek előtt és b., ne vezess és ne is ülj be senki mellé/mögé, akiről épp tudod, hogy módosította a tudatát. Fontos szempont lehet egy kapcsolat kialakulásakor, kialakításakor.

4. Igazságos világba vetett hit

A világunk nem igazságos, mi viszont szeretnénk annak hinni, ezért aztán mindenféle, úgynevezett legitimáló mítoszokat gyártunk annak érdekében, hogy mégis annak láttassuk és higgyük. De nem, a hajléktalanok nem a saját hibájukból kerültek az utcára, a szexuális abúzusok áldozatai nem maguknak keresték a bajt és így tovább. Nem, nem és nem. Lépjünk tehát nyugodtan eggyel hátrébb, keressük onnan a bonyolult világunkat megmagyarázandó okokat. És ezt nyugodtan várjuk el potenciális partnerünktől is.

5. Szexmunkás vs. prostituált

Nem tartozik a főbb apapara-témák közé, de azért elég fontos, hogy akkor mit is gondolunk azokról az emberekről, akik a testükből élnek. Én például azt, hogy ez egy kényszermegoldás, a kiszolgáltatottság csimborasszója, horrornyomasztás. És hagyjuk, hogy a legősibb szakma, meg mesterség. Nyilván ennél a dolog sokkal bonyolultabb, de én azt hiszem, hogy ezeknek az embereknek meg kell adni minden segítséget abban, hogy egészségesek maradhassanak és abban, hogy beutat találjanak valami normális(abb) élet felé. És biztos van egy szűk réteg, akik ebből jól élnek, de ez a réteg elég szűk lehet, a többiek csoda, hogy egyáltalán életben maradnak. Papp Réka Kinga és Munk Veronika erről biztos bővebben tud beszélni és írni, akinek viszont épp nem ismerősei ők, azok nézzék meg a Lilya 4-Ever című filmet.

6. Migráció és terrorizmus

A Földet a migráció népesítette be. Emberek jöttek-mentek, jönnek-mennek és jönni-menni is fognak, akárhogy is záródtak, zárulnak és fognak záródni a határok. Amit mi tehetünk, hogy megértjük a különbséget bevándorló, vándorló, menekülő, menekült és üldözött között. Mint ahogy fontos az is, hogy megértsük, mennyire érvényes itt is white supremacy: hogy ha én Londonba megyek, akkor egy expat leszek, ha ezt egy harmadik világbeli (már a szóhasználat is rettenetes) teszi, akkor ő vendégmunkás fölé csak komoly erőfeszítések árán küzdheti magát. És ha már itt tartunk, az iszlám a vallás, a muszlim az iszlám vallású ember, az iszlamista és a terrorista pedig sem ezeknek, sem egymásnak nem szinonimái. Minderről bővebben egy-egy ígéretesnek ígérkező első randi előtt itt érdemes olvasgatni.

7. Nyugati kultúrfölény

Európa szétkolonializálta a világot, aztán kivonult, aztán csodálkozik. Hát ne csodálkozzon! És ne higgye, hogy mi fingtuk a Passzát-szelet is! Hogy milyen alapon hívjuk világzenének azt a zenét, amit nem Mozart vagy a the Beatles púzott ki magából? Persze, nem biztos, hogy rögtön az első randit ezek mentén a kérdések mentén kell széjjeltematizálni, de azért komoly attitűdbeli különbségekre lehet fényt deríteni, ha ezekről (is) diskurálunk.

8. Izrael

Oké, ez sem biztos, hogy az első és a második csók között kell, hogy előkerüljön, de nem árt beszélni arról, hogy mi a franc történik Izraelben és a Palesztin területeken. Hogy egyik izraeli útunkon az egyik meglátogatott rokonom meglátta a kezemben lévő útikönyvet, majd cinikusan megjegyezte, hogy na, ezt a könyvet nem itt vettétek. Bizony, Izraelben nem lehet olyan útikönyvet kapni, aminek az a címe, hogy Israel & the Palestinian Territories. Merthogy egy Izrael van. Hát egy fenét! 

9. 48-49, 67, 14-18, 20, 39-45, 56, 89, 06, 10-?

Sűrű másfél évszázad volt ez hazánk történelmében, amiről nem árt úgy közel azonos dolgokat gondolni. Milyen politikai ideológiát képviselt Petőfi? Jó volt-e a kiegyezés vagy sem? Mit csináltunk az első világháborúban? Mit jelent Trianon traumája ma és van-e vele dolgunk? Milyen szerepünk volt a második világháborúban? Kiknek a traumája a holokauszt és kik követték el a holokausztot? Mi történt 56-ban? Rendszerváltásról beszéljünk vagy rendszerváltozásról? Mi történt az elmúlt hét évben és mindez meddig fog még tartani? Szabad-e arról beszélni, hogy azért történtek jó kezdeményezések is, csak nem sikerült őket megvalósítani? De hogy alapvetően azért ez itt már rég nem demokrácia és még mindig itt élünk, amit meg nem is értek, miközben meg dehogynem értem.

10. Adókultúra

Na, ehhez már egyáltalán nem értek, csak annyit, hogy egy államnak alapvetően az adókból van pénze. Nincs semmi sem ingyen, mindent mi fizetünk, vagy persze az EU, de ugye az is adó. Többek között a miénk. Csak akkor kérhetünk valamit, ha fizetünk is érte, főleg adó formájában. De akkor az állam meg költse el okosan az adónkat és ne adóztasson meg mindent annyira, amennyire. És viszont a gazdagokat meg adóztassa meg jobban, mint a szegényeket, mert úgy lesz igazságos. Hogy ez hogy fér el az úristendeszépszemeidvannak és megkóstolhatomazegyikborsótextúrádat? közé, azt nem pontosan látom, de hajrá!

+1 Dekonstrukció

Igazából ez nem is plusz egy, hanem -10. Vagy mittudomén. Szóval hogy egyrészt azért ezek az értékek nem biztos, hogy az emberben 14 évesen is ott vannak már, ezek, ha egyáltalán, akkor idővel alakulnak csak ki, egy érési folyamat eredményeképpen. Szóval nehéz ezekről úgy beszélni, ha mi magunk éppen nem gondolunk róluk még semmit. Másrészt pedig nem is biztos, hogy minden párkapcsolatban benne kell, hogy legyenek, hogy mindenhol ugyanolyan fontos szempontok ezek. Szóval hogy ez és az eredeti lista is ordít a white supremacy-tól és a felsőközéposztálybeli gőgtől és normaképzéstől. Nem az egyes pontok, hanem maga a lista ténye. Hogy ezzel bazmeg akkor is foglalkoznod kell, ha India egy nyomornegyedében, Bagon a cigánysoron vagy Brazília egyik kellemetlen favelájában próbálsz éppen túlélni. 

Ettől még persze ezek a dolgok nagyon is fontosak, ezt pedig elég jól demonstrálja az alábbi videó. Érdemes megnézni újra és újra és újra és újra.

És újra.

Mert igen, azért, hogy ez a világ ne ilyen legyen, azért leginkább azok tehetnek, akik a privilégium-sor elején vannak.

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share:

A virgács (de)konstrukciója

Ritka eset, hogy a bejegyzés éppen arról szól, amire a cím is utal. Sőt, nem is utal, kimondja magát a témát, hogy itt, kérem szépen a virgácsról lesz szó.

Ami nagyjából így néz ki:

Minden valamire való gyerek tudja, hogy mi ez, ha máshonnan nem, megtudja az óvodából, alsó tagozatból, segítik a folyamatot a kortársak, a pedagógusok és nem utolsósorban a szülők.

Merthát a virgácsot bizony meg kell ismerni, tudni kell, hogy a rossz gyerekeknek a Mikulás azt (is) hoz, tudni kell, hogy ha rossz lesz, azt kap.

Hogy ehhez mikor és hogyan kell rossznak lenni, azt nem pontosan tudom, mint ahogy azt sem, hogy amikor a rossz gyerek megkapja a megérdemelt virgácsot, akkor mit mondok neki szülőként?

- Izé, ezt azért kaptad, mert októberben...
- De mama, mi az az október?
- Ne szólj közbe! Szóval ezt azért kaptad, mert két hónappal ezelőtt...
- De mama, tegnap?
- Nem, na, végigmondanám! Szóval mert csúnyán beszéltél velem, azért! És most edd azt a rohadt csokit, azt is hozott, nem?!

Szóval mi az a rossz gyerek?

És eleve, mit gondol a pszichológia a büntetésről?

Hát azt, hogy ha már egyszer büntetünk, akkor úgy büntessünk, hogy az közel legyen a bűnhöz, kapcsolódjon hozzá úgy eléggé konkrétan és mutassa azt, hogy mit kellene helyette.

Namost, ezek közül a virgács egyikre sem képes.

Ezzel az erővel kirakhatnánk egy folyamatosan nedvesen tartott bőr övet is a gyerekszoba kilincsére vagy egy véres húscafatos szöges bakancsot, esetleg egy fotót az ökölbe szorított kezünkről, szárított, majd morzsolt kukoricáról, amin majd jól lehet térdepelni, esetleg valamilyen bentlakásos javítóintézet elérhetőségét.

Just in case.

Elég abszurd, nem?

Pszichológusszemmel a virgács is az.

Nyilván mindez túlzás, azt is lehet, hogy csak simán van egy virgács is a csomagban, s mivel mindig van a csomagban egy virgács is, ezért aztán nem is kell különösebben megmagyarázni, hogy az miért van ott, legfeljebb, ha a gyerek elmeséli, hogy mit hozott neki a Mikulás, kicsit magyarázkodunk.

- Mit kaptál?
- Focikártya-albumot és virgácsot, csomó csokit, mandarint, szokásos.
- Te kaptál virgácsot? Miért, rossz voltál?
- Nem. Mi? Nem értem. Rossz? Virgács? Az azért van? Rossz vagyok? Rossz vagyok. Sírok is.

És kész a baj.

Jó, nyilván megint túlzok, nem kell széjjeldekonstruálni mindent, kedves kis szokás ez, de hát most mit csináljak, ha szerintem nem is olyan kedves? Ha egyszer a nyest.hu is úgy beszél róla, hogy "a virgász, virgács a magyarban már kifejezetten ’fenyítésre használt vesszőnyaláb’ jelentésben került, de előfordult ’megvesszőzés’ jelentésben is", és persze, a gyerekek nem olvasnak nyestet, de attól még a mikuláscsomagba kerülve ezzel a jelentéssel kerül.

És ily módon viszont - legalábbis én úgy gondolom - komoly mértékű fenyegetésnek is tűnik, ami szintén nem tartozik a leghatékonyabb szülői eszközök közé. S amit persze olykor használunk is, de megint csak nem ekkora késleltetéssel. Mondjuk gyere már, az isten szerelmére, indulni szeretnék a strandra, itthon meggebedek a hőségtől, najó, ebből elegem van, ha nem jössz, a Mikulás virgácsot hoz csoki helyett fél év múlva.

Nem az van, hogy minden kreatív energiámat kipróbálva már, végül feladom, és befenyítek azzal, hogy oké, ha nem jössz, nincs délután számítógép. Na, akkor aztán indulhatunk a strandra. Az következmény, az belátható, az értelmezhető és bár nem függ össze szorosan azzal, amit el szeretnénk érni, és hát a tiltott cselekvéssel sem különösebben (mármint azzal, hogy otthon tököl), de legalább hatásos. Persze, francokat az hosszú távon, de talán sikerül elindulni.

Arról nem is beszélve, hogy a Mikulás a kényeztetés csimborasszója, hát akkor minek szúrjunk oda bármivel is. Karácsonyi, születésnapi, hanukai, névnapi, keresztelői, bármicvói és bérmálóajándékkal nem nevelünk, hanem ajándékozunk.

Szóval ha az a kérdés, hogy adjunk-e virgácsot a gyereknek Mikulásra, hát akkor én azt mondom, hogy inkább virágot.

Ha meg nem kérdés, akkor tökéletesen fölösleges volt ezt a sok sort elolvasni.

Bocs.

(A kép innen és innen volt. Van.)

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share: