2018. január 13., szombat

Celluloid apaparák

Jó, persze, ma már csak az igazán elvakultak forgatnak celluloidra, a címben is csak azért szerepel, hogy jól hangozzék, no meg hátha így kiderül, hogy itt most filmekről lesz szó, mégpedig a Saul fia és az Egy szent szarvas meggyilkolása című filmekről, amik, mint utólag kiderült, elég rendesen bemozgatták az apaságtudatomat.


És hát a Saul fiát Nemes Jeles László még celluloidra is forgatta, szóval hoppá, Yorgos Lanthimos gondolom, nem, de ez most mindegy is, ez nem egy filmes blog, hanem egy apablog, szóval innentől forgatástechnikai, esztétikai és dramaturgiai kérdésekről nem lesz szó.

Arról lesz viszont lesz, hogy a két filmben van egy nagyon üvöltő közös. Mégpedig az azzal való okos manipuláció, hogy mit kezdjen a néző érzelmeivel, mit kezdjen a néző az érzelmeivel.

Én legalábbis azon vettem észre magam, hogy bár általában már egy közepesen buta reklám is megérint, e két film viszont meg sem mozdított. Néztem kívülről a műsort, láttam a szereplőket, értettem a sztorit és a nyomasztást, de semmi.

És akkor innentől csak azok olvassák tovább, akik már látták a filmeket vagy azok, akik nem is akarják megnézni, de azért az érdekli, hogy mit írok róla.

Merthogy akkorákat fogok spoilerezni, hogy a fal adja a másikat! 

Szóval nem tudom, hogy a magyarnak és a görögnek mik voltak a szándékai a filmjeikkel, de én azt éltem meg, hogy a mindkét esetben kiszálltam a történetből. Sőt. Előbbi esetében szinte teljesen tudatosan zajlott mindez. Azt ugyanis, amit egy sonderkommandós átél, azt csak megmutatni lehet, de átéreztetni nem. És hogy mennyire sok érzelmet kellett kipakolnom a mozitermen kívülre, elég jól mutatja, hogy amikor Saul és Ella között megjelenik valami emberi ebben az egész embertelenségben, akkor bennem is megjelent valami humánspecifikus: egy elemi erővel feltörő zokogás. Vagyis inkább csak zokkanás. Merthogy rettenetesen okos a film, egy mikropillanat után egyből vissza is hívta a bennem szunnyadó embertelent, szóval szó sem volt arról, hogy valóban felszabadulhattak volna az érzelmeim, én pedig csodálkozhattam továbbra is magamon, hogy milyen szenvtelen vagyok.

Az Egy szent szarvas meggyilkolása még ennél is alattomosabb. A 121 perc alatt semmi sem történt bennem azt leszámítva, hogy az utolsó 10 percben rettegtem. De ekkor sem érzelmileg, de nem ám. Viszont a Bob szeméből eleinte csak szivárgó, majd onnan ömlő vér látványa nézhetetlenné, a tarkómat kalapáccsal simogató, a gerincvelőmet ecettel cirógató zene pedig hallgathatatlanná tette a filmet úgy, hogy közben érzelmi szinten teljesen semleges maradtam még akkor is, amikor pedig már az apaparák apaparáját kellett volna átélnem Steven-nel együtt: hogy kit öljek meg a számomra legfontosabb emberek közül. A vak szerencse persze eldöntötte, hogy Bobnak, a fiának kell menni, én pedig megkönnyebbülhettem, hogy végre vége a filmnek.

Itthon aztán alig tudtam elaludni, utána meg rémálmaim voltak, de a két film közötti kapcsolat és az, hogy igazán mekkora hatással volt rám a film, csak utólag esett le.

Hogy mindkét film Apapara a javából.

A Saul fiában a főszereplő létrehoz a fantáziájában egy fiút, a saját fiát, aki segít neki a túlélésben, a szent szarvasban viszont egy ténylegesen is létező fiút, a saját fiát kell megölnie, hogy túléljenek a többiek és így ő maga is.

Mi a (szent) szar, igaz?!

Érző és értő apaként ültem be a moziba, majd értetlen és érzelemmentes, hideg zombiként jöttem ki, hogy utána napokkal később megértsem, hogy mennyire sok érzelmem és gondolatom volt mindkét film alatt.

Csak ahhoz, hogy túléljem a filmet, ki kellett ezeket zárnom.

És akkor még arról nem is írtam, de nem is nagyon fogok, hogy Martinhoz, az Egy szent szarvas főszereplőjéhez hasonlóan nekem is lenne egy kardiológussal dolgom, de nekem nincsen szuperhatalmam és nem vagyok bosszúra éhes, no meg nem is hiszem, hogy az bármit is megoldana. Így pedig nincs az a Yorgos vagy László, akit ez a sztori érdekelne.


(Az illusztráció ennek és ennek a képnek a felhasználásával készült.)


Bejegyzések a témában

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.