>

2020. május 29., péntek

Családi krízisek és megoldásaik

Tegnapelőtt volt egy élő beszélgetésem a HVG Extra Pszichológia főszerkesztőjével, Szörnyi Krisztával arról, hogy mi történhetett a családokkal a karantén alatt és arról, hogy mi történhet most, a részbeni nyitáskor, tegnap pedig szintén volt egy élő beszélgetésem, méghozzá a Pagony Kiadó lelkes munkatársával Hajdu Zsanettel a mozaikcsaládokról három mesekönyv kapcsán.

És bár a témák változni fognak, de mivel az élő beszélgetések mostantól rendszeresek lesznek, ezért össze kell magamat kapni: itt az ideje, hogy magam (és esetleg a ti számotokra is) leírjam a tapasztalataimat.

Korábban sosem csináltam ilyet, és hát közben is éreztem, utólag meg aztán pláne, hogy egyáltalán nem vagyok képes arra, hogy megmondjam a tutit. Ez írásban nem is akkora probléma, mert ott tekerhetem a szavakat, ahogy csak akarom, meg ott nem is látom az arcok reakcióit, de szóban, pláne, amikor valakivel beszélek, egyből kiderül, hogy csak kertelni tudok.

Illetve hát dehogy kertelni, én így értem a pszichológiát, én ezt értem a pszichológiából.

A pszichológus a tág kontextust, a széles narratívát, a pszichológus saját megértését és megélését mondja, amiből a kliens, páciens vagy éppen az élő bejelentkezést hallgató megért, magára vonatkoztat valamit. Persze túl tágan nem fogalmazhatok, mert akkor nagy lesz a hézag, amit ki kell tölteni tartalommal, ha viszont túl konkrét vagyok, akkor könnyen kiderül, hogy az a konkrétum nem a kliens/páciens/néző konkrétuma.

Mert azt a konkrétumot, ami az ő konkrétuma, azt bizony neki kell megtalálnia.

Én nem vagyok motivációs előadó, influenszer, besszervisser, csak egy mezei tanácsadó szakpszichológus.

Persze biztos vannak nálam konkrétabban fogalmazó kollégák is.

És hogy tartsam az elképzelt szintet, bűntudatomban, imposztorszindrómában szenvedve, megfelelési kényszertől vezérelve most én is nagyon és kifejezetten konkrét leszek: leírom azt, amit szóban elmulasztottam kifejteni, a HIMF-modell után ugyanis megalkottam a karantén- és a mozaikcsaládokra alkalmazható, instant, csak vízzel felöntendő, mindenkire univerzálisan ráillő uniszex modellt is.

A modellek neve - nyilván - KARANTÉN, illetőleg MOZAIK.

Nézzük egymás után, mit is jelentenek a betűk!


K - Kritika és kérdezés. Merjük kritikusan kezelni a helyzetet. A koronavírus nem összeesküvés, nem kamu, sajnos, de a kritikai szemlélet, a kérdések feltevése, a kapott információk nem egyből elfogadása itt is, mindig is nagyon fontos.
A - Alkalmazkodás és illeszkedés. Magunkhoz, egymáshoz, a mindenkori másikhoz. Van ebben egy jó adag szolidaritás is, és igen, ismerős lehet ez a korábban már belinkelt HIMF-modellből is, itt is arról van szó, hogy senki se tökéletes, senki se hibátlan, hanem viszont tudatos és tudattalan, explicit és implicit tárgyalásokon keresztül illeszkedünk a másikhoz, újra- és újrakonstruáljuk a valóságot és kapcsolatot. Mindehhez persze nem árt némi rugalmasság is. Ugyanebben a betűben az is benne van, hogy meg kell kell próbálni azt is elfogadni, ha valami nem megy, ha valaki kicsit megzuhan a karantén alatt, mert ez eléggé természetes.  
R - Reakció. Hogy az nagyon nem mindegy. Mármint hogy hogyan reagálunk a másikra, magunkra, merjük-e, tudjuk-e megélni a saját érzéseinket, a másik érzéseit. Jó lenne merni. Őszintén. Bizalommal. Tényleg. Ugyanitt fontos az is, hogy ne legyenek illuzórikus elvárásaink magunkkal és a másikkal kapcsolatban. Tény, hogy a karantén alatt jobban illetve máshogy fogjuk megismerni a másikat, ez nem a normális állapot, viszont ha már így alakult, akkor csomó mindent lehet belőle tanulni, amit utána a karantén utáni időszakban is lehet hasznosítani.
A - Alázat. Ez az egyik kedvenc kifejezésem. Nem csak itt. Úgy egyáltalán. Amit sokan összekevernek a megalázással, megalázkodással, pedig nem. Szó sincs erről. Arról viszont annál inkább, hogy nem akarom a másikat legyőzni, hanem elfogadom az ő álláspontját, természetét. És ez őrült fontos. Alázattal lehet lenni egy másik ember iránt, csoportok iránt és persze elvégzendő feladatok iránt is. Mindez különösen akkor nehéz, ha az ember frusztrált, elégedetlen, mert akkor a másik emberre vagy a feladatra akarja áttolni a saját elégedetlenségét.
N - Ne, nem és nincs. Merjünk nemet mondani, konfliktusokat felvállalni. Mert az bizony lesz, ez óhatatlan. Mindig, de karantén idején, illetve abból kibicegve pláne. Ahol viszont van ne, nem és nincs, ott kell lennie igennek is. Ha tehát tiltunk valamit, akkor engedjünk is valamit, és ha tiltunk valamit, akkor tudjuk, hogy miért tiltjuk azt.
T  - Türelem. Ezt talán nem is kell kifejteni. Türelmet egyébként majdnem olyan jó adni, mint kapni, csak ki kell próbálni.
É - Énidő. Na, arra aztán nagy szüksége van az embernek ahhoz, hogy ne csavarodjon be a másiktól, többiektől. Az pedig, hogy kinek mit jelent az énidő, elég egyedi, lehet ebben kreatívnak lenni. Olvasás, zenehallgatás, wc-n üldögélés, futás, bármi lehet, csak szabadjon csinálni anélkül, hogy az bárki más rovására menne. És hát ami még van, hogy érdemes azt is elfogadni, hogy nem csak nekem, hanem a másiknak is van szüksége erre az énidőre, tehát ahogy a türelemnél, úgy itt is érvényes az, hogy egyaránt kell tudni kapni és adni.
N - Bevallom, erre a betűre nem számítottam még egyszer, jobb lett volna, ha mondjuk H-ra végződik a szó, mert akkor elővettem volna a humort, ami eléggé szükséges, de hát a karantéh-nak semmi értelme, szóval akkor legyen ez az N a normaképzés. Ez azt jelenti, hogy minden család kialakítja a saját normáit, ami persze valamennyire illeszkedni fog az adott kultúra normáihoz is, de biztosan nem mindenben. A Józsiéknál lehet firkálni a falra, nálunk nem. A Pistiéknél mindig a vacsora a meleg, nálunk az ebéd. És néha a reggeli. Ha meg úgy jön ki, akkor a vacsora. Na. Szóval néhány kivételtől eltekintve azt, hogy mi helyes, nem igazán tudjuk, azt tudjuk csak, hogy nekünk, mint családi rendszernek mi a jó. És az lesz a mi, saját, különbejáratú családi normánk. Közben eszembe jutott, hogy ez az N lehetett volna a napirend is, mert az ugye iszonyú fontos volt és lesz is majd, ha még lesz karantén. Karanténn.


Most pedig akkor jöjjön a második beszélgetés kapcsán utólag felmerült gondolatom, a MOZAIK-modell, hogy mi minden kell egy egész jó mozaikcsalád működtetéséhez.

M - Mondd! Ez nagyon egyszerűen hangzik, kivitelezni annál nehezebb. Ha valami bánt, ha valami jól esik, ha valamit nem értesz, mondd. Mármint ha nem érted, akkor kérdezd, szóval, hogy szólalj meg! Mert senki sem gondolatolvasó, nincs telepátia, ki kell mondani, ha valami van benned. Ehhez viszont fel is kell ismerni azt a valamit, ami benned van, ez önismeret és gyakorlat kérdése. A gyerekeknek egy váláskor és egy új család vagy új családok létrejöttekor rengeteg kérdésük van, ha nem kérdeznek, akkor a szülőnek kell kérdeznie, hogy képbe kerüljön. És mondd azt is, ha éppen nem akarod mondani. Mert azt is szabad.
O - Oltalom és Odafigyelés. Ami itt nagyon fontos, hogy a gyerekeket az égvilágon senki sem kérdezte meg arról, hogy meg akarnak-e foganni és születni, illetve arról sem kérte ki senki sem a véleményüket, hogy akarják-e, hogy a szüleik közül valamelyik vagy mindkettő bepasizzon, -csajozzon és hát azt sem kérdezte meg tőlük senki sem, hogy akarnak-e csomó mostoha- és féltestvért. Szóval a lényeg, hogy miattuk és értük eléggé ott kell lenni, azt a mondatot, amit egy váláskor a szülők mondanak, hogy mi már ugyan nem vagyunk együtt, de attól még téged ugyanúgy szeretünk, nem csak kimondani fontos, hanem csinálni is kell. Még akkor is, ha közben a szülők tényleg gyűlölik már egymást. Még akkor is, ha a gyűlölt szülő tulajdonságai felfedezhetőek a gyerekben. Az egyébként elég természetes, ha a gyerekek kicsit manipulálják a szüleiket. Az már kevésbé, ha a szülők teszik ezt, sem akkor, ha egymással, akkor meg még kevésbé, ha a gyerekeikkel. Az is elég természetes, ha a gyerekek egy ideig megzuhannak, regrediálnak. Oda kell rájuk figyelni, hogy ne legyen nekik rosszabb, mint amennyire az szükségszerű. Oké, persze nem szükségszerű. De rossz és nehéz részei lesznek, az majdnem biztos. Ide tartozik még az is, hogy egy gyereknek lehet bűntudata, mert hiheti, hogy az egész miatta van, lehet amiatt is bűntudata, hogy túl jól érzi magát, miközben meg látja, hogy a másik szülő nem. Ugyanez igaz lehet a szülőre is, még akkor is, ha tényleg nem akar már együtt lenni azzal, akivel volt. És mindenki tele lehet félelemmel is. Mi lesz, fog-e működni, ilyenek. Szóval bonyolult dolog ez, ami rögtön át is vezet a következő betűre.
Z - Zaj és Zen. Egy buddhista nyugalmára biztos, hogy szükség lesz abban a nagy zajban, amivel a mozaikcsalád jár. És itt egyaránt szó van a szoros és átvitt értelmében vett zajról, a mozaikcsaládtagoknak pedig szét kell tudni választani a lényegest a lényegtelentől, a rá tartozót a nem rá tartozótól, a relevánst az irrelevánstól. De. Szabad megélni érzéseket. És nem kell mindent egyből megoldani, lehet, hogy néha elég csak figyelni, jelen lenni, türelemmel ott lenni.
A - Alkalmazkodás és illeszkedés. Olyan ez, mint a KARANTÉN-modellben, csak hát itt aztán igazán nagyon sok emberhez kell alkalmazkodni és illeszkedni, akik közül sokan rokonok, mások nem, és ez nem függ össze azzal, hogy az ember együtt lakik-e velük vagy sem. És hát olyan emberekhez is kell alkalmazkodni, akik esetleg nem szimpatikusak. Újra. A gyerekeket erről senki az égvilágon nem kérdezte meg, mégis, hatalmas az elvárás feléjük.
I - Irónia. Igazából ide is a humor kellene, de hát ilyen ez H, kevés szóban van benne. Szóval egy kis nevetés (nem kinevetés) sok helyzetet segít kezelni, sok helyzetet segít mederbe terelni az, ha az embernek van egy kis humorérzéke, tud nevetni, tud másoknak segíteni nevetni, tud nevettetni. 
K - Keretrendszer. Ez talán mind közül a legfontosabb. Felbomló és megépülő struktúrák vannak egy mozaikcsaládban, méghozzá sok és bonyolult, amiket meg kell tanulni működtetni. Méghozzá úgy, hogy közben mindig minden változni fog, mégis, nem nagyon lehet leállni azzal, hogy az ember újra és újra definiálja azt, amiben éppen élnek. Mindez persze csak akkor megy, ha a szétment szülők egymással szóba tudnak állni, illetve akár szóba tudnak egymással állni, akár nem, el kell tudni fogadni - nyilván az abúzuson túl -, ha a másik családban a dolgok másképp mennek, ha ott más a normarendszer. Arra is érdemes figyelni, hogy ha korábban a gyerek anyjára mamaként utalt az apa, akkor a válást követően majd ne azt mondja, hogy te figyelj, és anyád nem hisztizett, amikor megtudta, hogy kilyukadt egy fogad? És ha az anya Laciként utalt a gyerek apjára, akkor a válást követően ne azt mondja, hogy apád megint elfelejtett uzsonnát bepakolni neked balett utánra!? Mert ha az apa látja, hogy kilyukadt a gyerek foga, akkor ő szóljon a másik szülőnek, ne parentifikálja azt a gyereket, ha pedig az anya látja, hogy nincs uzsi, akkor inkább csomagoljon ő, vagy beszéljen a gyerek apjával, de ne üzengessenek a szülők egymásnak a gyereken keresztül. Akkor se, sőt, akkor végképp ne, ha a nincs köztük már egyébként semmilyen kapcsolat sem.

Bonyolult?
Igen.

Nagyon?
Nagyon.

Karanténban és mozaikcsaládban élni nehéz. Szép is lehet, de attól még nehéz.

De hát ez van, ennyit meg kell tenni a karantén- és/vagy mozaikcsaládban élő emberekért. Gyerekekért és felnőttekért egyaránt.

A bejegyzés végére pedig jöjjön az egyik legmegnyugtatóbb dal, amit ismerek:

Have no fear
For when I'm alone
I'll be better off than I was before




Bejegyzések a témában

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.