2012. november 7., szerda

Mindentudás egyeteme


A fiunk e bejegyzés idején lesz 19 hónapos.

Tud - a teljesség igénye nélkül - járni, futni, nevetve hányni, hajpántot felvenni, tésztaszűrővel a fején rohangálni a lakásban, tud motorozni, hintázni, csúszdázni, nyújtogatni a nyelvét, letekerni a sütőt 100 fokra, amikor csirkét sütnénk, feltolni a basszust a lemezjátszón, könyveket le- és kérésre visszapakolni, cipőket a helyükre tenni, szüleit és nagyszüleit a legkülönbözőbb hangerőkkel és hangsúlyokkal szólítani függetlenül attól, hogy épp ki van ott, ki várható és ki nem. Aztán tudja hisztérikusan rázni a fejét, amikor kiszívnánk az orrát, de tudja mindezt mosolyogva is, vagy sír, de azért tartja a fejét. Tud gitározni, furulyázni, labdázni, focizni. Tudja mutatni, hogy hol a kaka, bár nem mindig van valóban. Meg tudja fújni az ételt, gyertyát. Tud kérni (szia), adni (szia), köszönni (szia), megköszönni (szia), tudja mondani, hogy valami leesett (hoppá), valamit ledobott (hoppá) vagy le fogja dobni (hoppá), no meg, hogy valami elfogyott, üres (hoppá). Tudja csomó zöldségnek és gyümölcsnek a nevét. Tud kérni enni, inni, tudja, hogy néni, ló (jó), kutya (ava, aba, aua), hal (...), egér (ágé), sajt (saj), Misi (isi), motor (toto), róka (passz), medve (bumbu) tudja mondani, hogy bagoly (uhu), illetve felismeri az összes madarat (pipi), aztán mondja, hogy cipő (pipó, pi-pó, ettől a bölcsisnéni elolvad).

És ennél persze sokkal többet ért.

Ha öltöztetem, tudja, hogy fel kell emelnie a kezeit ahhoz, hogy levegyem a trikóját, és tudja emelgetni a lábait, hogy beletegyem a nadrágjába. Tudja markolászni a fütyijét, amint az hozzáférhetővé válik, tudja hosszasan paskolni a hasát, tud meglepetten hátranézni, ha rotyogtat egyet. Tud elképesztő vicces lenni, tud úgy röhögni, amire szavak sincsenek, amikor a nyakát puszilgatom, és ezt kérni is tudja. Tud hisztérikus lenni a kocsiban, máskor meg röhögés közben elalszik. Sosem unja meg a keeeerekecskegombocskaottszaladanyulacskát és az ezelmentvadásznit. Tud néma csöndben bemenni a szobájába, levenni egy könyvet a polcról, felmászni a fotelba, leülni, kinyitni a könyvet és hosszasan olvasni. Mondjuk negyed órát. Tud stage divingolni az ágyunkon és sosem fáj neki. Tud lovagolni rajtunk. Tud ölelni, simogatni, pofozni, hajat tépni, de ha bárki, bármikor felveszi, akkor hajhossztól függetlenül tudja morzsolgatni a haját. Tudja a kisebb unokatestvéreit iszonyú gyengédséggel nézni, simogatni. Tud suttogni. Tud ordítani és sikítani, bár erről szerencsére leszokott. Tud panaszkodni és nem tud várni.

És elképesztő memóriája van.

Tudja mondani, hogy mama (mámmáááááá), apu (áphúúú).

És persze rengeteg mindent nem tud.
De kit érdekel?!

Tudjuk, hogy vannak gyerekek, akik előrébb járnak, jó, persze, ők lányok (no meg fiúk, de ők nem illenek bele a sztereotípiába), és persze vannak olyanok is, akiknél a mi fiunk jár előrébb.

Nem stresszeljük azzal sem magunkat, sem őt, hogy tanítjuk mindenfélére, nem járunk egy lépéssel előrébb. Viszont körbevesszük csomó ingerrel, emberrel, érzelemmel (nem csak szeretettel ám, néha haragszunk rá, néha kiabálunk vele), tárggyal, hangszerrel, dallal, kultúrával, beszéddel.

Persze borzasztó lenne, ha valami relevánsban bénább lenne, mint az életkori átlaga, mondjuk még mindig nem járna, vagy ilyesmi, de szerencsére eddig minden a nagykönyv szerint.


Bejegyzések a témában

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.