2013. május 16., csütörtök

Nem(i) egyenlőség


Először is egy-két axióma:
  1. Női egyenjogúság-párti vagyok, rosszul vagyok az üvegplafon-effektustól és attól, hogy ugyanabban a beosztásban nő és férfi nem ugyanannyit keresnek.
  2. Hányingerem van azoktól a férfiaktól, akik azt hiszik, hogy kidudálhatnak a kocsiból egy jó segg láttán, vagy hogy megítélhetnek egy nőt bokaátmérő alapján, azokról nem is beszélve, akik úgy köszönnek egy nőnek, hogy sziasztok.
  3. Felháborít, hogy egyáltalán nincs megoldva Magyarországon a részmunkaidő, a férfiak gyesre menése nem elterjedt (bár épp tegnap este beszéltük meg, hogy a következő gyerekünkkel én megyek gyesre), és a nők szülés utáni munkaerő-piaci reintegrációja is erősen bénázik. (Íme egy ezzel a témával foglalkozó, egész friss tanulmány).
  4. Nem akarok képmutató lenni, valóban sokkal kényelmesebb a tablettás fogamzásgátlás, mint bármi más, de ezzel együtt nem értem, hogy miért a nők korlátozott számú petesejtjét kell lebénítani, amikor ott van a mi végtelen számú spermánk. Amint lesz elérhető és kényelmes férfi-fogamzásgátlás, hát állok elébe.
És egy kérdés:
  1. Hogy lehet úgy megírni egy hetero bejegyzést, hogy abban azért egyértelmű legyen, hogy közben  átjöjjön: ugyanolyan fontosnak tartom az örökbefogadó, az LMBTQ-, a hetero és a lombik-, illetve az egyedül nevelő szülők gender- és szülőséggel kapcsolatos problémáit.
És akkor:

Azt gondolom, hogy alapvetően a fenti axiómákkal kellene foglalkozni, néhány emancipált férfi nyafogása marginál ahhoz az elnyomáshoz képest, amit a nők kénytelenek átélni minden nap. És az már egész jó, ha átéli, reflektál. Mert az elnyomásnál talán még ijesztőbb, amikor egy nő azonosul is a rá osztott konzervatív szerepekkel. (Erről is készült két elég jó tanulmány, az egyiket már egy korábbi bejegyzésbe is belinkeltem, annak továbbra is a 14-18. oldala releváns, a másiknak érdemes a 171-174. oldalak táblázataiban és grafikonjaiban elmerülni.)

De azért ezzel együtt néha kiakaszt a férfiaknak és apáknak szánt szerep, most újra írok róla, megihletett ugyanis Cziglán Karolina cikke a divany.hu-n.

Merthogy alapból persze én is az egyenjogúság híve vagyok, mert én nem segítek otthon a háztartásban és nem segítek a gyereknevelésben, nem. Ezeket együtt csináljuk, és ez nem kis különbség. De nem könnyű. Nem azért, mert émelygek, ha olyat csinálok, amit az evolúció nem nekem szánt. Hanem azért, mert rettenetesen könnyen belecsúszik az ember bizonyos szerepekbe, mégpedig azokba a szerepekbe, amiket a társadalomnak, illetve a helyzetnek köszönhetően bizonyos esetekben én is magamévá teszek. Merthogy nem annyira könnyű emancipált férfinak és apának lenni. Mert mondjuk a terhesség alatt nem léteztem. No meg a legtöbb tudományos és kevésbé tudományos fejlődéspszichológiai (kézi)könyv, ha egyáltalán, akkor is csak mellékesen említi az apukákat. És hát az is van, hogy a munkahelyemen minden alkalommal, amikor otthonról hozok kaját, meglepődnek, hogy jé, te főzöl?! 

Egyenjogúság ide, egyenjogúság oda, észre sem vettem, és már nem is biztos, hogy szeretnék változtatni azokon a rögzült helyzeten, amikben mi, emancipált párként benne vagyunk. Az etetés például - bár én főzök többször - valahogy a feleségemé lett. Persze már alig kell etetni, de az egész projekt kommunikációs része kicsúszott a kezeim közül. Persze, ha egyedül vagyok a fiammal otthon, akkor sem marad éhen a gyermek, elfogadja tőlem is a kaját, és azt hiszem, ízlik is neki, amit főzök, sőt, a hétvégi tükörtojásaim fehérjét rendszeresen megeszi előlem. A körömvágást simán elfelejtem, és ha rajtam múlna, bizonyára nem mindig lenne pótpelenka, vagy váltásruha a babakocsiban. És fordítva: amikor kölcsönkérjük az anyósomék autóját, általában én vezetek. Persze, mindenki épségben eléri célját nélkülem is, de mégis, így lett. Pedig mielőtt megszületett volna a gyerekünk, nagyjából ugyanannyit vezettünk. Aztán ott vannak a betegségek körüli remek elfoglaltságok: orrszívás, különböző kemikáliák orális és nazális bevitele, a pontosság jegyében anális lázmérés, ezeket rendre én csinálom, nem mintha a feleségem erre zsigerileg képtelen lenne, és nem mintha nekem viszont az orrcseppes pipetta lenne az átmeneti tárgyam.

Szóval nem könnyű kitartóan emancipáltnak lenni, de azért érdemes megpróbálni. Még akkor is, ha testileg alkalmatlanok is vagyunk a terhességre, szülésre és a szoptatásra. De jelen lenni lehet. Ott is, ahonnan nem csak a fizika, hanem még a divat is kitúr minket, illetve ahol csak részben van ránk szükség. Az igény szerinti szoptatás egyik - számunka - kevésbé előnyös hozadéka például, hogy egész sokáig kimaradunk az etetés és a megnyugtatás élményéből.

Ha pedig csak a női WC-hez adnak pelenkázót, hát menjünk be. Én mondjuk akkor is a nőibe megyek, amikor férfi gusztustalan és/vagy nincs benne szappan. Amikor pedig az orvos kitartóan a feleségemnek magyaráz, az én kérdéseimet pedig meg se hallja, hát kitartóan kérdezek és nézek, hátha idővel a hallóreceptorai a mélyebb frekvenciákra is érzékennyé válnak, netalántán véletlenül összetalálkozik a csak a nőt (el)ismerő szakember tekintete az enyémmel. Ebben a folyamatban az is sokat segít, hogy majdnem mindig ott vagyok és mutatom, hogy úgy viszonylag képben vagyok a gyerekem életét illetően.

De akad ám anyai oldalról is bőven mit tenni. Például lehet figyelni a feladatok egyenlő elosztására. Lehet bízni az apában, sőt, el lehet fogadni, ha esetleg hibázik a másik. Be lehet vonni a férjet abba, amitől az esetleg ódzkodik, vagy abba, amiről esetleg a feleség azt gondolja, hogy csak ő érthet hozzá. Olyan ugyanis nincs. Egy apának is lehet véleménye a szoptatásról, a gátmetszésről, sőt, akár az abortuszról is, és ők is, mi is fel tudunk öltöztetni egy gyereket.

Persze nem az a cél, hogy mindenki ugyanolyan legyen. Igenis vannak különbségek a szülők között, az egyik szigorúbb, a másik engedékenyebb, az egyik jobban szeret kirakózni, a másik állatokkal játszik inkább, az egyik alacsonyabb, a másik magasabb, de ezek nem a nemiség függvényei.

Tehát.

Kedves macsó, hímsoviniszta, vasárnaponként teátrálisan focizó, a fiókok között eltévedő, gyereke méreteit tévesztő, mosogatástól száradó kezű, pelenkázni képtelen szexéhes apukák és kedves gyereknevelést kisajátító, a férfiakra, kizárólag mint sperma- és pénzdonor sofőrökre tekintő, a szexet csak gyereknemzésre használó, az apukák általi öltöztetést kontrolláló, a munkaerőpiacról önként kiugró anyukák!

Minden külső ellenállás és belső idiotizmus ellenére tessék szépen emancipálódni és emancipálódni hagyni!


Bejegyzések a témában

6 megjegyzés:

  1. Ez a bejegyzés nagyon rendben van és ráadásul mindennel egyet is értek, csak egy megfogalmazásod kapcsán szeretnék szőrszál-hasogatni. Miért kell mindjárt azt gondolni, hogyha bizonyos szerepek rögzülnek a családban, annak a nem az oka? Mármint, hogy az már biztosan a női egyenjogúság kérdéséhez tartozik? Rögzülhetnek más okok miatt is szerepek, az egyik hazaér a főzésre, a másik nem, az egyiknek van türelme mesét olvasni, a másiknak nem. Ha nem úgy rögzülnek ezek a szerepek, hogy attól a nő alárendelt szerepbe kerül, akkor az egy más jellegű kérdés. Ok, az világos, hogy ez egy elvi felvetés, mert a gyakorlatban naná, hogy pont úgy rögzülnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor visszaolvastam, én is gondoltam arra, hogy az egyenjogúsággal kezdődő bekezdés igazából nem nyúl gender-issue-khoz, de aztán rájöttem, hogy mégis, mert mi van akkor, ha pont olyan dolgokkal kapcsolatban dőlök hátra, amik a hagyományos szerepeket erősítik? És, ha már harcos feminista vagyok, akkor már önmagában az a tény, hogy azt gondolom, megengedhetem magamnak, hogy hátradőlök, az is macsoid.

      Törlés
  2. Azért nem mindig pont úgy rögzülnek. Igaz, hogy én szoktam vezetni, de másrészt én vagyok az, aki mesét olvas esténként, és én mosok is.
    s.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem a többit most itt ne teregessük ki légyszi.

      Törlés
    2. Helyesek vagytok, folytassátok légyszi!

      Törlés
  3. Témába vágó cikk:
    https://apahajo.wordpress.com/2015/03/10/az-ido/
    Apa

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.