2013. május 23., csütörtök

Nem!


A pszichológia - és azon belül talán a pszichoanalízis leginkább - tényleg fantasztikus dolgokra képes. Többek között arra, hogy a nyelv mindenhatóságát folyamatosan hangsúlyozva essen hanyatt saját magától. Ott van például Freud és az egyik alapműve, a Traumdeutung, ami tükörfordításban nagyjából Álomértelmezés lenne, de a fordító inkább az Álomfejtés mellett döntött.
Egy bizonyos Hollós István pont azon elmélkedett, hogy ez nem lehet véletlen, rá is jött, hogy milyen ügyes, kreatív és leleményes is a magyar, hogy ezt a szót megtalálta, kitermelte magának, „Igy valósággal pszihoanalitikai megértésre vall a fejtés szónak alkalmazása e szó frappans sűrítettségénél fogva.”, írta 1929-ben Nemzeti géniusz és pszihoanalízis címmel a Nyugat elnevezésű folyóiratba az akkori helyesírásnak megfelelően. Ennél szebben nem is veregethette volna meg Hollós a fordító vállát, aki - mit tesz isten - ő maga.

(Csak zárójelben, a jegyzőkönyv kedvéért, posztumusz üzenem Hollósnak, hogy bizonyára Freud is képes volt megérteni az értelmezés és a fejtés közötti szolid különbséget, sőt, talán még ismerte is a Lösöng, lösen szavakat, azt is megkockáztatom, hogy nem véletlenül döntött a Deutung mellett.)

Azért ne legyünk telhetetlenek, Hollós ugyanis tényleg jól reagált a pszichoanalízis üzenetére, annak nyelvfüggőségére, tele is van a könyv olyan álomfejtésekkel, amik a német nyelv ismerete nélkül értelmezhetetlenek. Az a baj, hogy kicsit még azzal együtt is. Ott van például egy fölösleges (überflüssig) álom, amiben túlcsordul (überfliesst) a víz a falakon, vagy egy másik - ez talán még szebb -, amit egy idős nő egy Blasel nevű színészről álmodik, ebből Freud egyből rávágta, hogy a nőnek hólyag- (Blase) bántalmai  vannak. És hát van magyar álompélda is, Virág Teréz nyolcéves páciense rendre egy pokolbéli oroszlánnal álmodik, amiből a nagymamám rögtön megmondta, hogy az a kislány maga, azon dilemmázva, hogy rossz lány legyen-e, vagy sem. Az én értelmezésemben - beemelve a történeti kontextust is - a pokolban akár az oroszok is megjelenhettek volna, amit a kislány álmában egy ijesztő állattá formált, node mindegy, engem senki sem kérdezett.

És hát ott van Jacques Lacan, aki aztán tényleg a szavak embere lett, nem is tett mást, mint elolvasott mindent, amit Freud írt, majd a szavakon lovagolva újraértelmezte a pszichoanalízist. Apróságnak tűnik, ő is ezt az imidzset képviselte, de ezzel azért némiképp ellentmond, hogy Lacan maradandót alkotott a pszichoanalízisben. És nem csak azért, mert bírt az olvasás képességével, hanem mert valóban olyanokat olvasott ki az életműből, amik ugyan ott voltak, de Freud nem vette őket észre.

Anélkül, hogy mélyen belemennék a lacaniánus pszichoanalízis rejtelmeibe (ha akarnék, se tudnék), e bejegyzés és a blog egésze szempontjából is nagyon fontos vele is foglalkozni. Mégpedig azért, mert Lacan észrevett minket, az apukákat. Ott voltunk mindig, nem csak azért, hogy donorok legyünk, a nyelv ennél jóval több szerepet szánt nekünk, csak észre kellett volna venni! Hallgassuk csak, ahogy a francia kimondja az apa nevét!


le nom du père

És hallgassuk csak, ahogy kimondja az apa nem-ét!


le non du père

Alig tér el, igaz? Hát ez a mi szerepünk. A nem kimondása. Mi vagyunk a tiltó funkció, ezért vagyunk! Ennek fényében érdemes minket megítélni, használni, bevonni, ennek fényében érdemes készülni az apaságra és a párválasztásra, no meg persze ennek fényében kell újraolvasni az előző bejegyzést!

(A szakmai korrektség azért megköveteli annak tisztázását, hogy itt nem az igazi és nem is az imaginárius apa, hanem - akármit is jelentsen ez - a szimbolikus apa nem-éről van szó.)

Szóval nem, nem, nem!

Egy probléma van csak! Hogy ezek a fránya liberálisan nevelt gyerekek
  • visszakérdeznek
  • magyarázatot igényelnek
  • ellenállnak
  • mégis megteszik
  • újra megteszik
  • ha elvesszük őket onnan, akkor is
  • feszegetik a határokat
  • lázadnak
Pedig megmondta a villamosmegállóban a random hapi, az ő gyerekkorában nem beszélgettek a gyerekekkel csak reggel és este. Az volt, amit a szülő mondott. "Ha a gyerek lebaszta magát a földre hiszti közben, hát úgy maradt." Az ő szülei bizonyára Lacan-n nevelkedtek, mi viszont már ebben a fura demokráciában éltük le életünk nagyobb részét, hát most szívjuk a levét.

Merthogy mennyivel egyszerűbb lenne azt mondani, hogy nem, és kész. Nincs kérdés. De tényleg, miért kell nekem elmagyaráznom, hogy
  • miért nem mehet egyedül a robogómmal
  • a kismotorjával miért nem mehet le egy emeletnyi lépcsőn
  • a játék-locsolókannával nem a lakást öntözzük
  • ha az ajtón kilépve jobbra indulunk el, akkor csak nagyon sokára érünk a bölcsődébe
  • nem tud a nyakamba jönni, amikor az egyik kezemben a motorja, a másikban három zacskónyi áru van
  • éjszaka aludni kell, nem Süsüt nézni, vagy a feleségem haját babrálni, vagy meginni három pohár vizet
  • a lift nem a miénk
  • pizsama nélkül fázna éjjel
Mi viszont rendre csak magyarázunk, ismétlünk, kreatívkodunk, alternatívákat mutatunk fel, ahelyett, hogy bevezetnénk a punktum elvét. Az van, amit mondunk, ha nincs, akkor is. Nem akarsz felöltözni? De! Csak hát ez sajnos nem működik. Így aztán egereket kell keresgélni a nadrágszárban, fogócskázni kell a lakásban fürdés előtt, olvasni kell evés közben, figyelni kell arra, hogy a Micimackó nehogy kiessen az ernyedő kezéből alvás közben, fárasztó dolog szülőnek lenni, na.

És az is van a nem szócskával, hogy nem árt vele nagyon óvatosan bánni. Csak akkor érdemes használni, amikor biztos vagy benne, hogy végig is tudod vinni. Csak úgy dobálózni vele nem szabad, mert akkor elveszíti az erejét. De persze túl hosszan ragaszkodni sem szabad hozzá, mert akkor meg értelmetlenül hosszúra nyúlik a helyzet, ami egyrészt gondosan elkerülendő játszmák melegágya, másrészt sosem fogtok otthonról elindulni. Íme néhány ellenpélda, amiket játszótereket, boltokat, buszokat járva-kelve hallottam, de természetesen sosem alkalmaztam:
  • Gyere reggelizni. Nem, nincs több Süsü! Nem, nincs. Most néztél egyet! ... Jó, de csak pár percet. De aztán tényleg reggeli.
  • Nem veszlek fel! Tele van a kezem, nézd csak! ... Jó, gyere a nyakamba!
  • Most nincs kifli, ott a kezedben a banán, edd meg azt. ... De akkor kérem a banánt!
Tehát bár Lacan észrevett minket, azért én azt gondolom, hogy ennél egyszerre többre és kevesebbre vagyunk hivatottak. Az én nem-em ugyanis mit sem ér, ha nincs mellette magyarázat. És nem azért kell a sok tiltás-magyarázat kombó, mert a kis vacak nem érti, amit mondok. Hanem azért, mert pontosan akarja érteni. Érti, hogy nem lehet benyúlni a konnektorba, nem hülye. Node hüvelykujjal sem? És mutatóval? És a másikkal? És pulcsin keresztül? És játékkal? És villával? Szóval nem a határokat feszegetik a gyerekek, nem szívatnak, hanem csak érteni akarnak. De nagyon pontosan. Bármelyik kényszerbeteg jogász elsüllyedhet szégyenében.

Azt hiszem tehát, teljesen szembemenve Lacan-nal, a sorrend a következő:
  • Legrosszabb a tiltás.
  • Eggyel jobb, sőt, egész jó, ha úgy tiltunk, hogy mellé magyarázunk is.
  • De még jobb, ha átmegyünk radikálba, és ki se ejtjük a szánkon a nem szót, és inkább arra koncentrálunk, hogy mi az, amit lehet! Persze vannak objektív nem-ek, zebra, autók, tűz, konnektor, rája, Kancsendzönga, de azon belül valójában szinte mindent lehet. (A témában ajánlom az Anyátlanok című filmet!)
Szóval csak rá kell feelingelni!

És akkor a dolog működni is fog! Annyira, hogy néha-néha már azt is érzem, hogy a fiam által új és vágyott, viszont általam kevésbé vágyott dologról is le tudom beszélni értelmezhető időtartományon belül, úgy hogy a nem helyett az igen felől közelítek.

A rossz nevelési elvek ugyanis elég hamar megbosszulják magukat. Nincs mellébeszélés, hazudozás, titkolózás, fölösleges (überflüssig) tiltás, egyrészt nem leszel hiteles, másrészt mert a gyereked úgyis mindent megjegyez, és másnap, vagy éppen hetekkel később eljátssza a játékaival. Méghozzá előtted, neked. És ha hülyén csináltad, hát azt elég kellemetlen viszontlátni.


Bejegyzések a témában

6 megjegyzés:

  1. Szerintem nem lenne baj a tiltással, ha hitelesen tiltanánk, de nem megy! Mert alapvetően a gyereknek van igaza. Tulajdonképpen tényleg jó lenne egész nap liftezni, és bölcsibe menés helyett a pocsolyából ki be lépkedve lábnyomozni. Ha mindezek mellett az embert békénhagyja a gyerek, és éjszaka babrálhajta a feleség haját, akkor nincs is semmi gond!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Épp ezt írom szerintem én is, az úttesten kívül valójában nem sok mindent kell tiltani. Azért a hajbabrálás tényleg elég bosszantó tud lenni

      Törlés
  2. erre: "és ki se ejtjük a szánkon a nem szót, és inkább arra koncentrálunk, hogy mi az, amit lehet" írhatnál pár példát...

    VálaszTörlés
  3. Ahelyett, hogy "ne kézzel edd a levest" azt mondod, hogy "egyél kanállal". Sőt, sztem nem csak ezekben a szituációkban fontos, hogy ne hangozzék el túl gyakran a "nem", illetve más negatív kifejezések, hanem pl akkor is, ha látod, h a gyereked nem mer elmenni a kutya mellett, jobb azt mondani, h "gyere, add a kezed", mint hogy "ne félj, nem harap a kutya".
    (Van a játszótéren egy nő, aki tökélyre fejlesztette a negatívkodást, mindig ilyesmikkel áll elő: Kapaszkodj má', fiam, mert leesel, betöröd a fejed, kórházba kerülsz, ott kell aludnod egyedül több napig, aztán mire megint jöhetnél mászókázni, tél lesz! mondjuk ez így már vicces :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a remek illuszrációt

      Törlés
  4. De Klára, ebben a mászókásban egy nem se volt! :) De azért értem...

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.