2016. március 18., péntek

Gazdaállatok és élősködők

"A '19-es hagyomány is velünk él még
– bár szerencsére inkább csak pislákol –,
ha néha hangoskodik is.
De gazdaállat híján meg vannak
számlálva a napjai."
(O.V., 2016. március 15., Nemzeti Múzeum)

Négy nagyszülőm mindegyike zsidó.

Apai nagypapám vallásosan nevelkedett, de a hadifogságból visszatérve szakított istennel. Apai nagymamám a budapesti gettóban élte túl a vészkorszakot, illetve személyiségének releváns részei éppen ott nem élték túl a vészkorszakot: apukám és nagynéném előtt - ahogy rengeteg második generációs zsidó származásúval megesett - sokáig szégyellték és ezért titkolták zsidó származásukat.

Anyai nagymamám pszichológuskarrierjének jó részét saját, no meg a többi túlélő, illetve leszármazottaik zsidóságának megértésével töltötte, anyai nagypapám pedig Auschwitzot is megjárva és túlélve vált nemzsidóvá úgy, hogy közben rendszeresen vezetett turistautakat Izraelbe.

Nem igazán tudjuk, milyen zsidók lettek volna a nagyszüleim, ha nincs Holokauszt, nem igazán tudjuk, tudnék-e bármit is a zsidó származásomról, ha nem lett volna Holokauszt.

Jó eséllyel közöm se lenne hozzá. 

De volt Holokauszt, s a nagyszüleimet - függetlenül attól, hogy ők minek tartották saját magukat - zsidóvá tették, s mint ilyeneket, elpusztításra ítélték.

Az tehát, hogy én élek, azt jelenti, hogy a rendszer nem működött elég jól.

De egy olyan rendszer, amely magára gazdaállatként, a másokra pedig mint élősködőkre tekint, sosem fog elég jól működni.

Az a rendszer rosszul működik, s mint ilyen, meg fog bukni.

De amíg megbukik, mi addig is itt élünk, itt neveljük gyerekeinket, akik épp annyira szeretnénk, hogy zsidók legyenek, mint amennyire - gondolom - a nagyszüleim is lenni szerettek volna. Ők pedig azt szerették volna, ha szabadon és függetlenül helyezhették volna el magukat a semennyire és a nagyon között feszülő elképesztően széles skála valamelyik részén.

Ha ez a lehetőség megadatott volna nekik, akkor a négyből hárman továbbmentek volna azon az asszimilációs úton, amin már a szüleik is öles léptekkel haladtak, egy pedig, hát, talán még mindig vallásosan, esetleg kóser háztartásban tengetné életének 97. évét.

Vagy ki tudja.

Azzal viszont, hogy zsidókká tették őket, megfosztották őket a döntési szabadságuktól.

Mi tehát szeretnénk a gyerekeinkre bízni, hogy mik akarnak lenni. Építsék fel ők identitásaikat, mégpedig úgy, ahogy szeretnék. Legyenek hentesek vagy orvosok, tanárok vagy pékek, legyenek melegek vagy heterok, hallgassanak DJ Tiestot vagy Slipknot-ot, tartsanak sábeszt vagy járjanak gyónni. Amíg boldogok, addig azt csinálnak, amit akarnak.

De sajnos most nem ilyen időket járunk.

Nem bíznak bennünk a hatalmak, megmondják helyettünk, hogyan kell működnünk, éreznünk. Az az erő pedig, amely a Mein Kampfot parafrazeálja, sajnos egyéb kegyetlenségekre is képes, s idővel talán az élősködők pontos leírását is megadja, esetleg lajstromba veszi, megjelöli, elkülöníti, megsemmisíti őket.


Akkor most ki menjen el innen? Az, aki magára gazdaállatként tekint vagy az, akit a gazdaállat élősködőnek?

(Megjelent egyébként már a kétkötetes Kritikai kiadása is a Mein Kampfnak, amit bár nem olvastam, de mind a mottóban olvasható beszéd írójának, mind felolvasójának sok szeretettel ajánlom.)

(A képet innen töltöttem le.)


Bejegyzések a témában

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.