2016. december 17., szombat

New age gyerekkönyvek

Az van, hogy időközönként megkeresnek kiadók, hogy nézzem meg a könyvüket, ami valamilyen módon kapcsolódik az apasághoz, s ha van kedvem, akkor írjak róluk.

Volt olyan könyv, amire azt mondtam, hogy arról bizony nem szeretnék írni, mert nem tetszett, volt olyan, juteszembe épp most, amiről szégyenszemre megfeledkeztem (ezúton is elnézését kérek, mi legyen most?) és hát olyan is volt, hogy meg is írtam, hogy nem tetszett. Egyrészt itt ni, ja és itt is (kicsit bonyi: számok, aztán 2015/3-4, aztán Szemle, aztán pedig le kéne görgetni egészen a 253. oldalig, de nem biztos, hogy megéri.) És hát ugyanígy jutott hozzám a frissen létrejött Zazie Books Kft első könyve, a Daddy Cool is, amiről majd a következő bejegyzésben fogok írni.

Nem sokkal később pedig, viszonylag rövid időn belül megkeresett a Csimota Kiadó és Végvári Imre is egy-egy könyvvel kapcsolatban, ami, az eddigiekhez hasonlóan szintén őrült megtiszteltetés, de tényleg. Én csak ülök a számítógépem alatt különböző kávézókban, vagy éppen két rendelésem között egy fotelben és persze legtöbbször otthon, alvó, máskor zizegő családtagok között, és zömmel tetyekvetyekmotyogatok, írogatom a gondolataimat, amit aztán nemhogy elolvas néhány ember, többek között a Csimota Kiadó emberei vagy éppen Végvári Imre, de még kíváncsiak is lesznek a véleményemre.

Hát most megkapják!


Szóval akkor most, elindítva egy rövid reklámozási hullámot, ebben a bejegyzésben két könyvet ajánlok, Hanuka, Karácsony, hátha jó ötlet lesz, aztán rövidesen jön egy következő poszt, abban lesz még ez-az. Vigyázat, termékmegjelenítek!

Azt hiszem, előbb a Végvári Imre írt, igen, megnéztem, éppen tizenhárom órával és hat perccel előzte meg Győri Bori és Szamarasz Vera Zoé levelét, szóval én is megtartom ezt a kronológiai sorrendet.

Imi, aki az elején még Imre volt, de most már Imi lett, Priusz és Gordiusz - Jövőmenők című könyvével kapcsolatban keresett meg, hogy ugyanmár, írjak erről a két ikermacskáról. Elég ha csak neki, mondta, de én nem csak neki fogok írni, gondoltam, hanem akkor már ide is. Már csak azért is, mert a könyv tetszik. S bár nem épp az én gyerekeim életkorának szánta, és ha jól gondolom, akkor nem is az enyémnek, de én azért elolvastam ezt a 2050-ből származó sztorit, s ha majd kicsit nagyobbak lesznek a gyerekeim, akkor biztos, hogy nekik is oda fogom adni.

A könyv, akár fel-, akár elolvasásra készült, valahol félúton lehet a tanulás és a szórakozás között, már csak azért is, mert elég sok betű jutott a Nagy Norbert által szórakoztatóan illusztrált 81 oldalra, de egyébként persze nem ezért, hanem inkább azért, mert a fantáziavilágot hol súroló, hol telibe taposó, csomó technológiai és informatikai érdekességgel tarkított törzsszöveget keretbe foglalt tudományos kiegészítők teszik a helyükre, sőt, ezeknek a könyvhöz gyártott honlapon még utána is lehet nézni. Nemhiába, az egyébként marketingszakemberként eléggé elismert Végvári nem csak azt érti, hogy mire ugranak a felnőttek, hanem ezek szerint azt is, hogy mi jön be a gyerekeknek.

A ma élő, hazai sztereotípiák szerint úgy képzelem, hogy épp a technológiai tartalom miatt a könyvet majd az apák olvassák vagy veszik fiaiknak, de közben meg épp a múlt heti hvg-ben olvastam egy cikket arról, hogy mennyire fontos lenne a lányokat is nyitottá tenni a programozás, az informatika iránt. Ami nem tűnik lehetetlen küldetésnek, ugyanis míg a 14+ lányok már szinte elérhetetlenek, addig a 8+-osokat még azért bőven fogékonnyá lehet tenni egy egy olyan szakma iránt, amiből majdnem teljesen hiányoznak a nők. S minthogy a Jövőmenők is a 8+-osok könyve, ezért ezen a ponton a., szakíthatnánk ezzel a hülye sztereotípiával és b., a könyv akár össze is dolgozhatna a Skool-lal, ami, mit tesz isten, épp a 8+ lányok informatikai nyitásával foglalkozik.
A két macska közötti beszélgetések egyébként kicsit emlékeztetnek a Stop! Közlekedj okosan! című diafilmek párbeszédeire, s mivel azt is imádta a fiam, ezért nincsenek kétségeim afelől, hogy ha majd hozzájut a Jövőmenőkhöz, ezeket is szeretni fogja. A hét, egymással összefüggő meséből álló sci-fi cselekményéről pedig csak annyit, hogy Priusz és Gordiusz akaratukon kívül a jelenből eljutnak a jövőbe, amiből aztán a könyv végére, akaratukon belül, hála a fáradtságuknak és a - vigyázat, spoileralert - sonkás joghurtnak, vissza se akarnak térni.
S még mielőtt végképp átcsusszanna ez a bejegyzés egy közepes színvonalú recenzióba, rá is térek a másik munkára, a Nézd, ez én vagyok!-ra.

Ha a Jövőmenők feszegette a könyvek úgynevezett kereteit, hát a Csimota-produkció szinte savval oldja a rácsokat. A nyugati piacon ismerünk már ilyen könyveket, ilyen például a Pötty könyv és kicsit ilyen a Nyírd ki ezt a naplót! is, de a hazai szupersztár Dániel András illusztrálta, Győri Bori és Szamarasz Vera Zoé írta könyv ennél azért messze több kreativitással és edukatív szándékkal zsúfolta tele a könyvet.

A könyv egy nagyon szomorú statisztikai adatból indul ki.

Nem. Igazából én indulok ki ebből, csak az én okoskodásom, hogy az egésznek lehet köze ahhoz, hogy kijött egy olyan szám, hogy az átlag magyar szülő 7, azaz hét percet beszél egy nap a gyerekével. Nyilván az, aki megveszi ezt a könyvet a gyerekének, az ennél a számnál jóval többet produkál, de mégis, az tény, hogy nagyon kevés minőségi idő jut a gyerekekre, arra pedig talán még kevesebb, hogy a gyerekek beszélhessenek, foglalkozhassanak az érzéseikkel.

Ez a könyv, ami nem is annyira könyv, hanem inkább egy csodálatosan guszta foglalkoztatókönyv, épp ezt célozza meg. A címlapon szereplő sziluettben a saját magát még csak homályosan látó olvasó, illetve inkább foglalkozó a könyv végére egész biztosan élesebben látja majd, hiszen a Nézd, ez én vagyok! tele van olyan feladatokkal, amelyekben le kell rajzolni az érzéseit, az azokhoz tartozó eseményeket, színeket, miközben a kétlábú hal büszkén mondja, hogy egy firkán áll, a háromlábú hal azt mondja, hogy Türüpp, a hosszúlábú sün meg azt, hogy Puff neki! - ahogy azt Dániel András korábbi munkáiban már megszokhattuk. De nem csak a saját érzéseink iránt tesz nyitottá a könyv a különböző feladatok révén, hanem elfogadóvá tesz mindenféle kultúra, étkezési szokás, bőrszín és vallás felé is, szóval!

Szóval bár egész más célja van a két könyvnek, mindkettő komoly piaci és pszichológiai rést tölt be, mindkettő úgy edukál, hogy közben szülőként sem veszem észre, ami nem is baj, a new age gyerekkönyvek célja nem az, hogy didaktikusan nevelje szülőt és gyerekét egyaránt, hanem az, hogy szórakoztasson.



Bejegyzések a témában

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.