2018. május 23., szerda

A bevonás szabályai

Megkérdezzem a véleményét? 

Beavassam a döntéshozatali folyamatba? 

Mikor szóljak egy változásról? Amikor már tudom, vagy csak akkor, amikor aktuális lesz? 

És mi van, ha nem tetszik neki a döntésünk? 

A kérdések teljesen jogosak, válasz meg nyilván nincs. 

Már csak azért sem, mert leginkább életkor, téma és szülő-gyerek illeszkedés kérdése az egész. De mégis, mintha csomó döntési helyzetből kihagynánk a gyerekeinket, amibe pedig simán be lehetett volna vonni őket, ami pedig nem tartozik rájuk, ott meg kikérjük a véleményüket. 

De hát csomó egyéb helyzetben sem tudjuk belőni a gyerekeink életkorát, miért éppen ebben találnánk el? 

Jótanácsként éppen ezért leginkább azt mondanánk, hogy a gyerekekkel érdemes beszélgetni, érdemes tőlük megtudni a véleményüket. Ha másért nem, hát azért, hogy legyen köztünk kapcsolat, hogy beszélgessünk egymással, hogy megismerjük őket és ők is megismerjenek minket. 

De fontos tudni, hogy a túl komoly döntésekbe való bevonás akár meg is ijesztheti a gyerekeinket, elbizonytalaníthatja őket, megkérdőjelezheti bennük a szülői kompetenciánkat, még akkor is, ha számukra ezek a szavak ismeretlenek. 

Éppen ezért ésszel kell bánni azzal, hogy mennyi mindent adunk ki magukból. Mondom ezt azért is, sőt, főleg azért mondom, mert a korábban már hivatkozott, reprezentatív NN Biztosító kutatásából az derült ki, hogy a szülők 78%-a „fontosnak tartja, hogy gyerekükkel teljesen őszinték és nyíltak legyenek, még akkor is, ha kisebb korban még nehezebb neki megmagyaráznunk bizonyos dolgokat"

Persze, fontosnak tartom, hogy csomó szempontból partnereink is legyenek a gyerekeink, fontos, hogy bevonjuk őket a család életébe, de hát közben meg azért mégiscsak volna köztünk valamiféle hierarchia. Egy-egy beszélgetés előtt éppen ezért azt lenne leginkább fontos magunkban tisztázni, hogy valójában mit is akarunk a gyerekeinkkel megbeszélni és azt is, hogy pontosan miért akarjuk velük azt megbeszélni. Ha pedig mindezekre megvannak a válaszaink, akkor még azon is elgondolkodnunk, hogy milyen mélységben érdemes a gyerekeket bevonni, mennyire kell a részleteket tudniuk.

via GIPHY

Mondjuk, azért semmiképp se osszunk meg valamit a gyerekeinkkel, hogy ők döntsenek valamilyen felnőtt ügyben. Hogy levegyék rólunk a terhet. Hogy összebékítsék a szülők közötti ellentéteket. Idén akarsz iskolába menni vagy maradnál még egy évet oviban? Most szeretnél kistesót vagy inkább csak jövőre? Anyád szerint most már lassan azért próbálkozhatnánk, de én meg még csak most szoktam meg, hogy te vagy

Persze, ezek szélsőséges, és talán nem is létező példák, de arra azért jól rávilágítanak, hogy mindent azért tényleg nem érdemes a gyerekekkel megbeszélni. Még ezeknél kevésbé abszurd példákkal is bőven túl lehet lőni a célon, érdemes tehát komoly önvizsgálatot tartani mielőtt kikérjük a véleményüket. 

De a fenti, kitalált mondatokat azért át lehet alakítani valami hihetőbbe, valami olyanba, ami megfelel a jelenben elképzelt gyerekképnek, ami beleillik a 21. századi szülő-gyerek viszonyba, amelyikben azt hisszük, hogy mindkét fél kompetens. 

Ezek a mondatok valahogy így hangoznak: 

Hogy érzed magad az óvodában? Megy már valaki iskolába? Mit gondolsz? Nekik milyen lesz ott? Aha, hogy szerinted hiányozni fog nekik a sok játék.
Biztos észrevetted már, hogy a Mama mostanában érzékenyebb, talán azt is, hogy kicsit gömbölyödik. Tudod, ez azért van, mert kistestvéred lesz. Akarod megsimogatni a Mama hasát? Képeld, az is lehet, hogy kicsit érezni fogod a lábát vagy a kezét.

Szóval egyrészt fel kell készülni, mielőtt megszólalunk, másrészt pedig olyan csomagba kell pakolni a mondatainkat, amikkel legalábbis nem ártunk. Aztán persze úgyis ki fogja bontani a gyerekünk a csomagot, efelől semmi kétség ne legyen, de semmi akadálya annak, hogy újra és újra becsomagoljuk a mondatainkat. 


A cikk elkészítését az NN Biztosító Életkapu Programja támogatta.


Bejegyzések a témában

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.