2018. május 20., vasárnap

Fekete lyuk

Reggel kialudva, isteni kávéillatra ébredek, lezuhanyozom, felöltözöm, megiszom a kávémat, berakom az uzsimat a táskámba, elköszönök a gyerekektől és a nőmtől, elmegyek dolgozni. Bent aztán míting míting hátán, jót kajálunk a fiúkkal, aztán újabb megbeszélések és mítingek után végre, jól eső fáradtságot követően elindulhatok haza. Nagyon várom már, hogy a családommal lehessek, és bár sajnos a fürdésről megint lekések, de még pont át tudom venni a mesélést a feleségemtől, isteni hozzákölteni a leírt szöveghez, a gyerekek gargalizálva röhögnek. Megölelgetem őket, jóéjtpuszi, villanyleó után még kicsit beszélgetünk a feleségemmel a munkámról, bár addigra már mindketten elég fáradtak vagyunk, inkább beájulunk egy sorozatot nézve az ágyba.

És akkor.



Most nézzük, ez a remek, szép és talán sok esetben ismerősnek tűnő, talán kicsit sarkos, de azért mégis átlagos történet - fekete lyukként - mi mindent nyel el.

Jöjjön tehát még egyszer ugyanez.

De előtte, hogy erre miért is van szükség.

Egyrészt mert sosem árt újra és újra írni és beszélni az érzelmi házimunkáról, láthatatlan munkáról.

Másrészt mert olvastam egy cikket a kiejthetetlen nevű qubit-en arról, hogy mennyire széjjeldiszkrimináljuk a nőket, érdemes, de szomorú tanulmány, harmadrészt azért, mert voltam az Éva Psziché Esten, amin a Bánki Gergő és a Janklovics Péter felolvastak részleteket Janikovszky Éva A lemez két oldala című könyvéből, ami arról szól, hogy ugyanannak a történetnek, ugyanattól az embertől érkező olvasatait halljuk különböző helyzetekben. És hát ugyanaz a férfi egész másképp beszél az előléptetendő nővel a munkahelyén, mint ugyanerről a nőről otthon, a feleségének.

A munka 1978-as, az azóta eltel 40 évben bizonyára jóval jobbfejek lettünk, meg minden, meg a franc tudja, de az arányban nem sok minden változott. Hogy papíron értjük ám mi ezt az egész emancipációt, de azért otthon inkább emancipunciként beszélünk róla. Ha egyáltalán.

Végül pedig, negyedrészt, tegnap a boltban láttam egy nőt, vállán egy textilszatyorral, amin a következő felirat volt olvasható: Az igazi férfi feminista.

Hát ezekért.

Natehát.

Reggel kialudva, isteni kávéillatra ébredek.

A gyerekek állítólag felébredtek éjjel, de hát mellettem ágyút lehet robbantani, szóval nem keltem fel hozzájuk, reggel nem keltettem őket, igyekeznem kellett a munkába. Beállíthattam volna a vekkert korábbanra, de akkor meg álmos lennék, arra meg aztán semmi szükség, hogy még én is karikás szemekkel toljam végig a napot.

Lezuhanyozom, felöltözöm, megiszom a kávémat, berakom az uzsimat a táskámba, elköszöntök a gyerekektől és a nőmtől, elmegyek dolgozni.

A gyerekeknek nem segítettem felöltözni, az uzsimat nem készítettem el, a gyerekek táskáját nem segítettem összepakolni, nem ágyaztam meg sem a gyerekeknél, sem magunknál, a redőnyt nem húztam fel, a függönyt nem húztam el, a kávémat nem csináltam meg, a pizsiket nem pakoltam el, a gyerekek reggelijét nem készítettem el, a feleségem műzlijét és spenótos mangós smoothieját nem készítettem el, reggeli után nem pakoltam el a konyhában.

Bent aztán míting míting hátán, jót kajálunk a fiúkkal, aztán újabb megbeszélések és mítingek után végre, jól eső fáradtságot követően elindulhatok haza.

A gyerekeket nem én vittem az intézményeikbe, egyiket se, nem gondoltam az ebédbefizetésre, nem figyeltem, hogy délután milyen időjárás van, hogy vigyenek-e esőkabátot is, nem tudom, hogy lesz-e valamilyen külön foglalkozásuk és azt, se hogy azok mennyibe kerülnek, és mikor kell fizetni, eszembe se jutott, hogy vásároljak-e, hogy a takarítónőnek kitettünk-e pénzt, azt sem tudom, hogy van-e kulcsa, hányra jár. Azt is csak véletlenül tudom, hogy épp ma jön, hallottam, ahogy a feleségem szólt a gyerekeknek, hogy pakoljanak el rendesen, mert jön a Timi. Na mindegy, nem hiszem, hogy ez lenne a lényeg, hiszen én még azt sem tudom, hogy ki megy a gyerekekért és hányra, hogy jutnak haza.

Nagyon várom már, hogy a családommal lehessek, fésztájmon haza is szólok a kocsiból, és bár sajnos a fürdésről megint lekések, de még pont át tudom venni a mesélést a feleségemtől, isteni hozzákölteni a leírt szöveghez, a gyerekek gargalizálva röhögnek.

Nem tudom, hogy telt a feleségem napja, hogy elintézett-e mindent, befizette-e a számlákat, voltak-e sikerei, nehézségei, nem kérdeztem meg sem a gyerekeket, hogy hogy telt a napjuk, ettek-e bent, kikkel barátkoztak, miket játszottak. Nem tudom, milyen óráik vannak, hogy hívják a tanárokat, óvónőket, nem tudom, melyiket szeretik és melyiket nem, milyen órákat szeretnek és melyikeket nem.

Oltások, státuszvizsgálat?

Passz.

Nem tudom, van-e otthon holnap reggelire való, nem tudom, hogy a holnapi zsúrra mindent megvettünk-e, fogalmam sincs, vannak-e a családban allergiások, van-e itthon rizstej és gluténmentes liszt, és hogy minden ünnepeltnek lesz-e olyan ajándéka, aminek örül. Igazából azt sem tudom, hogy kit ünneplünk. Hány éves is? Hét? Úristen, már tíz? Ja, hogy őt két hete ünnepeltük? Kiküldetésen voltam, honnan a faszból kellett volna tudnom?!

Megölelgetem őket, jóéjtpuszi, villanyleó után még kicsit beszélgetünk a feleségemmel a munkámról, bár addigra már mindketten elég fáradtak vagyunk, inkább beájulunk egy sorozatot nézve az ágyba.

Sorozat után a feleségem azt szeretné, hogy masszírozzam meg a lábát, bújjunk össze, én viszont szexelni akarok, na, ezen aztán megsértődik, hogy nem figyelek rá eléggé.

Nem értem, miért ilyen feszült.

De közben pontosan lehet érteni.

------------ xxx ------------

Szó sincs arról, hogy azt hinném, hogy ez minden családnál így van.
Szó sincs arról, hogy megítélném azokat a családokat, akik azért kicsit mégis magukra ismernek.
Már csak azért sem, mert csomó szempontból én is magamra ismerek.

Viszont.

Ha bármit is gondolunk arról, hogy a férfi és nő egyenlő, akkor el kell kezdeni megismerni az érzelmi házimunka és a láthatatlan munka fogalmait és férfiként a gyakorlatban is át kell venni ezen feladatokból valamennyit.

Megyek is elpakolni a konyhát, játszani a gyerekekkel.

(Kép forrása)


Bejegyzések a témában

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.