2018. május 10., csütörtök

Szigorúan ellenőrzött gyerekek

Képtelen vagyok eldönteni, hogy nevelt gyereknek vagy nevelő felnőttnek nehezebb-e lenni, márpedig a kérdés elég sokszor felmerül, amikor bármelyik példányon a kiborulás és kiégés jeleit látom.

És mivel ennyire nem tudom eldönteni a dolgot, ezért lehet, hogy igazából arról van szó, hogy eleve rossz a kérdés. A probléma ugyanis valójában nem az, hogy egyiknek vagy másiknak nehezebb, hanem az, hogy folyamatos nevelés alatt állni épp olyan rossz és nehéz, mint folyamatosan nevelni. 

Amit folyamatosan csinálni kell (már persze csak akkor, amikor épp ott vagyunk), az a jelenlét, a nevelést pedig érdemes csak a legritkább esetekben alkalmazni. Mondjuk élet-halál kérdések kapcsán. 

Konnektor és úttest esetén tehát nincs lacafaca, azon belül viszont egész sok minden megengedett, megengedhető. De hogy mi minden, az azért nagyon családfüggő, szóval itt nehéz lenne egyértelmű javaslatokat tenni, épp ezért csak annyit mondanék, hogy a bizonyos, közel 91 éves Diana Baumrind nevű amerikai klinikus és fejlődéspszichológus már 1966-ban elég jól megvizsgálta és bemutatta a szülői nevelési stílusokat. 

110 gyerek óvodai megfigyelése során arra jutott, hogy a kompetens, a visszahúzódó és az éretlen gyerekek szülei is egész mások. A szülő-gyerek interakciók otthoni és laboratóriumi megfigyelése alapján a szülőket négy kritérium alapján osztályozta: 
  1. kontroll
  2. érett viselkedés megkövetelése 
  3. gyerekkel folytatott kommunikáció 
  4. érzelemteli gondoskodás 
Mindezek alapján Baumrind három szülői bánásmódot azonosított. 
  1. Tekintélyelvű szülők 
  2. Engedékeny szülők 
  3. Mérvadó szülők 
Talán nem nehéz kitalálni, hogy a mérvadó szülők gyerekei egyszerre voltak gyerekközpontúak és követelőek is egyben, aminek az lett a következménye, hogy épp az ilyen szülőknek voltak kompetensek a gyerekeik. 

Ötven év viszont sok idő, ma a követelés, a szabályok felállítása mintha valami túlzott merevséget, értelmetlen szigort is jelentene azzal együtt, hogy a tudomány egyelőre még érvényesnek gondolja Baumrind kutatását, ugyanakkor persze épp ez az a felület, ahol oly sokszor leírtam már, hogy a tudomány olykor elfelejt reflektálni a valóságra. 

Az Apapara szerkesztősége ezzel együtt és ennek ellenére továbbra is hinne tehát Baumrind meglátásaiban és azt gondolnánk, hogy bizony ahhoz, hogy a szabadságnak legyen értelme, ahhoz bizony szükség van épeszű korlátokra. 

De nem kell mindent és pláne nem mindig korlátozni, mert akkor meg a szabadság vész el.


Az arany középút (ahogy az a fenti videóban is látszik) az igények mentén kanyarog, az igények pedig csak akkor alakulnak ki (ez lenne a gyerek oldala) és azok csak akkor vehetőek észre (ez lenne a szülő oldala), ha a két fél kommunikál egymással, ha el tudjuk mondani, hogy mi miért van, és ha odafigyelünk arra, hogy az ellenkezője a gyerekünknek miért lehet fontos. 

Mindehhez pedig egy dolog tűnik igazán fontosnak. Ez pedig a bizalom. Bizalom a gyerekünkben és bizalom saját magunkban, no meg persze, amennyiben van, a másik szülőben.

A cikk elkészítését az NN Biztosító Életkapu Programja támogatta.


Bejegyzések a témában

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.