2018. június 18., hétfő

Vállvetve apával


Ma bevittem a fiamat a melóba, mondta az Imre, a Bedő, hogy az jó lesz, hogy ismerje meg, hogy mit dolgozom. Kicsit furcsálltam, de mindegy, ha azt mondja, azt mondja. Eléggé fújt a szél az árokban, még koromsötét volt, hajnali négyre vitt ki minket a Žuk, parlagfű, ma azt irtottunk közmunkában. De nem sokáig, mert Zsolti allergiás, mentünk is a kórházba, ügyelet, a Žuk alig indult, a hajnali keléstől és a fuldoklástól hullafáradtan és kimerülten pihegett a Zsolti az ölemben, én pedig reszkettem a félelemtől, hogy akkor most mi lesz, közmunkából kibasznak, a fiam a halálán, a nejem megöl, jövőre máshogy ünneplünk, az kurvaélet. Ha egyáltalán.


Ma bevittem a lányomat dolgozni, itt van ez a Bedő Imre, ő mondta, hogy jó ötlet, és hát tényleg, van vagy 132.000 követője annak, amit mond, hát követem én is. A iskolának már vége, most osztályozzuk a gyerekeket, hálistennek ez nyugodt órákat jelent a tanáriban. Érts: mindenki kurvára üvölt, azt se tudjuk, hol áll a fejünk, melyik a Timi és melyik a Tomi, nem, az a Tami, keverem, hogy matekból szar vagy pont nem, rendesen ideges vagyok én is, és akkor ott üldögél cukin az ölemben a Hanna, de aztán elege lesz, már nem olyan cuki, tabletet hisztizik vagy telefont, jönnek a kollégák, ne add neki, az kokain*!, add neki, semmi baja nem lesz, ha egy órácskát játszik, de nem egy órácska volt az értekezlet, az egész baszott nap ráment, a youtube meg pornóba váltott, míg mi a tesijegyeken mentünk végig. Nem is láttam Hannát, háttal ült, csak hallottam, hogy ez bizony nem Bogyó és Babóca, hogy ez bizony gecire nem a Pogány Judit hangja. Jövőre máshogy ünneplünk, az kurvaélet. Ha egyáltalán.

Természetesen nem a közmunkára kényszerülőn és nem is a pedagóguson élcelődöm, szó sincs róla. Hanem az ötleten. Nem azért vettem elő a közmunkást és a pedagógust, mert vicces lenne közmunkásnak vagy pedagógusnak lenni, hanem azért, mert elég sok közmunkás és elég sok pedagógus van az országban. De persze elővehettem volna még a bolti eladót, a tárgyaló ügyvédet, az utcaseprőt, a műtő orvost, a körfűrészelő asztalost, a klienseivel üldögélő pszichológust, a gyártósor mellett dolgozó csomagolót, a stresszes műszakvezetőt, az atomerőműben dolgozót, a titkosszolgát, Bedő Imrén kívül szinte bárkit, aki nem akkor hagyja abba a munkát egy kis cukiskodásra, amikor csak akarja, meg bárkit, aki nem veszélyes helyen termeli a GDP-t.

via GIPHY
Mert mintha a hazai átlag nem egy cuki co-working spaceben, babzsákfotelek és csocsóasztalok között, határidők nélkül dolgozna.

Pedig az ötlet tök jó. A Férfiak Klubja rosszat biztos nem akar.

Szóval igen, ismerje meg a gyerek, hogy mit dolgozik a szülő. Nem csak az apa, hanem az anya is, vagy a nevelő, tökmindegy. Beszéljen róla otthon, beszélgessenek foglalkozásokról, arról, hogy milyen fontos a tanulás. No, nem a tananyag elsajátítása, mert az hosszú távon inkább mindegy, hanem az, hogy megtanuljon tanulni, hogy később az lehessen, ami csak akar.

Csakhogy a ma dolgozó emberek zöme nem az lett, ami lenni akart, hanem azt dolgozza, amit kapott. Ha egyáltalán van munkája. Sokan pedig nem szeretnek dolgozni, sokan csak azért dolgoznak, hogy legyen mit enni. És sokan tapasztalják azt, hogy bár dolgoznak, mégsincs mit enni.

A Férfiak klubjának 132.000 követője van.

Az komoly felelősség.

És most próbálom azt a hihetetlen magas labdát nem lecsapni, hogy a Férfiak Klubja által ültetett "férfi felelősség" fája nemes egyszerűséggel elszáradt, hanem csak annak szeretnék hangot adni, hogy az országunk nem egy szűk elit.

És ez még ennek a blognak is hatalmas problémája, izzadok is amiatt rendesen, hogy akkor az, amit mondok, gondolok, írok, az kinek szól, ki veheti magára, ki szeretné magára venni, de esélyes sincs rá, ki az, akinek eszébe sem jut, hogy magára vegye, ugyanis semmi sem jut eszébe az alváson és a munkán kívül.

Az apák tehát attól még nem lesznek vállvetve a gyerekeikkel, ha június harmadik vasárnapja utáni hétfőn beviszik a munkahelyükre a gyerekeiket. Erre akkor lenne esély, ha az apák kapnának a társadalomtól és a kormányzati törekvések révén lehetőséget arra, hogy otthon is lehessenek. Ha nem kell egy macsó böfögéssel palástolni, ha úgynevezett érzelmeik is vannak. Ha a munkahelyek és a konzervatív társadalmi elvárások nem zsigerelnék őket ki, és ha ezek az elvárások nem mondanának ellent azoknak az esetleges belső motivációknak és párkapcsolati ambícióknak, hogy ők bizony szeretnének a gyerekeikkel is lenni.

Sok családnak egyébként valóban probléma, hogy nem tudja hová tenni a gyerekét a rendkívül hosszú szünidőben, vagy akkor, amikor már nem beteg, de még nem mehet iskolába, óvodába. De egyrészt ezt a kérdést nem fogja megoldani az az egy nap, másrészt viszont ha mégis csak ez az egy nap kell hozzá, akkor inkább legyen az, hogy az apák napja nem június harmadik vasárnapjára esik, hanem június harmadik vasárnapja utáni első hétfőre, amikor az apák szépen otthon is maradnak az iskolai szünetben rekedt gyerekeikkel.

Meg bármikor, amikor szükség van erre.

Mert végre lehetővé teszi nekik ezt a társadalom, a genderelvárások, a munkahelyi elvárások és a belső elvárások.

Egy olyan világban, ahol az emberek szeretnek dolgozni, mert megbecsülik őket anyagilag és szakmailag is, ott a munkahely pedig rendezzen szépen nyílt napot, gyereknapot, bármit, amikor a gyerekek megnézhetik apjukat, anyjukat munka közben.

Egy olyan ország pedig, amelyik ettől fényévekre van, inkább arra törekedjen, hogy ne legyen ilyen messze, ne pedig arra, hogy az szülők ezt a fertőt mutagossák a gyerekeiknek.



* Arról még azért lesz majd szó egy következő posztban, hogy a kokain tényleg telefon-e.



Bejegyzések a témában

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.