2018. szeptember 14., péntek

A szülőségről

Nekem a szülőség most éppen semmilyen, mert a gyerekeim épp intézményekben vannak, illetve nem, ez csak akkor volt igaz, amikor elkezdtem ezt a bejegyzést, most még alszanak, de mondanivaló szempontjából a helyzet ugyanaz, gondolok rájuk most is, gondoltam akkor is, nyilván, még hát épp úgy adódik, hogy róluk írok, de azért ilyenkor legtöbbször elsősorban valami másnak érzem magam, mint szülőnek. Mondjuk amikor elkezdtem, akkor leginkább éhesnek éreztem magam, aztán egy kicsivel később meg pszichológusnak, most meg, mitagadás, kicsit álmosnak.

Egyébként meg azért, lássuk be, tényleg elég fárasztó és drága mulatság a szülőség amellett, hogy isteni is, meg egész életre szól, meg nem is sorolnám.

De ajánlani, ajánlgatni nem fogom senkinek sem.

No, nem azért, mert valaha is megbántam volna a szülőséget, hanem azért, mert mindenki akkor csinál gyereket, amikor akar és akkor, amikor tud.

Nekem pedig ehhez az ég világon semmi közöm.

Ha pedig majd a gyerekeim olyan korba kerülnek, amikor már lehet gyerekük, akkor sem fogom bennük kelteni a bűntudatot. Majd lesz gyerekük, ha lesz gyerekük. Ha meg nem lesz, akkor nem lesz.

Azt viszont tudjuk, hogy országunk vezetői ezt nem így gondolják, és igazából azt is tudjuk, hogy az Apapara szerkesztősége viszont igen, írtunk is erről már többször (például itt és itt), de most eljött az idő, hogy újra írjunk.

És egyébként, be kell ismernem, határozottan fejlődik a rendszer kommunikációja. Persze, azért ez nem mindenkire igaz, egyesek egyre hangosabban szeretik kiemelni a vélt összefüggést a gyerekvállalási hajlandóság és menekültekkel kapcsolatos álláspont között, mások pedig masszív nyomasztással és szociohorrorral buzdítanak védekezés nélküli szexre, de közben vannak olyan hangok is, mint például olykor Novák Kataliné, aki a Családok Éve Program jegyében, gondolom, súlyos forintmilliókért legyártatott egy filmecskét, amitől a gyerekcsinálási hajlandóság növekedését reméli.

A film elsőre megható is, vicces is, cool is, könnyed is, hipszter is, trendi is, 21. századi is, épp olyan, amilyennek lennie kell.

De valami azért csak birizgálja az ember tarkójának szegletét, miközben nézi. Olyannyira, hogy aztán megnézi újra és újra, egészen addig, amíg rá nem jön, hogy az az érzés, ott a tarkója szegletében nem is a tarkója szegletében van, hanem az egész fejében és nem is birizgálás, hanem masszív zsibbadás.

Nézzük hát a filmet.


És ha megvolt egyszer, hát legyen meg újra.


Mert igen, másodikra már tuti átsüt az egészből a valótlanság, a torzítás, a műviség, hogy az én szülőségem, meg mindazok szülősége, akiket ismerek, egyszerűen nem ilyen. A félelmek, amiket a filmecske megszólít, még akár valósak is lehetnek, de azok csak egy nagyon szűk társadalmi csoport félelmei, éppen azoké egyébként, akik egész nemzetbarát ütemben és mennyiségben vállalnak gyereket.

Szóval az a baj, hogy a film nem igazán fedi le a hazai társadalmat, a társadalmi érzékenység pedig kimerül a tréningfelsőben és egy 85-ös Passátban, és bár nincs kétségem, a dramaturg nyilván egy SUV-ot képzelt el a videóba, de aztán a diákmunkában alkalmazott szociológushallgató szólhatott, hogy hahó, izé, a békásmegyeri lakótelepre nem fog beférni a napelemes Hummer.

De jó, engedjük el ezeket a ziccereket, sőt, nagyvonalúan tekintsünk el (ne! ne tekintsünk el) attól is, hogy csak augusztusig 1355 kilakoltatás volt az országban, köztük sok gyerekes család, és nézzük a dolgot proaktívan.

A gyerek mellé az alvás már nem kap helyet, de befér a bulizás és a diploma is, az apa is komoly részt vállal a gyereknevelésből.

Jó, ez remek és fontos is.

De.

  • Mikor nyúl hozzá a politika az esélyegyenlőséghez?
  • Mikor kezdik el nem tönkretenni, hanem legalábbis hagyni működni azokat a civil szervezeteket, amelyek a társadalmi felzárkóztatással foglalkoznak?
  • Mikor lesz mindenki számára hozzáférhető az olcsó és megbízható fogamzásgátlás?
  • Mikor lehet majd háborítatlanul szülni?
  • Mikor támogatják majd a gyerekeiket egyedül nevelőket?
  • Mikor kezdik el nem megbélyegezni az elváltakat?
  • Mikor növelik végre a családi pótlék összegét?
  • Mikor kezdik el végre nem megbélyegezni a szegényebb családokat?
  • Mikor kezdik el komolyan és strukturálisan átalakítani a csed-, gyed- és gyespolicityt?
  • Mikor lesz majd ugyanolyan bérezése az azonos pozícióban lévő nőknek és férfiaknak?
  • Mikor szűnik meg végre az üvegplafon-hatás?
  • Mikor lesznek majd rendesen részmunkaidős állások és otthonról végezhető munkák?
  • Mikor jön el végre az az idő, amikor a nők az otthonmaradás után tényleg ugyanazt a pozíciót és fizetést kapják, mint kapták előtte?
  • Mikor kezdik el nem kizsigerelni a nőket a munkahelyeiken?
  • Mikor kezdik el a férfiak észrevenni, hogy mennyi, de tényleg mennyi privilégiumuk van? És mikor kezd el erre a rendszer is tudatosan odafigyelni?

De tényleg.

Mikor?


Mert nem az az igazi kérdés gyerekvállalás előtt, hogy ugyanolyan trendi leszek-e utána, mint előtte, hanem az, hogy éhenhalok-e, ha lesz gyerekem, vagy sem.

Az országban hárommillió felett van azok száma, akik a létminimum alatt, illetve annak közelében élnek.

Nekik ez a videó semmit sem mond, nekik ez a videó provokatív bullshit.

Pedig ők is családokban élnek, ők is akarhatnak gyereket, ők is emberi erőforrások (sic!)

De a lényeg nem ez.

Hanem, hogy mi a frász közötök van ahhoz, hogy mikor akarok gyereket?! Teremtsétek meg a körülményeket, a többit meg bízzátok szépen rám!


Bejegyzések a témában

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.