2017. szeptember 4., hétfő

Medencéből Medencébe

Úristen, eljött ez is, megint a Bibliából idézek, mégpedig egész az elejéről, azt, hogy szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.

Szerintem az uralkodás megvan, egész jól megfelelünk ennek az isteni igénynek, elég szép tempóban toljuk magunk alá a természetet, de mintha a mondat első részére nem figyelnénk eléggé. Hiába az isteni kérés, hiába az ösztönök, hiába az orgazmus kecsegtető gondolata, egyszerűen fogyunk. 

Most abba nem szeretnék belemenni, hogy mi a magyar, de azért belemegyek, na. Nekem az a magyar, aki annak tartja magát, senki se vagyok ahhoz, hogy az ellenkezőjét feltételezzem. De nekem, buta, hozzá nem értőként igazából mindegy is, hogy annak tartja-e magát. Ha egyszer az életét itt, Magyarországon képzeli el és ide szüli a gyerekeit, akkor ezzel a tevékenységével ő bizony az országunkat gyarapítja.

De közben még mindezzel együtt is fogyunk, aminek számos oka van, számos oka lehet.

Nyilván van egyfajta elvándorlási kedv, ami elég komolyan csökkenti az itt élők számát, de mivel azért jönnének is páran, ezért akár ki is egyenlíthetné magát, csak hát őket meg nem akarjuk, vagy legalábbis számomra teljesen érthetetlen a kiválasztási algoritmus.

De van egy másik ok is, sőt, okok sokasága, ami szintén csökkenti az itt élők számát, illetve ha nem is csökkenti effektíve, hát nem növeli.

Miszerint az embernek nem lesz kedve ide szülni, túl sokat védekezik a magyar, leszarja a szex szaporodás részét, és csak a biztonságos élvezetre megy rá.

Pedig komoly utasításunk van, ez már nem isteni, ez már kormányzati kérés, azt mondta ugyanis a Németh Szilárd, hogy szüljük tele a világot 2030-ra. Most abba bele se szeretnék menni, hogy ilyen kérések mikor és milyen szándékkal hangzottak el, de azért belemegyek, na. Igen, a nácik és igen, a komcsik.

Pedig nem is kellene különösebb beavatkozások sokaságát eszközölni, egész egyszerűen tovább kell menni az eddigi illiberális úton, s bizony a magyar nők medencéiből csak úgy potyogni fognak a gyerekek a medencébe. Mégpedig bele a Kárpátba. Innen is a cím.

Pont úgy, ahogy az Panyi Szabolcs elképzelte, s mint alább látszik is, illusztrálta. 


De nekem, hozzá nem értő kontárapaként egész más elképzeléseim vannak arról, hogy mivel és hogyan lehetne növelni az országunkban élők számát. Úgyhogy most jöjjön egy random felsorolás.
  • növelni kell a nemek közötti egyenlőséget már az óvodától kezdődően,
  • csökkenteni kell a nemi és intézményi szintű diszkriminációt,
  • növelni kell a bölcsődei férőhelyek számát és ezzel párhuzamosan fel kell emelni a bölcsődei gondozók bérét és megbecsültségét (mindez igaz persze az óvodákra és iskolákra is),
  • támogatni kell az anyák munkahelyi reintegrációját,
  • támogatni kell az olyan kutatásokat, amelyek azt vizsgálnák, hogy a bölcsőde nem gyerekellenes, vagy legalább le kellene fordítani azokat a tudományos cikkeket, melyek ezzel foglalkoznak,
  • ki kell terjeszteni a férfi-gyed elfogadottságát,
  • több részmunkaidős és otthonról is végezhető munkalehetőség kell,
  • bár az utóbbi időben egész jól fejlődik Budapest a játszóterek számát és minőségét tekintve, de még ennél is több kellene, pláne vidékre
  • legyen a szülés kevésbé betegség, lehessen hamarabb hazamenni a kórházból,
  • legyen sokkal olcsóbb a szülés, mondjuk azzal, hogy megszűntetik a hálapénz rendszerét,
  • legyen a lombikprogram jobban és több ember számára morális értékítélet nélkül hozzáférhető,
  • legyen több pelenkázó úgy egyáltalán, de legyen több pelenkázó az apák számára is,
  • legyen több étteremben és kávézóban gyerekmenű, játszósarok
  • legyen olcsóbb a biztonságos gyerekülés,
  • lehessen bármikor és bárhogyan szoptatni,
  • legyen több akadálymentes közintézmény és közösségi közlekesési eszköz,
  • járjon a szülés kevesebb adminisztrációval, utánajárással,
  • legalább egy kicsivel befogadóbban kellene lennünk, vagy legalábbis következetesebbnek kellene a tekintetben lennünk, hogy kiket fogadunk be és kiket nem
  • sokkal elfogadóbbnak kellene lennünk a születési rendellenességekkel, testi, lelki, szellemi fogyatékkal élőkkel,
  • be kell építeni a közoktatásba már első osztálytól a szexuális nevelést, a testtudatossággal való foglalkozást és a szerelemről, a szeretetről való beszélgetéseket,
  • át kell alakítani a családok definícióját, ne kössék házassághoz és
  • fogadhassanak melegek is örökbe, házasodhassanak melegek is.
És akkor most jöjjön három olyan dolog is, ami látszólag szembe megy a népesedéspolitikával:
  • a nem, az nem, az igen, az igen,
  • dönthessen mindenki szabadon arról, hogy abortálni akar-e és
  • legyen olcsóbb vagy akár teljesen ingyenes a fogamzásgátlás.

És igen, ha ezek meglennének, ha ezek szép lassan kiépülnének, és mindezek mellé még lenne is egy elfogadható, mindenki számára érvényes adózási és családtámogatási rendszer, akkor bizony nőne az itt élők száma.

Ennyike.


    Bejegyzések a témában

    0 megjegyzés:

    Megjegyzés küldése

    Üzemeltető: Blogger.