2018. október 17., szerda

A rettegés foka

A legutóbbi Lelki betevő a szexizmusról szólt, arról, hogy ez a jelenség mennyire áthatja az egész társadalmunkat. A cikk egész megosztó lett, sokan kiakadtak rajta, szóval arra gondoltam, hogy kicsit kifejtem az álláspontomat, azóta viszont elöntötték az internetet a világ végével kapcsolatos cikkek, amik miatt napokig konkrétan remegtem. Remegtem, hogy milyen életem lesz tíz év múlva, remegtem, hogy milyen élete lesz a gyerekeimnek 20-30-40 év múlva, amikor még mindig egész fiatalok lesznek. 

Amikor pedig elolvastam a BBC-n, a Guardian-ben és csomó egyéb online újságban, hogy nemsokára eljön a földi pokol (figyelem, nincs itt semmilyen feltételes mód), akkor arra gondoltam, hogy 

oké, akkor én most lemondanám a klienseimet, az esti orvosi kontrollt, amin kiderül, hogy kell-e műteni a térdemet, találkozunk a feleségemmel, együtt elhozzuk a gyerekeinket az iskolából és az óvodából, és kézi hőmérőnket szorongatva leülünk szépen hétmilliárd társunkkal együtt a tévéink elé (amink egyébként nincs), hogy megnézzük, ahogy Bruce Willis kiviszi a sok széndioxidot a légkörből, majd örömünkben egyszerre ugrunk fel mindannyian, mert lement a Föld hőmérséklete fél fokkal. 


Aztán persze nem mondtam le senkit, pontosan úgy csináltunk mindent, ahogy egyébként is szoktuk, jöttek a kliensek, gyerekek végigtolták a napot intézményeikben, feleségem is a munkahelyén, aztán itthon játszottunk, beszélgettünk, főztünk, vacsiztunk, a gyerekek fürödtek, aztán még egy kis estimese, ami alatt én gyorsan elszaladtam az orvoshoz, utána villanyleó, mi pedig részben szégyenkezve, részben széles mosollyal az arcunkon megnéztünk egy részt a 200 első randiból. 

És így megy ez minden családnál, nem hibáztatnék én ezért senkit sem, nem csak önfelmentésből, hanem azért is, mert tényleg azt gondolom, hogy nem (csak) nekem, nem (csak) nekünk kell az életmódunkon változtatni, mert attól még legyártják a rengeteg szívószálat, szénerőművet és marhákra szakosodott vágóhidat. Tehát nem fogom tudni tönkretenni a műanyagipart, azzal, hogy nem veszek szívószálat, viszont a szívószál-gyártók megtehetnék végre, hogy nem gyártanak annyi fölösleges szart. 

Persze, ettől még nem lehet felhagyni az egyéni törekvésekkel, annál is inkább, mert az egyénekből könnyen lehetnek tömegek, ha pedig tömegek lépnének egyszerre jó irányba, az térdre kényszeríthetne csomó céget, csomó államot, de a megoldásnak inkább fordítva kéne jönnie, tehát jó lenne, ha a bolygónk kormányai végre tényleg összefognának, mert megérték, hogy különben mind meghalunk. Nem az ismeretlen ük- és szépunokáink valamikor a távoli jövőben, hanem mi magunk. 

De ez a fajta megértés tényleg csak az Armageddonban történik meg, a valóságban az ijesztgetés nem működik, senki sem szokott még le a cigarettázásról azért, mert a dobozon van egy szétroncsolt tüdő vagy üszkös láb, nem is lesz olyan, hogy leülnek egymás mellé a legfontosabb károsanyag-kibocsátó országok vezetői, hogy összeölelkezve robbantsák fel a szén- és atomerőműveket, ezzel is jelezvén a megújuló energiák melletti masszív elköteleződésüket.


Mert nem érdekük. 

Mindez ugyanis egy gigantikus, sokszereplős játszma, amit modellezett az élet már, mondjuk a hidegháború alatt és modellezett a szociálpszichológia is számos alkalommal. 

Ezek eredménye – nem meglepő módon – mindig ugyanaz. 

Együtt kellene működni. 

Csak hát az amerikai szociálpszichológus-duó, Morton Deutsch és Robert Krauss épp azt mutatta ki 1962-ben egy izgalmas kísérlettel, hogy pont a fenyegető helyzetekben nem működünk együtt. Illetve azt, hogy amennyiben van lehetőségünk arra, hogy fenyegessük vagy akadályozzuk a másikat, akkor fenyegetni/akadályozni is fogjuk. 

És hát szerencsés helyzetet demonstráltak Deutschék, a valóságban ugyanis nem két, hanem rengeteg fél van, a fenyegetések egy része ismert, egy jó része pedig ismeretlen, a felek sejtésekbe bocsátkoznak. 

Mert sajnos, ahogy Dr. Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus is fogalmazott nyilvános Facebook-posztjában, az a helyzet, hogy „nem tudunk lemondani a gazdasági önzésről, a hedonizmusról, a csoportnárcizmusról, a rivalizálásról, rövid távon és éretlenül gondolkodunk, felelőtlenek vagyunk, alkalmatlan vezetőket választunk az országok élére, képtelenek vagyunk együttműködni, és ez okozza azt, hogy nem tudjuk megoldani az egész létezésünket fenyegető krízist és ez okozza azt, hogy nem tudjuk (illetve, teszem már én hozzá, nem is akarjuk) megoldani az egész létezésünket fenyegető krízist. Márpedig ezek az akadályok - akárhogyan is nézzük - pszichológiai jellegűek" . 

Szólt egyébként már erről Lelki betevő is, még augusztusban, csak hát az a helyzet, hogy egyéni szinten mindaz, ami vár ránk, egyszerűen befogadhatatlan, és hát sajnos a legnagyobb károsanyag-kibocsátó országok vezetőit pont ugyanazok a pszichológiai tulajdonság jellemzik, mint mindenki mást is, akik még mindig a rövid távú célokat hajtják. 

No nem raknám magamtól nagyon távol ezeket az embereket, engem is elég rövid távú célok hajtanak, hiszen a remegéssel átitatott napjaim éppen úgy kezdődtek, folytatódtak és fejeződtek be, ahogy az összes többi.

Persze, apró lépéseket mi is teszünk, szelektáljuk a szemetet, bár messze nem vagyok benne biztos, hogy jól csináljuk, igyekszünk keveset használni az autónkat és nem telehalmozni a lakásunkat mindenféle, valójában teljesen felesleges tárgyakkal, nem nagyon veszünk palackozott italokat, viszont tök sok csapvizet iszunk, odafigyelünk arra, hogy csak akkor égjen itthon lámpa, ha használjuk is, a nem használt ruháinkat és a gyerekek kinőtt játékait pedig szegényeknek adjuk. De ennél többet sajnos mi sem teszünk, a bűntudat emiatt olykor előjön, a remegésem viszont már rég megszünt, még érzem a számban az elolvasott cikkek kellemetlen ízét, de szépen visszaállt az ugyanaz, ami sosem volt más, ma pedig már lényegesen kevesebb, ezzel kapcsolatos cikkbe botlok.

Pedig amikor olvastam ezeket a híreket, akkor tényleg remegve aludtam el.


Aztán jött a szokásos cinizmus, de sebaj.

Majd úgyis el fog jönni az a pont, amikor a hadsereg bevonásával korlátozzák az autóhasználatot, a napi energia-, víz- és gázfogyasztást, a heti elfogyasztható hús és tejtermék mennyiségét, és akkor majd nem lehet már annyit utazni, légkondi csak a kórházak intenzív osztályain lesz és így tovább. 

De persze majd akkor is lesznek Orbánok, Trumpok és Putyinok, akik majd mindent ugyanúgy folytatnak tovább. 

Igaza volt Smith ügynöknek a Mátrixban, az ember tényleg egy vírus. 



Bejegyzések a témában

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.