>

2019. július 25., csütörtök

A tényleg vagány Logiscool

Néha egész fura megkereséseket kapok, néha kifejezetten meghatóakat, máskor meg, egészen kivételesen fantasztikusakat és megtisztelőeket. 

Most ez utóbbi történt. 

Felajánlotta a Logiscool, hogy a fiam vegyen részt a táborukban, válasszuk ki, hogy a csomó helyszín és csomó program közül melyiken, nekem pedig mindössze annyi a feladatom, hogy utána írjam le, hogy milyen volt. 

Ez tehát branded content lesz, méghozzá a javából, cserébe azt írok róla, amit csak szeretnék. 

Kérdezték is páran, hogy de te jó ég, mi van akkor, ha a fiadnak nem jó a tábor, ha nem érzi jól magát, akkor mit írsz?    

Nem tudom. Gondolom, akkor megírtam volna a szervezőknek, hogy maradjunk inkább abban, hogy nem írok semmit. 

Az tehát, hogy itt most van egy szöveg, aminek már a második mondatában ott a Logiscool, azt jelenti, hogy a tábor jó volt. 


Nem volt könnyű választani a lehetőségek közül, de végül a LEGO WeDo mellett döntöttünk, megépítenek Legóból valamit, amit aztán beprogramoznak. 

Délután meg strandolnak, fociznak. 

Szóval nem is kockulnak egész nap, és még a kockulás sem folyamatos kockulás, hanem legózás és kockulás. 

Ennyit tudtam előtte, és hát sokkal többet közben és utána sem tudtam meg, akinek van iskolás gyereke, az tudja, hogy a sporadisztikus válaszokból mekkora forgatókönyv-írói skillek kellenek ahhoz, hogy a narratív lyukakat kitöltse tartalommal. 

De amit megértettem, hogy
  • Jó volt, mert vidáman és kipirultan jött ki minden délután az uszodából.
  • Jó volt, mert nem égett le, tehát vagy ő bekente magát vagy segítettek neki a Logiscool emberei. 
  • Jó volt, mert a Logiscool embereiről, a szervezőkről, a programok vezetőiről szuperlatívuszokban beszélt. 
  • Jó volt, mert nem volt különösebben éhes, tehát kapott enni. 
  • Kicsit csalódott volt, hogy néhány, általa is kockának nevezett gyerekhez hasonlóan ő nem vihetett még tabletet is magával, hogy a szünetekben is kockulhasson. 

És. 

Imádta a nyakában lógó badge-et, a karjára kapott karszalagot és a tábori trikót. 

Oké, de ezek persze csak egy kissé szorongó, a programozáshoz mit sem értő, ahhoz zéró affinitással bíró szülő mondatai, megélései. 

Közben azért muszáj elmesélnem, hogy például a honlapomat én csináltam, szóval néhány html-kódot még én is tudok alkalmazni, de azt a szenvedést, amit akkor átéltem, nem kívánok senkinek. Miközben meg mégis átjött az annak a szépsége, hogy beírok valami értelmetlenséget két kacsacsőr közé, és akkor a képernyő összeomlik, ha meg más értelmetlenséget írok be, akkor meg összeáll. 

De amikor kicsit elkezdtem máshogy rákérdezni a tábori élményekre, amikor úgy tettem fel a kérdést, hogy azzal megadtam az esélyét annak, hogy azt tudjam meg, amire tényleg kíváncsi vagyok, ne azt, amire nem (Milyen volt? vs. Mit építettetek?), akkor azért még megértettem pár dolgot, méghozzá azt, hogy 
  • Megépítettek párosával Legóból egy ebihalat, zsilipet hajóval, gáttal, versenyautót, helikoptert, kukásautót, meg még valamit, de azt nem teljesen értem, talán egy Milo nevű robotlényről van szó.
  • Mindegyikben volt egy motor, ami bluetooth-kapcsolatban volt egy számítógéppel, amin aztán beadagolhatták (ha jól értem, ezt hívják programozásnak) a megépített cuccnak egy mozgássort. 

Délután pedig elvitték őket guszta kisbuszokkal strandolni, focizni, megmiegymás. 

És akkor most azon gondolkodom, hogy hitelesebb lenne-e ez a branded bejegyzés, ha fikáznám is kicsit a Logiscool táborában töltött hetet, de azt nem nagyon tudok, esetleg csak annyit, hogy tök jó lett volna, ha a Budaörsre jutás is azzal a guszta busszal történik, amivel a strandra vitték a gyerekeket, de közben meg a legtöbb gyerek budaörsi volt, mi pedig választhattuk volna bármelyik másik helyszínt is. 

A fiam meg nagyon kéri, hogy mehessen máskor is. 

De tényleg.

(A képet a Logiscool bocsátotta az Apapara rendelkezésére, és bár a fiamnak is kék szeme van, de a fotón nem ő szerepel. És a háttérben sem ő van.)


Bejegyzések a témában

3 megjegyzés:

  1. A logiscool nem több és nem is másabb mint egy cég mely lelopja másnak az ötletét ők csak fogták a scrath-et ami egy jól megalkotott és megvalósított ötletet majd fogták elvették és tovább fejlesztették

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ismerem a Logiscool eredettörténetét, de azt tudom, hogy az Apple is vett mástól ötletet és Esterházy is. Nekem az volt a fontos, hogy a fiam jól érezte magát.

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.