2019. szeptember 13., péntek

Emlékmécsesek

Instant Karma's gonna get you
Gonna knock you right on the head
You better get yourself together
Pretty soon you're gonna be dead.

1990. van, a budapesti Karinthy Frigyes úton lakunk, magasföldszint, minden eldübörgő hatos villamosra beremegnek az ablakaink, a (Móricz Zsigmond) körtér akkor még nagyon más arcát mutatta, a házak falain fekete mocsok, mindenütt Ladák, Škodák, Zaporozsecek, Trabantok és Wartburgok, a házunkhoz nagyon közel olyan buszok végállomásai voltak, amik ma már nem is léteznek és a buszokból olyan bűz áradt, amilyen bűz már régen nincs, pedig néhány busz még ma is, illetve mára már megint, illetve ma még mindig elviselhetetlen állapotban van. Magyarország készül az első demokratikus választására, majdnem 9 éves vagyok, másodikba járok, nyilván sokat nem fogok fel a dologból, talán csak annyit, hogy a WC-n, a nagyszobában a dohányzóasztalon SZDSZ-es képeslapok hevernek, a fridzsiderünkre SZDSZ-es képeslapok vannak felmágnesezve, én pedig nézem, nézem és nézem ezeket a férfiakat, akikről nyilvánvalóan semmit sem tudok, de szimpatikusak, mert tudom, hogy a szüleimnek is azok.


De miért is ne lennének azok, kedvesen mosolyognak, és azt hiszem, az is tetszik, hogy felnéznek rám. Ők lent vannak, én meg fent, legalábbis a fotón úgy tűnik, mintha fel kéne, hogy nézzenek rám. Elhiszem, hogy tudják, merik, teszik. Később azt is megtudom, hogy nagyon kemény életük volt, hogy csomószor elkaphatta volna őket az Instant Karma, de ők dacoltak a rendszerrel, dacoltak a karmájukkal, bátrak voltak, szolidárisak voltak, progresszívak voltak, és nem haltak meg pretty soon.

Pető Iván, Kőszeg Ferenc, Rajk László, Tamás Gáspár Miklós, Haraszti Miklós, Kis János, Demszky Gábor, Magyar Bálint neve, zakója, hajszerkezete, arcszőrzete, mosolya örökre bevésődött a fejembe (valamiért Szabó Miklós, Tölgyessy Péter és Mécs Imre nem maradt meg, nem tudom, miért), és azt hiszem, ezek az emberek örökre így fognak kinézni.

És tényleg.

Most 2019. van van, 38 múltam, és ezek az emberek, még mindig ugyanúgy élnek a fejemben. És teljesen mindegy, hogy egyetértek-e az SZDSZ 1990-es politikai értékrendjével és az is teljesen mindegy, hogy bárki más mit gondol az SZDSZ-ről, mert az, hogy a rendszerváltásnak ezek az emberek kulcsfigurái voltak, az vitathatatlan.

Aztán van aztán egy másik kép is.

Az kicsit szomorúbb.

Azt korábban nem ismertem, a feleségem tette ki tegnap a Facebook-falára nem sokkal azután, hogy megtudtuk, meghalt a Rajk László, az egyik ember az SZDSZ-es plakátról.

Ő tehát most már tényleg mindig ugyanolyan lesz a fejemben.

Erről a képről van szó.


Rajk László, Petri György, Konrád György, Eörsi István.

Szeretjük-e őket? Egyetértünk-e velük? Mindegy.

Most már egyikük sem él.

Dina Wardi pszichoterapeuta Emlékmécseseknek nevezte a holokauszt túlélőit, mert ők azok, akik tovább tudják adni a horrort azért, hogy többet ne lehessen holokauszt. És ahogy ezek az emlékmécsesek kihunynak, úgy lesz egyre nehezebb elképzelni az elképzelhetetlent, úgy lesz egyre nehezebb fenntartani a holokausztról való élő tudásunkat, az élő emléküket. De az emlékmécsesek elvégezték a dolgukat, túléltek és továbbadták az továbbadhatatlant, innentől pedig mi vagyunk a felelősek azért, hogy életben tartsuk az emlékeiket. Mi magunk válunk emlékmécsesekké.

Ők itt fent, a fekete-fehér és a színes képen nem a holokauszt, hanem a rendszerváltás emlékmécsesei. Persze nem tökéletes az analógia, ők ugyanis nem kényszerből, nem a megsemmisítéstől való megmenekülésükkel alakították át a történelmet, hanem saját döntésükből, saját akaratukból, de attól még komoly emlékek komoly hordozóik ők.

S ha valaki azt érezné, hogy ez a négy ember nem is olyan fontos, vagy ha valaki nem értené, hogy miért olyan fontosak ők, akkor gondoljunk csak bele, hogy milyen lenne ránézni az egymás mellett üldögélő Scottie Pippenre, Pete Samprasra, Edwin van der Sarra és Ayrton Sennára.

Vagy Bruce Springsteenre, Tom Waitsre, Tracey Chapmanre és Jack Bruce-ra.

Vagy Brad Pittre, Leonardo DiCapriora, Dustin Hoffmanra és Edward Nortonra.

Vagy...

De szerintem most már érthető.


(Az első kép forrása, a második kép forrása)


Bejegyzések a témában

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.