>

2015. június 4., csütörtök

Árulkodó Júdás, nem kap piros tojást!

Persze ez az óvodában inkább úgy, hogy Árulkodó Judás, nem kap pííííros tóóóójást!

Akárhogy is, szép kis mondás, biztos mondtam én is oviban, és legalább ilyen biztos az is, hogy nem tudtam, ki az a Júdás, azt meg még kevésbé, hogy miért nem kaphat szegényke tojást. Pláne pirosat. Ezt speciel most sem tudom.



És az is biztos, hogy nekem is mondták sokszor, ugyanis egész eddigi életemben pontosan tudtam, hogy árulkodni bizony nem szabad, sőt, már neki is láttam az engem követő generáció kiképzésének.

Remek alkalomnak bizonyult a vasárnapi ebéd, ahol játék közben/helyett a fiam ínyét véletlenül felsértette a méretben ugyanakkora, de életkorban másfél évvel kisebb unokatestvére.

A négy múlt fiam sírt, tényleg fájhatott neki, kicsit fel is szakadt az ínye, s mivel a harc alatt nem voltam a szobában, ezért, bár kicsit nehezen érthető módon, elmondta, hogy mi történt. Árulkodott úgymond.

Le is szidtam, mert árulkodni ugye nem szabad, csúnya dolog, fujj, nemhogy tojást, de ajándékot sem kap születésnapjára, idén a karácsony is kimarad, és örülhet, ha egyáltalán megengedem, hogy köszönjön nekem. Ő meg ettől csak még jobban sírt, egyre csak kapaszkodott a nyakamba, alig bírtam lefejteni magamról a kis Júdást.

Aztán egy sógornői visszakérdezés hatására rá kellett jönnöm, hogy fogalmam sincs, mi a baj az árulkodással.

Lám-lám, nem árt néha evidenciákat is megkérdőjelezni.

Szóval akkor mi is a baj az árulkodással? Miért nem szabad elmondani, hogy mi történt? Hogy miért sír? Hogy ki okozott neki lelki vagy testi fájdalmat? Hogy ki készül éppen a konnektorba nyúlni?

Merthogy az a helyzet, hogy az árulkodással nemhogy baj nincsen, épp ellenkezőleg. Árulkodni kifejezetten jó, hasznos és fontos.

Ezért aztán kedves gyerekek, árulkodjatok éjjel, árulkodjatok nappal, árulkodjatok minden nap legalább kétszer (jó jó, persze sportot űzni belőle azért nem kell). És hát kedves szülők, értékeljétek át magatokban a júdásos szólást, árulkodni ugyanis nem csak egyéni, de társadalmi szinten is fontos. Árulkodjatok hát ti is! Meglátjátok, amennyiben gyerekeitek nekilátnak és ti is nekiláttok árulkodni, akkor boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak, figyelmesebbek, érzékenyebbek és empatikusabbak lesznek ők is, ti is, s ami ennél sokkal fontosabb, morálisan rendben lesztek. Fel fogtok szólalni a bárkit ért igazságtalanságok, vagy éppen az erőszak különböző formái ellen, meg fogjátok védeni a gyengébbeket, az elesetteket, a rászorulókat, jó eséllyel kevesebbet lesznek bullying, vagy bármilyen egyéb horror áldozatai.

Az árulkodás ugyanis annak a nem is ügyetlen kifejezésmódja, hogy valamit a gyerekünk nem talál rendben valónak. Vagyis az árulkodás nem más, mint annak a legjobb bizonyítéka, hogy valamit jól csináltunk, vagyis a gyerekünk azért árulkodik, mert átment neki a nevelésünk. Azzal tehát, ha leszidjuk a gyerekünket azért, mert árulkodott, azzal kiforgatunk mindent, amit egyébként fontosnak tartunk.

Mondjuk azt tanítjuk, hogy a másik által épített tornyot nem szép dolog ledönteni. Másnap épít egy tornyot az óvodában, szép magasat, sokat dolgozott vele, majd legnagyobb megdöbbenésére az egyik barátja fogja magát, és ledönti, ő pedig, amikor érte megyünk, bizalommal telve elpanaszolja nekünk, mi meg szépen leszidjuk, ahelyett, hogy megdicsérnénk, hogy észrevette, hogy rossz dolog történt, ahelyett, hogy arra biztatnánk, hogy legközelebb, ha ilyen dolog történik, akkor szóljon egyből - értsd árulkodjon - az óvónéninek, ahelyett, hogy megerősítenénk őt abban, hogy igaza van, tényleg nem volt szép dolog, hogy ledöntötték a tornyát, reméljük, ő nem is tenne ilyet, satöbbi.

És hát van egy másik probléma is az árulkodás tiltásával.

Mégpedig az, hogy milyen alapon feltételezzük, hogy a gyerekeink meg tudják oldani a problémáikat. Miért hagyjuk őket magukra? Miért ne kérhetnének segítséget azoktól, akikben bíznak, akikről az a képük alakult ki (nemhiába, hisz mi teszünk is ennek a képnek a kialakulásáért), hogy a dolgokat megoldják.

Hát valahogy így.

Persze egész más a figyelemfelhívó, a provokáló, vagy éppen a bemószeroló árulkodás, de azért ezeket elég könnyű megkülönböztetni a valós és legitim árulkodástól, s ezekre sem a szidás a legjobb reakció.

Árulkodni tehát kell, az ugyanis, hogy a gyerekeink árulkodnak, a belénk vagy az egyéb szocializációs ágensekbe vetett bizalom jele!

(Kép forrása: http://www.nlcafe.hu/husvet/20110413/3_1_husveti_nepszokas_amit_erdemes_kiprobalnod/)


Bejegyzések a témában

8 megjegyzés:

  1. Nem teljesen értek egyet, szerintem az árulkodásban benne van, hogy az árulkodó azt szeretné, ha leszidnánk/számon kérnénk a másik felet, tehát a te szavaiddal élve: a bemószeroló árulkodást értem alatta. Ismertem egy ovis csoportot, ahol szinte kultúrává vált az árulkodás, és az óvónők megállás nélkül az árulkodásra reagálva szidták le egyik vagy másik gyereket. Testvér-kapcsolatban is nagyon káros az ilyen szerintem, mert ugye tudjuk, hogy mindig úgy kezdődik, hogy a másik visszaüt.
    Múltkor pedig el voltam keseredve, amikor az egyik 11 éves kislány meséli, hogy utál hetes lenni, mert a hetesnek az a feladata, hogy bemószerolja, felírja, aki nem írt házi feladatot, vagy bele mert harapni a szendvicsébe becsöngetés után. Szerintem ez az árulkodás. És nagyon káros, és féltem a gyerekeimet meg a jövő társadalmát tőle. Az, hogy elmeséli, hogy mi történt vele, és abban történetesen benne van, hogy Pistike felrúgta a várát, vagy fáj az ínye, szerintem nem árulkodás. Az az élménymegosztás, és természetes, hogy nem leszidom, hanem meghallgatom, amiben tudok, segítek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen egyetértek veled, amit, ezek szerint kicsit ügyetlenül ki szerettem volna domborítani, hogy a gyerekek nem biztos, hogy mindig különbséget tudnak tenni hasznos és nem hasznos árulkodás között. És szerintem nagyon fontos, hogy merjenek szólni, ha valami nem tetszik nekik. Ehhez pedig meg kell tanulniuk differenciálni, ami pedig akár nehéz is lehet, ha mi, szülők sem mindig tudunk differenciálni. És persze a bemószeroló árulkodásnak is van üzenetértéke, amire nagyon oda kell figyelni, az a gyerek ugyanis figyelemre, egész más figyelemre, megértésre vágyik, mint amit addik kapott. De több, ilyen jellegű kiegészítés, kritika is érte a bejegyzést, lehet, hogy majd idővel upddate-elem

      Törlés
  2. Az árulkodás és a feleltetés hagyományos struktúrái továbbélnek az oktatási intézményekben, a magyar munkahelyeken és a hivatalok/szolgáltatók ügyfélkapcsolati stílusában, azaz a társadalom nem-felnőtt részében.A differenciáláshoz pedig etika és empátia, intelligencia, elfogulatlanság meg egyéb vezetői kompetenciák kellenének, amivel a felnőtt társadalom nagy része szintén nem rendelkezik.Ezért ne nevezzük a "hasznos" árulkodást árulkodásnak, hanem (élmény)megosztásnak, és minél előbb tanítsuk a különbségtételt.A szándék különbözteti meg a "hasznos" és a "haszontalan"árulkodást: tényleg szeretnénk egy - valós - problémát megoldani és van-e rá javaslatunk (ekkor érdemes megosztani), vagy segítség kell hozzá (ekkor is érdemes), vagy pedig öncélú (személyes tulajdonságokra irányul, nem konstruktív, a rossz fényben feltüntetésen kívül nem jó semmire).Óvodáskorban az elérhetőség és az együttérzés a lényeg (a meghallgatás), a bizalom megalapozása. Iskoláskortól pedig a nevelésben a korrekt magatartást várjuk el, a problémamegoldás önállóságát, azaz első körben az egyenes közvetlen tárgyalásos kísérletet a másik féllel, ami ha nem vezet eredményre, utána a feljebbvalóhoz (tekintélyszemélyhez) való fórum következik, - a hallgattassék meg a másik fél is elvárásával együtt! Ehhez a szinthez a magyar társadalomfejlődés, az asszertív kommunikáció fejlettségi foka nem érkezett még el.(Tisztelet annak a felső vezetőnek, akire nem vonatkozik, de nagy általánosságban nem jellemző).Rendszerint a felnőtt életben az viszi el a balhét, aki felvet egy problémát, és az első reflexszerű reakció a bűnbakképzés, mint megoldási kísérlet.Ezzel szemben aki árulkodik, az nem problémát vet fel, nem tárgyilagos, hanem másokra panaszkodik, és lépéselőnyben van.Így aztán ez a mondás, ami a poszt címét adja, nem igaz.

    VálaszTörlés
  3. Mélységesen egyetértek. Ma ezen gondolkoztam - mivel VÉLETLENÜL derült ki, hogy a kisfiamat megbántották-, hogy miért is mondjuk a gyerekeinknek, hogy "árulkodni csúnya dolog", miközben elvárnánk (én legalábbis nagyon szeretném), hogy őszinték maradjanak velünk, hozzánk, s ha számukra nem megoldható problémával találkoznak, vagy olyannal helyzettel, amivel nem tudnak mit kezdeni, hozzánk, szülőkhöz forduljanak segítségért. Úgyhogy az én konklúzióm az volt, hogy árulkodni fontos! (S ha netán "mószerolás" szaga van az "árulkodásnak" - ami nálunk ritka egyébként - akkor azt a helyén kezeljük , de ne az "árulkodni csúnya dolog" szöveggel...)

    VálaszTörlés
  4. Az árulkodás valóban egy széles skálán mozog. A mószerolástól a segítség kérésig. Én tanítóként idén először olyan árulkodós osztályt kaptam, amilyennel még nem találkoztam. Szünetekben zsong a fejem a sok árulkodástól. "Nem cserélt cipőt. Betette a kulacsát a padba. X firkál a könyvébe. Kivett egy almát a kosárból. X azt mondta Y-nak, hogy hülye." Egy csomó olyan dolog, ami őket személyesen nem is érinti. Csak hogy a másikat leszidjam. Van aki számon is kér, hogy akkor menjek oda X-hez és mondjam meg neki. Erre mindig azt mondom, szólj neki te. Sokkal ritkább az, amikor valós segítség kérésről van szó és megvallom, hogy ilyen zsongás közepette nehéz kiszűrni. Épp ezért a héten a farkast kiáltó meséről fogunk kicsit beszélgetni.
    Szóval ez az árulkodás kérdés igen összetett, nem lehet egy "árulkodj nyugodtan" vagy "ne árulkodj"-jal megoldani.

    VálaszTörlés
  5. https://www.medveczkykata.hu/arulkodas-miert-arulkodnak-a-gyerekek/

    VálaszTörlés
  6. Na nekem pont azt nehéz megitelnem, h hol van a határ. Mert ha a gyerekemet piszkálja egy kislány, undokoskodik vele és nekem elmeselni, az tok oké, sőt! Megveregetem a vállam, hogy ilyen szuper bizalmi a kapcsolatunk. De ha a lányom eme kislány anyukájának meséli el a kislanya jelenlétében az öltözőben, hogy őt bizony a Lizi piszkalbaj, az vajon kimeriti e a bemoszerolas fogalmát? Vagy ez színtiszta asszertivitas és kiállás magáért? Nem nyávogva, panaszkodva mondta, csak elmeselte, hogy az anyuka is tudjon róla. Nem várta, hogy ezért a Lizi büntetés kapjon, csak el akarta mondani a sérelmet... Szóval ez vajon az a pont, ahol a gyereknek finoman elmondjuk, h ez bizony arulkodas, vagy utólag inkább megdicserjuk, amiért ilyen bátor volt és kiallt magáért?

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.