Persze ez az óvodában inkább úgy, hogy Árulkodó Judás, nem kap pííííros tóóóójást!
Akárhogy is, szép kis mondás, biztos mondtam én is oviban, és legalább ilyen biztos az is, hogy nem tudtam, ki az a Júdás, azt meg még kevésbé, hogy miért nem kaphat szegényke tojást. Pláne pirosat. Ezt speciel most sem tudom.
Akárhogy is, szép kis mondás, biztos mondtam én is oviban, és legalább ilyen biztos az is, hogy nem tudtam, ki az a Júdás, azt meg még kevésbé, hogy miért nem kaphat szegényke tojást. Pláne pirosat. Ezt speciel most sem tudom.
És az is biztos, hogy nekem is mondták sokszor, ugyanis egész eddigi életemben pontosan tudtam, hogy árulkodni bizony nem szabad, sőt, már neki is láttam az engem követő generáció kiképzésének.
Remek alkalomnak bizonyult a vasárnapi ebéd, ahol játék közben/helyett a fiam ínyét véletlenül felsértette a méretben ugyanakkora, de életkorban másfél évvel kisebb unokatestvére.
Remek alkalomnak bizonyult a vasárnapi ebéd, ahol játék közben/helyett a fiam ínyét véletlenül felsértette a méretben ugyanakkora, de életkorban másfél évvel kisebb unokatestvére.
A négy múlt fiam sírt, tényleg fájhatott neki, kicsit fel is szakadt az ínye, s mivel a harc alatt nem voltam a szobában, ezért, bár kicsit nehezen érthető módon, elmondta, hogy mi történt. Árulkodott úgymond.
Le is szidtam, mert árulkodni ugye nem szabad, csúnya dolog, fujj, nemhogy tojást, de ajándékot sem kap születésnapjára, idén a karácsony is kimarad, és örülhet, ha egyáltalán megengedem, hogy köszönjön nekem. Ő meg ettől csak még jobban sírt, egyre csak kapaszkodott a nyakamba, alig bírtam lefejteni magamról a kis Júdást.
Aztán egy sógornői visszakérdezés hatására rá kellett jönnöm, hogy fogalmam sincs, mi a baj az árulkodással.
Lám-lám, nem árt néha evidenciákat is megkérdőjelezni.
Szóval akkor mi is a baj az árulkodással? Miért nem szabad elmondani, hogy mi történt? Hogy miért sír? Hogy ki okozott neki lelki vagy testi fájdalmat? Hogy ki készül éppen a konnektorba nyúlni?
Merthogy az a helyzet, hogy az árulkodással nemhogy baj nincsen, épp ellenkezőleg. Árulkodni kifejezetten jó, hasznos és fontos.
Ezért aztán kedves gyerekek, árulkodjatok éjjel, árulkodjatok nappal, árulkodjatok minden nap legalább kétszer (jó jó, persze sportot űzni belőle azért nem kell). És hát kedves szülők, értékeljétek át magatokban a júdásos szólást, árulkodni ugyanis nem csak egyéni, de társadalmi szinten is fontos. Árulkodjatok hát ti is! Meglátjátok, amennyiben gyerekeitek nekilátnak és ti is nekiláttok árulkodni, akkor boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak, figyelmesebbek, érzékenyebbek és empatikusabbak lesznek ők is, ti is, s ami ennél sokkal fontosabb, morálisan rendben lesztek. Fel fogtok szólalni a bárkit ért igazságtalanságok, vagy éppen az erőszak különböző formái ellen, meg fogjátok védeni a gyengébbeket, az elesetteket, a rászorulókat, jó eséllyel kevesebbet lesznek bullying, vagy bármilyen egyéb horror áldozatai.
Az árulkodás ugyanis annak a nem is ügyetlen kifejezésmódja, hogy valamit a gyerekünk nem talál rendben valónak. Vagyis az árulkodás nem más, mint annak a legjobb bizonyítéka, hogy valamit jól csináltunk, vagyis a gyerekünk azért árulkodik, mert átment neki a nevelésünk. Azzal tehát, ha leszidjuk a gyerekünket azért, mert árulkodott, azzal kiforgatunk mindent, amit egyébként fontosnak tartunk.
Mondjuk azt tanítjuk, hogy a másik által épített tornyot nem szép dolog ledönteni. Másnap épít egy tornyot az óvodában, szép magasat, sokat dolgozott vele, majd legnagyobb megdöbbenésére az egyik barátja fogja magát, és ledönti, ő pedig, amikor érte megyünk, bizalommal telve elpanaszolja nekünk, mi meg szépen leszidjuk, ahelyett, hogy megdicsérnénk, hogy észrevette, hogy rossz dolog történt, ahelyett, hogy arra biztatnánk, hogy legközelebb, ha ilyen dolog történik, akkor szóljon egyből - értsd árulkodjon - az óvónéninek, ahelyett, hogy megerősítenénk őt abban, hogy igaza van, tényleg nem volt szép dolog, hogy ledöntötték a tornyát, reméljük, ő nem is tenne ilyet, satöbbi.
És hát van egy másik probléma is az árulkodás tiltásával.
Mégpedig az, hogy milyen alapon feltételezzük, hogy a gyerekeink meg tudják oldani a problémáikat. Miért hagyjuk őket magukra? Miért ne kérhetnének segítséget azoktól, akikben bíznak, akikről az a képük alakult ki (nemhiába, hisz mi teszünk is ennek a képnek a kialakulásáért), hogy a dolgokat megoldják.
Hát valahogy így.
Persze egész más a figyelemfelhívó, a provokáló, vagy éppen a bemószeroló árulkodás, de azért ezeket elég könnyű megkülönböztetni a valós és legitim árulkodástól, s ezekre sem a szidás a legjobb reakció.
Árulkodni tehát kell, az ugyanis, hogy a gyerekeink árulkodnak, a belénk vagy az egyéb szocializációs ágensekbe vetett bizalom jele!
(Kép forrása: http://www.nlcafe.hu/husvet/20110413/3_1_husveti_nepszokas_amit_erdemes_kiprobalnod/)
És hát van egy másik probléma is az árulkodás tiltásával.
Mégpedig az, hogy milyen alapon feltételezzük, hogy a gyerekeink meg tudják oldani a problémáikat. Miért hagyjuk őket magukra? Miért ne kérhetnének segítséget azoktól, akikben bíznak, akikről az a képük alakult ki (nemhiába, hisz mi teszünk is ennek a képnek a kialakulásáért), hogy a dolgokat megoldják.
Hát valahogy így.
Persze egész más a figyelemfelhívó, a provokáló, vagy éppen a bemószeroló árulkodás, de azért ezeket elég könnyű megkülönböztetni a valós és legitim árulkodástól, s ezekre sem a szidás a legjobb reakció.
Árulkodni tehát kell, az ugyanis, hogy a gyerekeink árulkodnak, a belénk vagy az egyéb szocializációs ágensekbe vetett bizalom jele!
(Kép forrása: http://www.nlcafe.hu/husvet/20110413/3_1_husveti_nepszokas_amit_erdemes_kiprobalnod/)
