Boldogságtól ordítani, avagy szekunderszégyenem természete II.

A Jobb Veled a Világ Alapítvány évről évre elkészíti Magyarország boldogságtérképét, így tettek idén is.

Szóval idén is tudjuk, hogy az országnak melyik részei a boldogak és melyikek szomorúak, hogy a nők vagy a férfiak boldogabbak, hogy hány gyerek kell a boldogsághoz, hogy a fővárosi vagy a vidéki emberek a boldogabbak, hogy a házasok vagy az élettársi viszonyban élők a boldogabbak és hogy az erdélyi magyar nők vagy a magyarországi nők boldogabbak vagy az erdélyi magyar férfiak vagy a magyarországi férfiak a boldogabbak.

Természetesen.
Gondolom, mondanom sem kell.
Mert egyértelmű.

Akinek nem, annak itt, erre a linkre kattintva elérhetőek az idei, színes, szagos, ellentmondást nem tűrő eredmények. Olvasni sem kell sokat, csak a grafikonokon ámulni. De az ámulat kedvéért azért bemásolom ide azt, amit jó eséllyel Novák Katalin stratégái a főnökük orra alá toltak.

Ez a grafikon pedig sajnos nem az, amiről tegnap írtam. Elnézést a figyelmetlenségemért.

Így viszont, hogy pontosan megismerhettem a Novák Katalin által említett kutatást, így azt illetően, hogy a négygyerekesek a legboldogabb emberek Magyarországon, már egy árva kérdésem és kételyem sincs.

Mindössze annyi, hogy mi volt Dr. Oláh Attila, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pozitív Pszichológia Kutatócsoport kutatócsoport-vezető egyetemi tanárának fejében, amikor rábólintott arra, hogy belemegy, levezet, majd a saját, illetve a kutatócsoportjának nevét adja egy olyan kutatáshoz,

• ami nem reprezentatív,
• amit bárhányszor ki tud ugyanaz az ember tölteni,
• ami semmilyen ok-okozati összefüggést nem lesz képes kimutatni, kizárólag csak bizonyos együttjárásokra (korreláció) lehet majd következtetni, ha egyáltalán,
• aminél egyáltalán nem tudjuk, hogy milyen módon juttatták el a kérdőívet a célcsoport tagjaihoz, annál is inkább, mert nem tudjuk, ki a célcsoport,
• ami ugyan feltesz alapvető demográfiai kérdéseket (lakhely, foglalkozás, életkor, legmagasabb iskolai végzettség, családi állapot, gyerekek száma, anyagi jóllét), de azt már nem kérdezi meg, hogy ugyan ezek a gyerekek, már ha vannak, mekkorák,
• amiből nem derül ki, hogy a férfiak és a nők hány évesen lettek szülők,
• amiben egyetlen kérdés sincs arra vonatkozóan, hogy ezek a gyerekek milyen intézményekbe járnak, mennyi támogatást kapnak a rokonoktól, van-e bébiszitter,
• ami egy darab kérdést sem tesz fel a gyerekekről, a gyerekekkel való kapcsolatról, a gyerekekkel töltött időről,
• amiből az életminőségre vonatkozóan az ég világon semmi sem derül ki. Csak arra kérdez rá a kérdőív, hogy az esetek milyen százalékában van jól és hogy jellemezze a kitöltő az anyagi helyzetét egy hatfokú skálán,
• ami ugyan feltesz rengeteg, a boldogsággal, kiegyensúlyozottsággal, társas kapcsolatokkal, magabiztossággal kapcsolatos kérdést, de ezek között három darab fordított tétel van csak, viszont egy darab beugrató, töltelékkérdés sincs, amivel legalább egy kicsit csökkenteni lehetne a kérdőívkitöltéskor általában megjelenő emberi vágyat, hogy az elképzelt megfelelő válaszokat adjuk,
• ami a problémamegoldó képességekre, a stressz mennyiségére és annak kezelésére semmilyen módon sem kérdez rá,
• ami a fizikai és lelki egészségre nagyjából úgy kérdez rá, hogy hogy vagy?, de mindezt sehogy sem részletezi, így a kitöltők táplálkozásáról, szerhasználatáról, testmozgásáról, alvásmennyiségéről sem derül ki semmi,
• ami a munkával, munkahellyel való elégedettségre semmilyen módon sem kérdez rá,
• amiben egy darab kérdés sincs a kitöltő ingatlanára és ingóságaira, a megtakarításaira, a kulturális javakhoz való hozzáférésére, az ingatlan felszereltségére vonatkozóan,
• amiben egy darab kérdés sincs a házasságra, párkapcsolatra vonatkozóan,
• ami semmilyen módon sem kérdez rá a szabadidős tevékenységekre és mondjuk,
• ami semmilyen módon sem kérdez rá a nyaralási szokásokra?

És ez még csak maga a kutatás.

De van néhány baj a kutatás eredményeinek publikálásával is.

Például, hogy

• mivel magyarázzák, hogy a teljes mintába 4,5-szer annyi nő került, mint férfi?
• milyen arányban kerültek az egyes csoportokból a teljes mintába? Például hány négygyerekes férfi és nő töltötte ki a kérdőívet? Hány jómódú, gazdag, nagyon gazdag és szegény került a mintába? Milyen arányban voltak a budapestiek, nagyvárosiak és falusiak? Milyen arányban voltak a diplomások és a diploma nélküliek?
• miért pont erdélyi férfiak és nők kerültek bele? Felvidék? Kárpátalja? Burgenland? Délvidék? Londoni magyarok? És mi van Partiummal?
• egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy egész egyszerűen nem lehet összehasonlítani egy mélyszegénységben élő nógrádi zsákfalu munkanélküli férfi élettel való elégedettségét, fizikai állapotára vonatkozó kattintásait egy fővárosi, hatalmas szociális hálójú, havonta menedzserszűrésre járó felsővezető nő válaszaival és végül
• mi a franc is az a boldogság?

Egyébként meg: mégis hogy lehet az, hogy ilyen mértékben összecsengenek az eredmények a kormánypropagandával?

Van ugyanakkor néhány érdekes kérdés, mármint tényleg, ami a grafikonokat nézegetve felmerül:

• Hogy lehet, hogy a főiskolát végzetteknek pozitívabb a mentális egészségük, mint az egyetemet végzetteknek, miközben meg a bölcsesség (a micsoda?) rohamosan nő?
• A nők miért egészségtelenebbek mentálisan és boldogtalanabbak Budapesten, mint a férfiak?
• A nők miért lesznek bátrabbak a negyedik gyerek után, a férfiak meg ugyanekkor miért válnak bátortalanabbá?
• A magyarországi viszonyokat sejtve hogy lehet, hogy falun a legnagyobb a pozitivitás és a boldogság mértéke és Budapesten a legkisebb? Eszembe jutnak olyan címszavak, hogy munkanélküliség, kiszolgáltatottság, rosszul ellátott boltok, kulturális elszigeteltség, homogenizált sajtó, akadozó egészségügyi ellátás, kevés bölcsőde, kevés alternatív iskola, stb.?
• Hogy függ össze a bátorság és a boldogság?
• A nők boldogsága és pozitív mentális egészsége miért csökken 51-65 éves kor után, a férfiaké meg miért nő éppen ekkor?
• És végül hogy lehet, hogy a nők mindig boldogabbak, mint a férfiak, miközben meg a nemek közötti különbség az összes EU-tagállam közül nálunk a legnagyobb, a világ 149 résztvevő országa közül Magyarország a 102. helyen van?

Amikor próbáltam megszerezni a jogosítványomat 2000 nyarán, és már egy ideje forgalomban vezettem, egyszer azt találtam kérdezni Emil bácsitól, az oktatómtól, hogy ugyan már miért van egy elsőbbségadás kötelező-tábla a lámpa felett, ha egyszer ott a lámpa. És akkor, egész hirtelen, egyszer csak azt éreztem, hogy nagyon gyorsan közeledik a fejem a kormányhoz. Csak az egész jó reflexeimnek köszönhettem, hogy megfeszítettem a könyökömet, így nem fejeltem le az első generációs Suzuki Swift kormányát. Akkor esett csak le, hogy a kocsi megállt, de arra még ennél is később jöttem rá, hogy Emil bácsi fékezhette le a kocsit, hogy a következő kérdést tegye fel: Mondja csak, maga letette a KRESZ-vizsgát, ugye?

És komolyan, én teljesen jogosan kaptam Statisztika I-ből és Statisztika II-ből is kettest, utóbbin még UV-znom is kellett, de ha én egy ilyen kutatási tervvel álltam volna bárki elé az ELTE-n töltött öt évem alatt, akkor még csak ki sem röhögtek volna. Meg sem állították volna a kocsit. Egyszerűen csak megkérdezték volna, hogy Mondja csak, maga tudja, hogy ez egy egyetem, ugye?

Mindeközben Lovasi András a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól megkapta és át is vette a Családok Angyala (Angelus Familiarum) díjat, amit egyébként Bagdy Emőke is megkapott, de ő legalább nem ment el átvenni a díjat. A lányát küldte a fotóra.

Erre pedig már tényleg nem lehet semmit sem mondani, csak megismételni a tegnapi zárómondatomat:

Én kérek elnézést.

via GIPHY

ps.: végül elsőre meglett a jogsim.

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share:

Még egyszer a nemi különbségekről

Pár hete volt a XXI. Pszinapszis, ami Magyarország legnagyobb, pszichológushallgatók által szervezett konferenciája, három napos, csomó előadó, műhely, filmklub, minden, mi szemnek-szájnak-léleknek ingere. A pszichológusok Szigete ez, a Nagyszínpadon minden évben fellép Iggy Pop és Bagdy Emőke.

Ezúttal sem volt ez másképp, csak most kerekasztalnak hívták, ott ült még teljes nevén Prof. Dr. Bagdy Emőkén kívül a lánya, bizonyos Dr. Császár-Nagy Noémi, PhD, Csabai Krisztina, Professor Emeritus Bányai Éva és Dr. Szabó Mónika. Gondolom, általában mindegyiküket a keresztnevükön szólítják, itt azonban az idő komoly részét az vette el, hogy és Ön, professzordoktortanszékvezetőpéhádéasszony?, illetve az, hogy rendre és türelmesen megvártuk, amíg a magát mesterkommunikátornak nevező Szűcs Gergely ki nem keveredett az alanyok és állítmányok bonyolult halmazából.

Nagy kár, hogy a témához - XXI. századi szerepek - a modern nő - egyáltalán nem értett, de ennél még nagyobb kár volt, hogy az öt nő közül is csak Szabó Mónika volt szakértőként jelen, a többiek zömmel úgy érintettek a témában, hogy maguk is, mitagadás, nők.

Komoly szakemberek persze mind, BE-ről már írtam, sőt, bő egy éve úgy alakult, hogy még a tévébe is bejutottunk a princípium-gate kapcsán, de azt talán nem hangsúlyoztam eléggé, hogy mennyire fontos, nemes és szakmailag is messzemenőkig le a kalappal előtte (tényleg!), amiért lemondott igazságügyi szakértői címéről azért, mert nem fogadták el a Zsanett-ügyben a szakértői véleményét.

A valóban széjjelképzett lánya is komoly szaktekintély, akit a nem pszichológus szcéna leginkább két hírnek köszönhetően ismerhet, egyrészt ő az, aki szinte az összes szakmai érvvel szembemenve a végsőkig képviselte a Pszichológuskamara létrejöttét, amit azóta egyébként még és már a kormány is elengedett, másrészt ő az, aki az emberek esetében szinte ismeretlen (nem véletlenül) szuperfötáció, azaz a ráfoganás eredményeképp jött világra, mutatom.

Csabai Krisztináról nem sokat tudok, zömmel fejlődéspszichológiával kapcsolatos kurzusokat tart a Pázmányon, ebből a szempontból pedig teljesen adekvát is lehetett volna a jelenléte, de épp a két nem esetében megfigyelhető eltérő szocializációs közeg hangsúlyozása maradt ki az érvkészletéből.

Bányai Éva pedig, aki a hazai és nemzetközi hipnóziskutatás és -oktatás koronázott királya és királynője egy személyében, doktori iskolát vezet, tanszéket igazgatott, rengeteg hazai és nemzetközi tisztséget először töltött be nőként, elismert szakember mind a mai napig, de sajnos ő sem nőkutató, genderkutató és még csak nem is szociálpszichológus. Ami általában nem baj, csak itt.

És bár Bányai Éva is rendre hozta a progresszív XXI. századot, de az igazi döféseket (hogy ilyen macsó kifejezéssel éljek) az egyetlen releváns szakember Szabó Mónika vitte be azzal, hogy úgynevezett vizsgálatokra hivatkozva úgynevezett tudományos és úgynevezett tényeket sorakoztatott fel, de amikor Bagdy Emőke azzal a mondattal zárta a férfiak és a nők komplementerfunkcióiról és a nemek biológiailag elrendelt szerepéről szóló, a lánya által heves bólogatással kísért gondolatfutamát, hogy márpedig nekem ez a véleményem, akkor bizony úgy tűnt, hogy a tudományos igényről az asztal bal fele lemondott. Innentől pedig a beszélgetés unalmas játszótéri beszélgetéssé punnyadt.

Hál' istennek, nem tudom ugyanis, hova kerekedett volna a közönség soraiban ülő hallgatók tekintete, ha BE tovább tolja ezt a tempót.

És most bocsánat, de muszáj megosztanom ezt a képet, amit az Apapara facebook-oldalára fotózott valaki még tavaly márciusban az ELTE-PPK Kazinczy utcai épületének aulájában.

Minderről egyáltalán nem írtam volna, ha nem jön ki a Kolozsváros egy isteni cikkel, ami úgy teszi helyre a gender-vitát, ahogy kell. Tűpontos fájdalommal mutatja meg, hogy mekkora szocializációs kiképzésen megy keresztül a lány ahhoz, hogy nő, a fiú ahhoz, hogy férfi lehessen. Korunk beavatási szertartásain keresztül megtanuljuk, hogy hol a helyünk a világban, mikor sírhatunk, mivel játszhatunk, hogyan viselkedjünk a munkahelyeinken és így tovább.

Tehát valóban van egy elrendelt szerepünk, de csak azért, mert a társadalom ezt így akarja. Szóval a fiúk és a lányok között valóban vannak neurológiai különbségek, de azoknak se minőségében, se mennyiségében nincs szinte semmi közük azokhoz a különbségekhez, amik egy nő és egy férfi között vannak.

És akkor itt kell bevezetnem azt a kifejezést, amit bár Szabó Mónika a kerekasztalnál is használt, de amire senki sem reagált, és amit én mindeddig egyáltalán nem mertem használni, de most mégis felbátorodom.

Részben azért nem villantottam eddig ezt a szót, mert még amikor leírom, akkor is pöszének érzem magam, pedig egész más beszédhibáim vannak, de főleg azért nem, mert bár elég sok dolgot szinte alig értek a világból, az agy és a neurológia a legmagasabb két csúcs - ikertornyok mondhatni - az überhomály hegységében.

Szóval van egy olyan, hogy neuroplaszticitás.

Ami azt jelenti, hogy az agyunk rugalmas. Ami meg azt jelenti, hogy hiába vagyunk elvileg viszonylag ugyanolyan neurológiai rendszerrel megáldva, attól, hogy már a kezdetektől egészen különböző ingereknek és szociális, kulturális, pszichológiai, gazdasági és még ki tudja, milyen impulzusoknak vagyunk kitéve, ezért felnőtt korunkra bizony az agyunk is elég más lesz.

Addigra biztosan, amikor a tudomány nekilát felmérni az agyi különbségeket.

Mindez tehát végtelenül egyszerű. De talán még egyszerűbb lesz megérteni az ide vonatkozó vicc segítségével:

Ha valaki rosszabbul lát, akkor jobban hall, ha rosszul hall, akkor jobban szagol és ha az egyik lába rövidebb, akkor a másik hosszabb.

Ami mindössze annyit jelent e cikk szempontjából, hogy azok az idegi kapcsolatok lesznek erősek, amik folyamatos megerősítést kapnak, amik pedig nem, azok vagy nem épülnek ki vagy egyszerűen elgyengülnek.

Érdekes, hogy amikor nem a nemi szerepekről van szó, akkor jóval érthetőbbé válik az agy rugalmassága. Például ha én most valamiért megvakulnék, akkor jó eséllyel elég hamar elkezdenék jobban hallani. S ez a változás a hallókérgemben is megjelenne. Több és aktívabb neuronális kapcsolatot mutatna ki mondjuk egy CT.

Miért nem hisszük el, hogy ez a nemi cuccokkal kapcsolatban is éppen így van?

De amíg a témával kapcsolatban az egyik fél tényeket és vizsgálati adatokat, a másik fél pedig véleményeket és vágyakat formál, addig teljesen esélytelen, végre tényleg helyére kerüljenek a dolgok ebben a témában.

Ha viszont még tudományos szinten sem lehet erről beszélni, akkor ne lepődjünk meg azon, hogy

1. a FICSAK (Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete) kijön egy olyan anyák napi videóval, ami még a felső középosztály számára is bicskanyitogató gazdagságot mutat, s ami úgy képzeli el a világot, hogy abban a szülőség=anyaság, és amiben a nő egyetlen valódi kiteljesedési útja az, hogy anyává válhasson.
2. a szakgimnáziumokban a pedagógia szakirányt választók a mintaérettségi megoldókulcsában olyan szintű bullshitekkel találkozhatnak, amiket ha komolyan vennénk, akkor a családok erős kezű vezetői, jobb esetben az apák kényszerítéssel, büntetéssel és fenyegetéssel érnék el azt, amit kell
3. egy újbudai rendezvényéről kirángatják a 444 tudósítóját (aki mellesleg éppen egy nő), és utána még el is hazudják az egészet.
4. rendre inthet az Országgyűlés alelnöke egy képviselőnőt azzal, hogy a sok bekiabálás árnyalja a szépségét.

És akkor csak az elmúlt két-három hét genderfejleményeiről írtam.

Szóval akkor újra.

Lehet biológiai elrendeltségről, kiegészítő funkciókról, oltalmazásról, védelemről és az élet értelméről beszélni, de ezek mind olyan legitimáló mítoszok, amik nem csak életben tartják a társadalmi egyenlőtlenséget, de még fel is erősítik azokat.

És akkor, hogy komolyan vegyem magamat, boldog anyák napja helyett holnapra boldog szülők napját kívánok!

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share:

Hogyan szeresd a gyerekedet - Jótanácsok Bagdy Emőke szájából

Az előző részek tartalmából:

Először megtudhattuk, hogy a kötődésnek és a kötődő nevelésnek semmi köze egymáshoz, no meg azt, hogy mindent a kultúra konstruál, semmi sincs eleve. Elgondolkodtunk azon, hogy tényleg, objektíve megállapítható-e, hogy az anyának otthon kell lennie a gyereke minimum kétéves koráig, és fikáztunk néhány meglehetősen elismert pszichológust, kutatót.

Aztán - a fika jegyében - rámutattunk néhány furcsaságra a kötődő nevelés magyarországi adaptációjával kapcsolatban, no meg megkérdőjeleztük en bloc a kötődő nevelés értelmét, megnéztünk és kritikával illetünk néhány teljesen elfajzott kötődő holnapot, majd idéztük egy kötődő, de később kitérő anyuka gondolatait.

Végül, de nem utolsósorban bemutattuk, hogy Spock és Pikler mégsem akkora állatok, mint amekkorának szeretnénk őket gondolni, sőt, jóval több Spickler van a szülőkben, mint sima csokoládéban mogyoró. Így érkeztünk el quadrológiánk utolsó, negyedik részéhez.

Jó olvasást kíván az apapara.hu

Az eredetileg a hunbaba.hu-n megjelent interjú már átköltözött a netbutik.hu-ra Itt olvasható az interjú Bagdy Emőkével kötődő nevelésről, hordozásról, babakocsikról.

Most hagyjuk, hogy mi a, illetve, hogy van-e bajom a hunbaba.hu-val
Meg hagyjuk, hogy rovásírás.
Azt is hagyjuk, hogy mi a magyar.
Azt meg pláne, hogy hogyan kell magyarul hordozni.

Ezek nem ennek a blognak a témái.

Az viszont igen, hogy 

1. kinek és mit üzen a pszichológia, illetve hogy
2. mekkora a hatalma a pszichológiának, no meg, hogy
3. a pszichológia nevében meddig lehet elmenni és végül, hogy
4. mennyire érzem magam személyesen és mások nevében megbántva a cikk egy-két üzenete által.

A pszichológia egy tudomány, ez nem kérdés. A tudomány pedig hatalom. Mégpedig nem is kicsi. Pláne egy olyan tudomány, amiről azt gondoljuk, hogy úgy tudja, vagy legalábbis tudni akarja, mit és miért csinál az ember. Ettől lehet parázni, meg lehet erre vágyni, leszarni nem annyira könnyű. Persze lehet rebelkedni, de tudjuk, hogy egy fehér köpeny, egy titulus, a hely szelleme mekkora hatással van az emberek viselkedésére, bizalmára, hitére.

Sok mindent lehet a tudomány nevében állítani. No meg sokféleképpen lehet képviselni a tudományt, sokféleképpen lehet pszichológusként viselkedni (kár, hogy mégis csomó pszichológus pont ugyanolyan). Lehet mandalákat rajzolgatni, füstölőket égetgetni, hangosan kortyolgatni valamilyen szoftpszichológiai cukiságos bögréből a teát, nyáron is sálban, kellemes hangon búgni és közben jobbra-balra biccenteni a fejeket, de lehet a pszichológus arrogáns is, gőgős, cinikus, ironikus, blöffölhet is, el is aludhat terápia közben, lehet érzékeny, vagy éppen hideg és távolságtartó. De egyvalamit nem felejthet el: ő pszichológus, aki hat, akinek a mondatai valamilyen módon, valahogyan - bő négy év alatt nem jöttem rá, hogy hogyan - befolyásolják a másikat: a klienst, az olvasót, a segítségre szorulót.

Bagdy Emőke nemzetközi szinten sem kis név a szakmában. Jópár fokozata van (dr., habil., a pszichológia tudományok kandidátusa, prof. emeritus, persze ezek egymásra épülnek, de azért nem semmi), néhány végzettsége (klinikai szakpszichológus, szupervízor, pszichoterapeuta), rengeteg kutatás kiötlője, vezetője, több száz tanulmányt, könyveket, cikkeket írt, satöbbi.

És akkor fogja magát, és ad egy interjút a kötődő nevelésről. Amivel az ég világon semmi baj nem lenne, ha nem pszichológus lenne, hanem mondjuk géplakatos. Vagy jogász.

Persze túlzok, csomó olyan dolgot mond, amivel egyet tudok érteni. Okos, megengedő, rugalmas,  máskor viszont meglehetősen előíró. De nem is annyira az egyes mondatok tartalma bosszant és tesz idegessé, hanem inkább a mód, ahogyan a gyereknevelésről beszél. Minden mondatában van igazság, de pont ezért fájdalmas a mondat maradék része, hiszen az egyértelmű igazságok mellett a kétkedve olvasottakat is elfogadjuk, nem gondolkozunk annak tartalmán, esetleg kritika nélkül benyaljuk azt is, hogy

• a kötődő nevelésnek három alapelve van. Nyolc van neki, és azok között nem szerepel egyik Bagdy által említett elv sem.
• a külön szobában alvó gyerekek magukra vannak hagyva. Nincsenek. A külön alvás nem egyenlő a ridegtartással.
• az ősi kultúrák szokásait folytatni kell. Nem kell. Akkor együtt kellett aludni, mert esetleg jött a mamut. És akkor futni kellett. Most nem jön, most nem kell. Ettől persze még lehet együtt aludni, de annak semmi köze az ősiséghez.
• Spock meghatározott időközönkénti szoptatást ajánl. Nem teszi. Amit a kérdésre válaszol Bagdy, az egyébként pont az, amit Spock is mond és amit én is gondolok: nem kell folyton szoptatni, csak akkor, ha a gyerek tényleg éhes. 
• vesztibulárisan ingerelni a gyereket leginkább hordozva lehet. Ezer módja van annak, köztük persze a hordozás is, de én még mindig ott tartok, hogy a hordozás egy eszköz, nem pedig egy nevelési elv.
• illik Konrad Lorenzet idézni. Lorenz elismert etológus, ez nem kérdés. De azért az is van, hogy tagja volt az NSDAP-nak, és el is fogadta a náci ideológiát, arról nem is beszélve, hogy a náci ideológia elég sokat merített Lorenzből. Jól megvoltak együtt, na.
• egy szoptatott gyerek mellett az anyukának ÁLLANDÓAN a közelben kell lennie. Nem kicsit bűntudatkeltő egy ilyen mondat. És miért kellene folyton ott lenni? Nem szabad mozdulnia a gyereke mellől? Miért? Kinek jó az, de komolyan?! Elég, ha a rövidnél akár csak egy egész kicsivel hosszabb távon gondolkodunk!
• a babakocsiban tolt gyerekek kevésbé lesznek bátrak és kíváncsiak. Mert? Mert mennyi idős gyerekről beszélünk? Mondjuk aki már meg tudja emelni a fejét, az akár hasalhat is a babakocsiban és akkor kilát. Aki pedig már ülni is tud, az a babakocsiban is ül és juhú, kilát.  Mert a remek babakocsikat be lehet úgy is állítani, hogy kilásson belőle a gyerek. Talán lehetne differenciálni a babakocsik és az életkorok között.
• a gyereket intenzíven kell hordozni. Hogyan?! Tényleg biciklizzek vele? Takarítsak úgy, hogy közben a hátamon van? Hogy ugyanazt lássa, amit én?
• a hordozott gyereket nem kell beszoktatni. Hát dehogyisnem. Meg újra: nincs tisztázva az életkor. Nem ugyanaz istentiszteletre, bölcsődébe és óvodába szoktatni egy gyereket, merthogy más életkorokról beszélünk. És igen. Nagyon jól mondja a riporter, mielőtt megcáfolná magát: az egyik gyerek ilyen, a másik olyan. Nem a hordozás teszi a gyereket.
• kimutathatóan boldogabbak a hordozott gyerekek. Kérem azt a vizsgálatot, ami bármilyen hosszútávú hatást és ok-okozati összefüggést kimutat. Pláne egy olyat, ami országok közötti különbségeket ki tud mutatni. És ha ez megvan, akkor csapja rögtön mellé azt a kutatást, amelyik magasabb EQ-t, érzelmi intelligenciát és kevesebb agressziót mér hordozott gyerekekből lett felnőtteknél. (Elég, ha csak a polgárháborúktól sújtotta közép-afrikai országokat nézzük, ahol egyébként több a hordozott gyerek) A boldogság, a szegénység, a gazdagság, a jóllét, az érzelmesség relatív fogalmak. Egy indiai szegény nem úgy szegény, ahogy egy svájci. És nem is úgy boldog és nem is úgy szeret, nem úgy érint és sír. És nem is úgy éhes. Más kultúra, más norma, más igények. Egy poligám kultúrában felnövő nő máshogy fog küzdeni az esélyegyenlőségért, mint egy emancipált svéd.

Azzal viszont teljesen egyetértek, hogy

• a védőnő-képzés valamivel kevésbé uptodate, mint egy amis közösség. Íme ennek csimborasszója: egy párhónapos gyerek anyukájának azt mondta gyerekorvosa, hogy ne tartsa kézben annyit azt a gyereket, hiszen még nincsenek csontjai.
• kell egy gyereknek egy anyapótlék (átmeneti tárgy), az ujja, egy maci, egy rongy. De az is van, hogy a mi gyerekünk még erre nem talált rá. Születésétől fogva az ágyában van egy nyúl, de egyáltalán nem érdekli, nincs szimbólumértéke, főképp talán azért, mert minek szórakozzon az anyja szimbólumával, amikor szinte mindig rendelkezésre áll az eredeti. Ha meg az nincs ott, hát pontosan érti, hogy miért. Bár nagyon vártuk, hogy mikor kezdi végre szopni az ujját, de ha pszichoanalitikus szemmel nézem - amitől azért erősen ódzkodom -, akkor azt mondhatom, hogy egészségesen vált le a rólunk, hiszen nincs szüksége arra, hogy átmeneti tárgyakba kapaszkodjon.
• az első hat hónap rettenetesen fontos az anya-gyerek kapcsolatban, amit pedig beépít az első egy évben, az egy életre meghatározza a gyereket, kapcsolatait. Persze azért nem ártanak a további évek biztonságot nyújtó tapasztalatai sem, de tényleg meglepően sok kialakul az első évben.

Végül felháborít, hogy

• amikor azt mondja: "A nem hordozó anyák is nyugtatják a gyermeküket azzal, hogy szoptatják, testre veszik. Érdekes, hogy mégsem veszik észre, hogy amikor a gyermeket szoptatják, micsoda megnyugvás következik be a gyermeknél?!?" Volt az a reklám, amikor kínai turistákat vezet végig egy lakásban az idegenvezető, és mutatja a fiút, aki még betárcsázós internetet használ. És akkor az egyik kínai megkérdezi magyarul, kínai akcentussal, hogy "és mit eszik?!" "Azt, amit mi. Tényleg." - válaszol az idegenvezető. Szóval észreveszi a hülye nem kötődő anyuka is. Azért szoptatja meg. Azért puszilgatja, öleli, simogatja, takarja be. Amire éppen szüksége van. Tényleg.
• úgy van beállítva, mintha a hordozott gyereknek egyszerűen jó élete lenne, de legalábbis jobb, mint a nem hordozottaknak: nem sírnak, mindent jobban csinálnak. Ez bizonyára nem igaz, és bizonyára nincs közte semmilyen ok-okozati összefüggés. És vissza is kérdezek: ki a hordozott gyerek? Akit éjjel-nappal kendőben tartanak? Akit tolnak is, meg hordoznak is? És akit 30-70 arányban hordoznak csak? Vagy csak alkalmanként?
• azt mondja, hogy van egy babakocsis kultúrát vizsgáló kutatása, amire alig jelentkeztek. Ebből ő arra jutott, hogy "a babakocsis anyukák egyszerűen nem érdeklődnek annyira a gyermeknevelés kérdései iránt, s nincs bennük az az emocionális érzékenység, amely a hordozó, vagyis a gyermekkel ilyenfajta intenzív kapcsolatot építő anyákban valahogy tüzel és kiváltódik." Leírom újra: A BABAKOCSIS ANYUKÁK EGYSZERŰEN NEM ÉRDEKLŐDNEK ANNYIRA A GYERMEKNEVELÉS IRÁNT. Lehet-e következtetéseket levonni abból, hogy hány "babakocsis" anyuka megy el egy vizsgálatra arra, hogy mit gondolnak a a gyereknevelésről? Nem. Miért is lehetne? Plusz újra: kik a babakocsis anyukák? És mi az, hogy babakocsis kultúra?

Szóval egyrészt mi, nem hordozó szülők is hordozzuk a gyerekünket, ha úgy adódik. És mi is szeretjük embergyermekeinket. Mi is megvigasztaljuk, megérintjük őket, féltjük őket, ha betegek, adunk nekik enni, jól felöltöztetjük őket, ingerdús közegben neveljük őket és egyáltalán: mi is normálisak vagyunk. És a másik oldalról: a hordozott gyerekek is tudnak földhöz vágódva hisztizni, tombolva nem felöltözni akarni, nekik is kell néha antibiotikumot kapniuk és köztük is vannak olyanok, akik nehezebben illeszkednek be az óvodába. Tényleg.

Mert valójában nem ezen múlik, hanem minden más, apró részleten és főleg: a hitelességen és az illeszkedésen.

Ezennel a quadrológia és az elméleti blokk véget ért, köszönjük figyelmét, a továbbiakban újra személyesebb posztok jönnek.

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share: