Klímaszorongás

Megvan még az 1990-ben indult Captain Planet című rajzfilmsorozat. Amiben a Bolygó Kapitánya és a Planétások azon dolgoztak, hogy megállítsák a környezetszennyezést, túlnépesedést (!)?

Hát nem állították meg.

Nem sikerült nekik.

Sőt. A helyzet a 2010-es évek végéig csak fokozódott.

Akkor viszont egyre szélesebb körben kezdtek el masszívan klímaszorongani, aminek hatására 2021 januárjára végre összekapta magát a világ, és a sarkára állt.

Épp időben.

Most 2023. június 19. hétfő van. Valahol Közép-Kelet-Európában járunk.

Tegnap volt apák napja.

Az elmúlt két és fél évben komoly változások történtek. Például az, hogy a bolygónk vezetése masszív társadalmi kampányok segítségével elérte, hogy széles körben trendi és elfogadott lett nem utazni, kevesebbet és helyit enni, nem légkondizni, közösségi közlekedni és vonatozni (ami végre olcsóbb lett, mint az autózás és Magyarországon is pontosan kiszámítható módja lett a közlekedésnek), az újrahasznosítás már nevetség tárgya, a hulladékmentes élet a trendi és a nem túl sok pénz keresése a trendi, a használt ruha a trendi, nem túltermelni a trendi. A konferencia-, a koncert-, a katasztrófa- és a gasztroturizmus, no meg a nagy világversenyek röhejesek, a luxusutazások pedig érdeklődés hiányában megszűntek. Kis lépés ugyan, de a 20 éves Greta Thunberg már nem vonattal megy Davosba a klímakonferenciára, mert nem is Davosban van a klímakonferencia, hanem mindenhol, így aztán Greta egyáltalán nem is megy Davosba, hanem viszont megírja a beszédét ott, ahol él, elmondja a beszédét ott, ahol él, amit aztán mindenki mindenféle helyi open-space-ekben néz meg.

De nem csak, hogy trendi lett minden fenti, nem. Az állam elkezdte büntetni azokat, akik ezekkel szembemennek. A szén- és atomerőművek bezártak, megújuló energia van csak, légkondi csak a közösségi közlekedési eszközökön, a kórházakban, oktatási intézményekben, nagyobb irodazáhakban  van csak, a berendezéseket 24 fok alá nem lehet kapcsolni, államilag korlátozott és személyre/családra szabott a napi energiahasználat, az AliExpress pedig nem bullshitet, hanem élelmiszert és vizet szállít a rászorulóknak.

Palackozott üdítő? Műanyag zacskó? Egyesével becsomagolt Merci-csoki? Egy vicc a múltból. Állóhelyek árusítását fontolgató, kisvárosokat taccsra vágó fapados járatok? Hahahahahahahhhaha. Anakronizmus a javából. A Coca Cola? 2021 óta szennyvíztisztással foglalkozik, az addig legyártott termékeit ingyen osztja, az üres palackokat biciklis futárjaival gyűjti be, a palackokból bicikliutakat készít. Céges autók, személyautók városi használatra 1600 köbcenti és egy tonna össztömeg fölött?

via GIPHY

Mindennek köszönhetően mostanra végre nem emelkedett a hőmérséklet a megelőző évben ilyenkor mérthez képest. 2021-től kezdődően tehát mindenki számára elérhetővé és elérendővé vált a környezettudatos élet.

De ahogy a Katrina hurrikán esetében sem történt meg mindaz, ami a fenti videóban, szóval hogy nem fordultak vissza Irakból a repülők, hogy a háborúzás helyett inkább New Orleans-ba szállítsanak mentőcsomagokat, úgy az sem fog megtörténni, amit fent írtam. Legalábbis akkor biztosan nem, ha úgy megy tovább minden, ahogy most. Hogy 2020-ra, meg 2040-re ígérgetünk.

Azoknak, akiknek nincs kedvük megnézni a U2 és a Green Day kooperációjában készült elég jó kis Skids-feldolgozást, ki is fotózom gyorsan az adekvát képet.

Szóval sokkal inkább az lesz 2023 apák napjára, hogy a mindenkori vezető politikusunk és az üzleti életből ismert barátai csodálatosan zöld pázsitos kertben, gigakondérban rotyogtatják a messziről behozatott pacalból készített pörköltjüket. Beszélgetnek, hasukat vakarászva nagyokat nevetgélnek, jó a hangulat. Egyikük megkavargatja az ételt, vállára vetett konyharuháját pocakja elé emelve kezet töröl, majd homlokáról reflexszerűen letörli az izzadság aprónak sejtett cseppjeit.

De hoppá!

Izzadásnak nyoma sincs, a reflex kiüresedve rajta maradt még azokból az időkből, amikor még csak a zárt tereket légkondicionáltuk.

De most már a kertet is hűtjük.

Legalábbis mindenkori vezető politikusaink és az üzleti életből ismert barátainak a kertjét.

A búrán kívül élők élete 2023-ra kicsit másképp néz ki.

Ott nincs légkondicionálás, mert túl sok energiát fogyaszt és túl sok hőt termel. Ott nincs messziről rendelt hús, mert túl drága, a közelben meg már rég csak gyökerek teremnek, ugyanis minden, ami kidugja fejét a föld alól, akár növény, akár állat (kivéve persze a csótány, az szuperellenálló), szinte azonnal megperzselődik, így aztán fű sincs, és hát tűz sincs, az Európa-szerte égő erdők és forróság miatt egész éves tűzrakási tilalom viszont annál inkább van.

Megállni röhörészni meg aztán végképp semmi ideje és kedve a hétköznapi embereknek, az árnyékért, ételért és vízért folyó harcban a homlokokon gyöngyöző izzadság törölgetése egyáltalán nem kiüresedett reflex, hanem maga a kellemetlen nosztalgia azokból az időkből, amikor még négy évszak volt Közép-Kelet-Európában.

----- xxx -----

Rettegek, hogy utóbbi lesz valóság.

2023 nincs olyan messze, négy év múlva lesz, és hát én akkor még csak 42 éves leszek, tök fiatal, a gyerekeim 12 és 8, még bőven gyerekek lesznek akkor, de ők már egy olyan valóságban fognak felnőni, akármelyik valóság valósul is meg, ami gyökeresen más lesz, mint az, amiben én voltam 8 vagy 12. És görcsbe rándul a gyomrom, összeszorul a szívem, összeszűkül a légcsövem és belezsibbad az agyam, de a végtagjaim is lebénulnak, ha arra gondolok, hogy mire 42 évesek lesznek, nagyon, de nagyon rossz lesz nekik.

De most még csak 2019 van.

Tegyünk már végre valamit!

De az nem elég, hogy elmossuk a szívószálainkat használat után!

No nem mintha a mi háztartásunkban alig fogyasztanánk energiát, magunkon is nagyon látom, hogy még ha el is kezdtük, az átalakulás egy hosszú folyamat, de az biztos, hogy az kevés lesz, ha mostantól bambuszszívószálon keresztül szippantjuk a távolról behozatott egzotikus gyümölcsökből készült smoothie-jainkat. El kell kezdeni nem kompromisszumokat kötni, hanem csomó mindenről vadul és főleg akarva-tudatosan lemondani.

Hogy az átalakulás alatt és főleg utána az államoknak és a nagyvállalatoknak miből lesz pénze, azt nem tudom, és azt sem, hogy ha a nagyvállalatoknak emiatt csomó embert ki kell rúgniuk, akkor azokkal mi lesz, de arra azért kíváncsi lennék - és akkor most elnézést a demagógiáért -, hogy ha összeszámolnánk a világszerte elkorrumpált pénzt, a túlfizetett emberek fizetését, a túlfinanszírozott projektek költségeit és a gazdagok félretett milliárdjait, akkor az mire és meddig lenne elég.

Mi mindenesetre készek vagyunk arra, hogy elkezdjünk vadul és főleg akarva-tudatosan csomó mindenről lemondani.

(Ez a bejegyzés régóta érlelődik bennem, de igazi löketet Hitka Viktória Facebook-posztja adta.)

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share:

Lili mindenek felett

Hibbant egy világban élünk.

Hogy ez így volt-e korábban is, azt nem tudom, azt sejtem, hogy minden világ hibbant volt, egy dolog azonban egész általánosnak tűnik. A férfiak a farkukkal sosem tudtak mit kezdeni. És hát mit mondjak, elég nagy baj ám az, hogy az emberi civilizáció és szocializáció évezredei is kevesek voltak ahhoz, hogy megtanítsák a férfiakat arra, hogy mi az a konszenzuális nemi aktus és hogy mi az a szexuális abúzus.

Node sosem késő megérteni (de azért high time, höchste Zeit), itt van most a Lakmusz könyvek gondozásában, közösségi finanszírozásban elképesztően rövid idő alatt összejött pénzből megjelent Lili és a bátorság című mesekönyv.

Ami nem abuzáló férfiaknak szól közvetlenül, hanem gyerekeknek úgy általában. És hát mivel a könyvet felolvasni kell, ezért bizony előfordulhat, hogy olyan olvassa fel ezt a nagyon fontos és nagyon szép könyvet, aki bizony érintett a témában.

De nem csak ezért nagyon fontos ez a könyv, hanem azért, mert olyan témát dolgoz fel, aminek szörnyű aktualitása van, pedig magát a művet Paulik Móni és Vincze Zsuzsi jóval a Weinstein- és a Marton-ügyek nyilvánosságra kerülése előtt megírta, de hát épp ez a lényeg, hogy az ügyek addigra már bőven megtörténtek és még ki tudja, hány ügy van most is tabu alá söpörgetve, lappangva, rejtőzködve, titokban és szégyenben tartva, miközben a zaklatás, a szexuális abúzus semmiképp sem az áldozat, hanem az elkövető szégyene kéne, hogy legyen. Méghozzá mélységes szégyene.

Szóval igen, a Lili és a bátorság egy szexuális abúzusnak, kiderülésének és feldolgozásának történetét dolgozza fel a gyermeki érzékenység, a gyermeki ész és a gyermeki befogadhatóság nyelvén. Tűpontosan találja tehát el azt, amire ebben a nehéz témában szükség van. Ez pedig az, hogy a gyerekek megértsék, hogy mi a különbség jó titok és rossz titok között, hogy megértsék, hogy mi az a társadalmi, nemi és életkori hatlom, hogy megértsék, hogy a testük csakis az övék, amihez csak megkülönböztetett emberek, megkülönböztetett módon érhetnek hozzá és ők is csak akkor, ha és amikor a gyerekek megengedik, no meg hogy megértsék azt is, hogy ha baj van, akkor bizony segítséghez kell fordulni.

És hát nagyon szép is a könyv, ami egyrészt köszönhető Varsányi Pál finoman beszélő illusztrációinak, másrészt pedig annak, hogy a könyv nem csak tartalmában és képi világában, de megjelenésében, tapintásában, színvilágában és főleg felépítésében is egyetlen célt szolgál. Hogy ennek a nehéz témának a feldolgozását segítse.

Épp ezért kerülhetett a könyvbe

• néhány jó tanács, amit ha kedvünk tartja, ki is vághatunk magunknak,
• néhány honlap és telefonszám, amit akár gyerekek is használhatnak, ha segítségre szorulnak és
• szintén kivágható, a szülőknek szóló instrukció
• arról, hogy hogyan lehet a gyerekekkel a szexuális abúzusról beszélni,
• arról, hogy gyerekek esetén mi számít szexuális visszaélésnek,
• arról, hogy ki lehet elkövető, no meg
• tények és tévhitek az áldozatokról és az elkövetőkről és néhány sokkoló statisztikai adat és végül
• a szülők is kapnak néhány hasznos honlapot.

És igen, a könyvet azért kaptam, hogy írjak róla, szóval ez itt tényleg reklám, de ha nem tartanám se gusztának, se fontosnak a Lili és a bátorságot, akkor azt írnám, hogy már fogni is rossz ezt a szart. De nem az.

Sőt.

A könyvet még pdf formájában olvastam, a gyerekek fürödtek, én pedig csak arra gondoltam, hogy belenézek, de aztán egyszerűen képtelen voltam letenni a gépet az ölemből. Reszketve, dühösen, tehetetlenül és befelé izzadva olvastam a fürdőszoba és a gyerekszoba közötti küszöbhöz cövekelődve, a feleségem nem értette, mi van velem, és hát bevallom, én sem nagyon. A gyerekek szerencsére mindebből semmit sem vettek észre, a Szeszlér Dani által hozott Butlerskacsa-sorozat hápogása jobban lekötötte őket, mint az apjuk kiborulása.

És ez így helyes.

Egyébként pedig a könyvön sem fog kiborulni és megijedni a hat pluszos korosztály, ezek a lehetőségek csupán a szülőknek járnak, és ez szintén így helyes. Mert a gyerekeknek azt kell érezniük, hogy oké, itt történt valami, valami nem részletezett, de nagyon rossz dolog, amin viszont egy érzékeny és figyelmes szülő, jelen esetben az anya, bizony tud változtatni.

A szülőnek meg azt kell éreznie, hogy ez bizony még egy buborékba zárva is egy hibbant világ, ahol mindig észnél kell lenni és ahol a figyelmünknek sosem lankadhat, de ahol sok mindenre legjobb tudásunk szerint is csak utólag eszmélünk. És igen, sajnos az, ami a könyvben van, bárkivel megtörténhet. Azzal is, aki épp ezt az ajánlót olvassa. Nem fenyegetés ez, dehogy, de a statisztikák sajnos egyáltalán nem bíztatóak. S ha ez a könyv nehéz is egy gyereknek (de nem annyira és nem úgy, ahogy a szülőnek), biztos hogy könnyebb, mint az a trauma, amit egy esetleges abúzus jelent.

Azért persze kritizálni is lehet ezt a könyvet, de azért nem könnyű. Egyrészt nekem azért maróan hiányzik innen egy másik szülő is, ha máshogy nem, hát legalább egy szoft, az egyedülállóságra való utalás formájában. Másrészt már-már túlságosan is idealizált az, ahogy és amilyen gyorsan és adekvátan Lili anyukája reagál a történtekre. De hát egyrészt egy mesekönyvben ennek így kell lennie, másrészt nincs mese, Lili anyukája bizony épp ennyire figyelmes, érzékeny, empatikus és talán, ami legmeglepőbb: épp ennyire végtelenül türelmes, nagyvonalú és higgadt. Miközben tehát a felnőtt olvasó már rég toporzékolna, a könyvbéli anyuka maga a nyugalom.

És ez is így van rendjén. Lilinek és a könyv körül ülő gyerekeknek is azt kell érezniük, hogy ilyenek a szülők. És így nem csak a célközönség, de mi, a felolvasó szülők is sokat tanulhatunk ebből a könyvből.

Ha pedig Marton László is tanulni szeretne ebből a könyvből, ha érteni akarja, hogy miért is kért bocsánatot, hát kérdezze meg bármelyik hat pluszost, akinek már felolvasták a Lili és a bátorságot. Pontosan érteni fogja.

De ha mégsem, akkor ajánlom neki és persze a valódi célközönségnek is a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) jogtudatosító kártyájajátékát, a korábban már belinkelt Mondo-t, ami szintén nagyon fontos és nagyon szép, no meg Kiko és az ujjak című mesét, amiből van rövid videó és kicsit hosszabb, szintén felolvasandó mese is.

És akkor már csak azt várom, hogy mikor jön végre egy olyan könyv, ami az abuzáló felnőtteknek szól.

Közvetlenül.

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share:

Nem szól ránk a házmester!

"Sári gondolt egyet, és felült Maszat motorjára.
- Motorozom egyet.
Maszat észrevette.
- Nem adom! Az én motorom!
- Vigyázok rá! - ígérte Sári.
- Nem, nem, nem! Add vissza! Én megyek vele!
- Légy jó szívű, Maszat! - kérte Hóchóc.
De hiába, Maszat ráült a motorra, úgy maszolta az almát."

Aki nem ismeri a mindig morális tartalommal és üzenettel bíró Maszat-történeteket, annak nem árt tudni, hogy Maszat egy öt év körüli, igen nagyfejű kisfiú, aki egyik játékába, bizonyos Hóchócba outsource-olja anyját/apját. Valódi szülők nincsenek, csak két hasonlóan nagyfejű barát, Sári (az ő "anyja/apja" Pötyi baba) és Misi (neki egy vacak matchbox jutott), akikkel időközönként találkoznak.

És mint azt a fenti remek példa mutatja, néha - életkoruknak megfelelően - veszekednek is egymással, a problémát zömmel Hóchóc úgy oldja meg, hogy a valódi felismerés mindig Maszatnál marad. Így interiorizálják a szabályrendszert a gyerekek, csak hát kár, hogy így inkább a pszichológusok működnek, nem pedig a szülők, de így legalább mi is tanulunk a könyvet olvasva.

A jó Hóchóc tehát, a maga szoft módján eligazítja Maszatunkat a tiltások kavalkádjában, ahelyett, hogy olykor kivárná, hogy mi történne, ha nem ugatna közbe. Nyilván a vérig nem kell eljutni. De ha mindig ott egy felnőtt, aki eldönti a konfliktust, akkor az énhatárait próbálgató agresszorok sosem fogják megtudni, hogy valójában meddig mehetnek el.

Akkor viszont kérdés, hogy mikor kell beavatkozni, meddig kell hagyni, hogy a gyerekek elintézzék egymás között a dolgot? Milyen tevékenységeket kell már rögtön az elején leállítani és mikor érdemes kivárni a végét, hátha magától is rájön a dolgok nyitjára. Kicsit távolabb merészkedve a kérdés inkább úgy hangzik, hogy milyen gyerekeket szeretnénk nevelni? A felnőttek folyamatos okoskodása és túlóvó figyelme idővel ugyanis ügyesen leszoktatja a gyerekekből a felfedezés adta izgalmak alól.

Lehet néha sírni, nem baj, ha olykor néha valami fáj, lehet konfliktuálódni, mindez ugyanis az önismereti folyamat szerves része, tükör úgymond, amit eltörünk, de legalábbis elhomályosítunk mindig, amikor a gyerekünk helyett megoldjuk a helyzetet. Éppen ezért csínján kell bánni a rászólással. Kicsit olyan ez az egész, mint a tárkonyos raguleves fűszerezése. A tárkonyból ugyanis mindig pont egy kicsivel kell több annál, mint amennyit úgy első gondolnánk. Sőt, kicsivel még annál is mehet több.

Csak hát már a tárkony megfelelő adagolása sem egyszerű feladat, nemhogy a gyerekünk nevelése. És ne legyünk képmutatóak, borzasztóan kontrollfreakek vagyunk. Annyira bonyolult a körülöttünk lévő élet, tele idióta és követhetetlen szabályokkal (amikről mi viszont azt hisszük, hogy nem idióták és teljesen jól követhetőek, csak oda kéne figyelni), hogy óhatatlanul mindenért szólunk.

Igazából pont olyanok vagyunk, mint amitől a Green Day is óv minket az alábbi klipben.

Persze, darabos tejet inni ostobaság, lenyelni a fogkrémet egészségtelen, ollóval rohangálni pedig ön- és közveszélyes, nyilván nem is erre gondol a szebb időket is megélt punkegyüttes. Inkább csak arra, amire a szövegben is utal, miszerint "...question everything or shut up and be a victim of authority."*

Szóval olykor meg lehet próbálni kicsit lazítani - megint csak az Anyátlanok című filmet ajánlanám a témában -, jelen kell lenni, persze, de lehet, hogy néha okosabb dolog a sírás miatt, vigasztalásképpen felkapni a gyereket, mint helyette.

Érdemes tehát óvatosan bánni azokkal a fránya, óverprotektív Hóchócokkal, utólag pedig még mindig lehet az értelemre hatni, akkor talán van is esélye annak, hogy gyerekünk nem fog újrázni.

Lábjegyzet:

* kérdőjelezz meg mindent vagy légy a hatalom áldozata

Az első kép szövege: Parkolj pontosan!

Második kép szövege: Értelmes emberek itt nem bicikliznek. Mindenki másnak tilos.

Az első kép felhasználásához a www.infogyor.hu hozzájárult, a második kép a szerző zürichi felvétele

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share: