A Sztracsatella című 1996-os film végejelenetben a karmestert játszó Kern András, miközben a szólista hegedül, tart egy kellemes monológot a közönségről és arról, hogy milyennek látja szeretett fővárosát. Ez a részlet óhatatlanul eszembe juttatja a hat évvel későbbi Utolsó éjjelt (25th Hour), aminek a főszereplője, Monty Brogan elküldi egész New Yorkot a picsába. Bezzeg a mi Galló Tamásunk. Ő egész Budapestet a keblére öleli.
És akkor egyszer csak, derült égből azt mondja, hogy
"Egyébként van egy nagy buli, most vegyenek Posta takarékjegyet államkötvényben, most 30%-kal olcsóbb, de tényleg."
Hogy ez a mondat egyébként tönkrevágja-e a filmet vagy sem, az szerintem ízlés kérdése, végül is 1996-ot írtunk, szerintem egész szellemes termékmegjelenítési formát választott, vannak ennél sokkal bénább próbálkozások is.
És hát most én is próbálkozom eggyel, bízva abban, hogy nem fogom vele tönkrevágni vele a blogot.
Szóval mostantól, három hónapon keresztül összesen hat blogposztot fogok ide produkálni. Aztán, ha bejön nektek a tartalom, bejön nekem ez a fajta írás és bejön a szponzornak is, amit írok, akkor akár folytatás is lehet, de azért nem szaladnék előre.
A lényeg, amit szeretnék transzparenssé tenni, hogy én ezekért a bejegyzésekrét pénzt fogok kapni. Ez azt is jelenti, hogy eddig egy bejegyzést leszámítva ez a blog teljesen ingyen, hobbiból, ihletből futott.* Egyik sem felvágás, ezek egyszerű tények.
Egyébként azt hiszem, hogy támogatóm nem csak velem, hanem a bloggal is jót tesz, mert az utóbbi időben nagyon nem jöttek új bejegyzések, most viszont megvannak már a témák, amik mindegyike szoros összefüggésben lesz a gyerekneveléssel és az Apapara szellemiségével, ami pedig azt jelenti, hogy még a sorok között sem lesz reklám vagy bármilyen brended content, mindössze a bejegyzés elején és végén ott lesz, hogy szponzorált tartalom.
Ennyi.
Azt is lehetett volna persze, hogy mindezt nem írom le, hanem csak látjátok, hogy ez van, de gondoltam, jó lehet tisztán látni.
Ja, és ennek az egésznek a hatására egész sok egyéb ötletem is van már, hogy miről szeretnék még írni, szóval a hat fizetett bejegyzés sorát ingyenesek is fogják színesíteni, de tényleg abban bízom, hogy igazából nem lesz különbség a két fajta tartalom között.
Köszönöm a megértéseteket, figyelmeteket, mindeneteket!
Köszönöm a megértéseteket, figyelmeteket, mindeneteket!
* Csak a jegyzőkönyv kedvéért: az első kb 30 posztért kaptam pénzt, de azt az első könyv megjelenése előtt visszafizettem.
