>
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mese. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mese. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. szeptember 24., csütörtök

Tanácsköztársaság

Hogy könnyebb legyen az élet, megosztom veletek tapasztalataimat. Lesz itt friss is, régi is, nagyobbakhoz használható, kisebbekhez használható, használható és használhatatlan tanács, saját és mástól hallott, másnál látott, igazi és kitalált, a kategorizálást mindenkire rábízom.


Íme tehát a kéretlen asszociatív lista.

A bodyt a nyaknál ne patendold a vállhoz, a gyerekülésben a csatot ne csípd a combhoz. Síró gyereket ne etess, etetésnél legyen nálad szalvéta, a kaját ne akkor kezdd melegíteni, amikor a gyerek már bent ül a gyerekülésben. Több gyerek esetén ne hasonlítsd őket egymáshoz, ne legyél túl cuki az egyikhez, ha a másikat épp lebasztad, miszerint

nemmegmondtamhogynelabdázzaszobábanjajjdeimádomazénegyetlengyöngyszememet

de ha mégis, legalább hagyj szünetet a két mondat között. Így.


nemmegmondtamhogynelabdázzaszobában szünet jajjdeimádomazénegyetlengyöngyszememet!

Ha babakocsizol, legyen nálad játék, ha hordozol, váltásruha. Ha babakocsival mész vásárolni, tudd előre, hogy nem lesz szabad kezed, ha pedig a gyerek épp a vásárlás végére fárad el, és úgy döntesz, hogy nem bömbölteted egész hazaúton, hanem kiveszed, akkor debolygósítsd a kereket, hogy egy kézzel is tudd tolni. Ha pedig épp lesz a ház bejáratánál egy helyes és egyben erős benyomást keltő fiú, hát ne kéresd magad, vitesd fel a babakocsitárolóig a kocsit. Egyébként is, segítséget kérni sosem árt, nevelni a népet pedig isteni. És persze ha egy menetben nem tudod felvinni a lift nélküli lakásotokhoz a cuccokat, akkor karon ülő gyerekkel együtt menj le a második adagért. Ha pedig már járó gyerekkel vásárolsz, akkor legyél biztos abban, hogy gyerekkel a nyakadban is fogod tudni tartani a sok zacskónyi árut.

Ha pelenkázás közben játékot adsz a gyerek kezébe, ügyelj arra, hogy ne pont olyan hosszú legyen, hogy meg tudja mártani saját kakájában. Ha könyvvel, újsággal szeretnéd leszedálni, legyél biztos abban, hogy szét fogja tépni. Biztos, hogy ami játéknak néz ki, azzal nem fog játszani, ami pedig nem játék, azzal igen. Ha számítógéppel/tv-vel szedálod a gyereket, akkor legalább nagyjából tudd, hogy mit néz. Nem, attól, hogy rajzfilm, még nem biztos, hogy gyerekproof. Nem, attól, hogy Disney, még nem biztos, hogy nem horror.

Például Mickey egér kerjte című pszichedelikus thrillerben Mickey, hogy meg tudjon győződni arról, hogy bedugult a permetező, jól belenéz. Erre hát nem pont akkor dugul ki? Besztondul ettől a rágcsáló, gigantikusak lesznek a kerti bogarak, tetvek, rettegek.



És hát az sem garancia, hogy valami mesekönyvnek van kikiáltva. Persze, Piroskát is megette a farkas, Jancsiék is megsütötték a banyát, de ez semmi ahhoz képest, amit okosnak tartott kiadni a Látóhatár Kiadó A titokzatos csizmaevő szörny - Igaz történetek valódi gyerekekről címmel. Zömmel ismeretlen szerzők remélhetőleg ismeretlenül is maradó történetei közé becsusszant Halász Júlia A szirénázó mentőautó című meséje, amiből most idéznék is egyet.

"De jaj, az ugrás nem sikerült. Balázs a feje tetejére esett, és kibicsaklott nyakkal, eltorzult arccal zuhant vissza az ágyra. Édesanyja rémülten futott oda hozzá, de a gyerek nem volt magánál. A szeme fennakadt, a szája félrecsúszott, a feje a vállásra hajtva, kezei, lábai pedig valami egészen furcsa és merev görcsformát vettek fel. A csintalan és örökmozgó kisfiúból egyszerre egy kificamodott, mozdulatlan gyerektest lett.
Édesanya kétségbeesve kiabált, hogy mentőt, mentőt, és nem értette, Édesapa miért csak olyan lassan képes odavinni a telefont.
- Kitört a nyaka - mondta el-elcsukló hangon a telefonba a mentősöknek -, nincs magánál, teljesen eltorzult az arca és a teste!
És a hangos zokogástól már nem is tudott mást közölni.
Édesanya nem tudta, hogy mitévő legyen a nagy bajban, amíg meg nem érkezik a mentő. Saját magát hibáztatta. Megpróbálta megölelni a gyermekét, de annak olyan görcsben volt a teste, hogy hiába simogatta, a merevség nem múlt el. A másodpercek óráknak, a percek napoknak tűntek. Miért nem jön már az a mentő? Aztán egy idő múlva úgy tűnt neki, mintha a merevség mégis kicsit oldódna. Megint hosszú percek teltek el a mentőre való várakozásban, s Édesanya úgy látta, hogy a fiú arca talán már nem olyan torz. Fennakadt kis szemecskéje mintha kezdené visszakapni régi fényét.
- Balázs, itt vagyok, Édesanya vagyok, hallasz? - próbálta élesztgetni.
S valami nagy-nagy csoda folytán az addigi élettelen kis test lassan, lassan újra puha lett, a görcs fokozatosan elhagyta, és a fiú arca is szépen visszanyerte szabályos formáját."

Szóval igen, én is képes vagyok úgy olvasni, sőt, még hangsúlyozni is, hogy közben dunsztom sincs, miről olvasok, de ezt csak igazán jól bejáratott, ismert hatású könyveknél javaslom, ezt a könyvet pedig bezúzásra. És mindig legyél elég bátor becsukni a könyvet vagy a számítógépet vagy éppen átugrani egy részt a szövegben. Az ezzel járó konfliktust garantáltan könnyebb és olcsóbb lesz kezelni, mint az éjjeli rémálmokat vagy a későbbi pszichoterápiát.

És tudom, értem, sőt, fontosnak tartom, hogy a gyerekek igazságot is kapjanak, ami bizony néha kemény és durva és szomorú és fájdalmas, de azért van ennek okos módja is. Remek példa erre Tóth Kriszta Krisztina Anyát megoperálták című műve vagy Elekes Dóra (ő szerkesztette a könyvemet!) A muter meg a dzsinnek című könyve. A bonyolult rendszerben való eligazodás érdekében érdemes a kiadó nevére is vetni egy pillantást.

Ugyancsak fontos, hogy amikor altatáshoz énekelsz, akkor már előre tudd, hogy az a dal miről fog szólni. Persze, angolul és németül szinte bármiről lehet énekelni, bár azért az se baj, ha mi sem borzongunk per szégyelljük magunkat miközben felfogjuk a szöveget. Az Enter Sandman például nagy felismerés lehet (Hush little baby, don't say a word //And never mind that noise you heard // It's just the beasts under your bed // In your closet, in your head), de azt legalább egy metál együttes hozta össze. Csak magadat okolhatod, amiért kénytelen vagy minden lefekvés előtt benézni a saját ágyad alá is. De mondjuk a Simon and Garfunkel duónál az ember magától sosem gyanakodna, pedig hát az igazán dallamos The Boxer című számukba csak bekerült egy kis kurválkodás (Just a come-on from the whores on Seventh Avenue // I do declare, there were times when I was so lonesome // I took some comfort there // Whoo lalalalalala), és hát ne legyenek illúzióid, a Beatles még a cuki korszakában sem volt annyira cuki, a Girl című dalban bizony George és Paul azt vokálozza a fülünkbe, hogy csöcs-csöcs-csöcs.

De aggodalomra semmi ok, a gyerek még úgy is imádni fogja a Kiscsillag Kockacukor című dalát, hogy a megdughatod, mint a többit, hagyom sorát következetesen höhöhöhö, mint a többit, hagyom-mal helyettesíted.

Aztán.

A gyerek előtt ne beszélj meg olyan dolgot, ami nem rá tartozik, és ezeket ne is helyettesítsd a remek nichtvordemkind formulával, erre még én is emlékszem, mennyire bosszantott. Ugyancsak idegesítő, amikor a szülők valamilyen idegen nyelvre váltanak, te figyelj, van itthon icecream, can I give the kid one? és hát a mézes-mázas hangon kimondott Oh, my god, he's so annoying is elég kártékony tud lenni. És ha már itt tartunk, kerüld az egyes szám negyedik személyű mondatokat is. Ha nem akarod, hogy hallja, várd meg, amíg nincs ott/elalszik, de a feje felett beszélni róla, igazán nem szép dolog.

A végbélkúp nem abúzus, sőt, most olvastam a tényleg jó Bélügyek című könyvben, hogy szemben az orálisan szedett cuccokkal, a kúpok sokkal kevesebb hatóanyagot tartalmaznak, mert nekik nem kell átverekedniük magukat a máj méregtelenítő akcióin. Szóval egy kisbabának add bátran felváltva a kemikáliákat, kíméli a májat és a szájat.

Végül soraimat egy közhellyel zárom.

Az idő gyorsan múlik, a fenti lista pedig szinte teljesen mindegy, ha közben a gyereked nem minőséggel szereted.

Több rím nincs, csak könnyes búcsú.

De ígérem, visszatérek.

(Kép forrása: someecards.com)
Tovább

2013. április 28., vasárnap

A mese bűvölete és a bontakozó apai lélek - 2. rész

Mint beígértem, a mesediák kategorizációja után ím szállítom a mesekönyvekét. Illetve nem is a mesekönyv a lényeg, hanem a rongyosra olvasás. Így aztán a felsoroltak között lesz egész kicsi babáknak és nagyobb gyerekeknek, sőt, felnőtteknek szóló, egyáltalán nem mesekönyv is, vadiúj és múlt század közepi,  bugyuta és mély, rövid és hosszú, szép és ronda, magyar és külföldi. A fiam minderre fittyet hányva, ugyanolyan fékeveszetten lapozza mindet. Reggel, délben, este, amikor már nincs jobb ötletünk, hajnalban, egyedül, velünk, a nyakamban, babakocsiban, gyalog, a kocsiban, buszon, villamoson, hajón, repülőn, s ha még kendőznénk/manducáznánk, bizonyára ott is olvasna.

(Mostanában mondjuk az egyik kezében a Micimackó van, a másikban meg egy lapát, ezért se enni, se inni, se olvasni, se játszani nem tud már, de bízunk az állapot átmenetiségében.)


Figyelem! Képünk illusztráció, a felsorolás nem teljeskörű!

I. KATEGÓRIA: Pszichedelikus mesék
Nyomasztás, magány, inszomnia, kialakulóban lévő depresszió, hallucinációk (beszélő mókusok és repülő csészealjak) és csillapíthatatlan éhség. Ezek nyomják Gyapjas, a szintén bárány életét. A Félelem és reszketés Las Vegasban képkockáira emlékeztető road-movie ez a javából, hogy Gyapjas egyeztetett-e Duke-kal, nem lehet tudni, de kemény tripen lehet ő is, nem vagyok nagy nagy szakértő, de egy biztos: egy kemikáliától ennyire beállni nem lehet. Viszont itt is minden jóra fordul, Gyapjas a sok parától, fiam a számolástól (merthogy ez egy számolós könyv) a könyv végére bealszik.
    "- No de Honki! A fák törzse barna, a levelek pedig zöldek!
    - Én is tudom, haha..."
    Mondja Honki, a kisfiú, miközben épp kékre festi a fa törzsét, lilára a leveleit.

    Ki tudja, Jimi Hendrix hogy játszotta volna a Hey Joe-t, vagy, hogy mi kerekedett volna a Lennon-McCartney szerzőpáros Lucy in the Sky with Diamonds-jából, ha azt tolják, amit Varvasovszky tolt, miközben ezt a mesét írta, rajzolta. Egy biztos, a hippi Paul akkora drogtripre invitálja a teljes zenekart, az Árnyország összes lakóját és a főhőst, Honkit magát, hogy én magam is beállok, miközben olvasom.

    II. KATEGÓRIA: Pszichotriller mesék
    Bullying, galerik, kiközösítés, magány és egy gigantikus medve a H&M gondozásában. Szöveg nincs, csak a depresszív képek: a születésnapját magányosan ünneplő Moritz bárány, az őt kiröhögő "barátai",  a gonosz tekintetű macska és az őt fegyverhordozóként követő egér és az egyre közeledő, ordító medve. A végére persze minden jóra fordul, a medve megbékél, Moritz lesz a példakép a két másik állat számára és még a szülő hátán is megbékél a szőr.
    Az 1989-ben megjelent könyv igazából szociográfia. Gyerekrajzokkal és tőlük független leírásokkal ad képet a 80-as évek végi családok mindennapjairól. Ez tehát nem mesekönyv, de ez nem jelenti azt, hogy ne felelne meg a bevezetőben írt kritériumoknak. (Macskássy neve egyébként ismerős lehet, részben az ő apja rajzolta a Kismalac meg a farkasok című mesét.)

    Gyerekkorom óta megvan, van rajta matrica is a nevemmel, a béna, másodikos írásommal, de biztosan sosem olvastam. Hisz', ha olvastam volna, felmerült volna néhány kérdés az apukámmal kapcsolatban. Hogy mit titkol előlem? Hogy nem fog-e megverni, nincsenek-e csajai, nem iszik-e, nem kéne-e hatalmas tenyerekkel, vagy nagyra nyitott szájjal rajzolnom őt? Közben nem, az apukámnak átlagos méretű tenyere és szája volt, mindkettőt kizárólag rendeltetésszerűen használt, nem csajozott és nem is ivott, a devianciája talán csak a cigizés volt. Itt viszont, néhány egészséges családot leszámítva zömmel a horror kerülgeti az apukájukat megrajzoló és róluk beszélő gyerekeket, a képeket mutogató apukát pedig a nyugalom, hogy majd, amint megtanul olvasni, azonnal elégeti a könyvet.

    III. KATEGÓRIA: Pszichológiai érzékenységet megpiszkáló mesék
    A munkamegosztás a következő: a workaholic Julia Donaldson ontja magából a jobbnál és meghatóbbnál jobb és meghatóbb könyveket, amiket Axel Scheffler tökéletes érzékkel illusztrál, hogy aztán - némi spéttel - Papp Gábor Zsigmond lefordítsa nekünk magyarra, hogy aztán mi röhöghessünk az isteni rímeken, könnyekig hatódhassunk a sztorikon. Eddig hét könyvünk van tőlük, de jelen bejegyzésbe csak egy fér bele. Az pedig a legjobb és szerintem az első olyan sztori a gyerekirodalomban, amely ötvözi az LGBTQ-problematikát, az elesettek és kirekesztettek iránti szolidarátást és a személyiségfejlődést. Gyuri, a főhös ugyanis női ruhában éli kissé boldogtalan életét, míg rá nem jön, hogy a ruha teszi az embert, bevásárol tehát, fess fiatalemberként hirtelen rettenetes boldogság keríti hatalmába. Dudorászás közben viszont szerencsétlen állatokba botlik, akik egyrészt simán metaforái a hazai társadalompolitikai eseményeknek, másrészt Gyuri, lelkes szocmunkásként újonnan vásárolt ruháival segít rajtuk, ami igencsak megható, de azért fontos leszögezni, hogy messze átlépte a kereteit. Hősunk, útja és a mese végén, atlétában, boxerban, fél pár cipőben már érzi szakmaiatlanságát, no meg az időjárás viszontagságait. Újra boldogtalan tehát, de akkor hirtelen, szinte a semmiből előkerülnek női ruhái és akkor, Gyuri megvilágosodik: mégicsak nőnek öltözve igazán boldog.
    Mese, mely szintén a külsőségek önmeghatározásra gyakorolt hatásáról szól. Ahogy Gyuri mit sem ér női ruha nélkül, úgy a katica pöttyök nélkül csak egy vacak bogár. (Ez némiképp megmagyarázza, hogy más kultúrákban miért érdektelen és értelmetlen rovar a katica.) És ennek ő teljes mértékben tudatában is van, nem véletlenül hajtja ezerrel a tó mélyén elvesztett pöttyeit. Arra viszont már nem futja a katicának, hogy túllásson saját sztereotípiáin, miszerint attól, hogy a harcsa ronda, még lehet jófej. Így aztán végsősoron a katica ugyanolyan előítéletes, mint amilyen előítélettől - pöttyeit elvesztvén - ő maga is tart, mit sem tanul tehát a katica a mese során, amitől az egyébként toleráns szülő számára csak kevessé lesz szimpatikus ez a kis szaros bogár.
    Megtörtént eseményeket feldolgozó történet a toleranciáról, egyenlő bánásmódról, esélyegyenlőségről és az akkulturációról. Első lépésben megismerhetjük a gumikacsa-iparban lelkesen dolgozó, legkülönbözőbb bőrszínű munkásokat, majd - egy katasztrófa révén - bepillantást nyerhetünk a gumikacsák túlélési technikáiba. A 10 játékkacsából 9 sorsát csak rövid ideig követhetjük nyomon, ők ugyanis hamar és gond nélkül beilleszkedtek az állatvilágba. A 10. viszont pont egy igazi kacsacsaládba - némi képzavar - botlott, akik, ahogy az tőlük már csak megszokott kwak-oltak mindenfélét, amivel eleinte hősünk nem tudott lépést tartani. Úgy érezte, bár a többi társa közül éppen ő van a legközelebb önmagához, mégis, ez az objektív közelség hatalmas pszichológiai távolsággá nőtte ki magát, mígnem - a következő oldalon - ő is és fogadott családja is rájött: semmi különbség nincs az új rokon peep-je és a régiek kwak-ja között. Ennél szebben és érthetőbben az egyetemen sem voltak képesek érzékeltetni az integráció, az asszimiláció és az akkulturáció közötti különbségeket.
    Gyengébbek kedvéért: minden évszakhoz jár egy böngésző, és minden évszakban van sok-sok önálló sztori, amit ki kell böngészni, akinek pedig megvan a teljes évad, az további összefüggéseket fedezhet fel. Tiszta Barátok közt. Az Éjszakaiban pedig - ráadésként - még a betörő is meglesz. De nem is ez a lényeg. Egyrészt  a nagy és színes könyvek vastag, szinte kikezdhetetlenül vastag oldalakból állnak, amik a foggal tépésen kívül minden agresszív cselekedetnek ellenállnak. Másrészt - és ez a lényeg - a sorozat politikai korrektségre, empátiára, nyitott gondolkodásra nevel gyerekeket és felnőttet egyaránt. Mert: van benne bevándorló, betörő, kifelé hordozó anyuka, női buszsofőr, vidám apácák pingvin formájú lampionokkal, egy-két DSM-IV-kategóriát kimerítő János, egyfolytában olvasó Petra, eltűnt, majd megkerülő papagáj, az év végére felépülő óvoda, Vilmát teherbe ejtő Géza.

    Az elv hasonló, mint a külföldi böngészők esetében, csak ez a miénk. A rajzok meghatóbbak, a vékony oldalak viszont a szakítópróbán csúfosan elvéreztek és a politikai korrektség is döcög. Itt vannak sztereotip indiánok és ősemberek, de ebben az utopisztikus világban a betörő rendőrkézre kerül és a Malév is létezik, a reptéren megszökött majmok pedig maguktól visszatalálnak az állatkertbe. Minden oldalon más és más budapesti helyszínt kell felismerni a szülőknek, lehet röhögni a Duna mélyén a tankon, biciklin, búvárokon, metrón, a gyerekek ezalatt minden oldalon megkereshetik a megszökött majmokat, a betörőt és két mókust. A fiam a feladatot hibátlanul és rekordsebességgel oldja meg. Hiába, ekkora szemekkel.

    Témájában tökéletesen illeszkedik az előzőhöz, de minthogy erről a könyvről már írtam, ezért itt most csak a kontextus miatt szerepel.

     IV. KATEGÓRIA: Életre nevelő mesék
    Ha a gyereked még másfél éves korában is abban a tévhitben él, hogy a lovagok élete csupa romantika, öröm és boldogság, akkor mindenképpen ez a könyv javasolt. A naivitásban élő gyerekek szemei előtt szempillantás alatt lehull a lepel: a véres lovagi tornák és háborúk, a részeg, hatalmas zabálások, a megaláztatás és az állatkínzás, ezek tölti ki a lovagok valódi életét. De persze a három éves kortól ajánlott könyv célja nem ez, hanem hogy bebizonyítsa a szülőknek, hogy a gyerekek síkbeli orientációja és memóriája egyáltalán nem úgy működik, ahogy a felnőtteké, Gurgula, a vár ura egyetlen gyerekszemet sem kerülhet el, és mire a szülők felocsudnak, a kis poronytok már meg is találták a lovagok életének egy-egy színterén jól megbúvó kis zöld alient.
    Készült egy kutatás, ami azt vizsgálta, hogy Magyarországon a meggazdagodás mely formái elfogadottak. Sajnos meglehetősen meleg volt az akadémiai székfoglalón, ezért olykor elaludtam, de azt hiszem, az eredmény szerint a lottófőnyeremény legitim, minden más csakis lopás eredménye lehet. Ennek megfelelően a szegény szabó élete igazi magyar történet is lehetne: hazudj, hogy boldogulj! Álmodj nagyot, de ne dolgozz meg érte! Igazi példaértékű mese!

    RÁADÁS KATEGÓRIA: Terápiás könyv
    A Lovak a nyakukban patkószeget hordó kamaszok bibliája, nézegethetik benne a cuki pónikat, ámulhatnak a csodaszép pejeken, azonosíthatják vágyott társaikat, de megismerhetik kedvenceik eredetét és fajtáit, kritikai érzék esetén pedig röhöghetnek a kissé náci leírásokon ("a törzshöz jól illesztet elülső végtagok tökéletes mozgásszabadságot biztosítanak"), no meg a teljesen értelmetleneken ("intelligens, de néha kissé «lófejű»"). De mindez senkit ne tévesszen meg! A Lovak ugyanis komoly terápiás eszközzé lépett elő. Ehhez persze az kellett, hogy 17 és 19 hónapos kora között, amikor a ló még jó volt, a fiam éjjel-nappal ezen a könyvön lógott. Olyan volt, mint egy koraérett hip-hopper, yo-yo-yo mondta minden oldalon sokszor. Most, kétévesen viszont, a fiam az állatok láttán a legmélyebb hisztériáiból nyugszik meg, könnyei  azonnal elpárolognak, nyugodt légzés mellett kérdezi a lovak neveit, alig várja, hogy mutathassa a zebrát, amit az unokatestvérétől tanult, mutatja a dámanyeregben ülő dámát, a lovak jármódjait. A 15. ló körül már mi is megnyugszunk, további 30 ló után pedig már újra vesszük magunknak a bátorságot, hogy folytathassuk az altatást. Figyelem! A Lovak terápiás értékéből gyakori használat mellett sokat veszít, ezért használata csak végső esetben javasolt.

    Ennyi fért ebbe a viszonylag esetleges felsorolásba. Köszönjük a megtisztelő figyelmet, meserovattal legközelebb két év múlva jelentkezünk!
    Tovább

    2013. április 5., péntek

    A mese bűvölete és a bontakozó apai lélek - 1. rész


    Nincsenek illúzióink. Amikor elkezdtünk mesélni a gyerekünknek, garantáltan nem értett belőle semmit sem. Most már persze egész jól összeállnak a sztorik, de azért megvannak a kétségeim, meg persze gondolatolvasó sem vagyok, éppen ezért Bettelheim könyvével szembeszállva jöjjön egy kis alternatív mese-tár, avagy hogyan bontakozik a lelkem.

    I. KATEGÓRIA - népnevelő, pszichológiai témájú mesék
    • Vuk
    Mese a lopás kényszerűségének elfogadásáról. Meg arról, hogy hogyan lehet egy kitaszított csoporttal együtt érezni. A mese fejleszti a gyerekek empátiás készségét, toleranciáját, mentalizációját, traumafeldolgozó képességét. Az más kérdés, hogy a diás verziónak nem sok köze van a rajzfilmhez, előbbiben ugyanis Vuk a húgát menti ki, miközben utóbbiból tudjuk, hogy a jövendőbelijét. No mindegy, a filmtől egyelőre megkíméljuk fiunkat, én már a dia képkockáin található szövegeket is csak remegő ajkakkal vagyok képes felolvasni. Nem tehetek róla, már gyerekként is rajongtam Karakért.
    • Mazsola fürdik
    Feleségem egyik kedvence, engem valahogy taszít a malac, de ezzel együtt fontos, hogy a mese legalább annyira szól nekünk, mint gyerekeinknek. Higgadtságra, türelemre és rugalmas, kreatív gondolkodásra nevel, no meg megmutatja, hol a humor és a szigor helye a gyereknevelésben. De a mese igazán fontos erénye, hogy nem sulykolva, de egyértelművé teszi, hogy a szülő is ember, nem csak apa/anya, így hát néha ki lehet borulni, sőt, még barátokkal is lehet találkozni, ilyenek.
    • Süsü
    Újabb tanmese, ezúttal a másság elfogadásáról, az első benyomáson való túllendülésről. A buta, ronda és elsőre ijesztő Süsü engem még idegesít is. És mivel hetek óta ezt nézzük számítógépen, hallgatjuk bakeliten, ezért eleve előfordul, hogy úgy szállok le a villamosról, hogy hallom, ahogy hangosan azt mondom: kelekótya Süsüsü, a fiam pedig rendre csak sorolja a szereplőket. Közben meg a mese különböző részei tele vannak felnőtteknek szóló kiszólásokkal, cinizmussal és érzelemmel, és a főhős ugyanúgy csodákat képes tenni a növényekkel, ahogy a vele közel egyidős E.T. Én pedig mindkettőtől könnyekig. A diával kapcsolatban - Vukhoz hasonlóan - az is van, hogy a filmhez nem sok köze van, sőt, itt még a képek és a képaláírások sincsenek szinkronban, ami egészen szokatlan kognitív képességeket igényel gyermekeinktől.

    II. KATEGÓRIA - szocreál mesék
    • Öreg néne őzikéje
    Természetesen ezen is sírásig tudok hatódni, gyerekkorom óta pontosan előttem van a mátraalji faluszél. Azt mindenféle politikai pozicionálás nélkül sajnálom, hogy a kommunizmusra utaló jeleket kigyepálták a diából, de ezzel együtt a mese akkora szocreál, mint ide Makó, és még egy csöpp patriotizmus is csúszott bele, tessék szépen megkeresni! És hát persze ez a mese is nevel eleget, jó elvtársként segítsünk, ahol tudunk, Cili cicától és Bodri kutyától példát véve pedig megtanuljuk megosztani javainkat.
    • Szeleburdi Róka Rudi
    Azután már véres fejjel késő lesz a bűntudat […] Az orrával nézte meg, hogy kemény-e a kövezet […] Két szemében este lett. Hát igen, rozsdás lobogóra emlékeztető farkincájú Rudinak kemény élete van, de a remek szockó közeg - a mindig figyelmes és segítőkész rendőrrel, az életre nevelő tanítóbácsival, a szerető nevelőotthonnal az élen - bő 40 diában leneveli eposzi jelzőjéről főhősünket, így ez a mese akár road-movieként is felfogható. Az meg külön pikáns, hogy Róka néni a Bokor utcában nem ám egy jó kis társbérletben lakik, nem! Ahogy Rudi és barátai futnak fel a lépcsőn, jól látszódnak a Bauhaus-építészet jellegzetességei, a lakásba érve pedig csak ámul az olvasó a szép, tágas szobán, a colos belmagasságon, a guszta fürdőszobán.
    • Első nap az óvodában
    Donászy Magda meséje is bővelkedik a korszellemre utaló mondatokkal és az épületeket itt sem a szocreál szürkület jellemzi, nemhiába, Gropius mellett még egy óvodát népszerűsítő szocialista mese sem mehet el. Bodnár Orsi - Szeleburdihoz hasonlóan - hibás génekkel született, széjjelszedte játékait, éheztette kutyáját, de aztán mindenki szerencséjére felvételt nyert az óvodába, ott pedig hamar fejlődésnek indult kis szőke porcelánbabánk. Az óvoda tip-top, szép játékok, guszta óvónéni, a font kalácstól meg még most, írás közben is összefut a nyál a számban. Mi ez a fiam mérgező kínai játékaihoz és gyökérfőzelékéhez képest?! És hát Orsinak - szemben a rókával - mindene megvan, amire egy gyerek vágyhat: otthon szerető, figyelmes, a teljes foglalkoztatottságnak köszönhetően pedig dolgozó család várja.
    • Tengerecki Pál
    Könyvben, dián egyaránt fantasztikus, Réber László ugye nem kérdés, de Zsoldos Vera se viccelte el a dolgot, isteniek a dia képei is, a hoppla-hopp-szalmaszál pedig a legszebb ritmusú sor. Az egész vers, sőt az összes TSK gyerekeknek a remek rímek, szüleiknek a cinikus kiszólásaik miatt sosem lesz unalmas. A Tengereckiben ugyan megbújik egy halk patriotizmus is, de ennyi bőven belefér, olvassuk is, meséljük is jó sokat, a Gyál pedig az egyik legviccesebb mind közül.

    III. KATEGÓRIA - pszichotriller, horror
    • A három nyúl
    Mese a pletyka erejéről, szociográfiájáról, eszkalációjáról, a fantiázia és a realitás összemosásáról. A képek a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmazhatnak, ízlés kérdése, nekem konkrétan futkos a hátamon a hideg, miközben olvasom, ha a képeket is nézem, még félek is a sötét szobában, egy ideje nem is meséljük már, ha pedig kis mindennapjainkba mégis bekúszik egy nyúl (látjuk, esszük, olvassuk), biztos, ami biztos, szorosan átöleljük a fiunkat.
    • A kismalac meg a farkasok
    Enyvvári H. és Macskássy D. elképesztően para képekkel támogatta brutál Móricz-rímeket tartalmazó meséje a bizalom teljes megvonására tanítja ártatlanságban nevelt gyerekeket. Legalább 50-szer meséltük már a fiamnak, de én még mindig nem vagyok biztos abban, hogy a farkas elsőre tényleg rosszat akart volna. Dolgoztam ám kérdőívezőként, ha leforráztak volna a hatodikról egy lábos vízzel, hát én is a rendőrséggel/barátaimmal mentem volna vissza. A 80-as évek vendéglátósának öltözött malac viszont még a falkányi farkast is legyőzi, bundájukkal egész lakását béleli ki és még arra sem átallott, hogy az egyetlen túlélő farkast meglovagolva, annak szájába a vége táblát erőltetve galoppozzon ki a meséből.
    • Boribon, a játékmackó
    Marék Veronika meséje, Donászy Magdáéhoz hasonlóan szintén a játékokkal való törődésre hivja fel gyermekeink figyelmét. Erre pedig nem is kínálkozhat kézenfekvőbb eszköz, mint a bűntudatkeltés, no meg a körkörös paráztatás. Gabi és Gyuri, a vagány, trapázgatyás testvérpár felvágják kedvenc mackójuk hasát (para), aki aztán, fantáziájukban nyitott hasfallal életre kel (parapara), majd egyik bajból a másikba keveredik (paraparapara). Persze, megmenekül ő is, a gyerekek is, a fej nélküli anya szidás helyett javítással nevel, s mutat példát így a diát tekergető szülőknek.
    • A répa
    Pirospozsgás orosz, vágyteljesítő népmese. Fiam rajong érte, kapott is egy Ikea-répát, de az már inkább derogál neki. A mesével kapcsolatban elsőre talán nem egyértelmű, hogy miért ebben a kategóriában kapott helyet, de ha belegondolunk, hogy mi történhetett szegény unoka szüleivel, rögtön rájövünk: a para nincs kimondva, de ott bújkálnak minden dián a fel nem tett kérdésekre a ki nem mondott válaszok. Szóval nem is merek találgatni, milyen horror időszakban indult el a mese a szájhagyomány útján. Aztán meg egy olyan kertben, ahol ekkora a sugárzás, ott egyéb termések, állatok is irreális méreteket ölthetnek.

    IV. KATEGÓRIA - politikailag inkorrekt mesék
    • Kattentotta
    A maga módján persze mégis korrekt mese célja, hogy kinyissa a hazai, utazási engedélyt csak ritkán kapó 70-es évekbeli családok szemét: ma már (mármint akkor) az afrikaiak sem mind pattintják a fényt, de azért a sátrakba bevezetett villany és a fejtetőn hordott TV nekem kissé necces, de TSK célja persze itt is a szórakoztatás, az meg - ha pironkodunk is közben - sikerült.
    • Óvoda az őserdőben
    Maminak egyre megy, cuki, fekete gyerek, vagy az őserdő összes állata, jöhet mind az óvodába. Amint viszont az állatok megjelennek, a gyerekeket már nem is látjuk, tehát a mese egyszerre befogadó és kirekesztő, azt az érzetet kelti, mintha Mami jobban szeretné az állatokat, mint a saját gyerekeit. Kis zoológiai mellényúlás persze itt is van, csomó felmutatott állat valójában inkább a szavannában őshonos, de hát ez Európából kit érdekel?! Én azért rendre felhívom rá a fiam figyelmét.
    • Török és a tehenek
    Van egy Beyond the Fringe szkeccs, amiben a Scotland Yard egyik nyomozója a nagy vonatrabló után nyomoz, de mivel képtelenek akár csak értelmes nyomokat is beszerezni, ezért egymás között csak lámlengének (mindermast) nevezik, ha ugyanis valóban kimondanák, hogy egy lángelmével (mastermind) van dolguk, akkor egyből feladnák. Hát nagyjából ez lehet Móricz kis meséje hátterében is, ha ugyanis a törököket kis béna gömbőcöknek képzeljük, akkor bizonyára aligha lehettek volna szeretett hazánkban úgy 150 évet. Ez tehát - hasonlóan a répameséhez - szintén vágyteljesítő mesék törzsébe sorolható, azon belül pedig a retrográd vágyteljesítő mesék osztályába. Kíváncsi lennék, hogy a törököknek milyen meséik vannak Magyarországról!


    Így a répa, úgy a répa, köszönjük szépen a figyelmet, ennyi fért ebbe a bejegyzésbe, a következőben - ígérem, viszonylag hamar - a könyveink kerülnek bemutatásra.
    Tovább

    2012. december 30., vasárnap

    Toleranciára nevelés


    Tanmese következik.

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú. És volt neki egy apukája. (Meg egy anyukája és testvére, de ők ebben a mesében nem szerepelnek.) Jól kijöttek egymással, nagyon szerették egymást. Mindenük megvolt, amit csak szerettek volna, de sosem estek túlzásba, és a kisfiúnak sem voltak kielégíthetetlen vagy fölösleges vágyai. Viszont egy olyan cipőt, amilyen Jack-nek (ez most off, de egyszer felriadtam álmomból, felültem az ágyban, tisztán és érthetően megkérdeztem, hogy de ki az a Jack?!, majd visszaaludtam), óvodai jóbarátjának is volt, olyat nagyon szeretett volna. Az apuka a legnagyobb örömmel teljesítette volna fia kérését, de sajnos (csakúgy mint én) nem tudta, ki az a Jack. A kisfiú pedig csak mondta a jellemzőit, hogy ilyen a nadrágja, meg olyan a szeme, meg amolyan a táskája, úgy tud focizni. De mivel az apuka csak nem jött rá, ezért arra kérte a kis trónörököst, hogy másnap mutassa meg az óvodában. Így is lett. S mint kiderült - most jön a lényeg és a tanmese vége -, Jack volt az egyetlen feketebőrű az óvodában.

    És ennek az ellenkezője:

    Az előző munkahelyemen (nevelési tanácsadó) rendszeresen jártunk óvodákba megnézni a gyerekeket. Egyszer az óvónő, jelezve, hogy mennyire multikulti kis csoportja van, odahívta az egyik kislányt, rámutatott, hogy ő például néger.

    A kérdés tehát a következő: hogyan kell toleranciára nevelni? Mi a helyes út? Van egyáltalán helyes út? Mikor fontos és mikor mindegy, hogy ki honnan jött, milyen a bőrszíne, hogy állnak a szemei, kivel él együtt, igaziak-e a mellei, büdös-e, mi van rajta?

    Van egy mesekönyvünk, bizonyos Kié a Márta? A történet nem túl izgalmas - a Márta egy csónak, ami, amíg két fiú fel nem újítja, nem kell senkinek, akkor viszont mindenkinek -, a rajzok kicsit felnőttesek, a rímek bosszantóak, szóval nem a világ legjobb könyv ez, pláne nem egy kisgyereknek, viszont mégis megszólít egy fontos dolgot.

    Mégpedig: A két fiú, akik felújítják a ladikot, feltehetően melegek. A bugyuta, San Fransiscoban játszódó történetben viszont - ami a felszínen arról akar szólni, hogy a csónakot, bár az összes szereplő magának szeretné, az valójában mindenkié - éppen az a szép/jó, hogy a homoszexualitás semmilyen módon sincs tematizálva. Semmilyen buta sztereotípia sem kerül elő. Sőt. Nem is tudjuk, hogy a két fiú valóban az-e. (A fülszövegből csak annyi derül ki, hogy a történet valós és így a két főszereplő is, akik a csónakfestés mellett szervezetfejlesztenek.)

    Cserébe az összes többi szereplő végtelenül ki van karikírozva. A sznob Zsanett a fazonra nyírt kutyájával, az összes osztrák sztereotípiát megtestesítő, Apfelstrudelt sütő Hanzi, a kopasz, peace-jel totoválásos Rivera és felesége Riveráné, aki krónikus tengeribetegsége ellenére követeli magának a csónakot, valamint ikerunokáik, Terka és Sári. Aztán ott van még Darnell, a jamaikai raszta, Yuki, a távolkeleti futó, akinek a helyben kocogás a minimum és végül  Rémes Miki, akiről semmi rémes nem derül ki, csak annyi, hogy nem borotválkozik naponta, és akit a teljes társaság Márta eltűnésével gyanúsít.

    Persze nem ő volt, és persze a csónak is megkerül.

    A történet lényege, legalábbis nekem, hogy a homoszexualitás mindegy. Nem tartozik senkire sem. És míg a sznobság, a futás, a modorosság, az akaratosság szerzett tulajdonságok, addig a származás és a szexuális orientáció nem. És itt most nem mennék bele az etnikai identitás és etnikai személyiség közötti különségekbe és kapcsolódási pontjaiba, ami viszont fontos, hogy a könyv csak a szerzetteket cikizi. Az más kérdés, hogy az olvasó könnyen összekapcsolhatja őket néhol a származással (ld. Hanzi).

    A könyv éppen abban jó, hogy nem nyúl azokhoz a tulajdonságokhoz, amikről az ember nem tehet. A többit viszont nem kíméli.

    És ebben mi is ilyenek vagyunk. Merthogy fikázni jó és szerintem lehet is, de ami eleve látszik, meg amiről nem tehet, az nálunk nem téma. Látja a fiunk is, nem kell arra ráerősíteni. Persze tabusítani sem kell semmit, de azt hiszem, hogy csak akkor kell valamilyen örökölt vonást - nem, a szexuális orientáció, vagy a tulajdonhoz fűződő viszony nem azok - kiemelni, ha annak valamiért van jelentősége, mondjuk azért, mert az illető számára fontos. Ha nincs és nem, akkor mindegy.

    Politikailag korrektnek lenni, ennek megfelelően beszélni és úgy is tenni tehát jó dolog, azt meg egyébként sem árt megtanulni, hogy nichtvordemkind, mert mindent ért, mindenre figyel és főleg ott is lát összefüggéseket, ahol nincsenek is.

    Mindezzel együtt és ettől függetlenül, ha San Fransiscoba mész, tegyél virágot a hajadba!

    Tovább

    2012. december 23., vasárnap

    Mese tokkal, vonóval, habbal


    Avvót, hogy vót egyszer egy bő húszhónapos, aranyhajú kisfiú, kinek testének aránytalan részét a feje, fejének aránytalan részét világító kék szeme tette ki. Szülei őt a következőképpen szólították: fasírt, fasírozott, kurkuma, aranyalma, boci, cukorsüveg, kiffiú, bébike, liptafejű aladár, kutyulimutyuli, kiskutya, törpehuszár, főnök, smuleszteron, buctóni. Ő pedig a szüleit a következőképpen: mama, apu, no meg fosó (iphone-képek), gitá (htc-zene), enni, inni, mépuszi (még puszi). Így éltek ők hárman, békességben, távfűtésben.

    Jó korán kezdték a napjaikat, hogy ki tudják használni annak minden percét. Mammáá és áphuuu már hat óra magasságában csillogó szemekkel néztek egymásra, várva a fél hétkor hosszasan harangozó templomtorony ébresztőjét, ám szerencséjükre fiuk már korábban felkelt, így aztán minden reggel együtt tudtak örülni a végeláthatatlan bimbamozásnak.

    A kisfiú ágyában már állva fogadta az épp soron következő szülőt, aki rövid olvasás és közös játék után reggelizésre invitálta a fogaival apró üzeneteket az ágy rácsaiba karcoló gyermeket, aki nagyon szerette, ha az etetőszékben sok könyv, jóval több fotó, legalább egy telefon és a Marie Claire októberi száma vagy a gitáros hapinál (Chuck Loeb) vagy Makranczi Zalánnál van nyitva. Mi sem természetesebb.

    Reggeli után - lévén még mindig vaksötét, de legalábbis félhomály - összebújtak a szülői ágyban mind a hárman. Nagyon szerették ezeket a napfelkelte előtti, téli szeánszokat, hiszen a kis fasírt egy percig nem bírt nyugton feküdni, a szülőknek meg eszük ágában sem lett volna még egy kis alvásról álmodozni. Így tehát a legnagyobb öröm volt nekik is, ahogy fiuk felváltva lovagolt rajtuk, nyomkodta telefonjaikat, mászott egyik fejről a másikra, követelte a röhögőgörccsel honorált pusziadagjait, stage divingolt, vetődött, simogatott (feltéve ha elfogadta a szülők kérését, hogy ne ütögessen). Ha valamelyikük szeme mégis az átlagpislogásnál hosszabb ideig volt csukva, rögtön emlékeztette őket arra, mennyire szeretik a hajnalokat.

    Hogy telik az idő, ocsúdnak fel a szülők, csak úgy peregnek a reggeli órák, nincs mese (de van), egyszercsak véget kell vetni az ágyjelenetnek, el kell indulni. Némi koordináció (egyik fürdik, másik távol tartja a kisfiút a vizes-habos kádtól) és hajmeresztő finommotorika (mozgó gyereken begombolni, bepatentolni, betépőzárazni és becipzárazni a négy réteget), máris indul a család.

    A hármas út elé érkezvén elbúcsúznak egymástól szereplőink, hogy aztán délután újra találkozzanak a fényképek, telefonok, számítógépek, könyvek, a gitár és a Marie Claire kijelölte sokszögben. Itt aztán megint time laps-be keveredik a család, csak egy szempillantás és már kész is a vacsora, pislákoló gyertyafény és lágy zene mellett elköltik lakomájukat. Fürdés, újabban fogmosás is, pizsama, mese, ezek már mint kés a vajban, mosolyog is egymásra a szerelmes pár titokban (hisz' a liptafej előre hozta az ödipális komplexust) nem keveset, korty víz, orrszívás in case, majd apja ölelő karjaiban az álomittas kurkuma, szókincsének megfelelően elismétli a szobában fel alá sétáló apja után, bele a nyakába (ennél kevés jobb érzés van) a nap összes izgalmát. Ágy, takarodó gitáron, oszt jónapot, már alszik is a kisded (vö.: korábbi altalás-mechanizmus).

    Boldog Karácsonyt!
    Tovább
    Üzemeltető: Blogger.