Klímaszorongás

Megvan még az 1990-ben indult Captain Planet című rajzfilmsorozat. Amiben a Bolygó Kapitánya és a Planétások azon dolgoztak, hogy megállítsák a környezetszennyezést, túlnépesedést (!)?

Hát nem állították meg.

Nem sikerült nekik.

Sőt. A helyzet a 2010-es évek végéig csak fokozódott.

Akkor viszont egyre szélesebb körben kezdtek el masszívan klímaszorongani, aminek hatására 2021 januárjára végre összekapta magát a világ, és a sarkára állt.

Épp időben.

Most 2023. június 19. hétfő van. Valahol Közép-Kelet-Európában járunk.

Tegnap volt apák napja.

Az elmúlt két és fél évben komoly változások történtek. Például az, hogy a bolygónk vezetése masszív társadalmi kampányok segítségével elérte, hogy széles körben trendi és elfogadott lett nem utazni, kevesebbet és helyit enni, nem légkondizni, közösségi közlekedni és vonatozni (ami végre olcsóbb lett, mint az autózás és Magyarországon is pontosan kiszámítható módja lett a közlekedésnek), az újrahasznosítás már nevetség tárgya, a hulladékmentes élet a trendi és a nem túl sok pénz keresése a trendi, a használt ruha a trendi, nem túltermelni a trendi. A konferencia-, a koncert-, a katasztrófa- és a gasztroturizmus, no meg a nagy világversenyek röhejesek, a luxusutazások pedig érdeklődés hiányában megszűntek. Kis lépés ugyan, de a 20 éves Greta Thunberg már nem vonattal megy Davosba a klímakonferenciára, mert nem is Davosban van a klímakonferencia, hanem mindenhol, így aztán Greta egyáltalán nem is megy Davosba, hanem viszont megírja a beszédét ott, ahol él, elmondja a beszédét ott, ahol él, amit aztán mindenki mindenféle helyi open-space-ekben néz meg.

De nem csak, hogy trendi lett minden fenti, nem. Az állam elkezdte büntetni azokat, akik ezekkel szembemennek. A szén- és atomerőművek bezártak, megújuló energia van csak, légkondi csak a közösségi közlekedési eszközökön, a kórházakban, oktatási intézményekben, nagyobb irodazáhakban  van csak, a berendezéseket 24 fok alá nem lehet kapcsolni, államilag korlátozott és személyre/családra szabott a napi energiahasználat, az AliExpress pedig nem bullshitet, hanem élelmiszert és vizet szállít a rászorulóknak.

Palackozott üdítő? Műanyag zacskó? Egyesével becsomagolt Merci-csoki? Egy vicc a múltból. Állóhelyek árusítását fontolgató, kisvárosokat taccsra vágó fapados járatok? Hahahahahahahhhaha. Anakronizmus a javából. A Coca Cola? 2021 óta szennyvíztisztással foglalkozik, az addig legyártott termékeit ingyen osztja, az üres palackokat biciklis futárjaival gyűjti be, a palackokból bicikliutakat készít. Céges autók, személyautók városi használatra 1600 köbcenti és egy tonna össztömeg fölött?

via GIPHY

Mindennek köszönhetően mostanra végre nem emelkedett a hőmérséklet a megelőző évben ilyenkor mérthez képest. 2021-től kezdődően tehát mindenki számára elérhetővé és elérendővé vált a környezettudatos élet.

De ahogy a Katrina hurrikán esetében sem történt meg mindaz, ami a fenti videóban, szóval hogy nem fordultak vissza Irakból a repülők, hogy a háborúzás helyett inkább New Orleans-ba szállítsanak mentőcsomagokat, úgy az sem fog megtörténni, amit fent írtam. Legalábbis akkor biztosan nem, ha úgy megy tovább minden, ahogy most. Hogy 2020-ra, meg 2040-re ígérgetünk.

Azoknak, akiknek nincs kedvük megnézni a U2 és a Green Day kooperációjában készült elég jó kis Skids-feldolgozást, ki is fotózom gyorsan az adekvát képet.

Szóval sokkal inkább az lesz 2023 apák napjára, hogy a mindenkori vezető politikusunk és az üzleti életből ismert barátai csodálatosan zöld pázsitos kertben, gigakondérban rotyogtatják a messziről behozatott pacalból készített pörköltjüket. Beszélgetnek, hasukat vakarászva nagyokat nevetgélnek, jó a hangulat. Egyikük megkavargatja az ételt, vállára vetett konyharuháját pocakja elé emelve kezet töröl, majd homlokáról reflexszerűen letörli az izzadság aprónak sejtett cseppjeit.

De hoppá!

Izzadásnak nyoma sincs, a reflex kiüresedve rajta maradt még azokból az időkből, amikor még csak a zárt tereket légkondicionáltuk.

De most már a kertet is hűtjük.

Legalábbis mindenkori vezető politikusaink és az üzleti életből ismert barátainak a kertjét.

A búrán kívül élők élete 2023-ra kicsit másképp néz ki.

Ott nincs légkondicionálás, mert túl sok energiát fogyaszt és túl sok hőt termel. Ott nincs messziről rendelt hús, mert túl drága, a közelben meg már rég csak gyökerek teremnek, ugyanis minden, ami kidugja fejét a föld alól, akár növény, akár állat (kivéve persze a csótány, az szuperellenálló), szinte azonnal megperzselődik, így aztán fű sincs, és hát tűz sincs, az Európa-szerte égő erdők és forróság miatt egész éves tűzrakási tilalom viszont annál inkább van.

Megállni röhörészni meg aztán végképp semmi ideje és kedve a hétköznapi embereknek, az árnyékért, ételért és vízért folyó harcban a homlokokon gyöngyöző izzadság törölgetése egyáltalán nem kiüresedett reflex, hanem maga a kellemetlen nosztalgia azokból az időkből, amikor még négy évszak volt Közép-Kelet-Európában.

----- xxx -----

Rettegek, hogy utóbbi lesz valóság.

2023 nincs olyan messze, négy év múlva lesz, és hát én akkor még csak 42 éves leszek, tök fiatal, a gyerekeim 12 és 8, még bőven gyerekek lesznek akkor, de ők már egy olyan valóságban fognak felnőni, akármelyik valóság valósul is meg, ami gyökeresen más lesz, mint az, amiben én voltam 8 vagy 12. És görcsbe rándul a gyomrom, összeszorul a szívem, összeszűkül a légcsövem és belezsibbad az agyam, de a végtagjaim is lebénulnak, ha arra gondolok, hogy mire 42 évesek lesznek, nagyon, de nagyon rossz lesz nekik.

De most még csak 2019 van.

Tegyünk már végre valamit!

De az nem elég, hogy elmossuk a szívószálainkat használat után!

No nem mintha a mi háztartásunkban alig fogyasztanánk energiát, magunkon is nagyon látom, hogy még ha el is kezdtük, az átalakulás egy hosszú folyamat, de az biztos, hogy az kevés lesz, ha mostantól bambuszszívószálon keresztül szippantjuk a távolról behozatott egzotikus gyümölcsökből készült smoothie-jainkat. El kell kezdeni nem kompromisszumokat kötni, hanem csomó mindenről vadul és főleg akarva-tudatosan lemondani.

Hogy az átalakulás alatt és főleg utána az államoknak és a nagyvállalatoknak miből lesz pénze, azt nem tudom, és azt sem, hogy ha a nagyvállalatoknak emiatt csomó embert ki kell rúgniuk, akkor azokkal mi lesz, de arra azért kíváncsi lennék - és akkor most elnézést a demagógiáért -, hogy ha összeszámolnánk a világszerte elkorrumpált pénzt, a túlfizetett emberek fizetését, a túlfinanszírozott projektek költségeit és a gazdagok félretett milliárdjait, akkor az mire és meddig lenne elég.

Mi mindenesetre készek vagyunk arra, hogy elkezdjünk vadul és főleg akarva-tudatosan csomó mindenről lemondani.

(Ez a bejegyzés régóta érlelődik bennem, de igazi löketet Hitka Viktória Facebook-posztja adta.)

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share:

A rettegés foka

A legutóbbi Lelki betevő a szexizmusról szólt, arról, hogy ez a jelenség mennyire áthatja az egész társadalmunkat. A cikk egész megosztó lett, sokan kiakadtak rajta, szóval arra gondoltam, hogy kicsit kifejtem az álláspontomat, azóta viszont elöntötték az internetet a világ végével kapcsolatos cikkek, amik miatt napokig konkrétan remegtem. Remegtem, hogy milyen életem lesz tíz év múlva, remegtem, hogy milyen élete lesz a gyerekeimnek 20-30-40 év múlva, amikor még mindig egész fiatalok lesznek. 

Amikor pedig elolvastam a BBC-n, a Guardian-ben és csomó egyéb online újságban, hogy nemsokára eljön a földi pokol (figyelem, nincs itt semmilyen feltételes mód), akkor arra gondoltam, hogy 

oké, akkor én most lemondanám a klienseimet, az esti orvosi kontrollt, amin kiderül, hogy kell-e műteni a térdemet, találkozunk a feleségemmel, együtt elhozzuk a gyerekeinket az iskolából és az óvodából, és kézi hőmérőnket szorongatva leülünk szépen hétmilliárd társunkkal együtt a tévéink elé (amink egyébként nincs), hogy megnézzük, ahogy Bruce Willis kiviszi a sok széndioxidot a légkörből, majd örömünkben egyszerre ugrunk fel mindannyian, mert lement a Föld hőmérséklete fél fokkal. 

Aztán persze nem mondtam le senkit, pontosan úgy csináltunk mindent, ahogy egyébként is szoktuk, jöttek a kliensek, gyerekek végigtolták a napot intézményeikben, feleségem is a munkahelyén, aztán itthon játszottunk, beszélgettünk, főztünk, vacsiztunk, a gyerekek fürödtek, aztán még egy kis estimese, ami alatt én gyorsan elszaladtam az orvoshoz, utána villanyleó, mi pedig részben szégyenkezve, részben széles mosollyal az arcunkon megnéztünk egy részt a 200 első randiból. 

És így megy ez minden családnál, nem hibáztatnék én ezért senkit sem, nem csak önfelmentésből, hanem azért is, mert tényleg azt gondolom, hogy nem (csak) nekem, nem (csak) nekünk kell az életmódunkon változtatni, mert attól még legyártják a rengeteg szívószálat, szénerőművet és marhákra szakosodott vágóhidat. Tehát nem fogom tudni tönkretenni a műanyagipart, azzal, hogy nem veszek szívószálat, viszont a szívószál-gyártók megtehetnék végre, hogy nem gyártanak annyi fölösleges szart. 

Persze, ettől még nem lehet felhagyni az egyéni törekvésekkel, annál is inkább, mert az egyénekből könnyen lehetnek tömegek, ha pedig tömegek lépnének egyszerre jó irányba, az térdre kényszeríthetne csomó céget, csomó államot, de a megoldásnak inkább fordítva kéne jönnie, tehát jó lenne, ha a bolygónk kormányai végre tényleg összefognának, mert megérték, hogy különben mind meghalunk. Nem az ismeretlen ük- és szépunokáink valamikor a távoli jövőben, hanem mi magunk. 

De ez a fajta megértés tényleg csak az Armageddonban történik meg, a valóságban az ijesztgetés nem működik, senki sem szokott még le a cigarettázásról azért, mert a dobozon van egy szétroncsolt tüdő vagy üszkös láb, nem is lesz olyan, hogy leülnek egymás mellé a legfontosabb károsanyag-kibocsátó országok vezetői, hogy összeölelkezve robbantsák fel a szén- és atomerőműveket, ezzel is jelezvén a megújuló energiák melletti masszív elköteleződésüket.

Mert nem érdekük. 

Mindez ugyanis egy gigantikus, sokszereplős játszma, amit modellezett az élet már, mondjuk a hidegháború alatt és modellezett a szociálpszichológia is számos alkalommal. 

Ezek eredménye – nem meglepő módon – mindig ugyanaz. 

Együtt kellene működni. 

Csak hát az amerikai szociálpszichológus-duó, Morton Deutsch és Robert Krauss épp azt mutatta ki 1962-ben egy izgalmas kísérlettel, hogy pont a fenyegető helyzetekben nem működünk együtt. Illetve azt, hogy amennyiben van lehetőségünk arra, hogy fenyegessük vagy akadályozzuk a másikat, akkor fenyegetni/akadályozni is fogjuk. 

És hát szerencsés helyzetet demonstráltak Deutschék, a valóságban ugyanis nem két, hanem rengeteg fél van, a fenyegetések egy része ismert, egy jó része pedig ismeretlen, a felek sejtésekbe bocsátkoznak. 

Mert sajnos, ahogy Dr. Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus is fogalmazott nyilvános Facebook-posztjában, az a helyzet, hogy „nem tudunk lemondani a gazdasági önzésről, a hedonizmusról, a csoportnárcizmusról, a rivalizálásról, rövid távon és éretlenül gondolkodunk, felelőtlenek vagyunk, alkalmatlan vezetőket választunk az országok élére, képtelenek vagyunk együttműködni, és ez okozza azt, hogy nem tudjuk megoldani az egész létezésünket fenyegető krízist és ez okozza azt, hogy nem tudjuk (illetve, teszem már én hozzá, nem is akarjuk) megoldani az egész létezésünket fenyegető krízist. Márpedig ezek az akadályok - akárhogyan is nézzük - pszichológiai jellegűek" . 

Szólt egyébként már erről Lelki betevő is, még augusztusban, csak hát az a helyzet, hogy egyéni szinten mindaz, ami vár ránk, egyszerűen befogadhatatlan, és hát sajnos a legnagyobb károsanyag-kibocsátó országok vezetőit pont ugyanazok a pszichológiai tulajdonság jellemzik, mint mindenki mást is, akik még mindig a rövid távú célokat hajtják. 

No nem raknám magamtól nagyon távol ezeket az embereket, engem is elég rövid távú célok hajtanak, hiszen a remegéssel átitatott napjaim éppen úgy kezdődtek, folytatódtak és fejeződtek be, ahogy az összes többi.

Persze, apró lépéseket mi is teszünk, szelektáljuk a szemetet, bár messze nem vagyok benne biztos, hogy jól csináljuk, igyekszünk keveset használni az autónkat és nem telehalmozni a lakásunkat mindenféle, valójában teljesen felesleges tárgyakkal, nem nagyon veszünk palackozott italokat, viszont tök sok csapvizet iszunk, odafigyelünk arra, hogy csak akkor égjen itthon lámpa, ha használjuk is, a nem használt ruháinkat és a gyerekek kinőtt játékait pedig szegényeknek adjuk. De ennél többet sajnos mi sem teszünk, a bűntudat emiatt olykor előjön, a remegésem viszont már rég megszünt, még érzem a számban az elolvasott cikkek kellemetlen ízét, de szépen visszaállt az ugyanaz, ami sosem volt más, ma pedig már lényegesen kevesebb, ezzel kapcsolatos cikkbe botlok.

Pedig amikor olvastam ezeket a híreket, akkor tényleg remegve aludtam el.

Aztán jött a szokásos cinizmus, de sebaj.

Majd úgyis el fog jönni az a pont, amikor a hadsereg bevonásával korlátozzák az autóhasználatot, a napi energia-, víz- és gázfogyasztást, a heti elfogyasztható hús és tejtermék mennyiségét, és akkor majd nem lehet már annyit utazni, légkondi csak a kórházak intenzív osztályain lesz és így tovább. 

De persze majd akkor is lesznek Orbánok, Trumpok és Putyinok, akik majd mindent ugyanúgy folytatnak tovább. 

Igaza volt Smith ügynöknek a Mátrixban, az ember tényleg egy vírus. 

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share: