2013. január 22., kedd

Spock kapitány és Pikler hadnagy

"I hope the Russians love their chilrden too"

Ez itt a magát már quadrológiává kinőtt posztsor harmadik része. Az első a kötődésről, a második a kötődő nevelésről szólt, ez pedig - az előző bejegyzésre érkezett kommentelő hatására - a Spock-kal és Piklerrel kapcsolatos mítoszok, legendák, misztifikálások, tévedések bejegyzése lesz.


Hogy képbe kerüljünk, érdemes először a google képkeresőbe beírni a két szakember nevét. Rögtön megértünk mindent. A gonosz minden attribútuma megjelenik a két képen. Benjamin Spock és Pikler Emmi (igazából a képen nem ő van, hanem valaki az általa alapított intézetből) generációkárosító munka közben.


• A jobb oldali képet az Emmi Pikler Stichting Nederland (http://pikler.nl/) bocsátotta az apapara.hu rendelkezésére

Mazochisták következő lépése a Csecsemőgondozás, gyermeknevelés bő 700 oldalas és a majdnem 400 oldalas Anyák könyve című könyvének átfutása. Az elolvasás már csak azoknak javasolt, akik garantálják, hogy nem akarnak gyereket. Akárhogy is, érdemes lenne szólni a párizsi polgármesternek, hogy nevezze már át a Pikler Emmi teret valami másra.


Nem véletlen, hogy az olyan alap pszichológiai munkák, mint a Mérei- és Binét-féle Gyermeklélektan vagy a Cole házaspár által írt Fejlődéslélektan egyszer sem, az Atkinson-féle Pszichológia is csak egyszer említi a Spockot, de akkor is csak egy kósza mondat erejéig. Pikler neve szerencsére egyikben sem kerül elő.

Node félre a tréfát.

A miheztartás végett előre szólok: tudtunk nélkül akkora spockiánusok vagyunk, mint ide Lacháza.

1945-ben, amikor a Csecsemőgondozás, gyermeknevelés első kiadása megjelent, hatalmasat robbant. Spock ugyanis olyat emelt a nevelési gyakorlatba, ami addig hiányzott, és amit a már említett kommentelő és rengeteg kötődően nevelő is hiányol a mai gyerekorvosok, intézmények hozzáállásából. Persze, csomó minden már viccesnek hangzik így majdnem 70 év távlatából. A higiéniai javaslatok, vagy az apukák szerepe például. "Kirekesztettség érzése különösen akkor jelentkezik, amikor az anya a kórházban van az első babával [...] Hirtelen egészen magára marad, munkaidő után nem tud mihez kezdeni [...] Nem csoda, ha ilyenkor a férfi megiszik egy-két pohárral [...] Ha az apa az első két évben mindent a feleségére hagy, akkor csak az asszony ért majd a gyerekhez és később is ő dönt majd mindenben, ami a gyerekkel kapcsolatos [...] Ez persze nem jelenti azt, hogy az apa is annyiszor etesse és pelenkázza a kicsit, mint a mama [...] Vasárnap ő lehet a soros a táplálék elkészítésében."

Az alapkoncepció viszont valóban progresszív és korszakalkotó volt. Spock ugyanis egyszerre találta fel a kompetens szülőt és a kompetens gyereket, ami merőben új színt vitt az addigi szemléletbe. Ezzel ugyanis visszaadta a szülőknek (najó, az anyáknak) azt, ami nekik jár és ami mindaddig inkább az orvostudomány kezében volt. A gyermeknevelést. Arra biztatta őket, hogy bízzanak magukban, ösztöneikben és ne kövessék vakon az orvos utasításait. Megszünteti, illetve értelmetlenné teszi a gyermeknevelés egyértelműségét. A könyv kiválóan mutat rá a valódi igény szerinti táplálásra, szembemenve mind az addigi merev táplálási rendszerrel, mind pedig az igény szerinti táplálás félreértett verziójával, amely minden sírásra mellet javasol. És ami még nagyon rokonszenves, hogy ezzel kapcsolatban nincs semmiféle bűntudatkeltés: "Tegyük fel, hogy valaki szeretne szoptatni, de nem tud. Megsínyli-e a kisbaba akár fizikailag, akár érzelmileg? Nem, ezt nem mondhatjuk [...] Ha arról olvasnak, amit a pszichológusok és a pszichiáterek írnak a szoptatás fontosságáról, egyes édesanyákban az a hamis elképzelés alakul ki, hogy a mesterségesen táplált kisbaba nem olyan boldog, mint amelyik anyatejen nő fel. Ezt azonban még senki sem bizonyította be." Zene füleimnek.

És akkor az is van, hogy szó sincs benne hosszan tartó sírni hagyásról, hideg nevelési kultúráról, vagy a túl sok érintés káros hatásáról. Ami pedig talán még ennél fontosabb, hogy nem teszi a szépet. "A gyereknevelés rengeteg fáradtsággal jár", de ez - írja Spock - egyáltalán nem azt jelenti, hogy mártírkodni kell, viszont érdemes felismerni és belátni, hogy a szülőknek is lehetnek és vannak is igényeik a gyerekekkel szemben, megemlít például egy olyan szempontot, amiről nagyon ritkán lehet olvasni, hallani, ez pedig a szülők igénye a pihenésre. Szóval Spock a gyereknevelést alapvetően egy kölcsönös kompromisszumokkal járó folyamatnak látja, amibe még az is belefér, ha a szülő olykor dühös a gyerekére.

Na, és akkor ez úgy nagyjából a könyv hetedét teszi ki. A maradék 6/7-be csak bele-belenéztem - teljesen elvetemült én sem vagyok -, de ott is csak megnyugtató dolgokat találtam. Nem sulykol, nem kelt bűntudatot, nem ír elő, maximum ajánl, felmerülhető kérdésekre próbál különböző alternatívákat, megoldási módokat (nem csak egyet) kínálni.

Ez persze csak az én olvasatom, biztos lehet őt is, könyvét is kritizálni, félreérteni, esetleg belemagyarázni valami egészen mást. Vakon követni viszont elég nehéz, mert nagyon kevés radikál kijelentést tesz. Ügyes tehát az, aki Spockban a mumust látja, előbb ajánlom őt bárkinek, mint Searst.

Az Anyák könyve kicsit több lehetőséget ad a félreértésekre. Pikler 1972-ben megjelent könyve előír, magyaráz, utat mutat. Szó szerint mindenre van egy helyes megoldási javaslata a fésűfogástól, a mellbimbó és környéke tisztán tartásán, a szabályos evőeszköz-tartáson és az időhöz kötött szoptatás közbeni a liptaütegetésen keresztül egészen a ruházkodás kényszeres pontosságú leírásáig. És mindezt fantasztikus rajzokkal illusztrálja.

No de ez nem holmi maradi attitűd, abban a korban mindez rendkívül progresszívnak hatott, így e tekintetben nem marad el amerikai társától, csak éppen mindent, amit leírt, érdemes  a egyrészt magyar kontextus (történeti, szociológia), másrészt Pikler életútjának ismeretében olvasni, értelmezni, alkalmazni. Fontos ugyanis, hogy Pikler, az általa működtetett gyermekotthoni tapasztalatait írta le, ahol a fegyelem, a rendszeresség, a tudatosság és a tisztaság - amire könyvében több, mint 50 oldalt szánt - elengedhetetlen volt. Hozzáállásával és metodikájával elérte, hogy az ott lakó gyerekek nem hospitalizálódtak, ami azért nem kis dolog.

És persze a mai fejjel elképesztően merev mondatok között ott lapul a megengedés, a szeretet, a figyelem, a rugalmasság, a baba igényeinek figyelembe vétele. Etess alapvetően három óránként, de ha egy kicsivel korábban lesz éhes, ne hagyd sírni, ha pedig átaludna egy etetést, ne keltsd fel. De azért felhívja a figyelmet arra, hogy ha a szoptatás után fél órával újra sír a gyerek, akkor azért nem árt az okot keresni és nem egyből szoptatni.

Aztán.

Hangsúlyozza az érintés és a közelség fontosságát, de egyúttal felhívja a figyelmet a fokozatos önállóságra nevelésre. Többek között ennek is köszönheti franciaországi népszerűségét. Alapvető és kölcsönös bizalomra építi a gyereknevelést, amiben mindkét fél igényei fontosak. Az apák a könyvben nem annyira szerepelnek. És aztán a sok oldalon keresztül leírt szabályok után megfogalmazza számomra a lényeget: mindennek csak akkor van értelme, ha mindezt a szeretet táplálja. Egyre giccsesebb vagyok, érzem. Tehát lehet valakit éjjel-nappal szoptatni, ha közben hiányzik a mosoly. Lehet valakit sokat ölben tartani, ha mindez csak fizikai közelséget jelent. Így tökéletes szőranyák leszünk, de nem olyan anyák, mint amire John Lennon is vágyott volna.

Alapvetően tehát Pikler minden okot megad arra, hogy dogmatikusan lehessen, sőt, kelljen őt követni, de a szándéka bizonyára nem ez volt, hanem egy tudatos, kiegyensúlyozott, szeretetteljes gyereknevelési attitűd támogatása. Tanácsait egy korszak anyái - többek között az én anyukám is - fogadták meg, ki tudatosan, ki tudattalanul, ki minden gondolkodás nélkül, ki némi árnyalással. Nincs mese, a 70-es 80-as évek nevelési elveit Magyarországon ő határozta meg (nem pedig Spock), és hát ezek a generációk is felnőttek valahogy. Ki boldogan, ki boldogtalanul, ki kiegyensúlyozottan, ki kiegyensúlyozatlanul, valaki drogos lett, valaki orvos, valaki ács.

És ezzel pont egy dolgot akar ez a quadrológia hangsúlyozni. Mégpedig azt, hogy az, hogy kiből milyen ember lesz, nem egy könyvben leírtakon múlik, nem azon, hogy mennyit hordozzuk, meddig szoptatjuk, hol alszik, mennyit van egyedül, hanem a körítésen. Azt pedig nem lehet megtanulni.


Bejegyzések a témában

1 megjegyzés:

  1. Az első szakdolgozatom arról szólt, hogy óvodáskorú, 5-6 éves "intézetes" gyerekek között van-e különbség a Lóczy-ban nevelkedett (ők voltak azok, akik születésüktől fogva lóczysok voltak, és így megkapták azt a fajta egy személyhez kötődő, pontról-pontra előírt nevelést, ahol a gondozói "szeretet" - amiről azt írod, hogy azt nem lehet megtanulni - fokozatosan alakult ki) és más csecsemőotthonból vagy esetleg családból nevelőotthonba került gyerekek érzelmi élete, társas kapcsolatai alakulása, stb. között. És az akkori vizsgálataim (ez több, mint 30 éve volt) azt mutatták, hogy a gyerekek érzelmi élete, társas kapcsolataik sokkal színesebb voltak, mint a kontroll csoporté.
    Más: valóban ti is valamiféle spocki, pikleri elvek alapján cseperedtetek, de ezek "csak" a laza hátteret szolgálták, mert - ahogy te is írod, és remélem ezt éreztétek/érzitek ma is - a szeretet és az odafigyelés, sőt talán a megérzéseink, amit egyszóval te "körítésnek" nevezel, sokkal fontosabbak voltak, mint a leírt, megtanulható anyag.

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.