Táplálkozástan II.

A szoptatás, az etetés, a hordozás, a bölcsődébe járatás, sőt, az egész gyereknevelés kicsit olyan, mint a Buzi-e vagy?! című szám. Ritkán szoptatsz, buzi-e vagy?! Kifelé hordozol, buzi-e vagy?! Hagyod a gyereked sírni, buzi-e vagy?! Babakocsit használsz, buzi-e vagy?! Béna a töréstesztje az autósülésednek, buzi-e vagy?! Lányos cuccod adsz a fiadra, buzi-e vagy?! Megemeled a karjánál fogva, buzi-e vagy?! Gyulladt szemet langyos vízzel kimosod, ahelyett, hogy anyatejet csepegtetnél rá, buzi-e vagy?! Bodyt a harisnya alatt patentolod, buzi-e vagy?! Elfelejted kifordítani a pelenka fodrait, buzi-e vagy?!

Ha egy dolgot nem úgy csinálsz, ahogy kell, akkor biztos rögtön minden mást is rosszul csinálsz. Közben meg annyi módon lehet elrontani egy gyereket!

És akkor e poszt szempontjából a releváns kérdés és felkiáltás egyben: tápszert adsz az anyatej mellé, buzi-e vagy?! Oké, ha nincs tejed, akkor megmenekültél. De ha azért adsz tápszert a tej mellé, hogy jobban aludjon, hogy az anya szabadabb legyen, kevésbé legyen igény bevéve a melle, akkor rossz  anya vagy! Hogy mersz magadra is gondolni?! Buzi-e vagy?! Az meg kit érdekel, hogy így az apa is részt tud venni az etetésben?

Bár nem bántam, hogy a fiam az első bő öt hónapban csak anyatejet kapott, de nagyon hiányzott, hogy eleinte egy jelentős funkciót, tudom, önhibámon kívül, de nem tudtam betölteni. Akárhogy is volt, ha éhes volt a fiam, akkor a feleségemre voltunk mindannyian utalva. Ez pedig mindhármunknak rossz volt, olyan dolgokat épített belénk, amik még most is éreztetik hatásukat, de erről majd egy következő bejegyzésben (gyűlnek a témák). 

A fiam úgy nagyjából mindent eszik, igen nagy mennyiségben.

De csak azért, mert mindent adunk neki. Igyekeztünk persze betartani a mindenfelé olvasott mérföldköveket, még ha nem is minddel értettünk/értünk egyet: tojásfehérje, tojássárgája, tej, túró, tejföl, joghurt, sajt, olajos magvak, méz, citrusfélék (biztos a szicíliai gyerekeknek is tiltott), nyers hal (egyébként sem eszünk nyers halat, de gondolom, Japánban ebben lehet lazábbnak lenni), édesség, eper, málna, liszt, és még biztos, nagyon hosszú lehetne a sor, már csak a kényszeresség mértéke szab neki határt. Itt én igen hamar feladtam, és rútul a feleségemre bíztam, aki az alapvető szabályokat betartotta anélkül, hogy a túlzásnak akár csak a nyomába ért volna.

És itt is szerencsések vagyunk, mert a fiunk tényleg mindent eszik, egyelőre úgy tűnik, sem liszt-, sem pedig tejérzékeny, ami azért nagy könnyebbség. Anyagilag, érzelmileg és technikailag is. Azt eszi, amit mi.

Nem eszik viszont kölesgolyót, bulátát, nincsen folyamatosan a kezében sem cumi, sem csőrőspohár. Persze sokkal könnyebb lenne néha betömni valamivel a száját, így viszont, hogy lemondunk a pótevés kínálta remek lehetőségekről, a kreativitásunk egyéb szintjeit kell kiaknázni. Beszélni kell azzal a gyerekkel, le kell kötni játékkal, látvánnyal, ad abszurdum, bár ez tényleg nem egyszerű, el kell neki magyarázni, hogy most nincs kaja. Persze nekünk sem makulátlan a kocsiülés, ropog a fenék alatt a sok morzsa, kétszer még bulátát is vettünk, de egyrészt én zabáltam fel a nagy részét, másrészt teljesen függővé tette a fiamat (én igyekeztem magam türtőztetni), viszont egyáltalán nem csillapította az éhségünket. És mivel addigra a fiunk már megtanulta, hogy mire való az evés, ezért a bulátától is azt várta, hogy jól lakjon. Hiába. Boltban kifli, egyébként meg gyümölcs, ha éhes.

Este hétkor aztán, ami egy ideje a viszonylag mereven tartott vacsoraidő, rendre kiborul, ha nem kap azonnal enni. Pavlovi reflex ez, amit tetéz a szembetemplom kitartó harangozása. (Reggel is, hétvégén is, ha valamilyen csoda folytán alszunk, akkor is. Néha meglepően random időpontokban is, volt, hogy fel akartam hívni a parókiát, volt, hogy aláírásgyűjtést terveztem.) Ügyességét egyébként sok állat megirigyelné, három különböző étel közül is ki tudja köpni azt a két típust, amit épp nem akar megenni. De aztán azt is megeszi, csak jól kell adagolni, illetve jó könyveket kell elé pakolni.

Igazából szélsőségesen radikálisak vagyunk, terrorban tartjuk gyermekünket, aki az evéstől annyira frusztrálttá válik, hogy örömében és röhögőgörcsében majdnem kiesik az etetőszékből, táncol, felváltva tolja felénk az arcát, hogy puszilgassuk.

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share:

Táplálkozástan I.

Szoptatás, igény szerint, megadott időközönként, tápszer, hozzátáplálás, citrusfélék, olajos magvak, laktóz, glutén, tojás, forralt víz, jana baby, málna, eper, nyers hal, kosz, hajszál, kapaszkodó a buszon, üvegszilánk, porcica. Aztán. Kölesgolyó, édesség, cukros üdítők, fagyitölcsér, fagyi, kifli a boltban, kocsiban. Nomeg. Lefekvés előtti ivás, alvás helyetti ivás. És végül a hogyan evés: együtt evés, külön evés, kézzel evés, etetés, evőeszközökkel etetés, műanyag pohárból, műanyag tányérból, műanyag eszközökkel, vagy normál edényekkel.

Természetesen itt is a kijelentő mód a megfelelő.

Alapvetően az elején egy csecsemőnek anyatej kell, ez világos. Meg mindenféle vitamin, meg oltás, meg inger, meg ruha, meg pelenka (ökobiomosható vagy fullműanyag). De most maradjunk a kajánál. Akinek van teje, örüljön, szoptasson. De hogyan? Szerintem igény szerint. A feleségem is így tett, és én ebben maximálisan támogattam. Csakhát a csecsemők, ha rajtuk múlik, egész nap a mellen vannak. Mert ott jó nekik. Meleg, kaja is jön, közel van az, akivel azt hiszi, hogy egybe tartoznak. Nem érti még, hogy ők valójában két ember. Az is csak idővel alakul ki, hogy a mell és a hozzá tartozó szempár (szemkontaktus meglepően korán kialakul szoptatás közben) ugyanahhoz az emberhez tartozik, az meg még később, hogy ennek az embernek egyéb testrészei és kvalitásai is vannak. Ez utóbbiról például nem árt, ha az anya sem feledkezik meg.

Merthogy az igény szerinti szoptatás, akármilyen egyértelműnek is tűnik, a gyerek igénye kell, hogy legyen, és nem az anyáé. Az igényt pedig ki kell alakítani. A háromóránkénti szoptatást nem véletlenül nyomatja még most is sok védőnő. Azért, mert kb. annyi idő alatt ürül ki a gyerek gyomra. Rá lehet szoktatni egy gyereket az óránkénti szoptatásra is, meg idővel arra is, hogy egy egész éjjelt kibírjon kaja nélkül. Újra felmerül a kérdés: azok a gyerekek, akikből mondjuk a mi szüleink lettek, vagy akikből mi (háromóránként szopók, sírva elalvók) lettünk, valóban boldogtalanabbak, mint azok, akik felsírásra mellet kapnak a szájukba? A lifelong szoptatók szerint a mell nem csak kajára van. Én meg azt mondom, hogy eleinte. De szépen lassan el kell oda jutni, hogy a mell, az csak a kajára legyen. Különben pótcselekvésről beszélünk. Mert ha a gyerek éhes, egyen. De ha fázik, fél, unatkozik, álmos, anyára van szüksége, akkor ne egyen. Szóval a fiunk néhány utazási krízist leszámítva sosem evett 2-3 óránál gyakrabban. Mert az igényt mi alakítottuk.

Különböző játszótereken látni anyukákat, akik mindenféle szemérmesség nélkül kapják elő melleiket és bélelik ki velük nulla és három közötti gyerekük száját. Amíg egy fekvő, fogatlan, igényeit kommunikálni nem képes gyerekről van szó, addig legyen is így. Semmi tabu, semmi ciki nincs a szoptatásban. Nem kell félrevonulni. (De persze lehet, ez már vérmérséklet kérdése.) De amikor a két éves gyerek lecsúszik a csúszdán, majd odafut az anyjához, hogy kiszolgálja magát, miközben az anyja tovább csacsog arról, hogy milyen kényelmes is a csípőn hordozás, azt én már perverznek tartom. Az már kifejezetten zavar. Zavarba jövök, elfordulok, odébb megyek.

És van ennek az egésznek egy másik aspektusa is. A férfi, az apai aspektus. És most tekintsünk el annak elemzésétől, hogy ez miért alakult így. A mell szép, a mell vonzó, a mell finom, a mell szexi. A Pop, csajok, satöbbiben mondja Rob, a főszereplő, hogy a női mell igazából a férfiaké, csak kölcsönadtuk a nőknek. Valami ilyesmit gondolok én is. A nők hordják a melleket, a gyerekünk pedig megkapja egy időre. De tényleg csak egy időre. Egy ideig szívesen lemondok róla, sőt, még féltékeny sem vagyok, van a szexualitásnak más forrása is bőven. De képmutató sem vagyok. És azt sem gondolom, hogy a punci és a farok (sajnos a férfi nemi szervre nincs rendes szó, vagy trágár: fasz, vagy infantilis: fütyi, vagy animál: farok, vagy mű: pénisz, fallosz) egyedül gyereknemzésre való, és a mell sem csak a szoptatást szolgálja. Ez egy evolúciós cucc, nem nomád állatok vagyunk már, hanem letelepedett homo sapiens sapiensek, akik bármikor szülhetnek, akik nem reprodukciós és tápláló szerveket látnak maguk előtt, hanem szexuálisan vonzó testrészeket, embereket.

Visszatérve tehát igény van, de az igényeket alakítani is lehet. És én kifejezetten örülök, hogy ki tudtuk alakítani őket és annak is, hogy öt hónaposan már nem csak tejet kapott a gyerekünk, hogy 11 hónaposan már alig-alig kért mellet és hogy egy éves kora után kicsivel már teljesen le is jött a cuccról. És ezzel párhuzamosan mi is egyre jobban visszakaphattuk egymást. És a fiunk mégis kötődik hozzánk. Most, másfél évesen főleg a mamájához. De ez már egy másik bejegyzés témája lesz.

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share: