Öröklés vagy környezet?
Rengeteg kutatás igazolja mindkettőt, ki vagyok én, hogy eldöntsem, mindenki válasszon kedvének és ízlésének megfelelő eredményeket, de arra azért érdemes felkészülni, hogy ultimate választ úgysem fog senki se kapni és adni. Én azért jelzem, hajlamos vagyok azt gondolni, hogy utóbbi azért inkább számít, közben persze azért nem vitatnám a genetika létezését, de szeretném azt hinni, hogy a szocializáció sokkal többet nyom a latban, mint az a 2x23 kis vacak.
Azért persze a két tábornak sikerült konszenzusra jutnia: a génállomány átöröklődik, ez úgy kb. biztos. Az már inkább kérdéses,
- hogy melyik génből, mikor és hogyan lesz személyiségjegy. Ha egyáltalán lesz. Simán lehet ugyanis, hogy ott van a DNS-ben, de ott is marad. No meg az is kérdés,
- hogy mikor, hogyan és melyik kap nagyobb hangsúlyt.
Node mindegy is, én emlékszem rá, így hát I am very honored to present you
t h e
s z e n e s l a p á t - m o d e l l
Az mindenképpen nagyon fontos, hogy a boltokban kapható szeneslapátoknak nem sok köze van ahhoz, amire a szerző gondolhatott. Érezte ezt ő - vagy a magyar fordító - is, a biztonság és az egyértelműség kedvéért le is rajzolta nekünk, hogy tudjuk, miről van szó, hát íme:
McCall úgy képzelte, hogy az életkor előrehaladtával egyre kevésbé a genetika és egyre inkább a környezet alakítja, formálja a gyerekek fejlődését. A szocializáció persze már a teherbe esés pillanatában ott toporog a küszöbön, de az első két év során hiába, a lapát széle testőrként védi a kisbabát. Hogy ez jó-e vagy sem, az egyrészt mindegy, másrészt - bár ezt undorító leírni - genetikai állomány függvénye. Két éves kor körül viszont a lapát kiszélesedik, a peremek pedig ellaposodnak, teret adva ezzel a környezetnek. Csak ismételni tudom magam: hogy ez jó-e vagy sem, az egyrészt szintén mindegy, másrészt - bár ezt is undorító leírni - a környezeti állomány függvénye.
A blog lelkes olvasói némi számolgatás során rájöhettek, hogy a fiam fejlődésének lapátja már laposodik, egyre csak kúsznak be a külső szereplők. Már nem csak mi köszönünk vissza benne, hanem a környezete is. Arról nem is beszélve, hogy minderre már emlékszik is, sőt, el is mesél mindent, ami történik vele. Máshogy: egyfolytában beszél. Újabb számolgatás után arra is rájöhet a lelkes olvasó, hogy a bölcsőde és az alvás között csak szűk pár órányi eseményről tudunk, minden más nélkülünk zajlik.
Fiunk életének meglepően nagy részét tehát nélkülünk tölti, nevelését egyharmad részben a bölcsőde végzi, a maradék kétharmad részben alszik, vagyunk vele mi, van vele valamelyik nagyszülő vagy nagy ritkán a babysitter. A business-világban ezt outsourcingnak hívják.
A kiszervezett nevelőkkel nem kötöttünk szerződést, nem várunk el tőlük heti, havi, éves beszámolót, nincsenek se utasítások, se kötbér. Nagyjából tudjuk, mi történik, a nagyszülők és a babysitter úgyis beszámol, ha van valami, elmondják, ha volt hiszti, vagy ha sok volt a tévé/számítógép, hogy evett, hogy aludt. De a bölcsődei eseményekről nem sokat tudunk. Mindig megkérdezzük, hogy mi volt, de a gondozónők nem túl bőbeszédűek, a fiunk meg még nem használ túl sok toldalékot, ezért csak tippelni tudunk, hogy amiről mesél, azt ő csinálta, vagy vele történt. Ha pedig észreveszünk egy markáns harapásnyomot a lábán, karján, hiába kérdezzük, hogy ki csinálta, ha viszont hiába várjuk a választ arra, hogy ő mit tett a harapás előtt. Azt meg aztán pláne hiába várjuk, hogy a gondozónők elmeséljék átadás-átvételkor.
Így hát marad a bizalom és a találgatás. Ha délután mindenen sír, akkor vagy keveset aludt, vagy keveset evett, ez még egész könnyű. De azt a legjobb nyomozó sem fogja kideríteni, hogy mennyi hiszti volt bent, egy hiszti mennyi ideig tartott és hogyan lett vége. Hogy mikkel és kikkel játszott, mennyit ivott, mennyit rosszalkodott, hányszor esett el, mitől volt egy ragadós folt a trikóján, mitől lett pisis a body-ja, mióta tocsog a saját kakijában, min nevetett, hányszor kiabáltak rá, hány verekedésben volt benne és főleg: hogy altatják el, mit csinálnak, ha felébred.
Az outsourcing elkerülhetetlen, lehet húzni, halasztgatni, de egy idő után úgyis egyre kevesebbet fogunk csak tudni gyerekünk életéről, és ezen az sem feltétlenül fog segíteni, ha már majd használ toldalékokat.
