Börtönt a pszichológusoknak!

Hogyaszongya

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 187. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
(1) Aki ellenszolgáltatásért vagy rendszeresen
a) az orvosi gyakorlat,
b) az egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlat vagy
c) a nem-konvencionális gyógyító és természetgyógyászati eljárások
körébe tartozó tevékenységet jogosulatlanul fejt ki, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (kiemelés tőlem)

Az történt ugyanis, hogy a Parlament fogta magát és mindenféle szakmai egyeztetés nélkül elfogadta az EMMI előterjesztését a BTK egyes részeinek (ld. fent) átírására, Szigeti Ildikó pedig írt egy kicsit félrevivő blogbejegyzést, amit rengetegen megosztottak, amit a merce.hu is lehozott, most pedig a mindenféle mentális segítségnyújtással foglalkozó szakemberek csak pislognak a b) pont láttán és azt értelmezve, hogy akkor most mi lesz vele, a segítségre vágyók meg szintén pislognak, hogy akkor eztán majd csak beszélőre mehetnek?

Mert mik azok az ebbe a körbe tartozó tevékenységek?

Kik végzik ezeket a tevékenységeket?
Hol végzik ezeket a tevékenységeket?

Mi van a meseterapeutákkal, táncterapeutákkal, művészetterapeutákkal, mozgásterapeutákkal, lovas terápiát végzőkkel, tanácsadó szakpszichológusokkal, (még) szakvizsga nélküli pszichológusokkal, családterapeutákkal, a lelki segélyvonalak végén ülőkkel, meg úgy egyébként, mi van az összes többi, mentális segítségnyújtást végző szakemberrel? És a családsegítőkben dolgozókkal, szociális munkásokkal, anonim beszélgetőcsoportok vezetőivel, önkéntes segítségnyújtókkal?

Akármennyire is szeretnénk azt hinni, hogy élesek a határok, azok azért nem annyira azok. Átfedések vannak kompetenciákban, kérdéskörökben, problémakörökben, attitűdökben. Egy pszichológus kérdéseket tesz fel, hallgat, hümmög, olykor eszközöket használ, figyel, összefüggéseket próbál meglátni és megérteni, a kliens meglévő narratívái helyett próbál más narratívákat felállítani. De legfőképp megért és elfogad. És hát valami ilyesmit tesz egy tanácsadó szakpszichológus is, de szerintem egy klinikai szakpszichológus is. A különbség a szemléletben és a képzettségben van, no meg abban, hogy klinikusok foglalkozhatnak mentálisan, pszichésen betegekkel is, ők már végezhetnek pszichoterápiát* (habár nem biztos, hogy pszichoterapeuták).

A különbségek megértése viszont nem a kliens/páciens feladat, a kompetenciahatárokat nem neki kell ismernie, de persze nem árt, ha tudja, hogy az, akihez fordul, mit csinál. És ebben bizony a szakember lehet segítségére. Hogy annak hívja azt, amit csinál, amihez képesítése van.

De ha a hétköznapi emberek nem is pontosan ismerik vagy nem is használják tökéletesen a szakzsargont, a szakmának és a szakembernek tökéletesen kell. És a törvényeknek is nagyon pontosan kell fogalmazniuk.

Arról egyébként, hogy a segítő szakmák elnevezései között mekkora hatalmas káosz és átláthatatlanság van, egyszer már írtam a Lelki betevőre, de akkor talán nem voltam abban annyira egyértelmű, hogy az a rendszer, illetőleg rendszertelenség, ami most van, nem jó.

Mert nem egyértelmű, mert tele van ellentmondásokkal, átfedésekkel.

És ezeken ez a törvénymódosítás sem javít, hanem inkább ront. Az pedig külön nagy baj, hogy ezt az anomáliát büntetőjogi szabályozással kívánja az állam megoldani.

Voltak korábban a szabályozásra, a pszichológusok és mentális segítségnyújtással foglalkozók kordában tartásra más jellegű próbálkozás is, legutóbb például a pszichológus kamara felállítása, de végül az nem jött össze, a Kormány nem vitte a Parlament elé a dolgot. (Hogy mire lehetett volna jó egy ilyen kamara és mire nem, arról írtam már, szintén a Lelki betevőre.)

Szóval van a köznyelv és a szaknyelv, amik bizony nem mindig ugyanúgy beszélnek. Fontos, hogy legyen törekvés arra, hogy előbbit az utóbbihoz közelítsük, és ebben a szakembereknek nagy szerepük van, lenne, de attól még simán lehet, hogy nem fogják egymást beérni, és továbbra is lesz ember, aki azt fogja mondani, hogy terápiára jár, miközben az tanácsadás. Vagy azt fogja mondani, hogy terápiába jár, közben az meseterápia és nem pszichoterápia. Mint ahogy sokan még a pszichiátert és a pszichológust is keverik.

Ettől még persze a szaknyelvnek elég pontosan definiálnia kell, hogy mi mit jelent a mentális segítségnyújtás területén, de ezt a célt a jelenlegi törvénymódosítás nyomokban sem szolgálja, nagyon homályos ugyanis a megfogalmazás, ami miatt azt kell gondolnom, hogy a kodifikátorok vagy kapkodtak, vagy - de ezt talán már cinizmus lenne feltételezni - épphogy mindent jól végiggondoltak, és a szabad interpretációnkra bízták a dolgot.

Csakhogy egy elég kockázatos dolog ám.

Sértett vagy elégedetlen kliensek ugyanis voltak, vannak és lesznek is, innentől pedig csak idő kérdése, hogy mikor jelent fel valakit a rendőrségen valaki.

És akkor kezdetét veheti valami teljesen abszurd, ugyanis fogalmam sincs, hogy a nyomozók hogyan fognak tudni utánajárni annak, hogy a kérdéseim, jelenlétem, hümmögésem, attitűdöm a pszichoterápiás gyakorlat körébe tartozó tevékenység-e, vagy még belefér a tanácsadói kompetenciákba, a nyomozók hogyan fognak tudni utánajárni annak, hogy a művészetterápiát nyújtó szakember munkája már a pszichoterápiás gyakorlat körébe tartozó tevékenység-e vagy sem.

És akkor most hallgassuk meg közösen Johnny Cash Folsom Prison Blues című dalát.

Utána pedig be is vezethetjük a pszichológusbűnöző kifejezést.

Egyébként meg, viccet félretéve, tényleg nehéz felmérni egy rosszul kodifikált törvény erejét és hatását, de amit tehetünk, hogy egyrészt szakemberként tényleg csak azt csináljuk, amiről papírunk van, és csak úgy hívjuk azt, amit csinálunk, aminek azt hívni kell, szakemberhez fordulóként pedig azt tehetjük, hogy pontosan tudjuk, hogy az, akihez fordultunk, ki is.

Nem bizalmatlanság ez, hanem tudatosság.

Ettől még a törvénymódosítás rossz és káros, és attól, hogy a kliens tudja, kihez jár, a szakember meg tudja, mit végez, attól még lehetnek kellemetlenségek ebből a módosításból.

* Legalábbis egy EMMI rendelet szerint. Az egészségügyi törvény 103. paragrafusa szerint nem.

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share:

Diszes társaság

Szóval akkor az van, hogy volt egyszer 112 parlamenti képviselő, aki úgy döntött, hogy igent mond a köznevelési törvény módosítására.

A szakma és a közember is rögtön felháborodott, Taigetoszt emlegettek, pedig, szerintem, írom kicsit félve, érdemes előtte egy kicsit a szavak, rövidítések, gyakorlati alkalmazások és azok következményei mögé nézni.

Aztán még mindig lehet, hogy el kell küldeni a jó püdös picsába mind a 112 érzéketlen majmot, de amíg nem tudjuk, hogy pontosan miről is szól a törvény, addig érdemes kicsit visszafogni magunkat.

Én is ezt teszem, eltűnök kicsit olvasni és beszélni gyógypedagógussal, pszichológussal, logopédussal, közoktatási szakértővel, hátha jobban megértem ezt a katyvaszt, aztán újra jövök.

Addig is nézzétek meg ezt a remek klipet, aminek olyan, mintha semmi köze sem lenne mindahhoz, amiről ez a bejegyzés szólni fog, közben meg dehogynem.

Na, végeztem.

Első lépésként fontosnak tűnik, hogy tisztázzunk néhány alapfogalmat, rövidítést:

• BTMN: Ez volna a Beilleszkedési, Tanulási és Magatartási Nehézség. Ezt a pecsétet a pedagógiai szakszolgálatok (korábbi néven nevelési tanácsadók) tehetik egy gyerekről készült szakvéleményre, ami alapesetben egy pszichológiai és egy gyógypedagógiai vizsgálat eredményeit mutatja be annak megfelelően, hogy a vizsgálati kérelemben mi állt. A szakvélemény pontosan leírja, hogy a BTM közül melyik van az adott gyereknek, hogy az milyen fokú, a vizsgálatok alapján minek köszönhető és azt is, hogy a szakemberek milyen támogatást javasolnak. B és M esetén legtöbbször valamilyen pszichológusi közreműködést szoktak a szakemberek ajánlani, T esetén pedig iskolai korrepetálást (ezt a szaktanár végezheti) vagy fejlesztést (ezt az iskola fejlesztőpedagógusa végezheti, már ha van ilyenje az intézménynek), differenciált oktatást és feladatadást, súlyosabb esetben gyógypedagógusi támogatást, esetleg, de tapasztalatom szerint ez a ritkább eset, tantárgyi vagy tantárgyrészi felmentést. A szakvéleményt két vagy három évente felül kell vizsgálni, így ügyes, rendszeres és okos támogatással a BTMN pecsét akár le is kerülhet a gyerekről. UPDATE 1: Vannak a disz enyhébb fokának nevezhető disz-veszélyeztetettek, ők kaphatnak BTMN-pecsétet is, ami azt a célt szolgálja, hogy pedagógiai körültekintéssel ezekből a tanulókból ne lehessen valóban SNI-sen diszes. Magyarul kétféle diszes létezik. Az egyik, aki eleve az (nem tehet róla sem ő, sem az oktatási rendszer), a másik, aki azzá válik (nem tehet róla ő, de az oktatási rendszer igen).
• SNI: Sajátos Nevelési Igény. Lehet organikus (szervi, veleszületett) és organikus okokra nem visszavezethető rendellenesség. UPDATE 2: Ezeket korábban külön betűkkel illették (sni a és b), de ma már ez nincs, de attól még ezen a kétféle módon lehet valaki sni-s. Ennek a megállapítása a szakértői bizottságok feladata, de javaslatot a pedagógiai szakszolgálatok szakvéleményei is tehetnek, ilyenkor legtöbbször a szakértői bizottság csak bólint egyet. Az SNI-be tartoznak a diszek (diszlexia, diszgráfia, diszkalkúlia), de ide tartoznak a tanulási zavarok, fejlődési rendellenességek, részképesség-zavarok és mindenféle egyéb dolog, ami jó eséllyel nem megváltoztatható, de szinten tartható, támogatható. Éppen ezért a szakértői vélemények főleg tantárgyi vagy tantárgyrészek alóli  felmentést, segédeszközök használatának megengedését és persze mindenféle fejlesztéseket írnak elő. Az organikus okokra nem visszavezethető SNI bélyege lekerülhet a gyerekről. UPDATE 3: Hogy ez a pecsét/bélyeg stigma is egyben vagy sem, az egyrészt attitűd, másrészt szakértelem, harmadrészt kommunikáció kérdése.
• Nehézség: valami, amin segíteni kell.
• Rendellenesség: valami, amit meg kell érteni.
• Szakvélemény: Pedagógiai szakszolgálat állítja ki az iskola vagy a szülő kérésére. Utóbbi esetben az iskola nem kap belőle példányt. A szakvélemény javaslatot tesz.
• Szakértői vélemény: Szakértői bizottság állítja ki az iskola vagy a pedagógiai szakszolgálat kérésére, bár bizony esetekben, a folyamat felgyorsítása érdekében szülői kérésre is el szokott indulni a szakértői vizsgálat. A szakértői bizottság előtti megjelenésre törvény kötelezi a szülőt, a szakértői véleményben foglaltak betartására törvény kötelezi az iskolát, a pedagógiai szakszolgálatot és a szülőt.

UPDATE 4: A pedagógiai szakszolgálatok szervezeti felépítése elég bonyolult, én legalábbis alig értem, de ha mégis, akkor van a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat, aminek kerületenként vannak tankerületi tagintézményei (nagyobb kerületekben több telephellyel) és négy darab szakértői bizottsága, plusz van még egy beszédjavítója, illetve egy beszédvizsgálója, egy látásvizsgálója, egy mozgásvizgálója és egy hallasvizsgálója, utóbbi négy országos illetőségű szervek. Vidéken megyei szakszolgálatok vannak, amik állnak általában egy székhelyintézményből és tankerületi tagintézményekből, nagyobb megyékben még megyei tagintézmény(ek) is van(nak). Szakértői bizottsági feladatot vidéken a megyei tagintézmény(ek) és a székhelyintézmény lát el. Mindez egyszerűbben azt jelenti, hogy SNI-t nem mindenhol, BTMN-t mindenhol meg tudnak állapítani. De tényleg csak akkor, hogy ha jól értem.

• Részképesség-zavar: Ilyen például mindhárom disz. Akármilyen vizsgálat is készül a gyerekről, mindig felvesznek egy IQ-tesztet. Erre azért van szükség, hogy tudják, hogy a zavar vagy a nehézség az általános értelmi képességek velejárója-e vagy épp hogy nem. Ez azt jelenti, hogy az átlagos 90-110 közötti IQ-teszten elért eredmény alatt nem beszélhetünk részképesség-zavarról, átlagos és annál magasabb esetén viszont igen. (Az egy teljesen másik kérdés, hogy szerintem ez így eléggé félrevisz, ugyanis egy alacsonyabb IQ-teszten elért eredményt produkáló gyereknél is lehet arról szó, hogy csak a képességek egy részében van zavar, de ez már egy másik kérdés. Mint ahogy az is, hogy mennyi bajom van az IQ-tesztekkel, illetve az intelligencia meghatározásával.) Még egyszerűbben tehát diszes csak az lehet, aki okos. A disz pedig nem azt jelenti, hogy lusta, hanem azt, hogy nem állnak össze a dolgok. Nem tehet róla, összekeveri a betűket, nem állnak össze a betűk szavakká, mert sok közülük ugyanolyannak tűnik, nem tud kialakulni a számfogalom és/vagy a számtudatosság. Ettől még akár matekból vagy magyarból is lehet jó, hiszen csak egy részképesség zavarodik. Na!

Tehát okos, érzékeny és tudatos jelenlét mellet SNI-sből és BTMN-esből is lehet boldog ember, csak hát ehhez nem árt egy támogató, befogadó, toleráns társadalom.

És akkor most menjünk is vissza a törvénymódosításra.

A legtöbben, ha jól láttam, épp azon a részén akadtak ki, amin egyáltalán nem kellett volna kiakadni,  épp a diszeseket ugyanis ez a módosítás egyáltalán nem érinti. Diszesnek lenni tehát legitim maradt, ők továbbra is megkapják azt a segítséget, amire szükségük van.

A korábban BTMN-re tantárgyfelmentést kapó gyerekek viszont nem, ők ugyanis ezentúl fognak értékelést kapni azokból a tárgyakból, amikből korábban fel voltak mentve.Így viszont jó eséllyel rosszabb iskolákba kényszerülnek, rosszabb esetben idejekorán ki is esnek a közoktatásból, hiszen így hamarabb fogják elérni a 16 éves tankötelezettségi korhatárt, mint a 10. osztályt, ami persze szintén jóval korábbi időpont a kelleténél, de ezen már hőbörögtek eleget.

Ha pedig a BTMN-es felmentés ezentúl nem jár, akkor az jó eséllyel azt is jelenteni fogja, hogy a diszeket leszámítva SNI-t is ritkábban fognak adni. Legalábbis a kormányzati logika erre enged következtetni: drága és felesleges a nehezebben tanulók támogatása. Ezzel persze nem lesz kevesebb az SNI-s, csak az SNI bélyeg lesz kevesebb.

A hosszú távú cél egyértelműnek tűnik: tereljünk minél több diákot a szakgimnáziumokba, szakközépiskolákba és szakiskolákba. Az egyes iskolatípusok definíciója itt érhető el.

Ami miatt még jogosnak tűnik a hőbörgés, hogy míg korábban a fogyatékos gyerekek oktatását gyógypedagógus végzettséghez kötötte a köznevelési törvény, a módosítás értelmében ezt a kényszert megszüntették. De csak bizonyos tantárgyak esetében. És ez elég fontos. Tehát a "gyógypedagógus-kényszer" az alábbi tárgyak esetében szűnik csak meg: ének-zene, testnevelés, rajz, technika, etika és a különböző kerettantervekben tartalmilag ezekkel egyenértékű tantárgyaira is. Azon megint érdemes (lett volna) vitatkozni, hogy ez melyik fogyatékosság és melyik tantárgy esetén mit jelent, de itt megint nem arról van szó, hogy minden tantárgy esetében megszüntették volna a kényszert. Persze nekem fogalmam sincs, hogy egy gyógypedagógiában nem képzett tanár mit kezd majd az olyan nehézségekkel, amikre korábban gyógypedagógust alkalmaztak.

Ennek a módosításnak többek között olyan üzenete is van, hogy fölösleges a gyógypedagógia.

De azt is üzeni a kormány, hogy nincs láb, nincs csoki: ha nem lehet a padon feküdni, akkor megszűnik a hajléktalanság, ha betiltják a tűcsere-programot, akkor megszűnik az intravénás szerhasználat, ha átminősítik a szegénység kifejezést, akkor megszűnik a szegénység s végül, ha  megvonjuk a valamiért nehezen tanuló gyerekektől a támogatást, de legalábbis lehetőséget biztosítunk arra, hogy a szakszerű segítség elmaradozzon, akkor megszűnnek a valamiért nehezen tanuló gyerekek.

És hát ami még undorító és itt válik teljesen érthetővé a Taigetosz elnevezés, hogy a módosítás egyrészt megadja a lehetőségét annak, hogy a tranzitzónákban (tz) állatként bánjanak a gyerekekkel, illetve persze nem ezt írja, de az a mondat, amit Gyurkó Szilvia is kiemel, miszerint a tz-kben létrehozott iskola "eltérhet a magyar köznevelési intézményekre vonatkozó előírásoktól" szerintem egész sok lehetőséget magában rejt, pláne akkor, ha hiszünk illiberális kormányunknak, mely szerint a politikai korrektség megfoszt az innovatív gondolkodástól.

Szóval.

A 112 igennel szavazó érzéketlen majom igenis elmehet a jó büdös picsába, én pedig majd írok egy posztot arról, hogy mit gondolok a káromkodásról.

(A bejegyzés megírásához csomó segítséget kaptam, de részben közalkalmazottaktól, akik arra kértek, hogy ne említsem meg a nevüket, de a köszönet így is jár! Kép forrása)

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share: