Dübörög a magyar filmipar, sorra jönnek ki a jobbnál jobb filmek, de tényleg.
És nem elég, hogy jönnek ki a filmek sorra, de még sokan is ülnek be rájuk a mozikba, ami egészen szokatlan, meg is lepődtünk, hogy alig kaptunk rájuk jegyet.
És bár ezek a filmek egyáltalán nem függnek össze egymással, mégis, szép kis kronológiát adnak ki, kezdődik egy gigantikus kamaszparával a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :), folytatódik a párkeresés és a felnőtté válás gebaszaival a Rossz versek, utána jön a családosok horrorja, konkrétan rosszul lettem az Egy nap alatt, annyira lenyomasztott az érzelmi házimunka és a láthatatlan munka Szamosi Zsófira nehezedő cunamija, amiből pedig egyértelműen következik, hogy valamit nagyon elrontunk, mintha semmi értelme nem lenne a nukleáris családmodellnek és a monogám társadalmaknak, vagy a franc tudja, talán azt üzeni a Nyitva, hogy döntsd el te, de tökéletes megoldást úgysem fogsz találni, minden lemondással jár, BÚÉK-kor meg úgyis minden kiderül.
Szóval szép kis élet vár ránk, szép kis életben vagyunk.
Bántunk, hazudunk, szenvedünk, érzéketlenek vagyunk, "felkelünk, dolgozunk, berúgunk, lefekszünk, felkelünk megint", de úgy tűnik, ennek ellenére, vagy hát épp ezekkel együtt "mégiscsak ezek a legszebb éveink".
Bármelyik éveinkről is van szó.
Legalábbis akkor, ha ügyesek vagyunk.
És hát igen, mind a négy film, illetve a belinkelt dal is (sőt, a Szabó Benedek és a Galaxisok első három albuma úgy kompletten) arról szól, hogy bizony az életciklus-váltás nem megy krízisek nélkül, szükség van rájuk, hogy utána magasabb szinten, több tapasztalattal, több, önmagunkról való tudással és ismerettel tudjunk továbblépni.
De van ám egy másik fontos dolog is, mégpedig a visszafelé gondolkodás.
Hogy ha vagyunk olyan ügyesek és okosak, hogy felismerjük, hogy éppen krízisben vagyunk, akkor érdemes azon is elgondolkodni, hogy ez a krízis nem épp egy életciklus-váltásra mutat-e rá. Mert ha igen, akkor nem sima, hanem normatív krízisről van szó.
És hát mondjuk a fenti filmeknél, ha nem sima kultúrafogyasztóként, hanem pszichológusként is jelen vagyok, akkor azt is látnom kell, hogy ezek a filmek bizony normatív krízisekre is utalnak.
Komoly esély van viszont arra, hogy az ember kicsit benézze a dolgot. Mégpedig az alábbi két okból és módon:
- Nem ismerjük fel, hogy normatív krízisben vagyunk.
- A krízist ugyanazzal a módszerrel próbáljuk megoldani, amivel a korábbiakat is próbáltuk.
Nézzük őket sorban.
A normatív krízis nem olyan krízis, mint bármelyik, hanem olyan, amelyik természetes velejárója egy-egy életszakasznak. Az, hogy elkések a munkahelyemről, és emiatt az egész napom csúszik, az probléma, ha pedig emiatt kirúgnak a munkahelyemről az para, válság, sőt, komoly krízis is, de nem normatív krízis, nem szerves, szükségszerű velejárója az életemnek.
A dackorszak viszont vagy az, hogy tizenöt évvel később a gyerekem elköltözik otthonról, felnőtté válik, és emiatt újra meg kell találnom önmagam, vagy az, hogy nyugdíjba megyek, már nem dolgozom, és emiatt azt sem tudom, melyik unokámmal legyek többet, magamról meg megfeledkezem, vagy épphogy nem, hanem piros kábriókba bújtatom kisportoltnak hitt, de valójában elhízott testemet, de azért a hajamat visszafestem feketére, az bizony normatív krízis. Ami szintén lehet komoly.
Az azért elég fontos, hogy a fenti filmek nem csak normatív krízisekről szólnak, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) például a bullyingról szól, a bullying pedig nem normatív krízis, de egy normatív krízisnek, a kamaszkori identitáskeresésnek a megnyilvánulása már lehet a bullying is. Szóval itt duplakrízisről van szó. Megoldhatjuk a bullyingot, mint krízist, de azzal még az indentitáskeresést még nem oldottuk meg, ha viszont azt megoldjuk, azzal a bullyingot is kivédjük.
Az azért elég fontos, hogy a fenti filmek nem csak normatív krízisekről szólnak, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) például a bullyingról szól, a bullying pedig nem normatív krízis, de egy normatív krízisnek, a kamaszkori identitáskeresésnek a megnyilvánulása már lehet a bullying is. Szóval itt duplakrízisről van szó. Megoldhatjuk a bullyingot, mint krízist, de azzal még az indentitáskeresést még nem oldottuk meg, ha viszont azt megoldjuk, azzal a bullyingot is kivédjük.
Itt persze nem arról van szó, hogy relativizálnék, hogy azt gondolnám, hogy egyik a normatív krízis jobb/rosszabb, nehezebb/könnyebb, mint a sima, arról nem is beszélve, hogy mindkét fajta krízisnek lehet ugyanaz a következménye, a lényeg itt az, hogy egész másképp kell megoldani egy normatív krízist és egy nem normatívat.
Itt pedig el is juthatunk a második ponthoz.
De amíg kigondolom, hogy ide mit is írjak, megmutatom, hogy kinek a nevéhez fűződik a normatív krízis kifejezés.
Igen, ő itt Erik H. Erikson, imádd te is a nyakkendőjét.
Na, elveszítettem a fókuszt.
Szóval a normatív krízisek esetében azok a módszerek, amiket korábban alkalmaztunk problémáink megoldására, egész egyszerűen nem fognak működni. Hiába erőlködünk valamin jobban, ha nem erőlködünk másképp.
Minőségi váltás kell tehát, a meglévő energiákat valahogy radikálisan máshogy kell felhasználni, mint ahogy használtuk mindaddig. Iszonyú régen, és teljesen más kontextusban, de írtam már erről ide.
Abban nehéz tanácsot adni, hogy hogyan kell másképp felhasználni az energiákat, abban lehet csak tanácsot adni, hogy tudni kell az életciklusokról, ilyen mondjuk az egyetem elvégzése és a munkába állás, az összeköltözés, a gyerekvállalás, a gyerekekkel való élet valamiféle stabilizálódása, a pályamódosítás, tovább most nem is sorolnám. Aztán tudni kell arról is, hogy nem minden váltás sima. Van, hogy kicsit zsilipelni kell, van, hogy kicsit jobban. És még egy jó váltás is járhat kompromisszumokkal, lemondásokkal, amiket fontos kimondani. Még ha félünk is tőlük, akkor is. Magunknak és a másiknak.
És tudni kell arról is, hogy ezek a váltások járhatnak krízisekkel, normatív krízisekkel, amiktől nem érdemes menekülni, hanem meg kell őket érteni. Hogy mit és miért tesznek velünk, meg kell értenünk, hogy olyankor valami változásban vagyunk.
Mint egy örvényben, olyankor nem szabad kapkodni, hanem ki kell várni. Belül türelem kell hozzá, a másik részéről meg sok-sok empátia.
És szeretet.
Abból sosem elég.
Főleg, ha a teljesség felé szeretnénk haladni.
És hát akkor nincs is jobb, fontosabb és aktuálisabb befejezés, mint ez itt, ni:
Itt pedig el is juthatunk a második ponthoz.
De amíg kigondolom, hogy ide mit is írjak, megmutatom, hogy kinek a nevéhez fűződik a normatív krízis kifejezés.
Igen, ő itt Erik H. Erikson, imádd te is a nyakkendőjét.
Na, elveszítettem a fókuszt.
Szóval a normatív krízisek esetében azok a módszerek, amiket korábban alkalmaztunk problémáink megoldására, egész egyszerűen nem fognak működni. Hiába erőlködünk valamin jobban, ha nem erőlködünk másképp.
Minőségi váltás kell tehát, a meglévő energiákat valahogy radikálisan máshogy kell felhasználni, mint ahogy használtuk mindaddig. Iszonyú régen, és teljesen más kontextusban, de írtam már erről ide.
Abban nehéz tanácsot adni, hogy hogyan kell másképp felhasználni az energiákat, abban lehet csak tanácsot adni, hogy tudni kell az életciklusokról, ilyen mondjuk az egyetem elvégzése és a munkába állás, az összeköltözés, a gyerekvállalás, a gyerekekkel való élet valamiféle stabilizálódása, a pályamódosítás, tovább most nem is sorolnám. Aztán tudni kell arról is, hogy nem minden váltás sima. Van, hogy kicsit zsilipelni kell, van, hogy kicsit jobban. És még egy jó váltás is járhat kompromisszumokkal, lemondásokkal, amiket fontos kimondani. Még ha félünk is tőlük, akkor is. Magunknak és a másiknak.
És tudni kell arról is, hogy ezek a váltások járhatnak krízisekkel, normatív krízisekkel, amiktől nem érdemes menekülni, hanem meg kell őket érteni. Hogy mit és miért tesznek velünk, meg kell értenünk, hogy olyankor valami változásban vagyunk.
Mint egy örvényben, olyankor nem szabad kapkodni, hanem ki kell várni. Belül türelem kell hozzá, a másik részéről meg sok-sok empátia.
És szeretet.
Abból sosem elég.
Főleg, ha a teljesség felé szeretnénk haladni.
És hát akkor nincs is jobb, fontosabb és aktuálisabb befejezés, mint ez itt, ni:
(Az Eriksonról készült kép innen van, a filmplakátokat az imdb-ről ollóztam össze, azt pedig szeretném elmondani, hogy a Remélem legközelebb sikerül meghaldod :)
címéből nem lemaradt a vessző, hanem tényleg nincs benne.)
