Fájdalomküszöb

Nagy nap volt a tegnapi, a Parlament ugyanis páros lábbal rúgott először az MTA, aztán pedig a köznevelés seggébe. Szöges bakanccsal.

És hát mindkettő fájni fog.

Méghozzá kurvára.

Az MTA-val is szolidarítok, persze, de most nézzük, mi is fog történni a közoktatással.

Összességében az egyes módosításokkal is komoly baj van, de a fő baj, hogy magához a közoktatáshoz, ami romokban, nem nyúlnak. A tanárhiányt, a béna és lehetetlen finanszírozási rendszert, a központosítás révén tehetetlenné váló vezetést, tervezést és intézkedést, az elavult pedagógusképzést és intézményrendszert, a béka segge alatti morált és fizetést, a romos iskolaépületeket, a NAT túlzsúfoltságát, a tanárok megbecsültségét és a gyatra PISA-eredményeket a módosítás nem fogja megváltoztatni. A hazai közoktatást kizárólag néhány pedagógus lázadása és kitartása és a szülők kussolása tartja életben.

Egy dolgot viszont tesz az új módosítás és a Kormány. Vakon hisz abban, hogy a gyerekek klónok. Abban, hogy mind ugyanolyan. Egytől egyig. Eddig is utált a köznevelés differenciálni, most majd nem is kell. SNI? BTM? Differenciált feladatadás? Egyéni haladási tempó? ADHD? Rossz kedv? Lassabb munkavégzés? Gyorsabb munkavégzés? Szórt/kevert intellektus? Érzékeny gyerek?

Who the fuck cares?!

Node akkor mondom egyesével, kicsit úgy, hogy megpróbálom követni a kronológiát.

• Óvodakezdés

Az van, hogy mostantól 4 éves kortól kötelező lesz óvodába járni. Ezzel azt hiszem, nem lenne gond, ha érteném az okát. De még akár egyet is érthetek vele, közösségbe kerülni fontos, gazdaságilag és egyénileg is fontosnak tartom, hogy az otthon maradó szülő minél hamarabb visszakerülhessen a munkaerőpiacra. De. Van-e elég óvoda, van-e elég óvodapedagógus, nem fog-e ettől még jobban megemelkedni a csoportok létszáma? Szóval hogy ki van-e ez találva rendesen,

• Utolsó óvodai év

Az is van, hogy az utolsó óvodai év iskola-előkészítő lesz. Ez egy kicsit bonyolult dolog. Ha a hazai köznevelést sokszínűnek gondoljuk, amelyben mindenféle iskola van, akkor egyáltalán nem értem az előkészítést, ugyanis mire készít elő. Egy Waldorf-iskolára kicsit máshogy kell felkészíteni egy gyereket, mint egy mezei KLIK-iskolára vagy egy egyházi iskolára. De mivel - erről még később - az alternatív iskolák jó eséllyel megszűnnek az országban, ezért jóval homogénebb lesz az iskolarendszer, így az előkészítésnek is lenne értelme, ha egy homogén iskolarendszernek lenne értelme. De nincs. De ha lenne, akkor sem lenne értelme az óvodákra bízni az előkészítőt. Mert ehhez egyelőre még nem értenek az óvodapedagógusok. De ha majd érteni is fognak majd, akkor is. Elég sok dolguk van egyébként is. És kérdem én. Miért kell olyannak lennie az összes intézménynek, hogy az már a következőre készít fel? Miért nem érezheti óvodásnak magát egy óvodás? Miért nem az iskola készíti fel a gyerekeket az iskolára? Akkor már jobb lenne, ha az iskola inkább öt éves korban kezdődne, de az első év a megérkezésről szólna.

• Iskolakezdés időpontja

Az elmúlt két évtizedben egyre később kerülnek iskolába a gyerekek. A fiam osztályában már másfél évnyi eltérés van a legfiatalabb és a legidősebb gyerek között. Tehát elsőben volt, aki 6 éves 4 hónapos volt és volt olyan, aki 7 éves 10 hónapos. Az nagyon durva eltérés. Durva a gyerekeknek, durva a tanároknak is. És ez még csak az életkori eltérés, még vannak az érettségbeli különbségek is, ami a másfél évnél jóval nagyobb is lehetne, ha az érettséget meg lehetne feleltetni életkoroknak. És hát ez még csak a kezdés időpontja, azt is érdemes lenne nézni, hogy ezek a gyerekek hány évesek lesznek 12 évvel később. Azért nagyon nem mindegy, hogy valaki 18 évesen vagy 20 évesen érettségizik, kicsit más egy 18 éves, mint egy 20 éves, kicsit máshogy néz ki, kicsit más érdekli, ilyenek. Szóval én azért azt mondanám, hogy nem baj, ha kicsit egységesebb lesz az iskolakezdés.

De vajon fel van erre készítve a közoktatás?

De még ha fel is van, az már nagyon nincs rendben, hogy csak a szülő kezdeményezhet későbbi kezdést, az óvoda nem tehet ilyen javaslatot. Korábban az volt, hogy az intézmény és a szülők is kérhették, voltak persze itt is túlkapások, de inkább nem az óvodák kaptak túl, hanem a szülők, akik féltették a gyerekeiket (talán okkal és joggal) az iskolakezdéstől. Mi is azt mondtuk a nevtanban (nevelési tanácsadó, ma már pedagógiai szakszolgálat) a még egy évet óvodában maradó gyerekekre, hogy megmentjük őket. Szóval jobb lenne ezt is rendesen szabályozni ahelyett, hogy megszüntetik az óvódák autonómiáját. 

Oké, most majd akkor az óvoda a szülőnek fog szólni, hogy szóljon a szakszolgálatnak, hogy kérvényezze a későbbi iskolakezdést, ahelyett, hogy a szülő beleegyezésével közvetlenül kezdeményezhetne. Kicsit lassabb, kicsit döcögősebb lesz így, de mindegy, csak a gyerek élete múlik rajta. 

• Magántanulói státusz

Na, az megszűnik, helyette lesz az egyéni munkarend. Ez utóbbi egyébként volt korábban is (bár mintha egyéni tanrendnek hívták volna), szóval ez tényleg nettó gecizésnek tűnik. Oké, biztos sokan visszaéltek vele, láttam én is ilyet, de akkor sem az a megoldás, hogy akkor megszüntetem, hanem átgondolom, hogy jól van-e szabályozva. Az egyéni munkarendről, ha jól értem, akkor a szülő majd nem az iskolának fogja megírni a kérvényt, hanem... Na, azt nem tudjuk, kinek. Az államnak kell majd írni, de hogy azon belül pontosan kinek, hogyan, és hogy majd ott, a valakinél milyen gyorsan fog végigfutni egy-egy ügy, arra ne is merjünk tippelni.

•  Tankönyvválasztás

Na, az nem lesz. Hogy azért majd feladatlapokat lehet-e használni, másolni, netről anyagokat letölteni, arról nem tudunk. Tehát megértette a Kormány, hogy előállt egy teljesen unikális helyzet, az egész világon nincs ilyen, csak itt, nálunk, Magyarországon, hogy minden gyerek ugyanolyan, minden tanár ugyanúgy tanít és minden iskolának ugyanaz a profilja. A teljes egyenlőség hazája lettünk. 

• Osztályozás

Második évtől kötelező lesz. Végre nem kell irkálni betűket, egytől ötig egy szám, oszt jónapot. Most majd talán még könnyebb lesz buktatni. Remélem, azt azért még nem tiltják meg, hogy lehessen írni is annak a hülye gyerekeknek egy-egy sort a számok mellé, hátha az több lehetőséget ad az értelmezésre, mint az, hogy 3 vagy 4.
UPDATE: Ez végül nincs benne az Nkt-ben, továbbra is lehet szövegesen értékelni.

• Intézményvezetés

Kiírnak majd egy vezetői pályázatot, azt megpályázzák, dönt a tantestület és dönt a KLIK is, de a KLIK döntése fog számítani (ez így volt eddig is), de a kinevezést senki se véleményezheti. Apu! Kimehetek focizni? Nem. Miért? Csak. De kérdezhetek valamit? Nem. De miért? Mondom, nem!

• Alternatív iskolák

Nem fognak megszűnni, csak éppen olyanok lesznek, mint a többi. Nyilván az itthon működő külföldi iskolákat ez nem fogja befolyásolni, de mondjuk az epochális rendszeren alapuló AKG-t vagy a végre iskolaként működni kezdő Budapest Schoolt, a nagy hagyománnyal rendelkező Waldorfokat, de még az alternatív kerettantervvel működő Rogers Iskolát (itt dolgoztam) vagy Kincskereső Iskolát (ide jártam) is komolyan ellehetetlenítheti az a két új szabály, hogy 30%-ban lehet csak eltérni a központi kerettantervben részletezett tantárgyi struktúrától és az, hogy az alternatív iskolák kerettantervében  a tantárgyakat félévekre bontva kell szerepeltetni. Bár talán ez, némi pedagógiai leleménnyel, magyar gógyival azért szerintem simán megoldható lenne, de franc akar ezzel foglalkozni, mikor már az alternatív kerettanterv összeállítása és elfogadtatása se kismiska.

Persze, itt is van egy jó elgondolás, mégpedig az, legyen biztosított az átjárás az intézmények között, de ahogy azt is tudom, hogy egy autópályára sem lehet bárhol felmenni és arról nem is lehet bárhol lejönni, úgy a Waldorfról sem gondolja senki sem, hogy átjáróház lenne. De ha az átjárhatóság olyan nagyon fontos, akkor szüntessük meg gyorsan a 4-6-8 osztályos gimnáziumokat is, én legalábbis komoly gondban voltam, amikor egy négyosztályosból át akartam menni egy nyolcosztályosba. Egyébként  megoldottam, de ez teljesen lényegtelen.

Ilyesmik vannak a törvényben, és ezeknek egészen rövid távon egészen komoly következményei lesznek.

Szóval széles a spektrum az új törvény háza táján (úristen, micsoda képzavar), aminek az egyik felén a nettó és dilettáns faszságok állnak, a középén az értelmes elgondolások, amiket viszont lehetetlen megvalósítani, a másik végén pedig a kifejezetten ártó, káros, kicsinyes, veszélyeztető, kirekesztő és érzéketlen intézkedések.

Talán ha egyeztettek volna szakemberekkel.

------------ xxx ------------

A fenti fotót Zamárdiban készítettem, kicsit messzebbről látszódna a szobor előtti, Nagy-Magyarország alakú virágágyás. Mert Trianon nagyon fájt. Ez nem is kérdés. (A kép, amit nem én csináltam, az innen van.)

Van viszont az Instagramon egy mémeket felvonultató és egészen kiváló classicalartshit (érdemes bekövetni), ami akár ehhez a szoborhoz is gyárthatna valamit.

Ami talán nem sérti senkinek sem az érzéseit.

Mondjuk egy ilyet:

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share:

Minőségi idő

Elképesztő mennyiségű időt töltöttem ezzel a kis infografikával, remélem, a design-on túl az is sokkol, hogy bizony az oly áhított minőségi idő tényleg kénytelen lesz a minőségre hajtani, mennyiségre ugyanis hétköznap esély sincs. Ezzel nem ásnám ám alá az összes kutatást, ami a minőségi idő fontosságát darálja, csak hát intézményesült gyereknél bizony mennyiségre kizárólag hétvégén van lehetőség.

Ami elég nagy gebasz, pláne ha nem csak elhisszük, de még komolyan is vesszük, hogy az idő nemhogy múlik, de még visszafordíthatatlan is.

Az infografika, mondom gyorsan és tényszerűen, még így is idealisztikus, már-már naiv. A legtöbb szülő, klasszikus esetben főleg apa ennél ugyanis jóval többet és tovább dolgozik, én is csak heti egy-kétszer tudok a fiamért menni, a lányomért szinte esélytelen, szóval ennyit inkább a feleségem van a gyerekekkel, a holnappal kezdődő héten szerencsére ötre már tudok csatlakozni, de a múlt hét például horror volt.

Szóval még ha van is némi rugalmasság a fenti arányokban, az legtöbbször sajnos a minőségi idő kárára és nem javára szokott történni. A fenti okokon túl mondjuk azért is, mert az intézménybe utazni is kell, iskolába néha akár fél órát-órát is. Nálunk szinte semmit, a különórák viszont már kezdenek beindulni, fiunk főzőtanfolyamra jár és bár szerencsére az iskolában, de a minőségi időnk a főzőnapon így is egy órával, szűk négyről szűk háromra zsugorodik. Ha pedig a fiunk egy barátjánál alszik, teljesen meg is szűnik.

És akkor még arról nem is volt szó, hogy még ebbe a zölddel szedett időszakba olykor még vásárolni is kell, főzni, készülődni, pakolni, telefonálni, levelezni, facebook-ozni, ami minden, csak nem minőség, legalábbis nem a gyerekeink felé. És hát egyéb rutin is jut ide bőven, vetkőzz le, moss kezet, vacsi van, gyere, hahó, kész a vacsi, gyere már légyszi, pakoljunk el, na, most játszhatunk, aztán fürdésalvás, persze, mesélek, énekelek, de aztán tényleg villanyleó, mélyálom.

De hát dehogy jön a mélyálom, egész másnak van ilyenkor ideje, nemhiába, azon melegében nem találkoztunk, a zöld részben egyéb dolgok élveznek aktualitást, villanyoltás után, sötétben viszont csak úgy folynak a sztorik az iskolából, napi izgalmakról, vágyakról és szoft bánatokról, sértettségekről, hiába mesélnék én a hamburgergyárba önszántából sétáló puha marhákról, öröktermő fákról és némán ugató, siket kutyákról, jaj, szegényke, nem is tudja, hogy nem ugat, mert nem is hallja, hogy nem ugat, teszem hozzá már én, de közben ezek a mesék csak engem érdekelnek akkor, amikor az iskolában annyi minden történik.

Illetve érdekli a fiamat is (remélem, a lányomat is), figyelne ő, meg el is aludna is, de hallgatni és beszélni nem tud egyszerre, beszélni meg - teljesen érthető ez - sokkal fontosabb.

Addigra viszont már én is fáradt vagyok, türelmetlen, rontom a minőségi időt, pedig ilyenkor lehetnének a legjobb beszélgetések, csak közben meg tényleg késő is van addigra, iskolás gyereknek meg kell a tíz óra alvás, az iskolás gyerek szülője pedig szeptember óta hisztérikussá válik este fél kilenc körülre, épp jókor jön az őszi szünet.

Közben visszatekerek a bejegyzés elejére, nézem ezt a három zöld sávocskát, és végtelenül felháborodom.

Hogy ennek tényleg így kell lennie?!

Hogy ennyi marad?!

Hogy mostantól öt és nyolc között vagyok csak szülő?!

Persze, gimi alatt ez is sok lesz belőlem, de most még ijesztően kevés ez a napi 3-4 órácska.

Szóval akkor most még egyszer.

Tényleg jól értem, hogy a mi kis társadalmunk így képzeli el a szülőséget? Értem én, hogy pszichológiailag már rég letudtuk a lényeget és azt is értem, hogy amit még a továbbiakban kell, azt így is letudhatom, de ki foglalkozik az én igényeimmel, a mi igényeinkkel? Hogy lennénk mi többet is szülők.

Minőségiek.

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share:

De nehéz az iskolatáska

Szóval azért az nem járja, hogy volt itt csomó egy beharangozó, meg egy körzetesítő iskolai bejegyzés és tényleg csomó ezzel kapcsolatos Facebook-poszt, amikor meg elkezdődik az iskola, akkor meg semmi.

De előre szólok, a cím ne tévesszen meg senkit sem, akit mégis megtévesztett, azt bizony a katasztrófaturizmus juttatta ide, nem lesz itt kérem szépen semmi látnivaló, az übercuki táska sem a szó szoros, sem annak átvitt értelmében nem nehéz, szinte semmit sem kell ugyanis hazahozni.

És még csak nem is az iskola az, ami önmagában nehéz.

Lehetne, és féltem is rendesen, hogy az lesz, de az első két és fél hét tapasztalata az, hogy nem az.

Szóval ha tetszik, ha nem, ez most nem iskolaszidó, NAT-paráztató, NER-pukkasztó, KLIK-rohasztó bejegyzés lesz, hanem egyszerűen arról fogok írni, ami szerintem az iskola fajtájától szinte teljesen független, ez pedig az, hogy bizony a gyerekek a nap végére elfáradnak.

Mégpedig nagyon.

Nem. Amit most elképzel a gyerektelen olvasó, az nem az a fajta fáradság. Itt arról a fajta fáradtságról van szó, ami a hegymászót keríti hatalmába úgy 8523 méterrel a tengerszint felett. Valami elemi, valami csontig, a könnycsatornák legmélyére hatoló fáradtság, ami viszont szerencsére jó iskola esetén másnapra szinte nyom nélkül el is tűnik.

De a délutánok bizony kemények.

Amire érdemes felkészülni. Több cukorka, több kockulás, de főleg: sok-sok nyugi, pihenés, kényelem. És még inkább főleg: rengeteg türelem és rugalmasság. Mármint a szülők részéről, hiszen a gyerekéről épp ez a kettő aligha lesz elvárható.

Persze nem kell széjjelkényeztetni és -jutalmazni egy gyereket, a maga természetességébe viszont beletartozik az, hogy kicsit több engedményt kapjon az a gyerek, mint amennyit egyébként szokott, hiszen az iskola, még ha nem is préseli szét az elsőst az iskolatáska és a tanulás terhe alatt, attól még a gyerek észre fogja venni, hogy ide bizony be kell érni és itt bizony nincs délután pihenés.

Szóval bár lazítanak, meg dúl a tanórák közötti és tanórákon belüli modalitásváltás, de délutáni alvás az iskolában nincs.

És hát nem hülye egy gyerek, még ha játszanak is, még ha tényleg játszanak is az iskolában, pontosan tudják, hogy ez a játék már nem olyan játék. És ez így szerintem rendben is van, nem lehet az iskola ugyanaz, mint az óvoda.

És ha egész nap nem olyan játékok vannak, sőt, a nem olyan játékok közé még néhány játékos feladat is becsusszan, akkor bizony, na de ezt már írtam.

Szóval azt hiszem, erre igazán érdemes felkészülni.

Mert erre fel lehet.

Arra viszont, hogy a gyereked iskolás lesz és arra, hogy bizony nem biztos, hogy reggelente sírni fog a lépcső alján, hanem szépen egyedül megindul, mosolyogva visszanéz és integet, majd eltűnik a kanyarban, na, arra úgysem lehet.

Arra meg talán még kevésbé, még fel sem fogom, hogy ezzel most tényleg véget ért egy korszak, a szülői mindenhatóságom olykor nehéz, de azért vágyott és szeretett időszakának ezzel, ha még teljesen vége nincs is, de a vég kezdete elindult, annak az elfogadása pedig szinte teljesen elképzelhetetlen, hogy a szülői teljesítményem nagy részét - még leírni is fura, pedig mennyit tanultam, olvastam erről - letudtam.

Szóval az iskolatáska egyáltalán nem szükségszerűen nehéz, az iskolatáska, mint a szülőség újabb lépcsőfokának metaforája viszont elég súlyos csomag.

De ami a legsúlyosabb, az ez a korszakalkotó klip.

Jó szórakozást minden kedves szülőnek és nem szülőnek ehhez is, az évkezdéshez is.

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share:

Final countdown

Augusztus 28., 22.39 van. 81 óra múlva visszük először iskolába a fiam.

Megteszünk 242 gyereklépést, kezdődik az évnyitó. Bizony, iskolás lesz a fiam.

De ennél - legalábbis e poszt erejéig - sokkal fontosabb, hogy egy iskolás fiú apja leszek.

Ugyanis lesz egy iskolás fiam.

Mi?, van egy fiad? Aha. És? Mekkora? Iskolás. Ja, persze. De, tényleg. Tényleg? Aha, igen. Nemmondod! De, mondom.

Persze lehet, hogy ez csak az önmagamról felállított mítosz vagy vágy, hogy biztos nem is nézek úgy ki, mint akinek már iskolás fia van, de végül is mindegy is, hogy ki mit gondol, épp elég az, hogy én újra és újra meglepődöm azon, ahogy ízlelgetem a kérdéseimet: Suliba? Mi volt? És magyaron? Ja, ma nem volt? Tesi? Köri? Aha, semmi? Lecke? Najó, akkor legózzunk.

Szóval egy iskolás fiú apja leszek, egy iskolás fiú szülei leszünk 81 óra múlva, pedig még csak most ismerkedtünk meg. 10 éves a kapcsolatom a feleségemmel, előtte nem is tudtunk egymásról, bár, mint kiderült, bármikor és bárhol összefuthattunk volna, ismerhetném akár születése óta is, de mégis, egy teljes véletlennek köszönhető, hogy találkoztunk, most meg már van egy majdnem hét éves gyerekünk, úristen, de tényleg.

És még mindig nem tudom, melyik fiókban vannak a törülközők és melyikben az ágynemű, még mindig nehezemre esik felkelni a reggelnek értelmezett hajnalban és még .... á, nem is sorolom, mennyire nem vagyok még készen erre az egészre.

Pedig annyira emlékszem, hogy mennyire támaszok voltak a szüleim nekem, amikor elsős lettem. Hogy amikor rájuk néztem az évnyitó forgatagában, akkor meg tudtam nyugodni, biztonságot adtak és védelmet, és fogalmam sincs, hogy én ezt mind nyújtom-e a fiamnak, hogy ő is úgy néz-e rám, hogy lát-e ő is annyira felnőttnek engem, mint amennyire én láttam a szüleimet.

Persze, idővel azért rájön az ember arra, hogy nem is annyira felnőttek a szülei, mint gondolta, de azért az elég nagy baj lenne, ha a fiam már most átlátna a szitán.

Aztán persze, amikor azt mondja, hogy igen, mert az apu még sosem felejtett el semmit, vagy azt mondja a húgának, hogy biztos így van, mert az apu sosem szokott hazudni, vagy amikor rákérdez, hogy mi a bajom, hiszen, mint mondja, te nem szoktál csúnyán beszélni, akkor azért kicsit talán megnyugszom. Vagy épphogy megijedek attól, hogy ez már elég is?

De vajon az én apukám is ilyen bizonytalan volt magában? Vagy az, hogy ilyen biztos vagyok a bizonytalanságomban, az maga a magabiztosság?

Vagy hagyjam ezt az egész metázást és kapcsoljam le a villanyt, hisz már majdnem negyed tizenkettő van?

(A kép innen van, no meg a Forrest Gump-ból)

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share:

A körzetesítésről

Van az a közkeletű mondás, hogy ne iskolát, hanem pedagógust válasszunk!

Én ebben egészen az elmúlt hetekig hittem, de mostanában megfogalmazódott bennem az a szofisztikált kérdés, hogy ez tényleg mekkora bullshit már?! Miért ne iskolát válasszak? Hát azért, mert az iskolák szarok. A pedagógus lázadásból lehet csak jó, egyenesen mi kérjük őket, hogy menjenek szembe azzal a szennyessel, amit ma Magyarországon közoktatásnaknevelésnek hívnak! De mi lenne, ha egy iskola jó lenne? Ha a kiválasztott, szimpatikus pedagógus csak az iskola normáit vinné tovább, és nem kellene már azzal is a saját állását veszélyeztetnie, hogy kockás az inge?

Nem titok, iskolaválasztás előtt járunk.

Az se titok, hogy a legjobbat szeretnénk a gyerekünknek, de a borsos tandíj nem fér bele, pláne ha egy idő után azt még fel is kell szorozni kettővel. És hát gondolom, így van ezzel az emberek túlnyomó többsége is.

A kínálat persze bőséges: körzeti, körzeten kívüli közeli, körzeten kívüli távoli, alternatív, fizetős, állami, egyházi, klikes, egyetemi gyakorló, homeschooling, unschooling, mindegyik megfelel rengeteg szempontnak, de mindnek, ami fontos, egyik se.

Mert rengeteg szempontnak kell egy iskolának megfelelnie. Méghozzá egyszerre.

Figyeljenek benne a gyerekekre, szeressék őket, legyenek kíváncsiak a véleményükre akkor is, ha az ellenvélemény, ne lombozzák le a gyerekekben automatikusan meglévő tanulási vágyat, ambíciót, használják és ne elutasítsák a modern technológiát, tanítsanak ideológiamentesen és esélyegyenlően, gendersemlegesen, foglalkozzanak társadalmi kérdésekkel, érzékenyítsenek, neveljenek toleranciára, elfogadásra, tiszteletre és alázatra, figyeljenek az elesettekre, a támogatásra szorulókra, a hátrányos helyzetűekre, legyenek intergálók, támogassák a kreatív gondolkodást, a készségtárgyakat ne osztályozzák, kompetencia-alapon oktassanak, az egyes tantárgyakat kössék egymással össze, jutalmazzanak ésszel, de nem büntessenek, ne alázzák a gyerekeket, ne kacsintsanak ki, mozogjanak benne a gyerekek sokat, de ne a folyosón, pótcselekvésből, figyeljenek a gyerekek egyéni ritmusára, ismerjék a családokat, működjenek együtt velük, fejlesszék az önismeretet, az önreflexiót, a kritikus gondolkodást, ne legyen házi feladat, ne kelljen a gyerekeknek náluk nagyobb hátizsákokkal iskolába menniük, a gyerekek kedvvel menjenek iskolába, ne kelljen szoronganiuk, fordulhassanak tanáraikhoz, na és akkor a tananyag legyen értelmes, ne vigyék túlzásba a lexikális tudást, ne kronologikusan haladjanak az irodalomban, ne kelljen magolni, félni, a kelleténél többet izgulni, olyan dolgokat tanuljanak, aminek értelme is van, minél több dolgot próbálhassanak is ki, mozduljanak gyakran ki az épületből, ilyenek.

És ne legyen túl messze.

Ha másnak nem is feltétlenül, hát ennek a szempontnak legalábbis mindenképp megfelelnek a körzeti iskolák. Csak hát ezek többnyire épp azok az iskolák, ahol tanárt kell választani Azok az iskolák pedig, ahol az intézmény is fontos lehet, nem csak a tanár, azok furcsa módon, legalábbis Budapesten (vidéken nem tudom) a külsőbb kerületekben vannak. Hogy csak néhányat említsek: AKG, Babérliget,  Gyermekek Háza, Kincskereső, Lauder, Rogers, a legtöbb ember meg hát aligha az alapján választ lakást, hogy milyen iskolák, milyen tanárokkal vannak a közelben.

A baj a messzi iskolával egyébként összetettebb, mint elsőre tűnik.

Mert nem csak az van vele, hogy korábban kell kelni és később kezdődhet csak el a délután, hanem az is, hogy onnantól kezdve az egész élet drágább és bonyolultabb, több embert igényel a logisztika, a különórák megoldása is bonyolultabb (hiszen vagy a lakáshoz van közel, de akkor a különórára kell utazni, vagy az iskolához van közel, de akkor meg a különóra után kell utazni, vagy a munkahelyünkhöz van közel, de akkor meg előtte és utána is utazni kell), a barátokról nem is beszélve. A körzeti iskolába járva a potenciális baráti kör is a környékről lesz, az alternatívokhoz viszont nemhogy a külső kerületbe szívhatom ki magam, hanem még az is lehet, hogy egészen Budakalászig vagy Tárnokig el kell jutnom, ha vissza akarom hozni a gyerekemet a délutáni programjáról. És akkor még csak egy gyerekről van szó.

Ezzel együtt pontosan értem az alternatív iskolák létjogosultságát, és nem csak azért, mert én is éppen egy ilyenben dolgozom, hanem azért, mert egyszerűen az, ami ma köznevelés címszó alatt zajlik, nem csak szimplán nevetséges, hanem kifejezetten káros is. Az elit pedig mindig meg fogja keresni a maga különútjait, nem is ezzel van a bajom. És nem is azzal, ha ezt az igényt felismeri egy-egy pedagógus, és iskolát alapítva lecsap rá. Még csak azzal sincs bajom, sőt, ha ezekben az iskolákban egy okos és nyitott vezetés mellett okos és nyitott pedagógusokkal végre valami olyasmi valósulhat meg, amit iskolának lehet nevezni, ahol megvalósulnak azok az elvek, amiket felsoroltam. Méghozzá nagyjából egyszerre.

A baj azzal van, ha egy alternatív iskola (az, amelyikben dolgozom, nem ilyen) azt hirdeti magáról, hogy akkor ő most megreformálja a hazai közoktatást. Inkább arról van szó, hogy ezek az iskolák megmutatják egy szűk rétegnek, hogy milyen is lehetne az iskola, de a költségek és a kiválasztás miatt ez a lehetőség nem jár mindenkinek. Ezzel együtt persze reform az, ami zajlik, a gyerekek emberséget kapnak, élhetnek, de az a reform lokális maradhat csak.

Arról nem is beszélve, hogy míg a körzetes iskolák jóval heterogénebb gyerekekből próbálnak meg közösséget építeni, addig az alternatívok eleve közösséget próbálnak meg felvenni, míg tehát előbbi nem teheti meg, hogy válogat, addig az utóbbi igen.

Ezzel sincs semmi bajom igazából, de még ha lenne is, változni ez biztos nem fog, egyszerűen csak szerintem ezeket is fontos kimondani. Már csak azért is, mert Magyarország egy olyan hely, ahol elsősorban nem az oktatás a felelős a gyerekek iskolai, neadjisten társadalmi előmenetelében, hanem a család szociokulturális háttere. Erre mondhatta egy beszélgetésen azt talán a Horn György, hogy mondd meg a jegyeidet, megmondom, hová jársz. Ez azt jelenti, hogy válogatottabb társasággal egész más erőfeszítéseket kell tenni, mint egy random érkezővel.

Persze szó sincs arról, hogy tanítanék, a képen nem én is vagyok, de randomról sincs szó, egy-egy lakókörzet társalmi összetétele - teljesen egyértelmű - egyáltalán nem reprezentálja a teljes lakosságot. Egy rózsadombi körzet egész más, mint egy középső józsefvárosi, egy belvárosi, mint egy kőbányai, de még mindig jobban közelít a valósághoz, mint egy alternatív iskola társadalmi összetétele.

És itt ért el a bejegyzés oda, amiről szólni akar.

Mert ez a bejegyzés nem az alternatív iskolákról, vagy azok létjogosultságáról szól, hanem a körzetesítésről. Titkon ugyanis körzetesítés-párti vagyok. Ettől még - és ez fontos - az alternatív iskolák fennmaradnának, de a körzetesítés a mostaninál egy igazságosabb rendszert hozna létre. Egyrészt mert valójában nincsenek teljesen homogén körzetek, illetve ha mégis vannak, mondjuk vidéken, akkor azokat át lehet alakítani, másrészt a könnyebb kerületek és körzetek nem veszítenének különösebben, a nehezebb kerületek és körzetek iskoláit viszont éppen a szabad iskolaválasztás homogenizálja és húzza egyre mélyebbre. Nem csak a jobb hátterű gyerekek nem mennek oda, de az elhivatott tanárok sem. Legalábbis tendenciaszinten biztosan nem. Egyéni kivételek persze lehetnek.

Hosszú távon tehát, márpedig az oktatás hosszú távon kéne, hogy szerveződjön, a körzetesítés lehetne egy megoldás az iskolák közötti hatalmas eltérésekre. A jobb hátterű gyerekek éppen a jó hátterük miatt jóval kevesebbet veszítenének a körzetesítéssel, mint a nehéz hátterűek veszítenek körzetesítés nélkül.

Na és akkor most lehet mondani, hogy mi a francról beszélek, hát én sem egy halmozottan hátrányos helyzetű, leszakadó kistérség iskolájába fogom járatni a gyerekeimet. Nem, természetesen nem. Vagy hogy biztos csak azér picsogok, mert nem fér bele a tandíj. Tényleg nem fér bele a tandíj, de még ha beleférne, akkor se biztos, hogy alternatívba vinném. Ez a bejegyzés éppen arról szól, hogy ha átgondoltabb körzethatárok mellett lenne kötelező a körzeti iskolába járatni a gyerekem, akkor még csak nem is gondolkodnék.

Mint ahogy egyébként így is a körzeti iskolába fog járni a gyerekünk, mert bár nem ez alapján választottuk a lakásunkat, de egyrészt éppen 242 gyereklépésre van, másrészt egész sok szempontunknak megfelel. Nem mindnek, de azok érvényesüléséért túl sokat kellene utaznunk és/vagy túl sokat kellene költenünk, ami pedig már az egész családi rendszernek, összességében (abban pedig benne vagyunk mind a négyen) nem érné meg.

Arról nem is beszélve, hogy ez még csak általános iskola, ott is az alsó tagozat, gimnáziumoknál egész más a helyzet, de arról majd 6-8 év múlva!

És akkor persze ott van még a közgondolkodás, az oktatáspolitika és a tanárképzés, amiket megváltoztatni vagy átalakítani jóval nehezebb lenne, mint bevezetni a körzetesítést, de a körzetesítést épp ezek megváltoztatása vagy átalakítása nélkül nem lenne értelme.

Farkába is harapott hát a kígyó, marad minden a régiben.

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share: