Kincs, ami nincs

Nagy dolog történt a napokban. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) Nők Lehetőségei - Rangsor az Európai Unióban címmel publikálta kutatási eredményeit. Merthogy elkészítette a Nők Lehetőségei Rangsor az Európai Unióban KINCS Nők Lehetőségeit Vizsgáló Indexét, azzal pedig jól megmérte, hogy milyen is kis hazánkban nőnek lenni.

Én nem vagyok nő, tehát nem tudhatom, iszom is a kutatás minden szavát. És mivel még Chaka Khan vagy Withney Houston sem minden nő, ezért aztán szerintem a nők is igyák ennek a kutatásnak minden szavát.

Merthogy az jött ki, hogy Magyarországon a nők

• a munkaerőpiacon,
• az oktatásban, képzésben,
• az egészségügy területén,
• a szüléshez kötődően és 
• a közéleti befolyás területén

nagyon jó helyet foglalnak el.

Nagyon. Jót.

Olyannyira, hogy a 27 uniós tagállamra és az Egyesült Királyságra kiterjedő kutatás a második (2.) helyre pozicionálta Magyarországot Finnországgal holtversenyben. Felettünk már csak Svédország pöffeszkedik, alattunk pedig Bulgária és Franciaország kullog. Szintén holtversenyben.

Van egy másik tér-idő-kontinuum is, amiben viszont egész más eredmények jöttek ki.

Egy, a világ 153 országára kiterjedő kutatás Magyarországon a 105. helyre pozicionálta az alábbi területeken elért eredményeket figyelembe véve:

• gazdasági részvétel és lehetőség
• iskolai végzettség
• egészség és túlélés
• politikai részvétel

Sajnos ha ugyanazokat az országokat vesszük figyelembe, mint amiket a KINCS is figyelt, akkor az jön ki, hogy nincs Magyarország mögött európai ország. Európában legközelebb hozzánk a 90. és 91. helyet elfoglaló Málta és Ciprus van, a V4-ek fényévekre: Csehország (Csehia?) a 78., Szlovákia a 63., Lengyelország a 40. 

De akkor, ha első ránézésre a két kutatás hasonló dolgokat vizsgált, s ha mindkét kutatásban szerepelnek ugyanazok az országok, akkor hogy jöhetett ki ennyire más eredmény?

Kezdjük néhány ténnyel.

A KINCS-et a magyar Kormány hozta létre 2018-ban, a World Economic Forum egy nemzetközi, független, nem-kormányzati szervezet, ami 1971 óta létezik. a KINCS 2021-ben publikálta először a Nők Lehetőségeit Vizsgáló Indexét (NLV), a WEF 2006 óta méri a Global Gender Gap Indexet (GGG). 

Az NLV 27 országot vizsgál, a GGG 153-at. A KINCS elsősorban azzal foglalkozik, "Magyarországon világra jöjjenek a kívánt és tervezett gyermekek, a népesedési problémáink megoldására megtaláljuk a legmegfelelőbb és leghatékonyabb válaszokat, valamint elérjük azt, hogy az országot megtartó családok még inkább megerősödjenek, sokasodjanak és bővüljenek", a WEF pedig azt mondja magáról nagyjából, hogy az üzleti, politikai, tudományos és a társadalom egyéb vezetőivel együtt azon dolgoznak, hogy a világ egy jobb hely legyen.

Mindkét szervezet elég sok kutatást végez, a KINCS kormányzati intézkedések hatásait vizsgálja elsősorban, a WEF kutatásai a gazdasággal foglalkoznak, és hát nyilván a WEF jóval több kutatásnál jár, de ez nem nagy kunszt, hiszen jóval idősebb szervezetről van szó.

De akármennyire is különböznek ők ketten egymástól, a fiatalabb szervezet most mégis elkezdte azt kutatni, amit az idősebb is szokott. Teszi ezt talán nem véletlenül.

Muszáj volt ugyanis valami biztatót mondani a nők hazai helyzetéről, mert.

Mert a 2018-ban Nőügyek 2018 címmel megjelent hazai, reprezentatív kutatás a Friedrich-Ebert-Stiftung jóvoltából arra mutatott rá, hogy nagyon nehéz Magyarországon nőnek lenni. Erről egyébként itt és itt írtam, itt pedig beszéltem.

Mert az idén alapítvánnyá szerveződött Nem tehetsz róla, tehetsz ellene, Pető Andrea, a Másállapot a szülészetben vagy éppen a WMN - hogy csak néhány dolgot említsek - rendszeresen posztol, publikál arról, hogy milyen is Magyarországon nőnek lenni, hogy hány módja van a nők hátrányos megkülönböztetésének, megalázásának, hogy milyen gyakran esnek nők kapcsolati vagy családon belüli erőszak áldozatául, hogy hány nőt öl meg élettársuk, hogy hány nőt abuzálnak szexuálisan, hogy milyen mondatokkal és tettekkel alázzák a szülő nőket, hogy mennyivel keményebben érintette a nőket a pandémia okozta bezártság, hogy mennyire a nőkre hárul a láthatatlan munka és az érzelmi házimunka. Ezek mind pártfüggetlen szervezetek.

De még az állami KSH is rendszeresen olyan jelentéseket publikál, amikből az derül ki, hogy Magyarországon bizony elég konzervatív értékrendet vallanak az emberek. Férfiak és nők egyaránt. Nem ismerem persze az összes kutatásukat, de egy 2002-es, egy 2009-es, egy 2014-es és egy 2018-as kutatás eredményeivel kapcsolatban azért eléggé képben vagyok, azok nagyjából mind ugyanazt hozták ki. És ezek a konzervatív értékrendek arról szólnak, hogy bizony az egész családnak, beleértve a nőt is, jobb, ha a nő otthon marad a gyerekekkel, mindenkinek jobb, ha a nő a családját a karrierje elé helyezi. Különösen a gyerek három éves kora előtt. Kérdés, hogy ha az egy-több gyerekével minimum három évet otthon marad, akkor utána hova tud visszamenni.

Ott van a Gender Equity Index, amiben szintén komoly lemaradást mutatunk az uniós átlaghoz képest. 

És hát persze ott a GGG-index is.

Ezek vannak az egyik oldalon és ezek mind-mind egy irányba mutatnak.

via GIPHY

A másik oldalon viszont ott van például az Axióma Kulturális Alapítvány által készített Hogyan lehet sikeres egy nő? című (igen, ebben beszélt Novák Katalin) és a Milyen férfira vágynak a nők? című kisfilm, mindkettő a hagyományos nemi szerepek, hagyományos nemi szerepelvárások fontosságáról szó. Aztán ott van az a tény is, hogy a hatalom megszüntette a gender-szakokat, no meg ott vannak magas rangú politikusok és mindenféle hírességek nőkkel kapcsolatos gondolatai is. Megalázó, kirekesztő, lealacsonyító, lenéző, súlyosan szexista gondolatai.

És végül ott van a Jobb Veled Alapítvány által elkészített Boldogságtérkép is, ami azt hozta ki, hogy a nők alapvetően boldogabbak, mint a férfiak. A kutatással kapcsolatos kritikáimat itt fogalmaztam meg.

Erre a vonalra tökéletesen fekszik a KINCS eredménye.

Nos, ezek is mind egy irányba mutatnak. Csak éppen az ellenkezőbe.

Fontos, hogy ezek mind nem pártfüggetlen szervezetek. S fontos, hogy a KINCS friss publikációja sem semlegesen indul. Hanem így: 

A KINCS Nők Lehetőségeit Vizsgáló Európai Uniós Rangsor kialakításának célja az volt, hogy az Európában megszokott, a nőket és a férfiakat sokszor egymással is szembeállító, gender szemléletű kimutatásokkal szemben olyan rangsort készítsen, amely kizárólag a nőket érintő, a nőket előnyös helyzetbe hozó lehetőségekre hívja fel a figyelmet.

De legyünk jóhiszeműek, tegyük fel, hogy így van, tegyük fel, hogy az EU tényleg szembeállítja a férfiakat és a nőket. De ha ez egy tudományos anyag, akkor nem illene odaírni hozzá egy forrást? S ha már itt tartunk, a KINCS publikációját nem tudjuk, ki írta. Egy név sincs az anyagban. Ami azért is furcsa, mert a KINCS többi kutatásánál mindezek az információk, ahogy az lenni szokás, a publikációk szerves része.

Node most jöjjenek az egyes tételek. Szépen sorban.

• A nők egészségügyi lehetőségei

A születéskor várható élettartam teljesen érvényes kritérium, de mi van az életminőséggel, különösen az idősek életminőségével? És mi van azzal, hogy mennyire csökken a várható élettartam az életkor előrehaladtával? És miért pont a HPV-oltást és a védőnői ellátást mérték? Merthogy erre nincs/sincs magyarázat az anyagban. Persze, fontos tételek ezek, a védőnői ellátás tényleg egyedülálló, sőt, elengedhetetlennek is tartom. Az már más kérdés, hogy - önhibájukon kívül - nem mindig tudják ellátni a feladatukat. Sok házi gyermekorvos nem veszi komolyan ezt a szakmát, sok anya nem engedik őket be, nem veszik figyelembe az ajánlásaikat.

De és mi van a menstruációs szegénységgel? Mi van az egyedülálló nők egészségügyi helyzetével? Mi van az alacsonyan képzett nők egészségével? Területekkel, amiket nem vizsgált a KINCS, területekkel, amiket vizsgál a WEF. Mi van a táplálkozási zavarokkal, testképzavarokkal, lelki egészséggel? Területekkel, amiket egyik sem vizsgál.

• A nők képzési lehetősége

Sok a diplomás nő Magyarországon. De hol helyezkednek el? Mikor ütik be a fejüket az üvegplafonba? Mi van a hátrányos helyzetű nők képzési lehetőségeivel? Mi van az akadémiai életben lévő nőkkel? Jutnak ők tanszékvezetői szint fölé? Milyen társadalmi tényezők hátráltatja őket abban, hogy haladjanak az egyetemi ranglétrán? Mi az egyetemi tanárok aránya? És a dékánok, rektorok aránya? Nem dékánhelyetteseké, rektorhelyetteseké! 

• A nők munkaerőpiaci lehetőségei

Itt egyből a négygyermekes anyák (nem családok) SZJA-mentességét emeli ki a KINCS-kutatás, mint a nők számára kivételes lehetőség, de mi van az első három gyerek esetében? Sőt, az első kettőében? A hazai tapasztalat inkább az, hogy  jövedelmi szegénység szempontjából az ötödik helyen vagyunk, ami egyébként elég jól hangzik, de azért érdemes lenne az eloszlást, szórást is megnézni. Én tényleg nem voltam jó statisztikából, de van itt még medián is, ami szintén informatív lenne, mint ahogy a szélső értékeket is érdemes lenne megmutatni egy olyan országban, ahol egyébként bő hárommillióan (!) élnek a létminimum környékén vagy alatta. Ja, igen, a KSH egy ideje ezt a kategóriát nem méri.

És mi van a foglalkoztatottsági rátában megfigyelhető hatalmas szakadékkel? Mi van a gyerekes és gyerektelen nők foglalkoztatottsága között megfigyelhető különbségekkel? Mi van a nők munkaerőpiaci kizsigerelésével? Mi van az alternatív munkavégzési lehetőségekkel? Mi van a nők STEM- (tudományos, technológiai, mérnöki és matematikai) területekről való kiesésével? Mit kiesésével, bent sem voltak soha! 

Mi van a fizetésbeli különbséggel? Mi van azzal, hogy milyen gyorsan haladnak előre a nők a munkaerőpiaci ranglétrán? Mekkora hézagot üt a karrierjükbe a három éves gyes? Mi van a nők lakhatási szegénységével? Mi van az egyedülálló nők anyagi helyzetével? Mi van az érzelmi házimunkával és a láthatatlan munkával? Mi van az idős és vagy beteg rokonok gondozásával, ápolásával?        

• A szüléshez kapcsolódó lehetőségek

Az NLV szerint itt első helyen vagyunk, de megint. Kiragadott szempontok alapján, amik nem fedik le a teljes spektrumot. Közel sem. A szüléshez kapcsolódó lehetőségeket nem lehet a gyes-policy alapján bemutatni. De még ha ez alapján mutatja is be, akkor muszáj megemlíteni, hogy akkor a nők bizony kiesnek a munkaerőpiacról. Nem említi a gyed extrát, ami pedig középosztály felett igenis fontos intézkedés volt, igaz, alatta viszont sajnos üres ígéret. Nem foglalkozik a kórházi szülés viszontagságaival, a kötelező gátmetszéssel és egyéb, erőszakos, de sokszor indokolatlan szülészeti erőszakkal, a kiemelkedően magas császármetszési aránnyal, a hálapénzzel, az otthonszülés ellehetetlenítésével.

• Nők közéleti szerepvállalása

Finoman rejteget itt az NLV. Azt mondja, hogy sehol sem éri el a női képviselők parlamenti aránya az 50%-ot. Ez igaz, persze, de azt már nem mondja el, hogy ez az arány Magyarországon a közelében sincs a a minden másodiknak - mindössze 12,5 aprócska százalékról beszélünk. 174 férfi és 25 nő ül a Parlamentben. Ha jól számoltam. A magyar miniszterek aránya szánalmas, de összehasonlításban nem is annyira rossz, a 14 miniszterből 3 a nő, ez 21%. A 71 államtitkár esetében még ennél is jóval bénább a nők aránya, az államtitkárságok kevesebb, mint felében összesen nyolc darab női államtitkár van. Az 11 csöpp százalék. Ezekre a jelentés már persze nem tér ki. A helyettes államtitkárokat már nem számoltam meg. 

Izgalmas kérdés a női vezetők aránya is. Itt, az elemzés szerint hatodikok vagyunk, ami nem is rossz, csak éppen nem tudjuk, hogy ezek a vezetők milyen szintű vezetők. Középszintűek, vezetőhelyettesek, felsővezetők? Titkárságvezetők vagy igazgatók? Általános iskolák vezetői vagy IT-cég vezetői? Mind fontos pozíció, de ha az általános iskolák igazgatói inkább nők, a gimnáziumoké inkább férfiak, akkor azért ezzel bőven lenne mit foglalkozni. Miközben persze azt is látni kell, hogy ebben az esetben az arány a nők javára billenne, mivel jóval több az általános iskola, mint a gimnázium.

Hogy akkor most van kincs vagy nincs, azt mindenki döntse el magának, nekem mindenesetre kicsit olyan, mintha az alapján vonnék le következtetést a magyarok gazdagságára, hogy mennek-e a magyarok boltba. Ha mennek, akkor van pénzük, ha nem, akkor nincs. 

Hogy milyen boltba mennek, milyen gyakran, ott vásárolnak-e bármit is, ha vásárolnak, akkor mennyit és milyen minőségűt, az nem számít.

Merthogy azok a kérdések, amelyekkel az NLV foglalkozik, kiragadott kérdések. Az EUROSTAT, az ECDC, a MISSOC, az OECD és a többi hely, ahonnan az NLV az adatait vette, hatalmas adatbázisokkal dolgoznak. De hát a kutatás nem cherry picking, az egyes tényezők kiemelése nem lehet ennyire önkényes, mint ahogy az sem, hogy miért jár 0, miért 0,5 és miért 1 pont.

Arról nem is beszélve, hogy egyébként azok a kérdések, amelyekkel az NLV nem foglalkozik, de mások igen, azok nem a nemeket szembeállító kérdések.

De legyünk jóhiszeműek.

Vegyük észre, hogy a KINCS a kutatásban mindenhol lehetőségekről beszél. És hát a lehetőség tényleg ott van. Nincs törvény, ami kötelezővé tennék a gátmetszést. Ami tiltaná a bölcsődét. Ami tiltaná, hogy képviselőnek vagy igazgatónak menjen egy nő. A kérdés éppen ezért az kéne hogy legyen, hogy ezek a lehetőségek miért nem valósulhatnak meg?

De hát ez már gender-kérdés, amivel a gender-tudományoknak kéne foglalkozniuk, de ugye olyan szak már nincs.

Hát ha nincs, akkor pont ilyen kutatások várhatóak.

Tehát kedves nők! Értsétek meg, hogy jó nektek.

(A felhasznált kép szerkesztett kép, az eredeti innen van)

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share:

Boldogságtól ordítani, avagy szekunderszégyenem természete II.

A Jobb Veled a Világ Alapítvány évről évre elkészíti Magyarország boldogságtérképét, így tettek idén is.

Szóval idén is tudjuk, hogy az országnak melyik részei a boldogak és melyikek szomorúak, hogy a nők vagy a férfiak boldogabbak, hogy hány gyerek kell a boldogsághoz, hogy a fővárosi vagy a vidéki emberek a boldogabbak, hogy a házasok vagy az élettársi viszonyban élők a boldogabbak és hogy az erdélyi magyar nők vagy a magyarországi nők boldogabbak vagy az erdélyi magyar férfiak vagy a magyarországi férfiak a boldogabbak.

Természetesen.
Gondolom, mondanom sem kell.
Mert egyértelmű.

Akinek nem, annak itt, erre a linkre kattintva elérhetőek az idei, színes, szagos, ellentmondást nem tűrő eredmények. Olvasni sem kell sokat, csak a grafikonokon ámulni. De az ámulat kedvéért azért bemásolom ide azt, amit jó eséllyel Novák Katalin stratégái a főnökük orra alá toltak.

Ez a grafikon pedig sajnos nem az, amiről tegnap írtam. Elnézést a figyelmetlenségemért.

Így viszont, hogy pontosan megismerhettem a Novák Katalin által említett kutatást, így azt illetően, hogy a négygyerekesek a legboldogabb emberek Magyarországon, már egy árva kérdésem és kételyem sincs.

Mindössze annyi, hogy mi volt Dr. Oláh Attila, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pozitív Pszichológia Kutatócsoport kutatócsoport-vezető egyetemi tanárának fejében, amikor rábólintott arra, hogy belemegy, levezet, majd a saját, illetve a kutatócsoportjának nevét adja egy olyan kutatáshoz,

• ami nem reprezentatív,
• amit bárhányszor ki tud ugyanaz az ember tölteni,
• ami semmilyen ok-okozati összefüggést nem lesz képes kimutatni, kizárólag csak bizonyos együttjárásokra (korreláció) lehet majd következtetni, ha egyáltalán,
• aminél egyáltalán nem tudjuk, hogy milyen módon juttatták el a kérdőívet a célcsoport tagjaihoz, annál is inkább, mert nem tudjuk, ki a célcsoport,
• ami ugyan feltesz alapvető demográfiai kérdéseket (lakhely, foglalkozás, életkor, legmagasabb iskolai végzettség, családi állapot, gyerekek száma, anyagi jóllét), de azt már nem kérdezi meg, hogy ugyan ezek a gyerekek, már ha vannak, mekkorák,
• amiből nem derül ki, hogy a férfiak és a nők hány évesen lettek szülők,
• amiben egyetlen kérdés sincs arra vonatkozóan, hogy ezek a gyerekek milyen intézményekbe járnak, mennyi támogatást kapnak a rokonoktól, van-e bébiszitter,
• ami egy darab kérdést sem tesz fel a gyerekekről, a gyerekekkel való kapcsolatról, a gyerekekkel töltött időről,
• amiből az életminőségre vonatkozóan az ég világon semmi sem derül ki. Csak arra kérdez rá a kérdőív, hogy az esetek milyen százalékában van jól és hogy jellemezze a kitöltő az anyagi helyzetét egy hatfokú skálán,
• ami ugyan feltesz rengeteg, a boldogsággal, kiegyensúlyozottsággal, társas kapcsolatokkal, magabiztossággal kapcsolatos kérdést, de ezek között három darab fordított tétel van csak, viszont egy darab beugrató, töltelékkérdés sincs, amivel legalább egy kicsit csökkenteni lehetne a kérdőívkitöltéskor általában megjelenő emberi vágyat, hogy az elképzelt megfelelő válaszokat adjuk,
• ami a problémamegoldó képességekre, a stressz mennyiségére és annak kezelésére semmilyen módon sem kérdez rá,
• ami a fizikai és lelki egészségre nagyjából úgy kérdez rá, hogy hogy vagy?, de mindezt sehogy sem részletezi, így a kitöltők táplálkozásáról, szerhasználatáról, testmozgásáról, alvásmennyiségéről sem derül ki semmi,
• ami a munkával, munkahellyel való elégedettségre semmilyen módon sem kérdez rá,
• amiben egy darab kérdés sincs a kitöltő ingatlanára és ingóságaira, a megtakarításaira, a kulturális javakhoz való hozzáférésére, az ingatlan felszereltségére vonatkozóan,
• amiben egy darab kérdés sincs a házasságra, párkapcsolatra vonatkozóan,
• ami semmilyen módon sem kérdez rá a szabadidős tevékenységekre és mondjuk,
• ami semmilyen módon sem kérdez rá a nyaralási szokásokra?

És ez még csak maga a kutatás.

De van néhány baj a kutatás eredményeinek publikálásával is.

Például, hogy

• mivel magyarázzák, hogy a teljes mintába 4,5-szer annyi nő került, mint férfi?
• milyen arányban kerültek az egyes csoportokból a teljes mintába? Például hány négygyerekes férfi és nő töltötte ki a kérdőívet? Hány jómódú, gazdag, nagyon gazdag és szegény került a mintába? Milyen arányban voltak a budapestiek, nagyvárosiak és falusiak? Milyen arányban voltak a diplomások és a diploma nélküliek?
• miért pont erdélyi férfiak és nők kerültek bele? Felvidék? Kárpátalja? Burgenland? Délvidék? Londoni magyarok? És mi van Partiummal?
• egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy egész egyszerűen nem lehet összehasonlítani egy mélyszegénységben élő nógrádi zsákfalu munkanélküli férfi élettel való elégedettségét, fizikai állapotára vonatkozó kattintásait egy fővárosi, hatalmas szociális hálójú, havonta menedzserszűrésre járó felsővezető nő válaszaival és végül
• mi a franc is az a boldogság?

Egyébként meg: mégis hogy lehet az, hogy ilyen mértékben összecsengenek az eredmények a kormánypropagandával?

Van ugyanakkor néhány érdekes kérdés, mármint tényleg, ami a grafikonokat nézegetve felmerül:

• Hogy lehet, hogy a főiskolát végzetteknek pozitívabb a mentális egészségük, mint az egyetemet végzetteknek, miközben meg a bölcsesség (a micsoda?) rohamosan nő?
• A nők miért egészségtelenebbek mentálisan és boldogtalanabbak Budapesten, mint a férfiak?
• A nők miért lesznek bátrabbak a negyedik gyerek után, a férfiak meg ugyanekkor miért válnak bátortalanabbá?
• A magyarországi viszonyokat sejtve hogy lehet, hogy falun a legnagyobb a pozitivitás és a boldogság mértéke és Budapesten a legkisebb? Eszembe jutnak olyan címszavak, hogy munkanélküliség, kiszolgáltatottság, rosszul ellátott boltok, kulturális elszigeteltség, homogenizált sajtó, akadozó egészségügyi ellátás, kevés bölcsőde, kevés alternatív iskola, stb.?
• Hogy függ össze a bátorság és a boldogság?
• A nők boldogsága és pozitív mentális egészsége miért csökken 51-65 éves kor után, a férfiaké meg miért nő éppen ekkor?
• És végül hogy lehet, hogy a nők mindig boldogabbak, mint a férfiak, miközben meg a nemek közötti különbség az összes EU-tagállam közül nálunk a legnagyobb, a világ 149 résztvevő országa közül Magyarország a 102. helyen van?

Amikor próbáltam megszerezni a jogosítványomat 2000 nyarán, és már egy ideje forgalomban vezettem, egyszer azt találtam kérdezni Emil bácsitól, az oktatómtól, hogy ugyan már miért van egy elsőbbségadás kötelező-tábla a lámpa felett, ha egyszer ott a lámpa. És akkor, egész hirtelen, egyszer csak azt éreztem, hogy nagyon gyorsan közeledik a fejem a kormányhoz. Csak az egész jó reflexeimnek köszönhettem, hogy megfeszítettem a könyökömet, így nem fejeltem le az első generációs Suzuki Swift kormányát. Akkor esett csak le, hogy a kocsi megállt, de arra még ennél is később jöttem rá, hogy Emil bácsi fékezhette le a kocsit, hogy a következő kérdést tegye fel: Mondja csak, maga letette a KRESZ-vizsgát, ugye?

És komolyan, én teljesen jogosan kaptam Statisztika I-ből és Statisztika II-ből is kettest, utóbbin még UV-znom is kellett, de ha én egy ilyen kutatási tervvel álltam volna bárki elé az ELTE-n töltött öt évem alatt, akkor még csak ki sem röhögtek volna. Meg sem állították volna a kocsit. Egyszerűen csak megkérdezték volna, hogy Mondja csak, maga tudja, hogy ez egy egyetem, ugye?

Mindeközben Lovasi András a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól megkapta és át is vette a Családok Angyala (Angelus Familiarum) díjat, amit egyébként Bagdy Emőke is megkapott, de ő legalább nem ment el átvenni a díjat. A lányát küldte a fotóra.

Erre pedig már tényleg nem lehet semmit sem mondani, csak megismételni a tegnapi zárómondatomat:

Én kérek elnézést.

via GIPHY

ps.: végül elsőre meglett a jogsim.

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share:

Boldogságtól ordítani, avagy szekunderszégyenem természete

Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, három gyermek édesanyja olvasott egy olyan kutatást, amiből azt hozta ki, hogy a négygyerekes családok a legboldogabbak.

Az most mellékes, hogy nem tudjuk pontosan, hogy ezt milyen kutatási eredményben látta, kicsit azt sejtjük, hogy az élettel való általános elégedettségére vonatkozó grafikont láthatta, amely mutatóra az EU 28 tagállamában kérdeztek rá.

Jó eséllyel erről a grafikonról van szó.

(forrás)

Namost, ennek a mutatónak két ország van a végén. Mármint a rossz végén.
Bulgária és Magyarország.

De tekintsünk el ettől a szoft ténytől és maradjunk a háromgyerekes Novák Katalin mondatánál, illetve a fenti grafikonnál. Abból az derül ki, hogy a 3+ gyerekesek a legelégedettebbek az élettel, de egyrészt nem négyről van szó (és nem is boldogságról), másrészt viszont érdemes megnézni azt is, hogy a gyerektelenek (úristen!) és az egy-két gyerekesek (!) között jóval nagyobb arányú az élettel közepes mértékben elégedettségű családok, mint a 3+ gyerekesek esetében. 

De oké, legyenek a négygyerekesek elégedettek boldogok, ahogy azt Novák Katalin látni szeretné.

De milyen négygyerekesekről is van szó?

Olyanokról, ahol két szülő van a 3+ 4 gyerekkel.

Ennél többet nem tudunk meg.

Ami nagyjából annyit jelent, hogy ha csak ezt a grafikont nézzük, akkor semmit sem tudunk meg ezekről a családokról.

De szerencsére csomó egyéb adatot is tudunk még, amik kicsit árnyalják ezt az eredményt.

Illetve nem is az eredményt, hanem NK mondatát.

Tudjuk például, hogy az élettel a magyarok és a bolgárok a legelégedetlenebbek.

Ez azt jelenti, hogy az uniós átlag elégedettebb nálunk összességében, és egyesével az egyes országok is elégedettebbek, mint mi. Innentől viszont nincs értelme uniós átlagstatisztikáról beszélni, mert egész egyszerűen mi abban nem vagyunk benne.

Itt több a beteg, fiatalabban halunk, többen lesznek öngyilkosok, alárendeltebbek a nők, rosszabb az oktatás, rosszabb az egészségügy, több a kátyú, kisebb a szolidaritás az emberek között, nagyobb a társadalmi szakadék, kevesebb az alternatív munkavégzési lehetőség, magasabb a családon beüli erőszak száma, alacsonyabb az életszínvonal, kisebbek a bérek, kevesebb az emberek megtakarítása, sok szempontól kicsi az emberek önrendelkezési joga, arányaiban is nagyon nagy a létminimum alatt élők száma, hát még a többi országgal összehasonlítva és hát kisebb mértékű itt az öngondoskodás. De mivel a felsorolás még jó hosszú is lehetne, ezért Novák Katalinnak azt kellett volna mondania, hogy "Egy átlagos uniós országban a kétfelnőttes, 3+ gyerekesek a legelégedettebbek az élettel. Magyarország viszont sajnos egy átlagon aluli uniós ország, amin az elmúlt bő kilenc évben nem is tudtunk változtatni. Ezért személy szerint is elnézést kérek. Ezennel pedig (országunk miniszterelnökével és a teljes kormánnyal együtt) lemondok összes tisztségemről."

Amíg viszont ez a mondat nem hangzik el, addig is adódik a kérdés, hogy

• mi van azokkal akik eleve nem akartak (3+) gyereket,
• mi van azokkal, akik nem 3+ gyerekes családokban nőttek fel,
• mi van azokkal, akik elváltak és főleg
• mi van a sajtkészítőkkel?

Én kérek elnézést!

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share:

A helyettünk cselekvő hormonok

Mi, férfiak, csak a baszásra gondolunk. Nem is értünk máshoz. Csöcs. Pina. Szex. Esetleg száj. De az már marginál. A lényeg, hogy szanaszét szórjuk a spermáinkat. Az evolúció termékei vagyunk, önálló gondolatunk nincs, hallgatunk arra, amit a tesztoszteronunk diktál. Jópár szén (19), csomó hidrogén (28) és két darab oxigén mondja nekünk a tutit. Erről énekel a Quimby a Halleluja első két sorában - "Én má' nem muzsikálok, csak egy jelet adok a gépnek: ő mutassa meg helyettem, ahogyan mozdul bennem a lélek" -, erről ír Dimitri Verhulst jól induló, de aztán unalomba fulladó regényében, az Elcseszett napok egy elcseszett bolygón-ban. (Verhulst bytheway a fülszöveg szerint a mai flamand irodalom legtehetségesebb és legizgalmasabb írója, rendkívül nyomasztó Semmivégre című könyvéből talán még nyomasztóbb film készült Szarul állnak a dolgok címmel. Csak ajánlani tudom.)

Node akkor íme az idézet, remélem, semmilyen szerzői jogot nem sértek ezzel:

"Forróságtól zsongó fejében taknyon kívül úgy hatszázötven köbcenti kocsonyás anyag is van: az agya. Ez adja ki az ukázt, hogy mikor kell baszni meg zabálni."

A könyv aztán szépen végigkíséri az evolúción az előembert majd az embert, aki idővel még arra is képessé válik, hogy megértse: ahhoz, hogy eleget baszhasson, bizonyos kompromisszumokat is kénytelen kötni. Mondjuk nem mindenkit megdugni, akinek csak pulzusa van, hanem érdemes bizonyos prioritások mentén szűkíteni a kört.

Természetesen a Quimby és Verhulst is ironizál, így aztán a dal és a regény is ironikusan értelmezendő, ellentétben a Lee Gettler és munkatársai által 2012-ben elvégzett vizsgálattal, amely mindezt véresen komolyan gondolja. Szerintük a férfiak nem mások, mint a hormonjaik által irányított robotok. Megfigyeléseik során kimutatták, hogy nem elég, hogy minél alacsonyabb egy férfi tesztoszteronszintje, annál jobban bevonható a gyereknevelésbe, de az is kiderült, hogy az apának kevesebb lesz a tesztoszteronja, ha a gyereke közelében van. Egyszerűen kifejezve arról van szó, hogy minél alacsonyabb a szintje annak, ami hormonális szinten egyébként férfivá tesz minket, annál jobb fej apák leszünk. Tehát a jó apa nem akar dugni. Az más kérdés, hogy ahhoz, hogy apák lehessünk ‒ az esetek többségében ‒ legalább egyszer dugni kell.

Remek, nem? Szó sincs arról, hogy a férfi értelemmel is rendelkező lény lenne, aki a szocializációja során úgynevezett normákat sajátított volna el. Nem. Csak engedelmeskedik a hormonjainak. Löttyedt farokkal mire menne szegény? Akkor már inkább ringatja azt a fránya gyereket. Más választása úgysincs.

Olykor érdemes tehát megkérdőjelezni egy-egy állítást, egy-egy kutatási eredményt, még akkor is, ha valaki fehér köpenyben és titulussal a neve előtt jut fontosnak tűnő következtetésekre. Merthogy jelen esetben az történt, hogy az antropológiából doktorált Gettler és csapata gondolt egyet, és leruccant a Fülöp-szigetekre úgy négy és fél évre, hogy megnézzék a bő kétmilliós Metro Cebuban élő háromszázhatvankét apa alvási szokásait. A kutatásban részt vevők három nagyobb csoportot alkottak: az apák egy része a gyerekükkel egy ágyban aludt, egy másik része egy szobában, de külön ágyban, a harmadik csoportba tartozó férfiak pedig külön szobában aludtak a gyerekeiktől.

Itt rögtön azzal a meglepő ténnyel szembesültek a kutatók, hogy majdnem minden apa azt mondta, egy ágyban alszik a gyerekével. Az apák vizsgálatából pedig az jött ki, hogy minél közelebb aludtak a gyerekeikhez, annál alacsonyabb volt a tesztoszteronszintjük (T-szint), de ennél sokkal fontosabb, hogy náluk ‒ tehát az egy ágyban alvóknál ‒ csökkent a leginkább estére a nappal mért T-szint. És hát azt is észrevették, hogy az apáknak eleve alacsonyabb a T-szintjük, mint gyerektelen férfitársaiknak. (Akiknek persze létezésük evolúciósan érthetetlen, de ezen az apróságon ne ragadjunk le).

Hogy ez itt akkor most puszta korreláció, tehát együttjárás, vagy valódi ok-okozati összefüggésről van szó, azt nem tudjuk meg, de semmi baj: az ember már csak úgy működik, hogy egyből kauzalitást feltételez a jelenségek között (hiszen meg akarjuk érteni a világ működését, egyenes következtetéseket szeretnénk levonni a tapasztalatokból), ez a tény pedig kifejezetten örömteli a kutatónak, hiszen az okozatiság mégiscsak erősebb kapcsolat, mint egy vacak korreláció.

A valódi magyarázat egyébként nem a hormonokban, hanem a normalitásban keresendő. Így aztán a gyerek és a T-szint között sem közvetlen, hanem közvetett kapcsolat van. Nem a gyerek közelsége csökkenti az apák T-szintjét, hanem az úgynevezett szocializációjuk kívánja meg azt, hogy elválasszák a családi és a szexuális életet. Ezt hívják normaelsajátításnak. Ez pedig akár már vezethet hormonváltozáshoz is. De persze nem feltétlenül fog. Egész egyszerűen arról van szó, hogy nem akarok szexelni, ha ott alszik a gyerek mellettem. Ennyi. Sőt. Ha véletlenül úgy alakulna, hogy az éjszaka közepén elöntené az agyam a tesztoszteron, akkor se másznék át az alvó fiamon, hogy eljussak a feleségemhez. Minderről persze a kutatásról szóló publikáció nem ejt szót.

Egyébként csomó minden nem jött ki a kutatásban: például a nappal vagy az este mért T-szintből egyáltalán nem lehetett az alvási közelségre következtetni, és nem volt különbség a közel és távol alvó apák délelőtt mért tesztoszteron-szintjei között sem.

A billegő lábakon alvó kutatásból egyetlen valódi következtetést lehet levonni, de annak sincs túl sok értelme: a cebui, együtt alvó apák nappal dugnak.

Arra pedig az egész kutatást bemutató tanulmány sem tér ki, hogy azon túl, hogy Cebuban gyakori az együttalvás, miért tette meg Gettler ezt a nem elhanyagolható távolságot kellemes Indiana-beli egyetemi szobájától egészen a Fülöp-szigetekig. Ugyan begyűjtöttek mindenféle szocio-ökonómiai és viselkedésbeli adatot, de azok eredményeiről egy szó sem esik, így tehát az apák (de nem a gyerekek!) életkorán kívül semmit sem tudunk arról, hogy ezek a férfiak milyen iskolákat végeztek, milyen jellegű ingatlanban hajtják fejüket nyugovóra, milyen életszínvonalon éltek, mi számít normának Cebuban vagy a Fülöp-szigeteken, és mi normaszegésnek. Ellenőrző vizsgálatról pedig pláne nincs szó.

Hogy a társadalom cinikus és torz, előítéletes és szexista, már sajnos megszoktuk. De hogy a tudomány is beszáll, és monokauzális marhaságokkal tömi az emberek fejét, az legalábbis meglepő.

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share: