A dal a miénk!

Minthogy volt már

• egy bejegyzés a diafilmekről és 
• egy bejegyzés a mese- és mindenféle egyéb rongyosra olvasott, szaftosra evett, széjjellapozott könyvről,

most eljött az ideje egy zenei bejegyzésnek. Annyiban azonban el fog ütni a mostani a korábbi gyakorlattól, hogy most nem gyerekdalokról fogok írni, nem. Hanem azokról a könnyűzenei alkotásokról, amelyekben az apa tematizálódik. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk.

I. kategória - a szerető apuka

• Staind: Zoe Jane

Aaron Lewis az egyik legjobb példája annak, hogy a tetoválások mögött, a legvadabb rockerek szívében is érzelmek húzódnak meg. A dal őszinte bűntudat-manifesztum, nincsenek benne bonyolult utalások, metaforák. A költői sík pontosan egy szinten értelmezhető, ennél direktebb már csak az lenne, ha hagyná a turnézást és zeneírást a francba és gyakrabban lenne a hőn szeretett kislányával, de hát akkor meg szegényebbek lennénk a giccs eme szeletével, amin simán meghatódtam már akkor is, amikor még nem is volt fiam.

II. kategória - a pedofil apuka

• George Michael: Father Figure

Persze-persze, van az úgy, hogy az ember a párkapcsolatban a szülőt keresi, de - még ha egy ideig működőképes is lehet az ilyen - a tudomány hosszú távon nem hisz az ilyenekben. Arról nem is beszélve, hogy az még talán elfogadható, hogy valaki gyerek akar lenni egy kapcsolatban, de az azért már tényleg túlzás, hogy szülő. Nem, nem akarok a feleségem apukája lenni. Nem akarok a preacher-teacher-je lenni! A pszichológia - és ettől függetlenül én is - a szimmetrikus kapcsolatokban hiszünk.

• Boney M: Daddy Cool

A kiváló nyugat-német együttes producerének munkája pont George Michael slágerének inverze. Itt ugyanis nem az apafigura hajt a gyerekfigurára, hanem fordítva. Azért ez az felállás mindenképp előnyösebb, mert itt legalább a Daddy, ha elég érett, a helyén kezeli a lány fantáziáit és élből visszautasítja. Bízzunk legalábbis ebben, különben valami még azt kell hinnem, hogy valami egészen undorító dolog kezdődik 2:37-nél.

III. kategória - a halott/családját elhagyó apuka

• Barbra Streisand: Papa, Can You Hear Me?

A Yentl talán az egyik első átöltözős film, amit láttam. Giccs persze, de ettől még iszonyú megható, sőt, fontos társadalmi-vallási problémákat feszeget. Merthogy az van, hogy Yentl legnagyobb szerencsétlenségére nőként egy vallásos zsidó közösségbe született a 20. század eleji Lengyelországba, ami önmagában nem lenne akkora baj, csakhát Yentl, szembemenve az apja és a vallás által kijelölteknek, szomjazza a tudást. Így aztán, amikor meghal az apja, hősnőnkből ideiglenesen fiú lesz.

Az Oscar-díjas dalban Yentl/Anshel a felszínen ugyan a bűntudatát próbálja oldani, de valójában csak az apja orra alá akarja dörgölni, hogy minden feszkó és nehézség ellenére mennyivel boldogabb a jó Avigdor mellett, mint volt az isten háta mögötti stetlben.

• The Temptations: Papa Was a Rollin' Stone

Van a Jóbarátokban az a rész, amikor Richard (Tom Selleck) még nem járt Monicával (Courtney Cox), hanem viszont épp elvált a feleségétől, és mindenki, aki megkérdezte tőle, hogy hogy van, az a kérdés közben, sokatmondóan félrebiccentette a fejét. Ő pedig, miközben kimondta, hogy minden rendben, sokat sejtetően biccentett. Nagyjából így.

Hát ez történik szegény kisfiúval is, aki szegény, nem ismerhette az apját, őt viszont az egész város, mint a rossz pénzt. Hát kérdezte is anyukáját rendületlenül a pletykákról, de ő, szintén rendületlenül csak ismétli a dal címét. A sorok között olvasást immár bő 40 éve a fiára bízza az elfojtós anyuka, amivel azért, lássuk be, nem biztos, hogy jól jár, a gyerekek képzelete ugyanis elég vad dolgokra képes. Ezt minden szülőnek tudnia kell, aki az igazság helyett inkább titkolózás mellett dönt.

• Green Day: Wake Me Up When September Ends

Engem március végén ébresszetek fel!

• 1 Giant Leap: My culture

Összeállításunk kakukktojása Maxxi Jazz és Robbie Williams kopordukciója. Itt sem él az apuka, aki viszont életében - szemben a többi apukával - csak jót tett. Beleterelte ugyanis fiát a kultúrába, a szeneslapátba. A szám mindemellett rövidre is zárja a pár évtizedes öröklés-környezet vitát azzal, hogy minden a DNS-ekben hordozott információkon múlik, oszt jónapot. A tudomány hálás lehet a hip-hoppernek és a pop exfenegyerekének, aki azért a rend kedvéért csak odapirít egyet az apjának.

• Eric Clapton: My Father's Eyes

Még felnőttként is nagyon nehéz apa nélkül menedzselni az életet, hát még úgy, ha az ember nem is ismerhette az apját. Az meg talán mindennél nehezebb lehet, ha az ember elveszíti saját apai tekintetét. Eric Claptonnak mindkettő megadatott, egyik fia ugyanis, bizonyos Conor, négyéves korában kiesett lakásuk ablakából. Így aztán a dal egyértelmű vágyteljesítés, a szöveg arról szól, amire az apai szemek valók (lennének): szeretetadásról, iránymutatásról.

• John Lennon: Mother

Na itt már igazán szendvedő szerkezetű dalok jönnek, sokáig nem is szerettem ezt a számot, annyira fájdalmas, lassú, szinte azt éreztem, hogy kinozni akar vele a Lennon. Most sem teszem be sokszor magamtól, de úgy tűnik, korral az ember szeret belemerülni mások szenvedésébe, arra pedig Lennonnak bőven volt oka, apja ugyanis leszarta és hát az anya sem foglalkozott vele túl sokat életében. Van tehát egy anyánk akinek ugyan van gyereke, de a gyereknek nincs anyja, és van egy apa is, aki elhagyta a gyerekét, pedig a gyerek sosem hagyta őt el. Remek kombó.

• P!nk: Family Portrait

Sok magyarázatot ez a szám és a hozzá tartozó klip sem kíván, van viszont a dalnak egy alternatív értelmezése is, mely nem a váló szülők gyerekeinek, hanem azoknak szól, akiknek a nárcizmusa gát nélkül tör fel a facebookra, twitterre, blogokra. Reméljük, ez a blog kivétel, a mi családi portrénk messze nem tökéletes, és ezt prezentáljuk is bejegyzésről bejegyzésre, de ezzel együtt is simán lehet, hogy Pink inkább vágyna közénk, mint maradna csonka családjában. Az már más kérdés, hogy a klipben a kislány Pinket alakító kislány bármikor beköltözhet hozzánk, a felnőtt Pinket alakító felnőtt Pink viszont már kevésbé.

• Cseh Tamás: Apa kalapja

"Egyetlen mondatot tudok franciául, azt, hogy excuse me és az is angolul van" (Galla Miklós). Egyetlen Cseh Tamás számot szeretek, de az sem ez, és azt sem az ő, hanem az Ando Drom előadásában. Az viszont azért elég megható lehet, amikor az ember a nővérével nosztalgiázik.

• Hair OST: Easy To Be Hard (Update)

Teljesen indokolatlanul maradt ki ez a szám a felsorolásból.
A dal egyrészt igazán szívbemarkoló már akkor is, ha csak a hallgatjuk, de a szövegre nem figyelünk. A klipet látva aztán már tényleg nem vagy ember, ha nem hatódsz meg legalább annyira, mint amennyire a kisfiú (aki nem mellesleg a világ második legcukibb gyereke) sír. És hát ha még a szövegre is van időd/energiád figyelni, akkor rájössz, a számban szereplő apatípus az egyik legundorítóbb a placcon. Ez a szám a képmutatás himnusza, Hud/Lafayette ugyanis törődik az idegenekkel, igazságtalanságokkal, a vérző tömeggel, de a saját gyerekét, feleségét/nőjét simán leszarja. Aztán persze a barátai utánamennek, a filmben két szám múlva már együtt szelik át autóval a remek Nevada államot.

IV. kategória - a mit sem tudó apuka

• Cat Stevens - Father and Son

Stevens-apuka lám, kevés pszichológiát olvasott, és úgy tűnik, a józan ész sem vette őt körül. Ha ugyanis tette volna, hát nem lenne olyan butus, hogy ilyenekkel, és ilyen expliciten terhelje kicsiny fiát. Aki apja kontrollfreaksége miatt nemhogy a családi fészket, hanem vallását is (görög-keleti-baptistáról iszlámra), nevét is elhagyta (a siker reményében Steven Demetre Georgiou-ról először Cat Stevens-re, majd az iszlám miatt Yusuf Islamra). Ha apjának ezek után még kérdése lenne, hát hallgassa meg a hálátlan gyermek 1970-es slágerét.

• Bruce Springsteen: I'm on fire

Veszélyes világot élünk (1982 óta minimum, de a zenészek már az ötvenes évek végétől rendre megéneklik pedofil vágyaikat. vö.: Sweet Little Sixteen): meglett férfiak alig várják, hogy elmenjünk otthonról, hogy aztán lecsaphassanak védtelen gyermekünkre. Tényleg a legjöbb, ha a gyerekek 18 éves koráig senki ki sem teszi a lábát otthonról. Ami pedig talán még jobb, ha az ember tényleg egyáltalán nem figyel oda a dalszövegre, mert vagy kiderül, hogy semmi értelme, vagy hogy az énekes egy perverz állat.

• Madonna: Papa Don't Preach

Ez akár Cat Stevens dalának folytatása is lehetne kicsit áthangszerelve. Mert kell ám a gyereknek apuka,  ezt megértette Madonna, csak az kell - és ez az, ami nem megy át az apjának -, hogy akkor és úgy beszéljen, amikor a gyerek kéri. Legalábbis egy bizonyos szocializációs időn túl (vö. újra: szeneslapát. Az igazi problémát sok család számára éppen a timing jelenti, vagy az, hogy tud ugyan ennek az időnek az eljöveteléről, de a váltás túl drasztikus. A full kontroll és a kontroll teljes elveszítése is pszichológust kíván az apának és a gyereknek egyaránt.

• The Doors: The End

És hát ha már pszichológia, akkor nem lehet elmenni a The End című monumentális darab mellett, abban ugyanis benne van a pszichoanalízis szíve-lelke, nos, Jim Morrison beletett apait-anyait: előbbit meg kell ölni, utóbbit meg kell dugni. És itt nem is téved Jim, mert valóban ez lenne a vég, tudja ezt ő is, Freud is, erre találta ki utóbbi a vágy kifejezést, ami pont azért jó, mert sosem teljesül be, sosem teljesülhet be. A gyerekek úgy három-ötéves korukra ki is növik ezt a dolgot, túljutnak ezen a féltékenységi, újraegyesülési tripen, vagy kicsit tudományosabban kifejezve megoldják az Ödipális konfliktust.

Hát igen.
Ezek lennénk mi a kortárs, illetve kevésbé kortárs popkultúrában.
Azt nem állítom, hogy a felsorolás reprezentatív lenne és azt sem, hogy a legjobb színben tűnünk fel az énekesek/szövegírók szemében-szájában, de legalább sokfélében.

Bizonyára izgalmas ok-okozati vagy korrelációs kapcsolatokat lehetne kimutatni, ha megvizsgálnánk mindenféle módszerrel, hogy ki megy énekesnek, dalszövegírónak, hiszen (mint amiről az érthetetlenül a feledés homályába merülő Karthago Apáink útján-ja, vagy - bár ott nem apa a főszereplő - a legendás Skorpió Dédapám című száma szól) - akár lehetne írni/énekelni isteni apa-gyerek kapcsolatokról is.

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share:

Az önző gén

Szingli vagyok, hegyeket mászom.

Van egy barátnőm, hegyeket mászom.

Van egy a feleségem, hegyeket mászom.

Van egy terhes feleségem, hegyeket mászom.

Van egy a feleségem és egy gyerekem, hegyeket mászom.

Van egy terhes feleségem és egy gyerekem, hegyeket mászom.

Van egy veszélyeztetett terhes feleségem és egy gyerekem, hegyeket mászom.

Van egy feleségem és két gyerekem, hegyeket mászom.

Van egy feleségem, két gyerekem, és kurvára beszorult a lábam.

Van egy feleségem, két gyerekem, egy teljes és egy térdtől amputált lábam, -30 fok van és két napja nem aludtam, de megérte, legalább megvolt a Kandzsendzönga.

Szóval az van, hogy mindenki önző. Mindig. Még akkor is, amikor nem. A dolgok végén úgyis az önzés van. Ezt még Joey is tudja a Jóbarátokból, tudja Phoebe is, csak nem akarja elhinni, Hófehérke meg már nem is szarozik holmi önzetlenséggel, Erőss Zsoltról meg már ne is beszéljünk! De tényleg ne.

No persze távol álljon tőlem, hogy moralizáljak vagy ítélkezzek sit-com-, mese- vagy hegymászó hősök felett, merthogy mi, szülők sem vagyunk ám kivételek. Sőt! Azzal erősítjük a szabályt, hogy nyakig benne vagyunk! Átpasszoljuk a gyerekünket a nagyszülőknek, testvéreknek, babysittereknek, bölcsődének, hogy végre kettesben lehessünk. Nélkülük megyünk nyaralni, örülünk, ha jól eljátszanak magukban, keressük az alkalmat, hogy mikor ölelkezhetünk anélkül, hogy féltékenykednének azok a fránya porontyok, úgy akarunk telefonálni, hogy közben nem üvölt a háttérben, hogy mamagyejje, néha meg akarunk írni itthonról egy levelet, alig várjuk, hogy kipihenhessük magunkat a munkahelyünkön.

És ezekkel kapcsolatban még mindig egész kezelhető mennyiségű a bennünk lévő bűntudat. Mondjuk egy-egy erősebb hiszti alatti erősebb kiabálás, vagy a mélyálomból kelés közbeni gondolatok sokkal jobban betesznek, mint egy esti mozi, vagy egy külföldi kiküldetés.

A kérdés tehát nem az, hogy önzőek vagyunk-e vagy sem, hanem az,

• hogy ezt elfogadjuk-e vagy sem, illetve
• hogy milyen hamar és milyen úton jövünk rá arra, hogy mi is simán beállhatunk Hófehérkéék mellé, végül, 
• hogy milyen prioritási listákat állítunk fel és abban milyen hamar jön elő az ember maga

Ennek mentén - vigyázat, radikálkategóriák! - két fajta szülő van. Az egyik, aki azt gondolja, hogy a szülőség egy állapot, ami van és nagyon fontos, de nem kell, hogy az egész életet megváltoztassa, átalakítsa. Ennek igazán extrém példája a hópárduc, de róla megígértem, hogy nem beszélünk.

Van pár nevelési könyv, ami mérsékelten és ésszel, de ezt az irányt támogatja, a régiek közül legjobb példa erre Spock, az újak közül, épp olvasom és mindenképpen javaslom Pamela Druckerman Nem harap a spenót - Gyereknevelés francia módra könyvét. A kicsit bosszantó címen érdemes hamar túllendülni, és bár a könyv nem sok empíriát, viszont annál több elfogultságot, általánosítást tartalmaz, én - ami elég ritka dolog - folyamatosan bólogatva olvasom. Az amerikai újságírónő néhány éves párizsi tapasztalataira építve írta meg a könyvet, bemutatja a "francia" terhességet, szülést, szoptatást, etetést, bölcsődét, az átélt kulturális különbségektől először rendre sokkot kap, majd, elmélyülve a helyi irodalmi és filozófiai evidenciákban, ő maga is franciává válik. Persze nem minden tetszik benne, de azért nagy vonalakban pont azt adja vissza, amit én/mi is gondolok/gondolunk a gyereknevelésről. Bár messze nem vagyunk ősfranciák, de gyarmat simán lehetnénk.

A másik csoportba tartozók szerint viszont a szülőség minőségi változást jelent, ami szükségszerűen mindent átír és hosszútávon megváltoztat. Ezt az irányt jóval több könyv és még több weboldal, blog támogatja, mindezek olvasása azonban jóval kevesebb bólogatással, annál több fejingatással jár. Ennek is van ám extrém példája, mondjuk az anyuka, aki még vezetés közben is szoptat. Nem sok különbséget látok a két kategóriában az extremitások között, mindkettő elmebaj, a normalitáshoz közeledve viszont már nyilván nincs akkora eltérés a két csoport között, így akár még át is lehet csúszni egyikből a másikba, majd vissza. Helyzete válogatja.

Mi azért szeretnénk az előbbi kategóriához tartozni, de persze nem mindig, nem minden területen és nem minden áron. Gyereknevelésünket egyértelműen az határozza meg, hogy mennyire vagyunk álmosak. És persze ezzel teljesen párhuzamosan az, hogy a fiunk mennyire álmos. Nem nehéz kitalálni, minél kialvatlanabbak vagyunk, annál többször vagyunk következetlenek, annál többször megyünk a  rövid távon könnyebb úton. Még süsü, még fotó, kézben altatás, állva altatás, most jövök, nem mindjárt. Mindent és mindig a fiunkért. És éppen itt a lényeg - bár erre szerintem már több utalás is volt a blogban -, hogy a teljes átadás és önmagunkról való megfeledkezés sokkal több önös elemet tartalmaz, mint az, amikor az ember megtartja a határokat és ezzel egyéb szerepeit is.

Énkomplexitás (Linville) az erre vonatkozó terminus technicus, amit szerintem akár az úgynevezett szereprepertoár-teszttel (Kelly) is lehetne mérni (bár még senki se tette), amit a bennfentesebb, két-három éves tapasztalattal rendelkező pszichológusok már simán csak Rep-tesztként emlegetnek (de ugyanők már a Rorschachot sem tartják szükségesnek kimondani, KIP-et (katatim imaginatív pszichoterápia - a szerk.) vagy elég csak egy Rót felvennem? - kérdi lágyan búgva, miközben hörpint egyet a teájából). Érdekes vizsgálati kérdés lenne, hogy komplexebbnek látja-e magát (hm, énjét) egy, a karrierjét is szem előtt tartó anyuka egy fulltime anyukához képest, vagy sem. És persze az meg még inkább kérdés, hogy kívülről melyik anyukát mennyire látják komplexnek az emberek?

És persze megint: hol és hogy vannak az apukák? Az ő énkomplexitásukat mennyiben változtatja meg az, hogy gyerekük van?

Reprezentatív kutatásról nem tudok, de az biztos, hogy engem szétvet a komplexitás!

Szóljon hát e bejegyzés végén a Travis nevű skót együttestől a Selfish Jean, amit pont úgy kell ejteni,  viszont kicsit máshogy kell írni, mint Richard Dawkins könyvének a címét, a The Selfish Gene-t, ami viszont pont ennek a posztnak a címe!

Ha ez nem komplex, hát semmi.

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share:

A mese bűvölete és a bontakozó apai lélek - 2. rész

Mint beígértem, a mesediák kategorizációja után ím szállítom a mesekönyvekét. Illetve nem is a mesekönyv a lényeg, hanem a rongyosra olvasás. Így aztán a felsoroltak között lesz egész kicsi babáknak és nagyobb gyerekeknek, sőt, felnőtteknek szóló, egyáltalán nem mesekönyv is, vadiúj és múlt század közepi,  bugyuta és mély, rövid és hosszú, szép és ronda, magyar és külföldi. A fiam minderre fittyet hányva, ugyanolyan fékeveszetten lapozza mindet. Reggel, délben, este, amikor már nincs jobb ötletünk, hajnalban, egyedül, velünk, a nyakamban, babakocsiban, gyalog, a kocsiban, buszon, villamoson, hajón, repülőn, s ha még kendőznénk/manducáznánk, bizonyára ott is olvasna.

(Mostanában mondjuk az egyik kezében a Micimackó van, a másikban meg egy lapát, ezért se enni, se inni, se olvasni, se játszani nem tud már, de bízunk az állapot átmenetiségében.)

Figyelem! Képünk illusztráció, a felsorolás nem teljeskörű!

I. KATEGÓRIA: Pszichedelikus mesék

• Satoshi Kitamura: Bárányaltató

Nyomasztás, magány, inszomnia, kialakulóban lévő depresszió, hallucinációk (beszélő mókusok és repülő csészealjak) és csillapíthatatlan éhség. Ezek nyomják Gyapjas, a szintén bárány életét. A Félelem és reszketés Las Vegasban képkockáira emlékeztető road-movie ez a javából, hogy Gyapjas egyeztetett-e Duke-kal, nem lehet tudni, de kemény tripen lehet ő is, nem vagyok nagy nagy szakértő, de egy biztos: egy kemikáliától ennyire beállni nem lehet. Viszont itt is minden jóra fordul, Gyapjas a sok parától, fiam a számolástól (merthogy ez egy számolós könyv) a könyv végére bealszik.

• László Varvasovszky: Honki Árnyországban

"- No de Honki! A fák törzse barna, a levelek pedig zöldek!
- Én is tudom, haha..."
Mondja Honki, a kisfiú, miközben épp kékre festi a fa törzsét, lilára a leveleit.

Ki tudja, Jimi Hendrix hogy játszotta volna a Hey Joe-t, vagy, hogy mi kerekedett volna a Lennon-McCartney szerzőpáros Lucy in the Sky with Diamonds-jából, ha azt tolják, amit Varvasovszky tolt, miközben ezt a mesét írta, rajzolta. Egy biztos, a hippi Paul akkora drogtripre invitálja a teljes zenekart, az Árnyország összes lakóját és a főhőst, Honkit magát, hogy én magam is beállok, miközben olvasom.

II. KATEGÓRIA: Pszichotriller mesék

• Bruckner&Bruckner: Moritz!

Bullying, galerik, kiközösítés, magány és egy gigantikus medve a H&M gondozásában. Szöveg nincs, csak a depresszív képek: a születésnapját magányosan ünneplő Moritz bárány, az őt kiröhögő "barátai",  a gonosz tekintetű macska és az őt fegyverhordozóként követő egér és az egyre közeledő, ordító medve. A végére persze minden jóra fordul, a medve megbékél, Moritz lesz a példakép a két másik állat számára és még a szülő hátán is megbékél a szőr.

• Macskássy Kati, Fekete Anna: Mi mondtuk... Apuról

Az 1989-ben megjelent könyv igazából szociográfia. Gyerekrajzokkal és tőlük független leírásokkal ad képet a 80-as évek végi családok mindennapjairól. Ez tehát nem mesekönyv, de ez nem jelenti azt, hogy ne felelne meg a bevezetőben írt kritériumoknak. (Macskássy neve egyébként ismerős lehet, részben az ő apja rajzolta a Kismalac meg a farkasok című mesét.)

Gyerekkorom óta megvan, van rajta matrica is a nevemmel, a béna, másodikos írásommal, de biztosan sosem olvastam. Hisz', ha olvastam volna, felmerült volna néhány kérdés az apukámmal kapcsolatban. Hogy mit titkol előlem? Hogy nem fog-e megverni, nincsenek-e csajai, nem iszik-e, nem kéne-e hatalmas tenyerekkel, vagy nagyra nyitott szájjal rajzolnom őt? Közben nem, az apukámnak átlagos méretű tenyere és szája volt, mindkettőt kizárólag rendeltetésszerűen használt, nem csajozott és nem is ivott, a devianciája talán csak a cigizés volt. Itt viszont, néhány egészséges családot leszámítva zömmel a horror kerülgeti az apukájukat megrajzoló és róluk beszélő gyerekeket, a képeket mutogató apukát pedig a nyugalom, hogy majd, amint megtanul olvasni, azonnal elégeti a könyvet.

III. KATEGÓRIA: Pszichológiai érzékenységet megpiszkáló mesék

• Julia Donaldson - Axel Scheffler: A legcsinosabb óriás

A munkamegosztás a következő: a workaholic Julia Donaldson ontja magából a jobbnál és meghatóbbnál jobb és meghatóbb könyveket, amiket Axel Scheffler tökéletes érzékkel illusztrál, hogy aztán - némi spéttel - Papp Gábor Zsigmond lefordítsa nekünk magyarra, hogy aztán mi röhöghessünk az isteni rímeken, könnyekig hatódhassunk a sztorikon. Eddig hét könyvünk van tőlük, de jelen bejegyzésbe csak egy fér bele. Az pedig a legjobb és szerintem az első olyan sztori a gyerekirodalomban, amely ötvözi az LGBTQ-problematikát, az elesettek és kirekesztettek iránti szolidarátást és a személyiségfejlődést. Gyuri, a főhös ugyanis női ruhában éli kissé boldogtalan életét, míg rá nem jön, hogy a ruha teszi az embert, bevásárol tehát, fess fiatalemberként hirtelen rettenetes boldogság keríti hatalmába. Dudorászás közben viszont szerencsétlen állatokba botlik, akik egyrészt simán metaforái a hazai társadalompolitikai eseményeknek, másrészt Gyuri, lelkes szocmunkásként újonnan vásárolt ruháival segít rajtuk, ami igencsak megható, de azért fontos leszögezni, hogy messze átlépte a kereteit. Hősunk, útja és a mese végén, atlétában, boxerban, fél pár cipőben már érzi szakmaiatlanságát, no meg az időjárás viszontagságait. Újra boldogtalan tehát, de akkor hirtelen, szinte a semmiből előkerülnek női ruhái és akkor, Gyuri megvilágosodik: mégicsak nőnek öltözve igazán boldog.

• Paulovkin Boglárka: A katicabogár elveszett pöttyei

Mese, mely szintén a külsőségek önmeghatározásra gyakorolt hatásáról szól. Ahogy Gyuri mit sem ér női ruha nélkül, úgy a katica pöttyök nélkül csak egy vacak bogár. (Ez némiképp megmagyarázza, hogy más kultúrákban miért érdektelen és értelmetlen rovar a katica.) És ennek ő teljes mértékben tudatában is van, nem véletlenül hajtja ezerrel a tó mélyén elvesztett pöttyeit. Arra viszont már nem futja a katicának, hogy túllásson saját sztereotípiáin, miszerint attól, hogy a harcsa ronda, még lehet jófej. Így aztán végsősoron a katica ugyanolyan előítéletes, mint amilyen előítélettől - pöttyeit elvesztvén - ő maga is tart, mit sem tanul tehát a katica a mese során, amitől az egyébként toleráns szülő számára csak kevessé lesz szimpatikus ez a kis szaros bogár.

• Eric Carle: Tien kleine rubbereendjes

Megtörtént eseményeket feldolgozó történet a toleranciáról, egyenlő bánásmódról, esélyegyenlőségről és az akkulturációról. Első lépésben megismerhetjük a gumikacsa-iparban lelkesen dolgozó, legkülönbözőbb bőrszínű munkásokat, majd - egy katasztrófa révén - bepillantást nyerhetünk a gumikacsák túlélési technikáiba. A 10 játékkacsából 9 sorsát csak rövid ideig követhetjük nyomon, ők ugyanis hamar és gond nélkül beilleszkedtek az állatvilágba. A 10. viszont pont egy igazi kacsacsaládba - némi képzavar - botlott, akik, ahogy az tőlük már csak megszokott kwak-oltak mindenfélét, amivel eleinte hősünk nem tudott lépést tartani. Úgy érezte, bár a többi társa közül éppen ő van a legközelebb önmagához, mégis, ez az objektív közelség hatalmas pszichológiai távolsággá nőtte ki magát, mígnem - a következő oldalon - ő is és fogadott családja is rájött: semmi különbség nincs az új rokon peep-je és a régiek kwak-ja között. Ennél szebben és érthetőbben az egyetemen sem voltak képesek érzékeltetni az integráció, az asszimiláció és az akkulturáció közötti különbségeket.

• Rotraut Susanne Berner: Böngészők

Gyengébbek kedvéért: minden évszakhoz jár egy böngésző, és minden évszakban van sok-sok önálló sztori, amit ki kell böngészni, akinek pedig megvan a teljes évad, az további összefüggéseket fedezhet fel. Tiszta Barátok közt. Az Éjszakaiban pedig - ráadésként - még a betörő is meglesz. De nem is ez a lényeg. Egyrészt  a nagy és színes könyvek vastag, szinte kikezdhetetlenül vastag oldalakból állnak, amik a foggal tépésen kívül minden agresszív cselekedetnek ellenállnak. Másrészt - és ez a lényeg - a sorozat politikai korrektségre, empátiára, nyitott gondolkodásra nevel gyerekeket és felnőttet egyaránt. Mert: van benne bevándorló, betörő, kifelé hordozó anyuka, női buszsofőr, vidám apácák pingvin formájú lampionokkal, egy-két DSM-IV-kategóriát kimerítő János, egyfolytában olvasó Petra, eltűnt, majd megkerülő papagáj, az év végére felépülő óvoda, Vilmát teherbe ejtő Géza.

• Schmal Róza: Budapesti böngésző

Az elv hasonló, mint a külföldi böngészők esetében, csak ez a miénk. A rajzok meghatóbbak, a vékony oldalak viszont a szakítópróbán csúfosan elvéreztek és a politikai korrektség is döcög. Itt vannak sztereotip indiánok és ősemberek, de ebben az utopisztikus világban a betörő rendőrkézre kerül és a Malév is létezik, a reptéren megszökött majmok pedig maguktól visszatalálnak az állatkertbe. Minden oldalon más és más budapesti helyszínt kell felismerni a szülőknek, lehet röhögni a Duna mélyén a tankon, biciklin, búvárokon, metrón, a gyerekek ezalatt minden oldalon megkereshetik a megszökött majmokat, a betörőt és két mókust. A fiam a feladatot hibátlanul és rekordsebességgel oldja meg. Hiába, ekkora szemekkel.

• Greg Hicks - Robert Foster: Kié a Márta?

Témájában tökéletesen illeszkedik az előzőhöz, de minthogy erről a könyvről már írtam, ezért itt most csak a kontextus miatt szerepel.

 IV. KATEGÓRIA: Életre nevelő mesék

• Guido Wandrey: Ki vár a várban?

Ha a gyereked még másfél éves korában is abban a tévhitben él, hogy a lovagok élete csupa romantika, öröm és boldogság, akkor mindenképpen ez a könyv javasolt. A naivitásban élő gyerekek szemei előtt szempillantás alatt lehull a lepel: a véres lovagi tornák és háborúk, a részeg, hatalmas zabálások, a megaláztatás és az állatkínzás, ezek tölti ki a lovagok valódi életét. De persze a három éves kortól ajánlott könyv célja nem ez, hanem hogy bebizonyítsa a szülőknek, hogy a gyerekek síkbeli orientációja és memóriája egyáltalán nem úgy működik, ahogy a felnőtteké, Gurgula, a vár ura egyetlen gyerekszemet sem kerülhet el, és mire a szülők felocsudnak, a kis poronytok már meg is találták a lovagok életének egy-egy színterén jól megbúvó kis zöld alient.

• Grimm testvérek: Hetet egy csapásra

Készült egy kutatás, ami azt vizsgálta, hogy Magyarországon a meggazdagodás mely formái elfogadottak. Sajnos meglehetősen meleg volt az akadémiai székfoglalón, ezért olykor elaludtam, de azt hiszem, az eredmény szerint a lottófőnyeremény legitim, minden más csakis lopás eredménye lehet. Ennek megfelelően a szegény szabó élete igazi magyar történet is lehetne: hazudj, hogy boldogulj! Álmodj nagyot, de ne dolgozz meg érte! Igazi példaértékű mese!

RÁADÁS KATEGÓRIA: Terápiás könyv

• Elwyn Hartley Edwards: Lovak

A Lovak a nyakukban patkószeget hordó kamaszok bibliája, nézegethetik benne a cuki pónikat, ámulhatnak a csodaszép pejeken, azonosíthatják vágyott társaikat, de megismerhetik kedvenceik eredetét és fajtáit, kritikai érzék esetén pedig röhöghetnek a kissé náci leírásokon ("a törzshöz jól illesztet elülső végtagok tökéletes mozgásszabadságot biztosítanak"), no meg a teljesen értelmetleneken ("intelligens, de néha kissé «lófejű»"). De mindez senkit ne tévesszen meg! A Lovak ugyanis komoly terápiás eszközzé lépett elő. Ehhez persze az kellett, hogy 17 és 19 hónapos kora között, amikor a ló még jó volt, a fiam éjjel-nappal ezen a könyvön lógott. Olyan volt, mint egy koraérett hip-hopper, yo-yo-yo mondta minden oldalon sokszor. Most, kétévesen viszont, a fiam az állatok láttán a legmélyebb hisztériáiból nyugszik meg, könnyei  azonnal elpárolognak, nyugodt légzés mellett kérdezi a lovak neveit, alig várja, hogy mutathassa a zebrát, amit az unokatestvérétől tanult, mutatja a dámanyeregben ülő dámát, a lovak jármódjait. A 15. ló körül már mi is megnyugszunk, további 30 ló után pedig már újra vesszük magunknak a bátorságot, hogy folytathassuk az altatást. Figyelem! A Lovak terápiás értékéből gyakori használat mellett sokat veszít, ezért használata csak végső esetben javasolt.

Ennyi fért ebbe a viszonylag esetleges felsorolásba. Köszönjük a megtisztelő figyelmet, meserovattal legközelebb két év múlva jelentkezünk!

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share:

A mese bűvölete és a bontakozó apai lélek - 1. rész

Nincsenek illúzióink. Amikor elkezdtünk mesélni a gyerekünknek, garantáltan nem értett belőle semmit sem. Most már persze egész jól összeállnak a sztorik, de azért megvannak a kétségeim, meg persze gondolatolvasó sem vagyok, éppen ezért Bettelheim könyvével szembeszállva jöjjön egy kis alternatív mese-tár, avagy hogyan bontakozik a lelkem.

I. KATEGÓRIA - népnevelő, pszichológiai témájú mesék

• Vuk

Mese a lopás kényszerűségének elfogadásáról. Meg arról, hogy hogyan lehet egy kitaszított csoporttal együtt érezni. A mese fejleszti a gyerekek empátiás készségét, toleranciáját, mentalizációját, traumafeldolgozó képességét. Az más kérdés, hogy a diás verziónak nem sok köze van a rajzfilmhez, előbbiben ugyanis Vuk a húgát menti ki, miközben utóbbiból tudjuk, hogy a jövendőbelijét. No mindegy, a filmtől egyelőre megkíméljuk fiunkat, én már a dia képkockáin található szövegeket is csak remegő ajkakkal vagyok képes felolvasni. Nem tehetek róla, már gyerekként is rajongtam Karakért.

• Mazsola fürdik

Feleségem egyik kedvence, engem valahogy taszít a malac, de ezzel együtt fontos, hogy a mese legalább annyira szól nekünk, mint gyerekeinknek. Higgadtságra, türelemre és rugalmas, kreatív gondolkodásra nevel, no meg megmutatja, hol a humor és a szigor helye a gyereknevelésben. De a mese igazán fontos erénye, hogy nem sulykolva, de egyértelművé teszi, hogy a szülő is ember, nem csak apa/anya, így hát néha ki lehet borulni, sőt, még barátokkal is lehet találkozni, ilyenek.

• Süsü

Újabb tanmese, ezúttal a másság elfogadásáról, az első benyomáson való túllendülésről. A buta, ronda és elsőre ijesztő Süsü engem még idegesít is. És mivel hetek óta ezt nézzük számítógépen, hallgatjuk bakeliten, ezért eleve előfordul, hogy úgy szállok le a villamosról, hogy hallom, ahogy hangosan azt mondom: kelekótya Süsüsü, a fiam pedig rendre csak sorolja a szereplőket. Közben meg a mese különböző részei tele vannak felnőtteknek szóló kiszólásokkal, cinizmussal és érzelemmel, és a főhős ugyanúgy csodákat képes tenni a növényekkel, ahogy a vele közel egyidős E.T. Én pedig mindkettőtől könnyekig. A diával kapcsolatban - Vukhoz hasonlóan - az is van, hogy a filmhez nem sok köze van, sőt, itt még a képek és a képaláírások sincsenek szinkronban, ami egészen szokatlan kognitív képességeket igényel gyermekeinktől.

II. KATEGÓRIA - szocreál mesék

• Öreg néne őzikéje

Természetesen ezen is sírásig tudok hatódni, gyerekkorom óta pontosan előttem van a mátraalji faluszél. Azt mindenféle politikai pozicionálás nélkül sajnálom, hogy a kommunizmusra utaló jeleket kigyepálták a diából, de ezzel együtt a mese akkora szocreál, mint ide Makó, és még egy csöpp patriotizmus is csúszott bele, tessék szépen megkeresni! És hát persze ez a mese is nevel eleget, jó elvtársként segítsünk, ahol tudunk, Cili cicától és Bodri kutyától példát véve pedig megtanuljuk megosztani javainkat.

• Szeleburdi Róka Rudi

Azután már véres fejjel késő lesz a bűntudat […] Az orrával nézte meg, hogy kemény-e a kövezet […] Két szemében este lett. Hát igen, rozsdás lobogóra emlékeztető farkincájú Rudinak kemény élete van, de a remek szockó közeg - a mindig figyelmes és segítőkész rendőrrel, az életre nevelő tanítóbácsival, a szerető nevelőotthonnal az élen - bő 40 diában leneveli eposzi jelzőjéről főhősünket, így ez a mese akár road-movieként is felfogható. Az meg külön pikáns, hogy Róka néni a Bokor utcában nem ám egy jó kis társbérletben lakik, nem! Ahogy Rudi és barátai futnak fel a lépcsőn, jól látszódnak a Bauhaus-építészet jellegzetességei, a lakásba érve pedig csak ámul az olvasó a szép, tágas szobán, a colos belmagasságon, a guszta fürdőszobán.

• Első nap az óvodában

Donászy Magda meséje is bővelkedik a korszellemre utaló mondatokkal és az épületeket itt sem a szocreál szürkület jellemzi, nemhiába, Gropius mellett még egy óvodát népszerűsítő szocialista mese sem mehet el. Bodnár Orsi - Szeleburdihoz hasonlóan - hibás génekkel született, széjjelszedte játékait, éheztette kutyáját, de aztán mindenki szerencséjére felvételt nyert az óvodába, ott pedig hamar fejlődésnek indult kis szőke porcelánbabánk. Az óvoda tip-top, szép játékok, guszta óvónéni, a font kalácstól meg még most, írás közben is összefut a nyál a számban. Mi ez a fiam mérgező kínai játékaihoz és gyökérfőzelékéhez képest?! És hát Orsinak - szemben a rókával - mindene megvan, amire egy gyerek vágyhat: otthon szerető, figyelmes, a teljes foglalkoztatottságnak köszönhetően pedig dolgozó család várja.

• Tengerecki Pál

Könyvben, dián egyaránt fantasztikus, Réber László ugye nem kérdés, de Zsoldos Vera se viccelte el a dolgot, isteniek a dia képei is, a hoppla-hopp-szalmaszál pedig a legszebb ritmusú sor. Az egész vers, sőt az összes TSK gyerekeknek a remek rímek, szüleiknek a cinikus kiszólásaik miatt sosem lesz unalmas. A Tengereckiben ugyan megbújik egy halk patriotizmus is, de ennyi bőven belefér, olvassuk is, meséljük is jó sokat, a Gyál pedig az egyik legviccesebb mind közül.

III. KATEGÓRIA - pszichotriller, horror

• A három nyúl

Mese a pletyka erejéről, szociográfiájáról, eszkalációjáról, a fantiázia és a realitás összemosásáról. A képek a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmazhatnak, ízlés kérdése, nekem konkrétan futkos a hátamon a hideg, miközben olvasom, ha a képeket is nézem, még félek is a sötét szobában, egy ideje nem is meséljük már, ha pedig kis mindennapjainkba mégis bekúszik egy nyúl (látjuk, esszük, olvassuk), biztos, ami biztos, szorosan átöleljük a fiunkat.

• A kismalac meg a farkasok

Enyvvári H. és Macskássy D. elképesztően para képekkel támogatta brutál Móricz-rímeket tartalmazó meséje a bizalom teljes megvonására tanítja ártatlanságban nevelt gyerekeket. Legalább 50-szer meséltük már a fiamnak, de én még mindig nem vagyok biztos abban, hogy a farkas elsőre tényleg rosszat akart volna. Dolgoztam ám kérdőívezőként, ha leforráztak volna a hatodikról egy lábos vízzel, hát én is a rendőrséggel/barátaimmal mentem volna vissza. A 80-as évek vendéglátósának öltözött malac viszont még a falkányi farkast is legyőzi, bundájukkal egész lakását béleli ki és még arra sem átallott, hogy az egyetlen túlélő farkast meglovagolva, annak szájába a vége táblát erőltetve galoppozzon ki a meséből.

• Boribon, a játékmackó

Marék Veronika meséje, Donászy Magdáéhoz hasonlóan szintén a játékokkal való törődésre hivja fel gyermekeink figyelmét. Erre pedig nem is kínálkozhat kézenfekvőbb eszköz, mint a bűntudatkeltés, no meg a körkörös paráztatás. Gabi és Gyuri, a vagány, trapázgatyás testvérpár felvágják kedvenc mackójuk hasát (para), aki aztán, fantáziájukban nyitott hasfallal életre kel (parapara), majd egyik bajból a másikba keveredik (paraparapara). Persze, megmenekül ő is, a gyerekek is, a fej nélküli anya szidás helyett javítással nevel, s mutat példát így a diát tekergető szülőknek.

• A répa

Pirospozsgás orosz, vágyteljesítő népmese. Fiam rajong érte, kapott is egy Ikea-répát, de az már inkább derogál neki. A mesével kapcsolatban elsőre talán nem egyértelmű, hogy miért ebben a kategóriában kapott helyet, de ha belegondolunk, hogy mi történhetett szegény unoka szüleivel, rögtön rájövünk: a para nincs kimondva, de ott bújkálnak minden dián a fel nem tett kérdésekre a ki nem mondott válaszok. Szóval nem is merek találgatni, milyen horror időszakban indult el a mese a szájhagyomány útján. Aztán meg egy olyan kertben, ahol ekkora a sugárzás, ott egyéb termések, állatok is irreális méreteket ölthetnek.

IV. KATEGÓRIA - politikailag inkorrekt mesék

• Kattentotta

A maga módján persze mégis korrekt mese célja, hogy kinyissa a hazai, utazási engedélyt csak ritkán kapó 70-es évekbeli családok szemét: ma már (mármint akkor) az afrikaiak sem mind pattintják a fényt, de azért a sátrakba bevezetett villany és a fejtetőn hordott TV nekem kissé necces, de TSK célja persze itt is a szórakoztatás, az meg - ha pironkodunk is közben - sikerült.

• Óvoda az őserdőben

Maminak egyre megy, cuki, fekete gyerek, vagy az őserdő összes állata, jöhet mind az óvodába. Amint viszont az állatok megjelennek, a gyerekeket már nem is látjuk, tehát a mese egyszerre befogadó és kirekesztő, azt az érzetet kelti, mintha Mami jobban szeretné az állatokat, mint a saját gyerekeit. Kis zoológiai mellényúlás persze itt is van, csomó felmutatott állat valójában inkább a szavannában őshonos, de hát ez Európából kit érdekel?! Én azért rendre felhívom rá a fiam figyelmét.

• Török és a tehenek

Van egy Beyond the Fringe szkeccs, amiben a Scotland Yard egyik nyomozója a nagy vonatrabló után nyomoz, de mivel képtelenek akár csak értelmes nyomokat is beszerezni, ezért egymás között csak lámlengének (mindermast) nevezik, ha ugyanis valóban kimondanák, hogy egy lángelmével (mastermind) van dolguk, akkor egyből feladnák. Hát nagyjából ez lehet Móricz kis meséje hátterében is, ha ugyanis a törököket kis béna gömbőcöknek képzeljük, akkor bizonyára aligha lehettek volna szeretett hazánkban úgy 150 évet. Ez tehát - hasonlóan a répameséhez - szintén vágyteljesítő mesék törzsébe sorolható, azon belül pedig a retrográd vágyteljesítő mesék osztályába. Kíváncsi lennék, hogy a törököknek milyen meséik vannak Magyarországról!

Így a répa, úgy a répa, köszönjük szépen a figyelmet, ennyi fért ebbe a bejegyzésbe, a következőben - ígérem, viszonylag hamar - a könyveink kerülnek bemutatásra.

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share:

Jelenetek első bölcsődei karácsonyunkból

Először is le a kalappal a gondozónők előtt!

Lemeóztuk őket a karácsonyi ünnepségen, most már biztosan állíthatjuk:

nekik válium nélkül is megy!

14 gyerek, nagyjából 30 felnőtt, a kettő összege ki is adja a rendelkezésre álló négyzetméterek számát, amiből bőven levon a meglepő diszkrécióval feldíszített karácsonyfa, az ajándékok körülötte és az édességekkel és mindenféle házi termékekkel roskadásig megtelt asztal.

Először egy kis hódolat és alázat.

Nem csak azért, mert a minimálfizetésük ellenére is minden pórusukból árad, hogy szeretik a munkájukat és a gyerekeket. A legnagyobb bizalommal hagyjuk ott nap mint nap a fiunkat, néhány szülővel ellentétben minket egyáltalán nem érdekel, hogy mit isznak és mit esznek bent, pedig bőven van olyan kaják vannak az étlapon, amiket nemhogy itthon nem adnánk neki, hanem amikről még csak nem is hallottam, illetve amilyen ételeket eszembe se jutna egymás mellé, pláne nem egymásra tálalni. Mondjuk salátafőzelék vagy gyökérfőzelék túróval.

És nem azért nem érdekel, mert leszarom, ami a gyerekemmel munkaidő alatt történik, hanem azért, mert láthatóan szeret bent lenni. Rengeteget emlegeti Ikkit és Buzzsit (Niki és Zsuzsi), a két gondozónőt és a bölcsis barátait Amburral, Emmával és Énnával az élen.

És ezek a bölcsisnénik tényleg terülj-terülj asztalkámat és olyan karácsonyi hangulatot varázsoltak a szobába, hogy magamat is meglepve meghatódtam, gond nélkül énekeltem a Kiskarácsony, nagykarácsonyt, sőt, este még itthon el is gitároztam párszor.

Szóval - igaz, hogy rajtunk kívül mindenki csinibe öltöztette a gyerekét - tényleg megható volt az egész, és közben mégsem volt semmilyen erőltetett áhítat, egy kis ének, aztán mindenki azt csinált, amit akart, így aztán az elején bögő, a szülők jelenlététől megzavarodott gyerekek és a gyerekeik jelenlététől eleinte pózoló szülők is szép lassan visszaálltak a normál működésmódba, mindenki tette a maga dolgát.

Én például hódolhattam egyik kiemelt hobbimnak, vegytiszta inputokat gyűjtögetve állíthattam kategóriákba a szülőket és a gyerekeket. Meglepő módon a párosítás nem volt mindig kézenfekvő.

Íme a főkategóriák:

• életében először van a bölcsödében apuka
• túlöltöztetett gyerek
• túlbuzgó anyuka
• családok, ahol az elemeknek láthatóan alig van közük egymáshoz
• jópofizó apuka
• csak a kajáért érkező apuka
• a gyerekét hypeolásra minden lehetőséget megragadó anyuka
• outsider anyuka az outsider gyerekével

És akkor az alkategóriák:

• Szerepét messze túljátszó színészanyuka elég cuki gyerekével, akivel eleinte teátrálisan rengeteget foglalkozott, majd gyereke száját cumival kibélelve mélyen mobiljába merült szintén színész férje megérkeztéig, amikor viszont pár percen belül távoztak is.
• Apuka zakóban, alatta mintás, pszeudotrendi trikóval, menő fényképezőgéppel mindent dokumentál, cserébe azt se tudja, kifelé, vagy befelé nyílik-e az ajtó, sokáig az sem derül ki, melyik az ő gyereke, melyik az ő felesége.
• Soseláttam kislány vastag és nehéz anyagból készített ruhában, lakkszandálkában, sokáig az sem derül ki, kik a szülei. Ld. előző pont.
• Apuka, aki leginkább vagy kókuszgolyókat és egyéb édességeket töm magába, vagy a rovásírásos, frissen préselt almaleven élcelődik. Néha azért odamegy az anyja mellől mozdulni is képtelen gyerekéhez, aki ezeket a gyenge próbálkozásokat hangos neeee-vel és lökéssel kíséri, így aztán a csalódott apuka inkább más gyerekkel cukiskodik.
• Édes kislány nemzeti színű (szerintem véletlen) csattal a hajában leginkább az apját elutasító kisfiút látja el csokiba mártott perecekkel.
• Szintén édes kislány az apját elutasító fiú nevét emlegeti, együtt játszik vele a karácsonyfa körül, folyamatosan takarítgat.
• Koraérett, a többieknél jóval fiatalabb kislány szolgálatkészen betolja maga után a széket, még azt is, amin éppen rajta ülök, egyedül iszik, fél füllel hallom, ahogy az anyukája büszkén meséli a nassoló apukának, hogy gyermeke szobatiszta és beszél, nekem viszont már az is fura, hogy járni tud.
• Ölibaba - ő talán a legkisebb a csoportban - gyerek és a helyét kereső, kissé zavarban lévő anyukával.
• Kissé agresszív, folyamatosan kisírt szemű kisfiú teátrálisan egymásba kapaszkodó szülőkkel, akik csak a legvégső pillanatokban avatkoznak közbe kevéssé boldog kisfiuk életébe.
• Arab hercegarcú kisfiú anyja ölében ülve buszokat tologat, közelükben trendi férfi, feltehetőleg a gyerek apja, bár ő - hasonlóan a nassoló apukához - mintha inkább más gyerekekkel játszana.
• Kedves, de kissé túlpörgő anyuka takarítgató kislányát instruálja, bölcsinéniknek ajándékokat kiosztja, a délután házigazdája, intézményi limonádé egyik aktív ellenzője.

A leírások között természetesen mi is ott vagyunk, a helyes megfejtők között egy tábla csokit sorsolunk ki.

Sok sikert és boldog karácsonyt, de persze addig még lesz bejegyzés.

Tovább

Bejegyzést írta : Apu

Share: