2013. június 16., vasárnap

Kakapisafikaprüdéria


No meg lelkes barátai, a böfögés és a fingás.

De már csapok is a számra, hiszen a helyes kifejezés a kaki, pisi, netúrdazorrod, büfi, puki.

Mert remek eufemizmusok persze vannak mindenre, kreativitásunknak csak a képzelet szab határt, de a prüdéria még azt is szétfeszíti.

Bő 10 évvel ezelőtt Magyarországra is beérkeztek azok a könyvek, amik már nem csinálnak ügyet a kakilásból, pisilésből, illetve pont, hogy igen. Sorra kezdtek olyan könyvek megjelenni, amik ki merik mondani, sőt, le is merik rajzolni a kakit, pisit. Ezek közül a két, talán legnépszerűbb a Kaki könyv és a Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére. Utóbbit buszon, hangosan olvasni a fiadnak igazán felemelő érzés. És van még a Bilikönyv, de annak már kicsit más a célja.

De fingani és böfögni még ők se nagyon mernek, orrot túrni meg aztán pláne nem.

Ezennel tehát úttörő leszek és vállalom:
  • olykor túrom az orrom (de azért igyekszem társaságban nem, és nem a fiam előtt),
  • fingani is szoktam (de elsősorban a wc-n),
  • kakilok is (sőt, amikor a fiam még nagyon kicsi volt, akkor még az is előfordult, hogy vele a kezemben, vagy éppen az ölemben)
  • és hát mi tagadás, néha igazán jólesne böfögni egy jót, s ha nincs senki jelen, hát elő is fordul, hogy nem türtőztetem magam
De hát kemény dolog a szocializáció, és én egy szóval sem mondom, hogy alpárinak kell lenni, csak van egy kis képmutatás abban, hogy egy kétéves gyerek ezek mindegyikét meglepő mennyiségben csinálja, mutatja, kommentálja, a szülőknek pedig nem árt adekvát és következetes, de a legkevésbé sem pironkodó reakciókat keresni.

És bár elég ideges tudok lenni az evolúciós pszichológia túl- és/vagy félrehangsúlyozásától, de azért abban biztos van valami, hogy az állatvilág igen különös kapcsolatban van a saját ürülékével. Megszaglásszák, esetleg meghemperegnek benne, neadjisten meg is eszik, mi viszont már egész kicsi kortól tiltjuk, tabuvá tesszük, esetleg büntetjük is. Pedig valójában szeretjük ezeket a dolgokat, az ember feláll a wc-ről és visszanéz, egy bizonyos kultúrába tartozó ember kifújja az orrát, de azért a zsebkendőt szétnyitja, elemzi az eredmény, majd összegyűri ugyan a zsepit, de a zsebében még jó darabig gyűjtögeti a száradó taknyot. És hát az is van, hogy a legjobb parfümök alapvető kelléke a szarszag

Felmerül tehát a kérdés, hogy melyik (mellék)termékről hogyan, mikor és milyen életkorban szabad és kell beszélni. És mikortól lép be a tiltás a szocializációba? Mikortól és hogyan kell mederbe terelni a kiválasztás (?) különböző formáit? Hogy konkrét legyek, mikor nem kéne már azon nevetni, amikor a gyereked egy-egy bővebb mondat közben elejt egy ízesebb böffentést?

És hát akkor már az is kérdés, hogy miért ennyire vicces a böfögés és a fingás? Pont a tiltás miatt? A fiamon jól látszik, hogy mindez számára a legtermészetesebb dolog, ahogy Shrek is mondja, jobb kint, mint bent, mi viszont pont ezen a természetességen nevetünk. Mert valójában arról van csak szó, hogy irigykedünk. De nem csak ezekre. Mindenre irigykedünk, amit egy gyerek csinál, mindenre, amit neki még szabad és nekünk, felnőtteknek már nem.


Kép forrása: http://4.bp.blogspot.com/-6-jpYKGrK4g/Ub4ffqL2Q6I/AAAAAAAAAUE/Y9KAmDFGXp0/s1600/694850_42704635.jpg


Bejegyzések a témában

2 megjegyzés:

  1. Mese a vakondról, aki (...) - ez volt az elsö könyv, amivel Svájcban találkoztam (anno 1991) és nagyon megdöbbentett, talán az elsö kultúrsokkom. Most már nagyon tetszik, sikerült a re-szocializáció :)
    Melina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És bő 20 évvel később mi is felvettük a szocializáció ritmusát

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.