>

2015. június 21., vasárnap

Konténerfunkció

Egyre több olyan pszichológiai szakkifejezés van, amit elkezdtem nem csak érteni, de használni is, ami egyszerre négy dolgot is jelent(het):
  1. Teljesen éretlen voltam, amikor egyetemre jártam.
  2. Nagyon rossz a képzés.
  3. (Mégis) van értelme a pszichológiának.
  4. Egész belátó, rugalmas vagyok.
Pánikra semmi ok, azért még mindig csomó dolgot értelmetlennek tartok, ami egyszerre két dolgot is jelent(het):
  1. Nem csak éretlen, de még arrogáns is vagyok.
  2. Nagyon rossz a képzés.
Nade örüljünk az első lista 3-as és 4-es pontjainak, ugyanis eljutottam oda, hogy kiújuló idegzsába helyett egy kellemes lebegés-érzés tölt el, amikor a nyelvemen ízlelgetem a tartalmazás kifejezést. 

Persze nemhiába kaptam frászt ettől a szótól, a szakképzésen olyan maró gúnnyal csúszott ki az okos, de egyébként elég cinikus és szarkasztikus Lisznyai Sanyi szájából, hogy azt komolyan venni, a kifejezésnek értelmet tulajdonítani aligha lehetett. Amikor pedig már röhögve mondta, hogy to contain, érted, tartalmazod, mint egy konténer, akkor rájöttél, hogy jegyzetelned is értelmetlen.



Aztán teltek-múltak az évek, és valahogy a korábban használt empátia elkezdett kevésnek tűnni, majd a kevésbé közhelyesnek tűnő mentalizáció is erre a sorsra jutott. És akkor, valahonnan, valamilyen paranormális véletlennek köszönhetően beugrottak Sanyi szavai, de ezúttal cinizmus nélkül, így aztán nem maradt más, mint a nyers tudomány, az értelem maga, én pedig megvilágosodtam. Szóval köszi, Sanyi!

S bár egyelőre még kicsit ügyetlenül, de ma már be tudom építeni a mondataimba is:
  • Nem tudom őt tartalmazni.
  • Nagyon fontos, hogy tartalmazzátok egymást.
  • Azt érzem, hogy amíg nem tartalmazzátok egymást, addig nem tudtok A-ból B-be jutni.(nopersze ilyet sose mondanék)
  • Eddig tartalmaztam, amit mondtál, de most túlcsordult a tartályom. (remek példa arra, hogy hogyan kell rosszul használni a kifejezést)
Szóval a tartalmazni az empátia és a mentalizáció összege körül lehet valahol, valami olyasmit jelent, vagy legalábbis én valami olyasmire használom, amikor tényleg értjük a másikat. Nem csak azt, amit nekünk jelent, hanem amit neki, miközben kimondta az érzését.

És akkor itt jutunk el a bejegyzés lényegéhez, amin mostanában egész sokat gondolkodom.

Miszerint fogalmam sincs, fogalmunk sincs arról, hogy a gyerekeink számára mit jelentünk. Ami nem jelent mást, minthogy nem tudjuk őket tartalmazniPersze, látjuk, hogy a fiam kiakad, ha nem vagyunk eléggé ott, szomorú, sőt, akár meg is ijed, ha mérgesek vagyunk, örül, ha megdicsérjük, jelen vagyunk, programozunk.

De hogy valóban mit érez, mire gondol, mit jelent neki egy búcsú, egy újratalálkozás, egy nélkülünk eltöltött hétvége, egy ajándék, egy puszi, egy hosszabbra nyújtott mese, amikor éjszaka felkelt minket, hogy pisilnie kell, amikor huszadszorra kéri, hogy vegyem fel a nyakamba, de én nem veszem fel, amikor rászólok, hogy legyen halkabb, ha alszik a húga, mamája, én.

És persze ő se tudja, hogy én ilyenkor mit érzek, hogy mit jelent nekem, amikor a nyakamba ugrik, amikor bosszant, amikor meseolvasás közben megpuszil, amikor ízlik neki, amit főzök, amikor nem ízlik neki, amit főzök, merthogy ő sem tartalmaz engem.

Amit pedig végképp sosem fogunk tartalmazni, hogy a két gyerek egymásnak mit jelent. Hogy milyen nekik egymás testvéreinek lenni, hogy milyen a mi gyerekeinknek lenni.

Szóval az van, hogy empatikusak még lehetünk, mentalizálni is képesek lehetünk, gondolkozhatunk azon, hogy milyen dolog apának lenni, de valójában, a szó szoros értelmében - már ha van neki olyan - sosem fogjuk a gyerekeinkkel egymást tartalmazni.

(Kép forrása: http://www.sitt-lom.hu/kont%C3%A9neres-sittsz%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1s)


Bejegyzések a témában

1 megjegyzés:

  1. A Szerviz-Transz Kft. 1995 óta foglalkozik konténeres sittszállítással főleg Budapest környékén. A rendelhető konténerrel vegyes hulladék, ipari törmelék, lakásfelújításból származó sitt szállítható. Budapest összes kerületébe rendelkezünk behajtási engedéllyel.

    https://kontenerrendeles.org

    Több mint húsz éves szakmai tapasztalatunk, 15 konténerszállító járművünk, saját hulladékválogató telepünk, több, mint 400 különböző méretű konténerünk és kiterjedt kapcsolatrendszerünk által meghatározó szereplője vagyunk a piacnak. Saját hulladékválogató telephelyünkön évente mintegy 150 ezer tonna hulladékot válogatunk át és hasznosítunk újra.

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.