2018. április 17., kedd

Digitális gyerek - analóg szülők

Nem tudom pontosan megmondani, hogy miért, de nem félek attól, hogy a gyerekeim teljesen rákattannak a digitális világra.

Najó. Igazából tudom.

Több oka is van ennek.

Az egyik, hogy egy kicsit én is, mi is rá vagyunk kattanva, másrészt mert nem tartom bajnak a digitális korszakot, harmadrészt pedig azért, mert csomó alternatívát is fel tudunk mutatni a gyerekeinknek, és bízunk abban, hogy az is lehet érdekes.


Sőt.

De persze nem szeretnék naiv lenni, csomó baj lehet a képernyőfüggéssel, de nem több, mint bármivel, ami képes arra, hogy függőséget alakítson ki. Tehát itt is, mint minden más addiktív cuccal kapcsolatban nem az a fontos, hogy tiltsuk, hanem hogy kialakítsunk vele kapcsolatban valamiféle digitális tudatosságot, digitális ön- és digitális énvédelmet. Mutassuk meg, hogy mi silány és mi minőség. Tanítsuk meg, hogy mi veszélyes és mi ártalmatlan, mi fölösleges és mi hasznos. Mutassuk meg, hogy a számítógép sokkal több, mint a youtube, az internet sokkal több, mint a cset és a játék. Méghozzá a kezdetektől.

És itt aztán rengeteg a munka. És szerintem mi ettől rettegünk. Ettől a sok munkától. Illetve attól, hogy nem vagyunk rá hatással.

De közben dehogynem vagyunk rá hatással. Csak nem közvetlenül. De hát eleve ilyen a nevelés, nem? Hogy nem az explicit kiadott utasítások működnek, hanem a dolgok sokkal rejtettebben, közvetetten hatnak. Innen nézve tehát a digital parenting semmiben sem különbözik a parentin egyéb területeitől.

Persze felmerül a kérdés, hogy mi van akkor, ha a gyerek pornót néz, mi van, ha valami perverz megszólítja cseten, mi van, ha jön a kék bálna, mi van, ha betámadnak a kortársak egy jó adag bullyinggal, mi van, ha beszippantja valamilyen szerencsejáték vagy egyszerűen csak bevásárol, mi van, ha egész nap csak játszana, csetelne, valamilyen közösségi felületen lógna, mi van, ha megszűnnek az offline barátai és így tovább?

De még mielőtt én magam is megijednék, gyorsan azzal nyugtatnék mindenkit, hogy azért a digitális világ nem csőstül szakad a gyerekek és szüleik nyakába, mindaz, amit itt felsoroltam, minimum tizenöt évnyi, egymásra rakódó parát jelent, ami azt jelenti, hogy a digitalizáció szocializációs kérdés is. Másrészt fontos az is, hogy mindezt szét tudjuk választani csomó, az életciklus-váltásokkal sokkal inkább összefüggő változásoktól.

Nem a mobiltelefon okozza tehát a kamaszkorba fordulást, hanem a kamaszkor eleve a mindennek a megkérdőjelezése, a lázadás, a változás ideje, tehát az ok-okozat sokkal inkább fordított.

De újra.

Tényleg nem szeretnék naiv lenni, a téma fontos, foglalkozni kell azzal, hogy ne bambuljon egy gyerek túl sokat képernyőt, és ami még nagyon fontos, hogy pontosan tudjuk, pláne kiskorban, hogy amit a gyerek bambul, az micsoda. Beszélgessünk vele ezekről a témákról, amint elkezdi a digitális életbe való betagozódását.

Erre két dolog miatt van szükség, egyrészt így tudunk kapcsolódni a gyerekünkhöz, így érthetjük meg, hogy mi is van vele a nap bizonyos óráiban, másrészt pedig képben leszünk.

Nem árt ugyanis, ha ismerjük a gyerekeink online életét is.

Épp annyira, mint amennyire az offline világát.

Főleg azért, mert a most felnövekvő generáció már messze nem lát akkora különbséget a kettő között, mint a már felnövekedett X-ek és Y-ok.

A cikket az NN Biztosító Életkapu programja támogatta


Bejegyzések a témában

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.