2018. július 28., szombat

Fociláz

Mindig nagyon szerettem focizni, a foci nézése viszont sosem kötött le különösebben. Osztálytársaim persze már alsóban is Népsporttal jártak, vágták a statisztikákat, 5:2, egynull, kiestek. Détári, Fánbászten, Sztojcskov, én viszont csak azért drukkoltam a Vasasnak, mert tetszett a neve, focistákat nem nagyon ismertem, mindig újra kellett magyarázni, hogy mi az a közvetett és mi a közvetlen szabadrúgás, a lest nagyjából két éve értettem meg.

Ezeket nagyjából a fiam is tudta rólam, nem is nagyon hitte el, nem is tudom, hogy most már elhiszi-e, mert közben már én sem vagyok abban biztos, hogy így volt, abban, hogy amikor Ausztriában éltünk 91-től 93-ig, akkor bizony le akartak igazolni a helyi focicsapatba. Csak valami sportorvosi vizsgálatra nem voltam hajlandó elmenni. Persze akkor sem tudtam, hogy mi az a les, de, gondolom, ha kiderült volna, hogy sportegészséges vagyok, akkor azért elmagyarázták volna.

De miért nem mentél el? De akkor most focista lennél? Ja, nem, mert most már öreg lennél focistaszámban.

Hát igen.

Most viszont volt egy elég intenzív vb-időszak, aminek már ugyan vége, de közben még dübörög a fociskártya-láz, én meg újra ott vagyok, ahol voltam alsóban, illetve nem egészen, mert most megveszem a Népsortot, csak épp a fiamnak. Ő meg forgatja, olvassa, nézegeti, büszkén zörgeti, én meg nem tudom hirtelen, hogy akkor most az van, hogy a múltam került bele a jelenembe, vagy a jelenem a múltamba, mert a les-szabályt már értem, de nekem még mindig csak annyi lenne a foci, hogy Détári, Fánbászten, Sztojcskov, ha a fiam nem világosítana fel, hogy dehogy, hanem Lewandowsky, Messi meg Neymar dzsunior.

Én meg szorgosan keresem és olvasom, hogy mi van a Rakitičcsel és a Modričcsal, most akkor tényleg visszavonult-e a Buffon, vagy mégis folytatja, Mbappét leigazolja-e végre az Arsenál és hogy Dzsuzsák nevetségessé teszi-e még magát valahol Közép-Ázsiában, hogy aztán lelkesen mesélhessem a fiamnak, aki persze már rég hallotta a híreimet az osztálytársaitól vagy olvasta a Népsportban.

És persze passzolgatunk és meccsezünk, amiben a fiam egyre ügyesebb, fáradhatatlanul kergeti a labdát, becsúszik, én viszont egyre kevésbé vagyok ügyes, viszont annál fáradtabban kergetem a labdát, amit persze, nyilván, ha utol is érek, mellélövök. De még így is simán megnyertem az első rendes meccsünket 10:2-re, a másodikat viszont már csak 10:9-re, egyáltalán nem simán.


via GIPHY

Ami csak azt jelentheti, hogy a következőt simán elveszítem 6:10-re.
És ez így helyes.

Úristen, hogy fog örülni, ha nyer.

Hát így vagyok én a focival.
Így vagyok én a fiammal.




Bejegyzések a témában

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.