Gyerekkoromban a nagynénémmel ötösben ünnepeltük a karácsonyt, neki nem volt családja, nekünk igen, imádtuk, hogy átjön, az utolsó busszal érkezett, aztán az apu hazavitte, a kettő között megpusztultunk a röhögéstől. Természetesen nekünk is a Jézuska hozta az ajándékot, de a teljes vallási képzavar jegyében, ha épp úgy hozta a naptár, akkor hanukiát is gyújtottunk, sőt néha még egy dávidcsillagot is biggyesztettünk a fa tetejére, hogy egyszerre kapjon értelmet az anyu idézőjeles jesszusozása, az apu ironikus ajvékolása és a nagynéném szarkasztikus córeszozása. Aztán még mielőtt bekapna bármelyik vallás gépszíja minket, gyorsan megköszöntük egymásnak az ajándékokat.
Később, ahogy kamaszodtam és egyre idegesítőbb lettem, a családi, ötösben ünnepelt karácsonyok is egyre nyűgösebbek lettek, mígnem aztán, amikor a nővéremnek, majd később nekem is, párkapcsolataink lettek, akkor a nagyvonalú családunk szépen visszavonult. A 24-ét nem akartuk külön tölteni, s mivel nálunk nem voltak kiforrott karácsonyi hagyományok, ezért könnyű volt áttenni a családi karácsonyt másnapra.
Most viszont, mivel már két gyerekem van, értelmetlen lenne, ha a családi karácsonynak még mindig a származásit vagy éppen a feleségem extrém nagy családját nevezném. Az év túlnyomó részében, Jézuskamentes időszakában nincs is ezzel gond, teljesen egyértelmű a helyzet, aztán viszont jön a karácsony, amikor dönteni kell.
Persze sokféleképpen lehet csinálni, megvolt annak is a bája, amikor a szentestét három különböző helyen töltöttük, de ahogy egyre nagyobbak lesznek a gyerekeink, ők már azt fogják akarni, hogy végig ugyanott legyünk, hiszen ki akarják majd próbálni az ajándékaikat. Szóval idén először kipróbáltuk, milyen 24-én nem meg- esetleg szétszakadni, hanem otthon maradni, szépen együtt, délelőtt kirándulunk egyet, aztán főzök, ebéd, játék, én alszom, fadíszítés, ajándékozás, újabb evés, játék, átjönadani, mese, fürdés, mese, elmegyadani, alvás, amiből a kiránduláson kívül minden meg is valósult. Helyette inkább csillagszórót, pisztrángot és petrezselymet kerestünk.
Szóval az van, hogy egyszerre vagyok gyerek, felnőtt és szülő is, de mivel előbbi a gyerekeimet nem igazán érdekli, a feleségem pedig a középsőhöz ment hozzá és nekem is egyre inkább az utóbbi kettő a fontos, ezért szép lassan a feleségem és én is kihátráltunk gyerekszerepeinkből, és idén már csak 25-én találkoztunk származási családjainkkal.
Így viszont két dolog teljesült egyszerre: egyrészt megünnepeltük első egész estés, nem igazodó, de annál sajátabb családi karácsonyunkat, ami másrészt nekem kicsit azt is jelenti, hogy megünnepeltük a hanukia-, Jézuska- és dávidcsillagmentes első felnőtt karácsonyunkat.
Szerencsére ez nem jelenti azt, hogy ne bohóckodhatnék égő csillagszóróval a kezemben. És mindez persze azt végképp nem jelenti, hogy bárki más életében is összefüggés kéne, hogy legyen a felnőtté válás és a karácsony mikéntje között.
Ez kérem, egy személyes blog.
Most viszont, mivel már két gyerekem van, értelmetlen lenne, ha a családi karácsonynak még mindig a származásit vagy éppen a feleségem extrém nagy családját nevezném. Az év túlnyomó részében, Jézuskamentes időszakában nincs is ezzel gond, teljesen egyértelmű a helyzet, aztán viszont jön a karácsony, amikor dönteni kell.
Persze sokféleképpen lehet csinálni, megvolt annak is a bája, amikor a szentestét három különböző helyen töltöttük, de ahogy egyre nagyobbak lesznek a gyerekeink, ők már azt fogják akarni, hogy végig ugyanott legyünk, hiszen ki akarják majd próbálni az ajándékaikat. Szóval idén először kipróbáltuk, milyen 24-én nem meg- esetleg szétszakadni, hanem otthon maradni, szépen együtt, délelőtt kirándulunk egyet, aztán főzök, ebéd, játék, én alszom, fadíszítés, ajándékozás, újabb evés, játék, átjönadani, mese, fürdés, mese, elmegyadani, alvás, amiből a kiránduláson kívül minden meg is valósult. Helyette inkább csillagszórót, pisztrángot és petrezselymet kerestünk.
Szóval az van, hogy egyszerre vagyok gyerek, felnőtt és szülő is, de mivel előbbi a gyerekeimet nem igazán érdekli, a feleségem pedig a középsőhöz ment hozzá és nekem is egyre inkább az utóbbi kettő a fontos, ezért szép lassan a feleségem és én is kihátráltunk gyerekszerepeinkből, és idén már csak 25-én találkoztunk származási családjainkkal.
Így viszont két dolog teljesült egyszerre: egyrészt megünnepeltük első egész estés, nem igazodó, de annál sajátabb családi karácsonyunkat, ami másrészt nekem kicsit azt is jelenti, hogy megünnepeltük a hanukia-, Jézuska- és dávidcsillagmentes első felnőtt karácsonyunkat.
Szerencsére ez nem jelenti azt, hogy ne bohóckodhatnék égő csillagszóróval a kezemben. És mindez persze azt végképp nem jelenti, hogy bárki más életében is összefüggés kéne, hogy legyen a felnőtté válás és a karácsony mikéntje között.
Ez kérem, egy személyes blog.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése