>

2018. március 29., csütörtök

Kedves, drága Zsuzsi


És persze Vuzsi, Zsuzsó!

2012 nyara óta ismerünk. Közel hat éve.

Pontosan előttem van, ahogy Nikivel együtt feljöttetek a lakásunkra megnézni, hogy milyen S., milyen a szobája, gondolom, kicsit azt is, hogy milyenek vagyunk mi. Nyilván, kezdő szülőkként a tizenhét hónapos gyerekünkkel fogalmunk sem lehetett arról, hogy mi is fog történni velünk a bölcsődés időszaktól kezdődően, de amikor elmentetek, onnantól rögtön tudtuk, hogy minden rendben lesz. És ez nem csak S-sel volt így, hanem később F-fel is, aki pedig már kilenc hónapos korában megismerkedett veled. És hogy ezt így akartuk, az pont azért volt, mert tudtuk, hogy hozzád fog kerülni.

Soha egy kérdőjel sem merült fel bennünk. Sem szakmailag, sem emberileg.

Szülőként pedig talán ez a legfontosabb akkor, ha úgy dönt, bölcsődébe adja a gyerekét. Hogy ne kelljen aggódnia.

És nekünk soha, egy pillanatig sem kellett aggódnunk a bruttó öt és fél év alatt.

Ez pedig egy akkora ajándék, amit nem lehet meghálálni, leírni sem.

De azért megpróbálom.

Szóval hogy nem nagyon ismerek olyan embert, aki ekkora profizmussal, ekkora szívvel, ekkora alázattal és ekkora őszinteséggel fordul a gyerekekhez és szüleikhez. Pedig elég sokfélék vagyunk. De te, bármilyenek is vagyunk, bármikor is visszük be a gyerekeinket, bármikor is hozzuk el a gyerekeinket, bárhogy is bánunk a gyerekeinkkel, bárhogy is öltöztetjük a gyerekeinket, bármilyen játékokat is adunk a gyerekeinknek, bárhogy is beszélünk a gyerekeinkkel, bárhogy is neveljük a gyerekeinket, te mindig hatalmas és őszinte szeretettel fordultál feléjük.

És ilyet nem sokan tudnak.

Ilyet te tudsz.

Ilyet te tudtál, de most elmész a bölcsődéből, és nekünk a szívünk szakad meg.

F. ma azt mondta a nyakamban üldögélve Barcelona utcáin sétálgatva, hogy a bölcsire gondol.

Kedves, drága Zsuzsi!

Azzal, hogy elmész, nagyot veszít a bölcsőde, a szakma és mi is, de mi legalább kaptunk belőled bruttó öt és felet, a szakma meg bő 30-at.

Szóval nagyon köszönjük, hogy megismerhettünk, köszönjük, hogy a gyerekeink veled lehettek!

És bár egy ilyen szám miatt minden más körülmény között frászt kapnék, de az a csoport, amelyik 2014 nyarán végzett nálad, az pontosan tudja, hogy miért került ide.





Bejegyzések a témában

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.