>

2019. július 13., szombat

Fájdalomküszöb

Nagy nap volt a tegnapi, a Parlament ugyanis páros lábbal rúgott először az MTA, aztán pedig a köznevelés seggébe. Szöges bakanccsal.

És hát mindkettő fájni fog.
Méghozzá kurvára.


Az MTA-val is szolidarítok, persze, de most nézzük, mi is fog történni a közoktatással.

Összességében az egyes módosításokkal is komoly baj van, de a fő baj, hogy magához a közoktatáshoz, ami romokban, nem nyúlnak. A tanárhiányt, a béna és lehetetlen finanszírozási rendszert, a központosítás révén tehetetlenné váló vezetést, tervezést és intézkedést, az elavult pedagógusképzést és intézményrendszert, a béka segge alatti morált és fizetést, a romos iskolaépületeket, a NAT túlzsúfoltságát, a tanárok megbecsültségét és a gyatra PISA-eredményeket a módosítás nem fogja megváltoztatni. A hazai közoktatást kizárólag néhány pedagógus lázadása és kitartása és a szülők kussolása tartja életben.

Egy dolgot viszont tesz az új módosítás és a Kormány. Vakon hisz abban, hogy a gyerekek klónok. Abban, hogy mind ugyanolyan. Egytől egyig. Eddig is utált a köznevelés differenciálni, most majd nem is kell. SNI? BTM? Differenciált feladatadás? Egyéni haladási tempó? ADHD? Rossz kedv? Lassabb munkavégzés? Gyorsabb munkavégzés? Szórt/kevert intellektus? Érzékeny gyerek?

Who the fuck cares?!


Node akkor mondom egyesével, kicsit úgy, hogy megpróbálom követni a kronológiát.
  • Óvodakezdés
Az van, hogy mostantól 4 éves kortól kötelező lesz óvodába járni. Ezzel azt hiszem, nem lenne gond, ha érteném az okát. De még akár egyet is érthetek vele, közösségbe kerülni fontos, gazdaságilag és egyénileg is fontosnak tartom, hogy az otthon maradó szülő minél hamarabb visszakerülhessen a munkaerőpiacra. De. Van-e elég óvoda, van-e elég óvodapedagógus, nem fog-e ettől még jobban megemelkedni a csoportok létszáma? Szóval hogy ki van-e ez találva rendesen,
  • Utolsó óvodai év
Az is van, hogy az utolsó óvodai év iskola-előkészítő lesz. Ez egy kicsit bonyolult dolog. Ha a hazai köznevelést sokszínűnek gondoljuk, amelyben mindenféle iskola van, akkor egyáltalán nem értem az előkészítést, ugyanis mire készít elő. Egy Waldorf-iskolára kicsit máshogy kell felkészíteni egy gyereket, mint egy mezei KLIK-iskolára vagy egy egyházi iskolára. De mivel - erről még később - az alternatív iskolák jó eséllyel megszűnnek az országban, ezért jóval homogénebb lesz az iskolarendszer, így az előkészítésnek is lenne értelme, ha egy homogén iskolarendszernek lenne értelme. De nincs. De ha lenne, akkor sem lenne értelme az óvodákra bízni az előkészítőt. Mert ehhez egyelőre még nem értenek az óvodapedagógusok. De ha majd érteni is fognak majd, akkor is. Elég sok dolguk van egyébként is. És kérdem én. Miért kell olyannak lennie az összes intézménynek, hogy az már a következőre készít fel? Miért nem érezheti óvodásnak magát egy óvodás? Miért nem az iskola készíti fel a gyerekeket az iskolára? Akkor már jobb lenne, ha az iskola inkább öt éves korban kezdődne, de az első év a megérkezésről szólna.
  • Iskolakezdés időpontja
Az elmúlt két évtizedben egyre később kerülnek iskolába a gyerekek. A fiam osztályában már másfél évnyi eltérés van a legfiatalabb és a legidősebb gyerek között. Tehát elsőben volt, aki 6 éves 4 hónapos volt és volt olyan, aki 7 éves 10 hónapos. Az nagyon durva eltérés. Durva a gyerekeknek, durva a tanároknak is. És ez még csak az életkori eltérés, még vannak az érettségbeli különbségek is, ami a másfél évnél jóval nagyobb is lehetne, ha az érettséget meg lehetne feleltetni életkoroknak. És hát ez még csak a kezdés időpontja, azt is érdemes lenne nézni, hogy ezek a gyerekek hány évesek lesznek 12 évvel később. Azért nagyon nem mindegy, hogy valaki 18 évesen vagy 20 évesen érettségizik, kicsit más egy 18 éves, mint egy 20 éves, kicsit máshogy néz ki, kicsit más érdekli, ilyenek. Szóval én azért azt mondanám, hogy nem baj, ha kicsit egységesebb lesz az iskolakezdés.

De vajon fel van erre készítve a közoktatás?

De még ha fel is van, az már nagyon nincs rendben, hogy csak a szülő kezdeményezhet későbbi kezdést, az óvoda nem tehet ilyen javaslatot. Korábban az volt, hogy az intézmény és a szülők is kérhették, voltak persze itt is túlkapások, de inkább nem az óvodák kaptak túl, hanem a szülők, akik féltették a gyerekeiket (talán okkal és joggal) az iskolakezdéstől. Mi is azt mondtuk a nevtanban (nevelési tanácsadó, ma már pedagógiai szakszolgálat) a még egy évet óvodában maradó gyerekekre, hogy megmentjük őket. Szóval jobb lenne ezt is rendesen szabályozni ahelyett, hogy megszüntetik az óvódák autonómiáját. 

Oké, most majd akkor az óvoda a szülőnek fog szólni, hogy szóljon a szakszolgálatnak, hogy kérvényezze a későbbi iskolakezdést, ahelyett, hogy a szülő beleegyezésével közvetlenül kezdeményezhetne. Kicsit lassabb, kicsit döcögősebb lesz így, de mindegy, csak a gyerek élete múlik rajta. 
  • Magántanulói státusz
Na, az megszűnik, helyette lesz az egyéni munkarend. Ez utóbbi egyébként volt korábban is (bár mintha egyéni tanrendnek hívták volna), szóval ez tényleg nettó gecizésnek tűnik. Oké, biztos sokan visszaéltek vele, láttam én is ilyet, de akkor sem az a megoldás, hogy akkor megszüntetem, hanem átgondolom, hogy jól van-e szabályozva. Az egyéni munkarendről, ha jól értem, akkor a szülő majd nem az iskolának fogja megírni a kérvényt, hanem... Na, azt nem tudjuk, kinek. Az államnak kell majd írni, de hogy azon belül pontosan kinek, hogyan, és hogy majd ott, a valakinél milyen gyorsan fog végigfutni egy-egy ügy, arra ne is merjünk tippelni.
  •  Tankönyvválasztás
Na, az nem lesz. Hogy azért majd feladatlapokat lehet-e használni, másolni, netről anyagokat letölteni, arról nem tudunk. Tehát megértette a Kormány, hogy előállt egy teljesen unikális helyzet, az egész világon nincs ilyen, csak itt, nálunk, Magyarországon, hogy minden gyerek ugyanolyan, minden tanár ugyanúgy tanít és minden iskolának ugyanaz a profilja. A teljes egyenlőség hazája lettünk. 
  • Osztályozás
Második évtől kötelező lesz. Végre nem kell irkálni betűket, egytől ötig egy szám, oszt jónapot. Most majd talán még könnyebb lesz buktatni. Remélem, azt azért még nem tiltják meg, hogy lehessen írni is annak a hülye gyerekeknek egy-egy sort a számok mellé, hátha az több lehetőséget ad az értelmezésre, mint az, hogy 3 vagy 4.
UPDATE: Ez végül nincs benne az Nkt-ben, továbbra is lehet szövegesen értékelni.
  • Intézményvezetés
Kiírnak majd egy vezetői pályázatot, azt megpályázzák, dönt a tantestület és dönt a KLIK is, de a KLIK döntése fog számítani (ez így volt eddig is), de a kinevezést senki se véleményezheti. Apu! Kimehetek focizni? Nem. Miért? Csak. De kérdezhetek valamit? Nem. De miért? Mondom, nem!
  • Alternatív iskolák
Nem fognak megszűnni, csak éppen olyanok lesznek, mint a többi. Nyilván az itthon működő külföldi iskolákat ez nem fogja befolyásolni, de mondjuk az epochális rendszeren alapuló AKG-t vagy a végre iskolaként működni kezdő Budapest Schoolt, a nagy hagyománnyal rendelkező Waldorfokat, de még az alternatív kerettantervvel működő Rogers Iskolát (itt dolgoztam) vagy Kincskereső Iskolát (ide jártam) is komolyan ellehetetlenítheti az a két új szabály, hogy 30%-ban lehet csak eltérni a központi kerettantervben részletezett tantárgyi struktúrától és az, hogy az alternatív iskolák kerettantervében  a tantárgyakat félévekre bontva kell szerepeltetni. Bár talán ez, némi pedagógiai leleménnyel, magyar gógyival azért szerintem simán megoldható lenne, de franc akar ezzel foglalkozni, mikor már az alternatív kerettanterv összeállítása és elfogadtatása se kismiska.

Persze, itt is van egy jó elgondolás, mégpedig az, legyen biztosított az átjárás az intézmények között, de ahogy azt is tudom, hogy egy autópályára sem lehet bárhol felmenni és arról nem is lehet bárhol lejönni, úgy a Waldorfról sem gondolja senki sem, hogy átjáróház lenne. De ha az átjárhatóság olyan nagyon fontos, akkor szüntessük meg gyorsan a 4-6-8 osztályos gimnáziumokat is, én legalábbis komoly gondban voltam, amikor egy négyosztályosból át akartam menni egy nyolcosztályosba. Egyébként  megoldottam, de ez teljesen lényegtelen.

Ilyesmik vannak a törvényben, és ezeknek egészen rövid távon egészen komoly következményei lesznek.

Szóval széles a spektrum az új törvény háza táján (úristen, micsoda képzavar), aminek az egyik felén a nettó és dilettáns faszságok állnak, a középén az értelmes elgondolások, amiket viszont lehetetlen megvalósítani, a másik végén pedig a kifejezetten ártó, káros, kicsinyes, veszélyeztető, kirekesztő és érzéketlen intézkedések.

Talán ha egyeztettek volna szakemberekkel.

------------ xxx ------------

A fenti fotót Zamárdiban készítettem, kicsit messzebbről látszódna a szobor előtti, Nagy-Magyarország alakú virágágyás. Mert Trianon nagyon fájt. Ez nem is kérdés. (A kép, amit nem én csináltam, az innen van.)

Van viszont az Instagramon egy mémeket felvonultató és egészen kiváló classicalartshit (érdemes bekövetni), ami akár ehhez a szoborhoz is gyárthatna valamit.

Ami talán nem sérti senkinek sem az érzéseit.

Mondjuk egy ilyet:



Bejegyzések a témában

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.