2018. április 13., péntek

Megint menni kéne!

Mellettünk egy üres telek volt, rajta csodálatos, árnyas, gyümölcsös fákkal, a fiam imádott rajtuk mászkálni.

Azt mondták viszont, hogy ki fogják ezeket a fákat vágni, mert új vasútvonalat építenek. Nálunk, ahol korábban még busz sem járt. Szomorú lett persze a fiam, de azért én próbáltam megnyugtatni, hogy úgysem lesz ebből semmi, mindenfélét terveztek, abból sem lett semmi.

De aztán munkagépek érkeztek, az emberek is azt mondták, hogy igen, ki fogják őket vágni, tehervonalat építenek.

Mivel a közelben és távolban sincs semmi, ahol ki lehetne termelni valamit vagy ahova vinni lehetne a valahol kitermelt valamit, ezért zömmel csak röhögtünk a fiammal.

Most pedig ott szorongunk a marhavagonokban sokadmagunkkal, állítólag dolgozni visznek minket.

------------------- xxx -------------------

Tegnap reggelre a Figyelőben megjelent egy "cikk" egy listával, rajta élő és halott emberekkel, akik Soros György zsoldosai.

A hét elején pedig írtam egy bejegyzést arról, hogy milyen céljaik vannak a szülőknek, bárhol is élnek a világon.

Aki nem olvasta, annak gyorsan leírom, hogy arra vágynak a szülők, hogy a gyerekeik produktívak legyenek a munka világában, legyenek alkalmasak intim, stabil kapcsolatok létrehozására, illetve hogy úgy egyáltalán normálisak legyenek.

Nyilván a legnagyobb kérdés az, hogy mit jelent a normális. Mondjuk úgy nagyjából azt, hogy az adott kultúra keretei között úgy éljen, hogy az neki és másoknak is jó legyen, illetve hogy neki és másoknak ne legyen nagyon rossz.

Namost akkor szeretném egyrészt leszögezni, hogy ez nem egy politikai bejegyzés. Illetve dehogynem, csak nem pártpolitikai. Szóval ez továbbra is egy apablog, továbbra is egy szülőblog, csak hát mit tegyek, ha érdekel a körülöttünk lévő világ? A politikai irányultságom pedig, azt hiszem és remélem, talán már korábbi posztokból is kiderült.

Másrészt viszont - az előző bekezdéssel szoros összefüggésben - azt is gondolom, hogy egy olyan országban, ahol listáznak, ahol fákat vágnak ki, ahol rohad az egészségügy és az oktatás, ahol egekben az áfa, ahol ürességtől kongó stadionok nőnek ki a földből és üresen zakatoló vonatok zakatolnak a miniszterelnök kertjének két vége között, ahol úgy folyik el a közpénz, hogy már te szégyelled magad, ahol iszonyú bonyolult és drága vállalkozást indítani és vezetni, ahol főváros és vidék között egy egész világ terül el, ahol a Magyországot önként kikerülő menekültektől félünk, ahol elcsalják a választásokat (mármint nem konkrétan a választáson, hanem az azt megelőző nyolv évben a média monopolizálásával, a választókörök önkényes átszabásával, a választási törvény átszabásával, a folyamatos uszítással, az ellenzék kiherélésével, a véleménykülönbségek nevetségessé tételével, az ellenfelek elkussoltatásával és így tovább), ahol a miniszterelnök "viccesen" provokálhatja az őt elmeszelő Nemzeti Választási Bizottság elnökét és még be se akarja magát kötni a kocsiban, ahol kriminalizálják a romákat, a hajléktalanokat, a drogfüggőket, ahonnan kinézik a szegényeket, ahol lenézik a nőket, ahol még a szegényeken is meggazdagodnak, ahol újságok szűnnek meg, ahol a hatalom kénye-kedve szerint baszogathatja a civileket, ahol tüntetőket bírságolnak meg és így tovább, ott hogy a francba, de tényleg hogy a francba válhat bárki is normálissá?


Sőt.

Hogyan maradhatunk egyáltalán mi normálisak?

És ki mondta, hogy mi egyáltalán normálisak vagyunk?

Mert dehogy vagyunk normálisak.

Hát folyton csak hiszünk és hiszünk, miközben a szemünk előtt épül ki az a rendszer, ami ellenünk van. Nyomon követjük, kísérjük, asszisztáljuk, egyengetjük a rendszer útját, néha kicsit hőbörgünk ugyan, de azért nagyon nem, mert hát azért nagy baj, ugye nincs. Majd lesz, de most még nincs.

Hát dehogy nincs.

Lesz nagyobb is, efelől ne legyen kétség, de most is nagy a baj.

Mert nemhogy itt hever az életünk körül egy fegyver, ami el fog sülni, hanem már el is sült és még mindig tele van a tár.

Csak idő kérdése, hogy eltaláljon minket vagy a gyerekeinket a golyó.


Szóval mit kezdjünk szülőként egy ilyen helyzettel?

Egyrészt azt gondolom, hogy nagyon nagy baj lenne, ha átpakolnánk a gyerekeinkbe a mi érzéseinket a politikával, a közélettel kapcsolatban, másrészt viszont fogalmam sincs, hogy mindez hogyan illeszthető össze azokkal az elvekkel, amiket fontosnak tartok: a hitelességgel és az illeszkedéssel. Előbbivel azért, mert mondanám, utóbbival meg azért, mert a fiam kérdezi. Persze, sejtem a választ. Emelkedjek felül.

------------------- xxx -------------------

Közel négy éve írtam egy bejegyzés Menni kéne? címmel arról, hogy most már aztán tényleg érdemes lenne megfontolni, hogy hátha mégsem Magyarországon kéne élni. Azóta eltelt közel négy év és mi még mindig Magyarországon élünk.

Mert, nagy szerencse ez, a lokális életünk - és ezt igyekszem arrogancia nélkül írni - egyre jobb. De a mi kis mikroklímánkat leszámítva minden csak rosszabb és rosszabb és rosszabb és rosszabb, és semmi kétségem afelől, hogy egy idő után minket is elér a rossz.

És olyan jó lenne ha ez mégsem jönne el, vagy ha mégis, akkor jó lenne, ha nem a marhavagonokban csodálkoznánk rá arra, hogy ja, eljött.

(Kép forrása)


Bejegyzések a témában

5 megjegyzés:

  1. Sajnos gondolataimból szólt minden mondatod.
    Én már csomagolok.
    Nincs miért maradni.
    Kár értem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért előtte olvasd el az Apapara Facebook-oldalán ennek a bejegyzésnek a beharangozásához érkezett kommenteket. Hátha meggondolod magad.

      Törlés
  2. Menthetetlen vagyok. Nincs facebookom...

    VálaszTörlés
  3. Hát ez lehetne akár a "mi kellene ahhoz, h több gyerek szülessen" c bejegyzés is....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, fejben már készül is egy, ami épp erről fog szólni

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.