>

2013. február 1., péntek

Hogyan szeresd a gyerekedet - Jótanácsok Bagdy Emőke szájából



Az előző részek tartalmából:

Először megtudhattuk, hogy a kötődésnek és a kötődő nevelésnek semmi köze egymáshoz, no meg azt, hogy mindent a kultúra konstruál, semmi sincs eleve. Elgondolkodtunk azon, hogy tényleg, objektíve megállapítható-e, hogy az anyának otthon kell lennie a gyereke minimum kétéves koráig, és fikáztunk néhány meglehetősen elismert pszichológust, kutatót.

Aztán - a fika jegyében - rámutattunk néhány furcsaságra a kötődő nevelés magyarországi adaptációjával kapcsolatban, no meg megkérdőjeleztük en bloc a kötődő nevelés értelmét, megnéztünk és kritikával illetünk néhány teljesen elfajzott kötődő holnapot, majd idéztük egy kötődő, de később kitérő anyuka gondolatait.

Végül, de nem utolsósorban bemutattuk, hogy Spock és Pikler mégsem akkora állatok, mint amekkorának szeretnénk őket gondolni, sőt, jóval több Spickler van a szülőkben, mint sima csokoládéban mogyoró. Így érkeztünk el quadrológiánk utolsó, negyedik részéhez.

Jó olvasást kíván az apapara.hu
Az eredetileg a hunbaba.hu-n megjelent interjú már átköltözött a netbutik.hu-ra Itt olvasható az interjú Bagdy Emőkével kötődő nevelésről, hordozásról, babakocsikról.

Most hagyjuk, hogy mi a, illetve, hogy van-e bajom a hunbaba.hu-val
Meg hagyjuk, hogy rovásírás.
Azt is hagyjuk, hogy mi a magyar.
Azt meg pláne, hogy hogyan kell magyarul hordozni.

Ezek nem ennek a blognak a témái.


Az viszont igen, hogy 
  1. kinek és mit üzen a pszichológia, illetve hogy
  2. mekkora a hatalma a pszichológiának, no meg, hogy
  3. a pszichológia nevében meddig lehet elmenni és végül, hogy
  4. mennyire érzem magam személyesen és mások nevében megbántva a cikk egy-két üzenete által.
A pszichológia egy tudomány, ez nem kérdés. A tudomány pedig hatalom. Mégpedig nem is kicsi. Pláne egy olyan tudomány, amiről azt gondoljuk, hogy úgy tudja, vagy legalábbis tudni akarja, mit és miért csinál az ember. Ettől lehet parázni, meg lehet erre vágyni, leszarni nem annyira könnyű. Persze lehet rebelkedni, de tudjuk, hogy egy fehér köpeny, egy titulus, a hely szelleme mekkora hatással van az emberek viselkedésére, bizalmára, hitére.

Sok mindent lehet a tudomány nevében állítani. No meg sokféleképpen lehet képviselni a tudományt, sokféleképpen lehet pszichológusként viselkedni (kár, hogy mégis csomó pszichológus pont ugyanolyan). Lehet mandalákat rajzolgatni, füstölőket égetgetni, hangosan kortyolgatni valamilyen szoftpszichológiai cukiságos bögréből a teát, nyáron is sálban, kellemes hangon búgni és közben jobbra-balra biccenteni a fejeket, de lehet a pszichológus arrogáns is, gőgős, cinikus, ironikus, blöffölhet is, el is aludhat terápia közben, lehet érzékeny, vagy éppen hideg és távolságtartó. De egyvalamit nem felejthet el: ő pszichológus, aki hat, akinek a mondatai valamilyen módon, valahogyan - bő négy év alatt nem jöttem rá, hogy hogyan - befolyásolják a másikat: a klienst, az olvasót, a segítségre szorulót.

Bagdy Emőke nemzetközi szinten sem kis név a szakmában. Jópár fokozata van (dr., habil., a pszichológia tudományok kandidátusa, prof. emeritus, persze ezek egymásra épülnek, de azért nem semmi), néhány végzettsége (klinikai szakpszichológus, szupervízor, pszichoterapeuta), rengeteg kutatás kiötlője, vezetője, több száz tanulmányt, könyveket, cikkeket írt, satöbbi.

És akkor fogja magát, és ad egy interjút a kötődő nevelésről. Amivel az ég világon semmi baj nem lenne, ha nem pszichológus lenne, hanem mondjuk géplakatos. Vagy jogász.

Persze túlzok, csomó olyan dolgot mond, amivel egyet tudok érteni. Okos, megengedő, rugalmas,  máskor viszont meglehetősen előíró. De nem is annyira az egyes mondatok tartalma bosszant és tesz idegessé, hanem inkább a mód, ahogyan a gyereknevelésről beszél. Minden mondatában van igazság, de pont ezért fájdalmas a mondat maradék része, hiszen az egyértelmű igazságok mellett a kétkedve olvasottakat is elfogadjuk, nem gondolkozunk annak tartalmán, esetleg kritika nélkül benyaljuk azt is, hogy


  • a kötődő nevelésnek három alapelve van. Nyolc van neki, és azok között nem szerepel egyik Bagdy által említett elv sem.
  • a külön szobában alvó gyerekek magukra vannak hagyva. Nincsenek. A külön alvás nem egyenlő a ridegtartással.
  • az ősi kultúrák szokásait folytatni kell. Nem kell. Akkor együtt kellett aludni, mert esetleg jött a mamut. És akkor futni kellett. Most nem jön, most nem kell. Ettől persze még lehet együtt aludni, de annak semmi köze az ősiséghez.
  • Spock meghatározott időközönkénti szoptatást ajánl. Nem teszi. Amit a kérdésre válaszol Bagdy, az egyébként pont az, amit Spock is mond és amit én is gondolok: nem kell folyton szoptatni, csak akkor, ha a gyerek tényleg éhes. 
  • vesztibulárisan ingerelni a gyereket leginkább hordozva lehet. Ezer módja van annak, köztük persze a hordozás is, de én még mindig ott tartok, hogy a hordozás egy eszköz, nem pedig egy nevelési elv.
  • illik Konrad Lorenzet idézni. Lorenz elismert etológus, ez nem kérdés. De azért az is van, hogy tagja volt az NSDAP-nak, és el is fogadta a náci ideológiát, arról nem is beszélve, hogy a náci ideológia elég sokat merített Lorenzből. Jól megvoltak együtt, na.
  • egy szoptatott gyerek mellett az anyukának ÁLLANDÓAN a közelben kell lennie. Nem kicsit bűntudatkeltő egy ilyen mondat. És miért kellene folyton ott lenni? Nem szabad mozdulnia a gyereke mellől? Miért? Kinek jó az, de komolyan?! Elég, ha a rövidnél akár csak egy egész kicsivel hosszabb távon gondolkodunk!
  • a babakocsiban tolt gyerekek kevésbé lesznek bátrak és kíváncsiak. Mert? Mert mennyi idős gyerekről beszélünk? Mondjuk aki már meg tudja emelni a fejét, az akár hasalhat is a babakocsiban és akkor kilát. Aki pedig már ülni is tud, az a babakocsiban is ül és juhú, kilát.  Mert a remek babakocsikat be lehet úgy is állítani, hogy kilásson belőle a gyerek. Talán lehetne differenciálni a babakocsik és az életkorok között.
  • a gyereket intenzíven kell hordozni. Hogyan?! Tényleg biciklizzek vele? Takarítsak úgy, hogy közben a hátamon van? Hogy ugyanazt lássa, amit én?
  • a hordozott gyereket nem kell beszoktatni. Hát dehogyisnem. Meg újra: nincs tisztázva az életkor. Nem ugyanaz istentiszteletre, bölcsődébe és óvodába szoktatni egy gyereket, merthogy más életkorokról beszélünk. És igen. Nagyon jól mondja a riporter, mielőtt megcáfolná magát: az egyik gyerek ilyen, a másik olyan. Nem a hordozás teszi a gyereket.
  • kimutathatóan boldogabbak a hordozott gyerekek. Kérem azt a vizsgálatot, ami bármilyen hosszútávú hatást és ok-okozati összefüggést kimutat. Pláne egy olyat, ami országok közötti különbségeket ki tud mutatni. És ha ez megvan, akkor csapja rögtön mellé azt a kutatást, amelyik magasabb EQ-t, érzelmi intelligenciát és kevesebb agressziót mér hordozott gyerekekből lett felnőtteknél. (Elég, ha csak a polgárháborúktól sújtotta közép-afrikai országokat nézzük, ahol egyébként több a hordozott gyerek) A boldogság, a szegénység, a gazdagság, a jóllét, az érzelmesség relatív fogalmak. Egy indiai szegény nem úgy szegény, ahogy egy svájci. És nem is úgy boldog és nem is úgy szeret, nem úgy érint és sír. És nem is úgy éhes. Más kultúra, más norma, más igények. Egy poligám kultúrában felnövő nő máshogy fog küzdeni az esélyegyenlőségért, mint egy emancipált svéd.
Azzal viszont teljesen egyetértek, hogy
  • a védőnő-képzés valamivel kevésbé uptodate, mint egy amis közösség. Íme ennek csimborasszója: egy párhónapos gyerek anyukájának azt mondta gyerekorvosa, hogy ne tartsa kézben annyit azt a gyereket, hiszen még nincsenek csontjai.
  • kell egy gyereknek egy anyapótlék (átmeneti tárgy), az ujja, egy maci, egy rongy. De az is van, hogy a mi gyerekünk még erre nem talált rá. Születésétől fogva az ágyában van egy nyúl, de egyáltalán nem érdekli, nincs szimbólumértéke, főképp talán azért, mert minek szórakozzon az anyja szimbólumával, amikor szinte mindig rendelkezésre áll az eredeti. Ha meg az nincs ott, hát pontosan érti, hogy miért. Bár nagyon vártuk, hogy mikor kezdi végre szopni az ujját, de ha pszichoanalitikus szemmel nézem - amitől azért erősen ódzkodom -, akkor azt mondhatom, hogy egészségesen vált le a rólunk, hiszen nincs szüksége arra, hogy átmeneti tárgyakba kapaszkodjon.
  • az első hat hónap rettenetesen fontos az anya-gyerek kapcsolatban, amit pedig beépít az első egy évben, az egy életre meghatározza a gyereket, kapcsolatait. Persze azért nem ártanak a további évek biztonságot nyújtó tapasztalatai sem, de tényleg meglepően sok kialakul az első évben.
Végül felháborít, hogy
  • amikor azt mondja: "A nem hordozó anyák is nyugtatják a gyermeküket azzal, hogy szoptatják, testre veszik. Érdekes, hogy mégsem veszik észre, hogy amikor a gyermeket szoptatják, micsoda megnyugvás következik be a gyermeknél?!?" Volt az a reklám, amikor kínai turistákat vezet végig egy lakásban az idegenvezető, és mutatja a fiút, aki még betárcsázós internetet használ. És akkor az egyik kínai megkérdezi magyarul, kínai akcentussal, hogy "és mit eszik?!" "Azt, amit mi. Tényleg." - válaszol az idegenvezető. Szóval észreveszi a hülye nem kötődő anyuka is. Azért szoptatja meg. Azért puszilgatja, öleli, simogatja, takarja be. Amire éppen szüksége van. Tényleg.
  • úgy van beállítva, mintha a hordozott gyereknek egyszerűen jó élete lenne, de legalábbis jobb, mint a nem hordozottaknak: nem sírnak, mindent jobban csinálnak. Ez bizonyára nem igaz, és bizonyára nincs közte semmilyen ok-okozati összefüggés. És vissza is kérdezek: ki a hordozott gyerek? Akit éjjel-nappal kendőben tartanak? Akit tolnak is, meg hordoznak is? És akit 30-70 arányban hordoznak csak? Vagy csak alkalmanként?
  • azt mondja, hogy van egy babakocsis kultúrát vizsgáló kutatása, amire alig jelentkeztek. Ebből ő arra jutott, hogy "a babakocsis anyukák egyszerűen nem érdeklődnek annyira a gyermeknevelés kérdései iránt, s nincs bennük az az emocionális érzékenység, amely a hordozó, vagyis a gyermekkel ilyenfajta intenzív kapcsolatot építő anyákban valahogy tüzel és kiváltódik." Leírom újra: A BABAKOCSIS ANYUKÁK EGYSZERŰEN NEM ÉRDEKLŐDNEK ANNYIRA A GYERMEKNEVELÉS IRÁNT. Lehet-e következtetéseket levonni abból, hogy hány "babakocsis" anyuka megy el egy vizsgálatra arra, hogy mit gondolnak a a gyereknevelésről? Nem. Miért is lehetne? Plusz újra: kik a babakocsis anyukák? És mi az, hogy babakocsis kultúra?
Szóval egyrészt mi, nem hordozó szülők is hordozzuk a gyerekünket, ha úgy adódik. És mi is szeretjük embergyermekeinket. Mi is megvigasztaljuk, megérintjük őket, féltjük őket, ha betegek, adunk nekik enni, jól felöltöztetjük őket, ingerdús közegben neveljük őket és egyáltalán: mi is normálisak vagyunk. És a másik oldalról: a hordozott gyerekek is tudnak földhöz vágódva hisztizni, tombolva nem felöltözni akarni, nekik is kell néha antibiotikumot kapniuk és köztük is vannak olyanok, akik nehezebben illeszkednek be az óvodába. Tényleg.

Mert valójában nem ezen múlik, hanem minden más, apró részleten és főleg: a hitelességen és az illeszkedésen.

Ezennel a quadrológia és az elméleti blokk véget ért, köszönjük figyelmét, a továbbiakban újra személyesebb posztok jönnek.


Bejegyzések a témában

40 megjegyzés:

  1. Köszönöm, hogy most már nem kell elolvasnom az eredeti interjút.

    VálaszTörlés
  2. jó írás, köszi! arra lennék kíváncsi, hogy vajon B. Emőkét is állandóan hordozta az anyukája?:) csak mert akkor még nem volt ez ennyire felkapott dolog.

    VálaszTörlés
  3. Köszi, akárki is vagy. Nyilván nem hordozták, és nyilván ő sem hordozta a gyerekeit, mégis, mindannyian felnőttek valahogyan.

    VálaszTörlés
  4. Az egyik ezt mondja, a másik azt. Meg kell ismerni minden lehetőséget, és hagyni, hogy mindenki megtalálja a saját útját és a saját meggyőződése szerint nevelje a gyermekét. Nekünk bejött a kendő az együtt alvás, az „igény” szerinti szoptatás, és még persze számos más dolog. 1 hónapig volt babakocsink. Nem jött be. Nincs két egyforma gyerek, ami az egyiknek jó a másiknak nem. Nem lehet tudni mi lett volna ha. Ennek a kérdésnek nincs értelme a gyereknevelésben sem. Igen mi együtt a kendőben mosogatunk, porszívózunk, sétálunk stb. Persze nem abban „él” a gyerek. Úgy tűnik nekünk ez a jó. Van egy mosolygós, játékos, nyitott, szerető kisbabánk. És igen, ezek csak a kellékek, a legfontosabb az, ami szívből jön. Mások másképp csinálják és ez így van jól. Azzal semmi bajom, hogy Bagdy Emőke egy pszichológus és ha megkérdezik elmondja a véleményét, joga van hozzá, ugyanúgy, mint nekünk. Neki annyiból van előnye, hogy neve van. DE lehet vele egyet érteni, meg nem. Én személy szerint a saját tapasztalatom alapján egyet értek vele, az egyetlen dolog, amiben hibázott az, hogy általánosít és ez egy komoly hiba.

    VálaszTörlés
  5. Bagdy Emőke a szakma nevében nyilatkozott és nem a saját gyereknevelési tapasztalatait, hibáit, sikereit írta le. De még ha ezt is tette volna, veszélyes irányt vett volna a dolog, pont azért, mert Bagdy Emőke neve egy márka. A másik probléma, hogy általánosított, kirekesztett és bűntudatot keltett, no meg ott beszélt ok-okozati összefüggésről, ahol valójában nincs, vagy nem tudjuk, hogy van-e. Névtelen kommentelőmnek igaza van, van, aki így csinálja, van, aki úgy. Pont ez a fajta tolerancia, a megengedés hiányzik az interjúból.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Beledumálok, mert érdekesnek találtam a posztsorozatodat.

      Én még nem láttam olyan pszichológust, aki ne közvetített volna saját értékítéleteket, világképet stb. Különben is, ez lehetetlen lenne, még olyan sincs hogy "A nagybetűs pszichológia tudománya" a pszichológiai iskoláknak, irányzatoknak is elég jól meg lehet határozni a társadalmi/antropológiai hátterét. Hát még egy konkrét személy esetében mennyi minden meghatározza a közvetített üzenetet...Miért olyan meglepő ez?

      Törlés
    2. Egyrészt. Miközben egy pszichológus egy értékrendet képvisel, nem árt vigyáznia arra is, hogy ne sértsen meg másokét, vagy ne nézzen másokat hülyenek, kevesebbnek azért, mert mást képvisel. Másrészt meg azért elég sok tárgyi tévedés is van abban, amit mond.

      Törlés
    3. Apu, én, mint (majdnem) pszichológus (nem tudom, hogy számodra mitől pszichológus valaki, de törvényileg a diplomától és nekem az az, ami elvből nincs) azt gondolom, hogy a pszichológia nem egységes. Bagdy Emőke, egy iskolát képvisel (én is azt). Lehet, őt sem hordozta az anyukája, ezt nem tudom, de engem nem nagyon, azt tudom - azt is tudom, hogy én részben ezért vagyok olyan, amilyen (a hordozást most ne csak a kendőben, vagy vagy valami modern eszközben való hordozásra értsd, hanem a kézben hordozásra is). Ezt most azért írom, mert ez már önmagában egy bizonyíték is lehet az ok-okozati összefüggésre, ami igenis létezik. Látom, tapasztalom szinte nap, mint nap.

      Elolvastam az említett interjút Bagdy Emőkével. Érdekes, hogy én egyáltalán nem azt olvastam ki belőle, amit te. Nem ez az első eset, hogy úgy tapasztalom, hogy egyszerűen félreérted, vagy félre értelmezed azokat az írásokat, amik valami olyat mondanak, ami nem illik bele a te világképedbe. Szerintem az adott írás nem sért másokat és nem is általánosít. (az említett babakocsi és nevelés iránti érdeklődés összefüggés mondjuk már az erősen necces kategória, de a többi résszel sztem semmi baj) Ettől függetlenül te még megsértődhetsz azon, amit kiolvastál belőle, de az már az egyéni értelmezésed következménye inkább.

      A cikkben azt is leírja, hogy már napi 3 óra hordozás (első 6 hónapban) hat - vagyis nyilván ettől már hordozós-nak tekint egy családot.

      Emellett azt "üzenném" neked pszichológiásként, hogy A saját inged vedd fel, de másét ne :) Ha te tényleg a gyereked igényeire érzékenyen és odaadóan neveled a gyerek (kivéve az altatást ;) ), ahogy saját bevallásod alapján teszed, akkor hidd ezt el magadnak és ne vonatkoztasd magadra azt, amit nem neked szánnak. Amennyiben pedig valójában a többi dologban is csak annyira figyelsz oda a gyereked igényeire, mint a külön altatásnál, akkor pedig jogos a kritika és tessék felöltözködni és nem védekezni :)

      Törlés
  6. pont valamelyik nap jutott eszembe, hogy két megkérdőjelezhetetlenül hasznos gyerekcuccunk van, ami kiállta az évek és a gyerekek próbáját.
    az egyik a babakocsink, a másik a hunbaba mei tai. emlékszem, hogy filóztam, mielőtt megvettem, hogy ezentúl mindenki azt hiszi majd, hogy a rovásírásos márkához tartozik nálam a hun életérzés is. de aztán úgy voltam vele, hogy szarok rá: gyönyörű!
    tudom, hogy kicsit off, de olyan nosztalgikus kis emlék.

    VálaszTörlés
  7. Épp ez a lényeg, senki sem lesz attól rosszabb ember, hogy hordoz ÉS tol is, hogy a kizárólagos kategóriák értelmetlenek és kirekesztőek. A hun életérzés, a rovásírás és a design kapcsolata viszont tényleg nem e blog témái

    VálaszTörlés
  8. Apu, csodás, hogy pár poszttal meg tudtál szabadulni a frusztrációidtól :) Csak így tovább, a megmondás - jobb híján - a legjobb elvezető csatorna manapság!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd szorgalmazom, hogy legyen itt is like gomb, addig marad a :)

      Törlés
  9. nem olvastam végig a Bagdy-interjút, de a szemezgetés közben erre lettem figyelmes:
    "Ilyenek voltak a hálókísérletek. Ezeket majmok közt, drótanyával és szőranyával végezték ..."
    ez a hálókísérlet vajon Harlow akarna lenni? mert ezt a kifejezést én nem ismerem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erre már nem mertem lecsapni, szerintem csúnyán benézte a riporter, egyszerűen hálónak értette Harlow-t.

      Törlés
    2. én is erre gondoltam. innentől kezdve viszont ki tudja, pontosan mit is mondott Bagdy... :)

      Törlés
    3. Hú, ennyire cinikus még én sem vagyok, már csak azért sem, mert a válaszai ugyan kiakasztottak, de nem leptek meg.

      Törlés
    4. Ezt én is néztem, de később leírta helyesen Harlow nevét ;)

      Törlés
  10. "A férfinek szabadság kell, a nőnek biztonság." - ezt is Bagdy mondta, hivatkozni pedig mindig lehet a nagy tapasztalatra és praxisra, mert hogy ugye mindig ez köszön vissza az emberek problémáiban... No igen. Nekem ez a vörös posztóm (nem független mindattól, amit a kötődő nevelésről fentebb írsz, Apu), a pszichológusok szexizmusa, amit mindig úgy indokolnak, hogy "a hozzám jövő legtőbb nő/férfi attól szenved hogy... és itt jön valami brutális szexista állítás. Nem lehet hogy pont EMIATT szenvednek...?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az igazán jó pszichológus nem tud szenvedni, mert annyira magáévá tette a kognitív disszonancia-redukciót, mint életstratégiát, hogy már észre se veszi

      Törlés
  11. Kedves Apu,

    minden szavaddal egyetértek, nagyon tetszett a kritikád, pont ezeken a pontokon akadtam fel én is. És igenis erősen alkalmas bűntudat keltésére a cikk, illetve B. E. néhány kategorikus kijelentése.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a megerősítést, remélem, a többi bejegyzés is tetszik!

      Törlés
    2. Én is épp hasonlóképp háborodtam fel... főleg, hogy pont a napokban szembesülök e két "nevelési elv" (babakocsis és hordozós)...brrr! közti különbséggel, csak itt és jelen gyermekek esetében épp totál a fordítottja igaz a B. E. által leírtaknak...
      Tudnék még mit, de minek?
      ...én csak a kötődő nevelés ezen faramuci értelmezésének szegény áldozatait sajnálom...

      Törlés
    3. Talán áldozatai azért nincsenek, ez a fajta szembeállítás viszont valóban káros és értelmetlen is.

      Törlés
  12. Csak egy dolgot az interjubol, ez magaert beszel:

    " Van egy folyamatban lévő összehasonlító vizsgálatom a hordozó és a babakocsis családok képviselői között. Nagyon érdekes, hogy a babakocsis kultúrás vizsgálatra sikeresen toborzott anyukák száma jelentéktelen volt. A babakocsis anyukák egyszerűen nem érdeklődnek annyira a gyermeknevelés kérdései iránt"

    Leforditom: Vegzek egy kutatast, ahol nem eleg, hogy nem reprezentativ mintaval dolgozom (babakocsis- hordozos szulok tarsadalombeli valos aranya) , hanem onmagaban a kutatas hianyossagaval (tehat, hogy nem veszek bele elegendo babakocsist a kutatasba) magyarazom a kutatas eredmenyet, vonok le konkluziot a kutatas targyat illetoen.

    Gratulalok.

    Nem ismerem a holgyet, de ha ilyen kutatassal szerezte a doktorijat, akkor libaert is vehette volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a megerősítést.

      Viszont azért remélem, hogy ez a kutatása a kivétel és nem a szabály. Akárhogyis: erre sem neki, sem az őt olvasó szülőknek, pszichológusoknak, érdeklődöknek nincs szüksége, ha szeretik/elismerik őt, akkor azért (hiszen tényleg kiugrik egy-egy mondat), ha pedig nem, akkor meg azért.

      Törlés
    2. Valószínűleg nem a kutatással önmagával van a baj (hiszen még folyamatban van), remélhetőleg az eredmények végső értékelésekor nem követi al a fenti duplahibát.

      Viszont azt gondolom, hogy nagyon veszélyes és felelőtlen a tudomány képviselőjének a szájából ilyen megalapozatlan kijelentés, hiszen (tetszik vagy nem) a címei- tudása miatti tekintély okán kevesebb fenntartással elhisszük amit mond (lásd Milgram kisérlet vagy a tilosban átkelős kisérlet)

      Mondjuk számomra legalább is megkérdőjelezi a kötődő nevelés mindenhatóságának tudománys igazolását. (mivel ez nem az)

      Törlés
  13. Uram, ostobaságokat beszél s ez nem csak életkorából, hanem félmúveltségéből is adódik.Veszélyesen tudatlan s csak remélem, hogy már stílusától (vagy annak hiányától )megriadva minden idetévedő gyorsan odébbáll,ahogyan én is teszem
    Egy gyermekorvos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uram/hölgyem! Köszönöm, hogy véleményét kifejtve és érdemben szólt hozzá a blogbejegyzéshez, így sokkal könnyebb a kritikáját a helyén kezelnem.

      Törlés
  14. "A szülők mégis félnek ettől, bátortalanok, s a gyermekorvos sem nagyon támogatja őket ebben. A védőnők szocializációja, szakmai nevelése nem olyan, hogy a kötődő nevelésben támogassa a szülőket, hanem még mindig az elavult Spock-féle rendszerre tanítják őket, azaz hogy ne kapdossák fel a gyermeket, ha az sír… Olyan elavult tudásanyagot adnak át a védőnői hálózatban a szülőknek, amin rendszeresen megdöbbenek. Ezt sajnos megtámogatja a gyermekorvosi hálózat is. "

    Ezekért a mondatokért remélem a gyermekorvosi hálózat minimum sikítva tiltakozik.... Azért én ismerek nem kevés "modern" gyermekorvost, akik talán nem érnek rá minősítő hozzászólásokat írni és blogokat olvasni, de ezentúl direkt buzdítani fogom őket :)(a védőnői képzés milyenségével sajnos egyetértek) Apu, köszönöm a cikket, szívemből szóltál! H. Gabi

    VálaszTörlés
  15. Kedves Apu!Sok szempontból szeretem Bagdy Emőkét-s a veszély tényleg a szuggesztív személyiségben és előadásmódjában van.Erről a cikkről Önhöz hasonlóan vagyok kénytelen vélekedni. Volt alkalmam vizsgálni olyan 1-1,5 éves korig csak karban, hordozóban tartott kisfiút,aki több részképességében is és idegrendszer érésében is talán behozhatatlanul lemaradt-mert ezt is lehet túlzásba vinni, ha egyáltalán nincs a korhatár és a szabad mozgás kihangsúlyozva! No és a családomban is van olyan rossz tartású gyermek,akit sokat vittek hordozóban-az enyémeknek szép tartásuk lett-babakocsit használtam, de karban voltak, mikor igényelték, megnyugtatásképpen is akár-az az igazi testi kontakt, nem egy kendővel kötözés...No és mit mond a pszichológus,ha a gyermek első évében a gyermekágyi depresszióról vagy a házaspár szexuális együttléteiről kérdik-kontra mindig legyen jelen az anya és aludjanak együtt a babával- kettőjük közt?Nyilván egész mást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Anyatigris!

      Köszönöm megerősítését és a hozzászólása második felével teljes mértékben egyet is értek, pont ezért kár, hogy BE univerzális kijelentéseket tesz.

      Viszont a kommentje első részével szeretnék vitatkozni, azzal ugyanis, amit mond, azt sugallja, hogy a hordozás káros. Pedig ez, ebben a formában biztosan nem igaz. A hordozás, ha az ember jól csinálja, nem terheli sem a gerintet, sem pedig a csípőt. Nyilván azok a gyerekek, akiket szó szerint éjjel-nappal hordoznak, azok egyéb területeken is sérülnek, de ilyen gyerek azt gondolom, nem nagyon létezik.

      Törlés
  16. Kedves Apu! Nagyon jó a cikked...Pedig mi együtt alszunk, hordozzuk is etc, de mégsem gondolnám magam ősanyának :)pl. babakocsit is használunk. Gyerek és szülő igényeit kell nézni. Egy dolgot azért hozzátennék az együtt alvásról. Itt a biztonság érzetről van szó. A pár napos /hónapos csecsemőnek fogalma sincs, hogy van e mamut /farkas vagy nincs. neki a tudat kell, hogy szülei ott vannak. Racionális agya /neocortex még egyáltalán nem fejlett, agysejtek között még kevés a kapcsolat, amik felelősek az érzelmi és szociális intelligenciáért- szülőnek hatalmas a befolyása. Ösztönlélek. Csomó kultúrában a mai napig együtt alszanak, nem csak mert nem elég nagy a lakás. Pl Japánban is. Szerintem rideg dolog a pici babát kitenni egy "hideg-sötét" helyre míg a szülők kényelmesen összebújva alszanak. Ajánlom nagyon "Okosan nevelni tudni kell" Margot Sunderland könyvét. Agykutatások az alapja a könyvnek, tudományos :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kinga!

      Köszönöm a bókot és a kritikát is.

      Bagdy Emőke ugrál az időben. Jó fegyver ez az általános igazságok megfogalmazásakor. A születés utáni hónapokban mi is együtt aludtunk, fontos volt ez mindhármunknak. De ahogy a racionális és az érzelmi agya fejlődik a gyereknek, úgy lehet építeni távolságot. Biztonságosat. A szülőknek és a gyereknek egyaránt.

      A könyvet azért megnézem, köszönöm

      Törlés
  17. Látom, hogy ez a vita már tavaly elkezdődött, én csak most keveredtem ide. Szerintem itt megint az a gond, ha valaki túl mereven szeretne ragaszkodni valami ideológiához, elképzelt tökéletes képhez. Szerintem a gyereknevelés nem ilyen. Nem fekete-fehér. Nagyon sok összetevője van annak, hogy kiből lesz boldog felnőtt és kiből nem. Erről a hordozás-babakocsizás témakörről az jut eszembe, mint a bringa-gépkocsi szembenállásról. Mintha egyik vagy másik determinálná a személyes boldogságot. Pedig ez is sokkal összetettebb kérdés. Szerintem egy anyuka többet árt a gyereknek, ha folyamatosan izgul és aggódik. Szerintem fontos, hogy az ember megengedje magának, hogy elhiggye magáról, hogy jól csinálja. Hogy képes magára és a gyerekére odafigyelni és megtalálni minden szituációban a nekik megfelelő megoldást. Mert minden család egyedi és minden gyerek egyedi, más igényekkel. Ha valaki egy külső elvárásrendszernek akar folyton folyvást megfelelni, az csak egy görcsölést szül, ami biztos, hogy árt a babának is. Még baromi okos vagyok, mit hogy kell csinálni, mert első gyerekemmel vagyok terhes (már az utolsó napokban járunk), de azt már előre látom, hogy rugalmasan kell kezelnem ezeket a nagy elveket, amiket én is kitaláltam magunknak. De az élet már az elején megtanít erre. Ugyanis vizionáltam egy tökéletes, természetes szülést, mert hogy az milyen fontos, az első óra, meg hogy ez egy életre meghatározó, meg minden, ismeritek a lemezt. Ehhez képest farfekvéses és programozott császárunk lesz. No ez minden, csak nem természetes. Először teljesen kétségbe estem, hogy mi lesz a mi csodálatos szülés-születés élményünkkel, aztán szép lassan el kellett engednem. Mert rájöttem, ha idegeskedem, az tuti nem jó senkinek sem. És megnéztem, hogy miből élünk, és inkább elkezdtem örülni neki, hogy ma már az orvostudomány képes arra, hogy jó eséllyel semmi bajunk ne essen, egyikünknek sem, míg mondjuk 150 éve akár tragikus kimenetele is lehetne ennek a szülésnek. Persze tudom, hogy mindenkinek jobb a természetes szülés, de bízom magamban, hogy az esetleges nehézségekkel meg tudom küzdeni és bepótoljuk, helyre hozzuk azokat a hiányokat, amiket esetleg a császár miatt szenved. Szóval ez a császár-természetes szülés is hasonló témakör. Van olyan, hogy az ember elfogadja, hogy ezt dobta a gép. És hordozni szeretnék, de ez az egy ágyban alvás, nem tudom, én idegenkedem tőle. És ha nem érzem magam komfortosan, ha velünk egy ágyban alszik, akkor csak többet ártok. És az ágyban nem egyedül alszom, hanem a férjemmel, úgyhogy úgy gondolom, neki is legalább annyi beleszólása van a dologba, mint nekem.
    Egy kicsit bő lére eresztettem, de örülök, hogy ezt itt kiadhattam magamból :)
    üdv,
    Sz Gizi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gizi!
      Köszönöm szépen a kommentedet és egyben szeretnélek megnyugtatni, a te gyereked számára a császár lesz a természetes. Nem fog tudni másik lehetőségről, nem lesz összehasonlítási alapja, így igazán hiányról is nehéz beszélni. Persze fontosak a szülőcsatornában összeszedett élmények és hormonok, de szülés utáni pillanatok, órák, napok, hetek sem elhanyagolhatóak.

      Ami pedig a hordozást és az együtt alvást illeti, erről már sokszor volt szó ebben a blogban, a legfontosabb a hitelesség. Ami nem megy, nem jön zsigerből, azt nem kell csinálni. Lehetőségek vannak, aztán mindenki eldönti, hogy melyiket használja.

      Hajrá!

      Törlés
  18. Igaz is, meg nem is, amit írtál. Ugyanúgy az eredeti cikkben is van igazság, meg bő általánosítás is. Azt hiszem, az eredeti cikk azt a réteget célozza meg, akiknek nem evidens, hogy a gyerek igényeit figyelembe kell venni (életkor szerinti mértékben). Ennek a rétegnek ezekre a mondatokra van szüksége, hogy megértse a lényeget...
    Ugyanakkor értem a kifogásaidat, és néhány dologban egyet is értek veled.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem igazán tudom, hogy kiket céloz az interjú, két dolog viszont biztos: rettenetesen torz és bűntudatkeltő. Innentől pedig majdnem mindegy, hogy néhány dologban egyébként igaza van - ezt egyébként nem is vitattam.

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.